Nagy Katalin: Napról napra csökken az új koronavírus-fertőzöttek száma, mára éppen huszonnyolccal. A védekezés második szakaszában vagyunk. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. A heti vidéki enyhítések tapasztalatával elégedett-e?
Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok! Akkor leszek elégedett, hogyha megöltük ezt a nyomorult vírust, de ez vakcina nélkül nem megy, az pedig nincs és egyelőre a világ tudósai sem lelkesítenek bennünket gyors eredménnyel. Tehát továbbra is érvényes, hogy vigyázzunk egymásra, továbbra is fontos, hogy egyetlen magyar se maradjon, legyen egyedül, továbbra is fontos, hogy tekintettel legyünk egymásra, hogy megfontoltak legyünk, hogy az arcunkat ott, ahol kell, takarjuk el. Tehát miközben persze az élet újraindításában szerintem szép eredményt értünk el, aközben nem szabad átesnünk a ló másik oldalára és úgy tenni, minthogyha a járvány megszűnt volna. A politikai döntéshozókat pedig, de szerintem Önöket is, az újságírókat is fenyegeti egy veszély, hogy miután már hónapok óta foglalkozunk a koronavírus-járvánnyal, és Önök is, az újságírók is meg a döntéshozók is százával olvassák a cikkeket meg az elemzéseket, szerintem több ezer oldal van már mögöttünk, az ember úgy érzi, hogy lassan szakértővé válik, és ez nagyon veszélyes. Tehát a legfontosabb most, amit a magunk számára mondhatok, hogy maradjunk a saját kaptafánknál, tehát ne higgyük azt, hogy virológus szakértőkké lettünk, ne is innen nézzük a világot, maradjunk politikai döntéshozók, az újságírók meg újságírók, és hagyjuk meg a teret a tudósoknak, az orvosoknak, a professzoroknak, hogy elkészítsék számunkra azokat az elemzéseket, amelyekből a döntéseket utána meghozhatjuk. Persze a döntés felelőssége a miénk, a döntés felelősségét nem lehet úgy, mint ahogy a korrekt tudósításért való felelősséget sem lehet áthárítani a professzorokra meg a tudósokra. Tehát azt vállalni kell, mert a döntést és a felelősséget vállalni kell, de ne higgyük azt, hogy már jobban értünk hozzá, mint azok, akiknek ez a szakmája, és továbbra is támaszkodjunk minden döntésünkben – ezt tanácsolom magunknak – a tudósokra, az orvosokra és a professzorokra. Az operatív törzset működtetni kell, a járványügyi szakembereknek a kollégiumát működtetni kell, a mérésekre figyelni kell és minél több okos orvosnak a véleményét kell kikérni. Az én életemnek ez mindennapos része.
Mikor várható itt, a fővárosban vagy Pest megyében a szigorítások enyhítése?
Miért is idéztem föl ezt most Önnek? Azért, mert ők mind sokkal óvatosabbak, mint az átlagember. Tehát az orvosok, a virológusok, a professzorok, a tudósok, a kutatók mind óvatosabbak, tehát az lehet, hogy a magyarokra általában is jellemző, hogy könnyen lelkesedünk, hogyha úgy érezzük, hogy látjuk a fényt az alagút végén, de sohasem lehet tudni, hogy az nem a szembejövő vonat reflektora-e, ezt megtanultuk már, és az orvosok erre figyelmeztetnek bennünket, ők mértéktartóak és óvatosságra intenek és fokozatosságot javasolnak. Az arc eltakarását javasolják, a védőtávolságot és nem győzik ismételni, hogy a maszk használatával és a védőtávolság betartásával egymásra vigyázzunk. Tehát továbbra is vigyázzunk egymásra, ezért én az élet újraindításának az oldalán állok, eleve, ugye, mi egy kereszténydemokrata kormány vagyunk, mi az élet oldalán állunk, ez az emberi létezéshez való alapvető attitűdünk vagy viszonyunk. Tehát örömmel indítjuk újra az életet, nem a gazdaságot, ez nagyon fontos, a gazdaság része az életünknek, de nem azonos az életünkkel, és a gazdaságnak az a dolga, hogy szolgálja az életünket, hogy azt, amit elgondolunk az életünkben, annak az anyagi alapjait megteremtse, nem keverendő össze a kettő egymással. Tehát bár a gazdaság nagyon fontos, de én az élet újraindításáról beszélek, és sietnék, sietnék, sietnék, de a zakómnak a szárnyát azért a professzorok markolják erősen, és azt mondják: csak óvatosan. Például Budapest ügyében is azt mondják, hogy várjuk meg, hogy a halálozási arányok és számok csökkenjenek. Tehát amíg nem csökken a halálozások aránya, és Budapest, Pest megye továbbra is elsöprő többségét képviseli az elvesztett életeknek, addig óvatosak legyünk a budapesti nyitással. Ezen a héten nem is nyitunk, tehát legközelebb további lépésekre, az élet újraindításának következő lépéseire legkorábban a jövő hét végén kerülhet sor.
Mindenki örült annak, hogy az érettségik, a nagyszámú érettségizők ezen a héten megtették, ami a kötelességük, és nem volt semmi fennakadás, az iskolák jól megszervezték ezt a folyamatot. Megint azt bizonyítja, hogyha nagyon óvatosan, ha nagyon körültekintően szervezzük meg, akkor mégiscsak el lehet indítani az életet. Azt látjuk, hogy az egészségügy is újraindult, nyilván az újraindításnak azért vannak zökkenői, ezt nyilván nem lehet és nem is kell eltagadni.
A politikai viták gyakran tévednek az oktatás területére, és ahogy lenni szokott, mert a politikai vitáknak legalábbis ebben a mostani világban az a természete, hogy leegyszerűsítik az állapotokat vagy az állapotokról rajzolt képet, szóval azért nincs jótékony hatása ezeknek a vitáknak az oktatásra, mert ilyen hitbéli kérdéssé vált, hogy most akkor jó vagy rossz? Persze sose teljesen jó, és sohasem teljesen rossz. Most például egy teszt alá került az oktatási rendszer. Nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk össze, és szerintem a véresszájú politikusok is egy kicsit óvatosabbá válhatnak, ha az oktatásról beszélnek. Ugyanis kiderült, hogy működik, kiváló tanáraink vannak, egy teljesen ismeretlen, váratlan feladatot, hogy álljunk át a személyes találkozásra épülő oktatásról egy digitális oktatásra, úgy oldották meg, mint szerintem sehol Európában. Lehet, hogy túlzok, és elfogult vagyok a saját tanáraink irányában, de én ahogy tanulmányoztam az eseteket, hogy hol, ki, mit tett, ilyen gyors átállást ilyen kevés zökkenővel, nem a nélkül, mert azért azok voltak, de ilyen kevés zökkenővel sehol sem tapasztaltam Európában, és ugyan látom, hogy az asszonyok el vannak fáradva, tehát sokukkal találkozom, akik mondják, hogy most már azért jó lenne, hogyha…
…a gyerekek visszamennének…
Ezt én megértem, mert nekem is azért, én is csak felneveltem öt gyereket, és tudom, milyen ez, de a szülők is vállaltak ennek az új helyzetnek a megoldásából komoly szerepet. De a pedagógusok hibátlanul vizsgáztak. Persze mindig van disszonáns hang, most az érettséginél is láttam, hogy voltak néhányan, talán a pedagógusok közül is, de a képviselők közül bizonyosan többen, akik azt mondták, hogy nem lehet megcsinálni, veszélyes, nem szabad, felelőtlenség, tehát jól belerúgtak a politikába meg a kormányba, de a valóság nem ezt mutatta. Éppen ma reggel néztem a jelentéseket, és ott azt találtam, hogy a diákok mindössze három százaléka mondta azt, hogy ő inkább nem menne el érettségizni. Hát ennyien akkor is megijedtünk, amikor mi voltunk érettségizők, tehát ez nem egy különösebben magas szám, de a legfontosabb dolog, hogy nekik sem esik semmilyen bántódásuk, tehát nincsen retorzió; nem jöttek el, nem jöttek el. Elvesztettek ugyan egy évet a szokásos képzési rendjükből, de ez nem tragédia, ezt be lehet majd még pótolni, tehát velük sincs baj, de a 97 százalék pedig elment, megcsinálta, teljesítette és érettnek bizonyult, tehát készen áll a felnőtt életre, reményeim szerint, sok sikert kívánok azoknak, akik előtt most még vizsgák vannak. Tehát jól vizsgázott az oktatási rendszerünk. Sokan kérdezik, hogy kinyitnak-e az iskolák még a szünet előtt. Húzom a mondatot, vagy a nem is tudom, hogy fogalmazzak, nagyon bizonytalan vagyok, és nem látom, hogy ennek a feltételei meglennének, mármint a szülők meg a pedagógusok oldaláról meglennének ennek a feltételei. Mert miközben szeretnék, ha újraindulnának az iskolák, azért olyan nagy tömegben nem adják be a gyerekeket. Hiszen egyébként az óvodák is, a bölcsődék is meg az iskolák is nyitva vannak. Ott nemcsak megőrizzük a gyereket, hanem adunk nekik képzést is, tehát foglalkozunk velük. Mégis úgy látom, hogy a szülők nagyon alacsony arányban, kis számban adják be a gyerekeiket, ebből pedig arra következtetek, hogy az iskola újranyitása iránti nagy igény – bár sokan beszélnek róla – mégsem elég erős, tehát nem kényszerít rá bennünket arra, hogy az iskolák kinyitásával járó kockázatot vállaljuk. Ha lesz ilyen nagy tömegű igény és nyomás rajtunk, akkor persze el fogunk ezen gondolkodni, de nem tapasztalok egyelőre ilyet.
A szükséges egészségügyi eszközök mind itt vannak már?
Nagyon fontos tanulságokat gyűjtöttünk össze a járvány során. Ugye, én személyesen is sok helyen fordultam meg, és az eszközök beszerzését is személyes felelősségemnek éreztem. Volt is egy vita arról, hogy helyes-e, hogyha a miniszterelnök kórházakban tűnik fel, meg ő maga vezeti a védekezést, és ez egy jogos kérdés egyébként. Nem vágom rá azonnal azt, hogy igen, helyes, mert a helyzete válogatja, van, amikor személyesen kell irányítani a védekezést és van olyan válság, amikor pedig inkább fel kell hatalmazni a belügyminisztert vagy éppen az egészségügy-minisztert. Én most fontosnak éreztem, hogy ezt a védekezést személyesen irányítsam. Nem azért, mert értek az egészségügyhöz, ezzel nem nagyon lehet megvádolni, de a józan eszem azért a helyén van, és tudom, hogy válságok idején hogyan kell védekezni, mert ez nem az első válság, amit látok, gazdasági válságot is láttam, migránsválságot is láttam, árvizeket is láttam, vörösiszapot is láttam, tehát sok lében fürödtem én már, de azt gondoltam, hogy azt kell bizonyítani ebben a válságban, ami egy összeurópai válság, azt kell bizonyítani ebben a válságban a magyar emberek számára, hogy a magyar állam hűséges hozzájuk. Az állampolgári hűség fogalmát szoktuk használni, és mindig azt értjük rajta, hogy az állampolgár legyen hűséges az államhoz, de ez kétirányú utca: ez fordítva is kell, hogy működjön. Tehát az államnak hűségesnek kell lennie a polgáraihoz. Mit jelent ez? Hát ha baj van, akkor nem hagyja őket magára. Az állam úgy tud hűséges lenni, hogy a kormány ott van az emberek mellett, egyetlen magyar sem maradhat egyedül, a miniszterelnök személyesen is ott van, hiszen ő vezeti a kormányt és így az államélet működését is, ott van az emberek mellett, és bizonyítja, hogy igen, van értelme, hogy ti hűségesek legyetek a közösségekhez és az államhoz, mert az állam is hűséges hozzátok. Ezt akkor lehet kellő erővel megmutatni, hogyha maga a miniszterelnök is személyes szerepet vállal és felelősséget is vállal a védekezésben. Összességében ezért a beszerzéseket sem úgy tekintettem, hogy majd a Szijjártó külügyminiszter úr ezt elintézi, hanem folyamatos kontroll alatt tartottam, folyamatosan figyeltem arra, hogy egyetlen ember se maradjon ellátatlanul azért, mert nincs elegendő eszköz. De van még egy dolog, amit megtanultam, szép dolog, hogy az embernek, Magyarországnak egy tehetséges és agilis, munkában talán még a miniszterelnököt is legyőzni képes külügyminisztere van. Habár ez nagy verseny, ezért nem adom olcsón a bőrömet, de nem bízhatjuk az ország válságkezelésének a sikerét arra, hogy vajon tudunk-e elegendő védekezéshez szükséges anyagot beszerezni. Tehát miközben a légihíd működik, hozzuk mindazt, amire szükségünk van, ahogy a volt katonák mondják: be is stokiztunk, tehát szépen, rendben, összehajtogatva ott állnak a raktárban több hónapra elegendő védekezéshez szükséges eszközök, aközben azt tanultam meg, hogyha nincs saját gyártásunk, akkor hiába vannak barátaink a világban, lehet olyan helyzet, hogy kiszolgáltatottak leszünk, ezért maszkot, amire szükség van Magyarországon, képesnek kell lennünk saját magunk legyártani. A gépsorok egyébként összeszerelés alatt vannak, van, amelyik működik, van, amit ezután állítunk munkába. Lélegeztető készüléket tudnunk kell saját magunknak gyártani, a védekezéshez szükséges minden fontos eszközt, majd ha lesz vakcina, azt is, a teszteléshez szükséges anyagokat, reagenseket, ezeket mind a magyar iparnak elő kell tudnia állítani. Lehet, hogy békeidőben erre nincsen szükség, és békeidőben ez költség, hiszen olyan kapacitást tartunk fent, amire éppen nincsen szükség, de a tanulság az, hogyha baj van, akkor csak saját magadra, ha igazán nagy baj van, csak saját magadra számíthatsz. Magyarország is csak saját magára számíthat. Tehát ezeket a kapacitásokat föl kell építeni, ez a munka is zajlik most.
Ön levelet írt a néppárti pártelnököknek. Kapott már választ? Ugye, ebben a levélben azt írta le, hogy Magyarországról rémhíreket terjesztenek, és nyugodtan olvassa el mindenki a magyarországi koronavírus-törvényt, abban nincsen semmi olyan, ami az európai uniós joggal szembe menne. De ezt nem Ön mondta először, hanem az Európai Bizottság felelőse, Vera Jourová jelentette ki kétszer is.
Ez egy nehéz kérdés, amit most Ön feszeget, mert nem arról van szó, hogy ki hazudik, mert azt tudjuk, hogy ők hazudnak, mi pedig igazat mondunk. Az is világos, hogy mi ismerjük a valóságot, amiről beszélünk, ők meg nem ismerik. Ez egy általános probléma egyébként, hogy anélkül, hogy simfolnám az Önök szakmáját – elnézést a kifejezésért –, de hát a médiákból megbízható híreket begyűjteni egy másik országban zajló folyamatokról egyre nehezebb. Tehát én megértem, hogy aki újságot olvas Nyugat-Európában, és az alapján akar véleményt mondani a magyarországi helyzetről, nincs könnyű helyzetben, magyarul meg kevesen beszélnek. Arról nem beszélve, hogy egy ország megértéséhez nemcsak nyelvtudás kell, hanem annak az országnak a kultúráját, a mindenkori politikai küzdelmek kulturális összefüggéseit is ismerni kell, mi fontos egy magyar szívnek meg egy magyar léleknek, és mi nem, ami egyik országban ésszerűtlennek tűnik, az a másik országban teljesen természetes. Akinek nincs ilyen kulturális ismerete, aligha mondhat megbízható és komoly véleményt egy másik ország politikai vitáiról. Ezekkel a nehézségekkel mind küzdenek az európai döntéshozók, de az igazság az, hogy van egy nagy csata, ami zajlik Európában, és minden konfliktus összerendezhető, megérthető ennek a logikája szerint. Mégiscsak a kor, amiben élünk, a ma élő magyarok nagy, nemzetközi politikai összefüggésrendszere, amiben az életünket leéljük, az, hogy lesz-e birodalom Európában és Európából, vagy megmaradnak a nemzetállamok? Mi, magyarok, akik szeretjük a hazánkat, azt gondoljuk, hogy a világ legszebb országa a mienk, és van egy ezeréves állami történetünk, egyáltalán nem akarunk föloldódni semmilyen birodalomban. A törökökében sem akarunk, a Habsburgokéban is húztuk magunkat, ahogy csak tudtuk, kifele belőle, belátva az együttműködés szükségét, de kerestük a függetlenség formáit, és ahogy kiírtuk ’56-ban a falra: nem lettünk törökké 150 év alatt, hát szovjetté se lettünk negyven-egynéhány megszállás alatt sem, és nem akartunk beleilleszkedni és benne maradni a szovjet birodalomban. De nem akarunk egy európai birodalom részévé sem válni; és akik Európában birodalmat akarnak építeni, azok a nemzetállamokat bele akarják törni egy birodalmi rendbe. Ennek van elegáns neve, tehát, ugye, csinosan tudnak erről beszélni: Európai Egyesült Államoknak hívják. Mi meg ki akarunk maradni ebből, és meg akarunk maradni magyaroknak, és azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Miután a mostani magyar kormány ezen az alapon áll, ezért minden alkalmat mindig meg fognak ragadni a birodalomhívők, a birodalomépítők, hogy gyengítsék a magyar kormányt. A legizgalmasabb feszültsége, érdekessége ennek a vitának, ami már tíz-egynéhány éve zajlik az Európai Unió, a brüsszeli bürokraták és Magyarország között, pont arról szól, hogy ők megtámadnak olyan dolgokat, amiket itthon elsöprő többségben támogatnak az emberek. Miből volt baj? Bevezettük a bankadót, ami, ugye, a nemzeti szuverenitásnak egy világos bizonyítéka, a brüsszeli bürokraták rögtön megtámadták, az emberek itthon 80 százalékban támogatták. Rezsicsökkentés, nem akartuk, hogy a multik még egy bőrt lehúzzanak a magyar emberekről, a nagy európai vállalatok birodalmában gondolkodó brüsszeli bürokraták megtámadtak bennünket, a magyar emberek 80 százaléka a rezsicsökkentés mellett volt. Migráció dettó. Most a járványkezelés sajátos nemzeti útjában ugyanez a helyzet. Tehát jól látható, hogy akik támadnak bennünket, azokat egyáltalán nem érdekli a demokrácia, mert a demokrácia meg a népakarat meg a többségi vélemény általában a magyar kormány álláspontja mögött van. Mi olyan dolgokat csinálunk, amiket az emberek akarnak, kérnek és elvárnak tőlünk. Tehát a vita nem a demokráciáról szól, hanem a birodalomról meg a nemzeti függetlenségről.
Igen, és gondolom, hogy nem az a cél, hogy most akár szó szerint kérjen bocsánatot Öntől Donald Tusk, bár nyilván megtehetné, mert nem volt igazán elegáns nácizmussal vádolni a magyar kormányt és a magyar miniszterelnököt. Hanem az lenne a cél – nem? –, hogy a tényeknek higgyenek.
Hát inkább igen, azért is nehéz, innen is indítottam a válaszomat, csak aztán elkalandoztam itt a birodalmak világában, de azért nehéz eldönteni, hogy mikor hogyan reagáljunk, mert persze normális ember egyszerű, mindennapi viszonyaiban, ha valaki megrágalmazza vagy megvádolja, vagy igazságtalanul beszél róla, akkor odamegy, te, barátom, hát ezt hagyjad abba, miért csinálod, aztán megpróbálja megoldani, és ha kell, akkor erősebb hangot üt meg. Amikor meg tizedszer fordul elő, akkor meg megrántja a vállát, és többet oda sem megy, mert azt mondja, hogy bolond lukból bolond szél fúj. Most a politikában is hasonló a dilemma, mikor kell megrántani a vállunkat és engedni, hogy lecsússzon rólunk ez az alaptalan támadás, és mikor van az a pillanat, amikor azt kell mondani, hogy na, azért álljon meg a menet. Itt nem személyes ügyről van szó, különösen nem a kormány meg a miniszterelnök személyes ügyéről, hanem a haza becsületéről van szó. Tehát van, amikor le kell rázni magunkról, mint kutyának a vizet, az alaptalan támadásokat, nem árt időnként még nevetni is rajta meg kicsit gúnyolódni is vagy élcelődni – talán inkább ez a jó kifejezés – vagy ironikus hangot megütni, de vannak pillanatok, amikor azt kell mondani, hogy álljon meg a menet. Szóval az azért mégsem megy, hogy itthon emberek tízezrei vannak életveszélyben, azért harcol a fél ország, hogy megmentsük ezeknek az embereknek az életét, és amikor minden erőddel az emberek felé fordulsz, és életet mentesz, tehát védtelen vagy, akkor hátulról beléd rúgnak. Na, ilyenkor fel kell emelni, azt kell mondani, hogy álljon meg a menet, erősebb hangot kell megütni, és vállalni kell a vitát, és azt kell mondani, hogy na, nem, mert ha ezt nem tesszük, akkor legközelebb is meg fogják csinálni. Tehát világossá kell tennünk, hogy a magyarokkal nem lehet következmények nélkül kötözködni, különösen egy olyan helyzetben, amikor bajban vannak. Nem felejtünk, megjegyezzük, és rendezni fogjuk a számláinkat.
De, Miniszterelnök úr, érdemes összefogásról beszélni az Európai Néppártban?
Igen, mert miközben viták vannak, mint egy családban is ez lenni szokott, sohasem szabad elfelejtenünk, hogy azért egy helyre tartozunk. Nem véletlenül vagyunk egy helyen. Az, hogy éppen éles, sőt súlyos, sőt gyakran bántó és sértő vitáink vannak, nem változtat azon a tényen, hogy egy családhoz tartozunk, és amíg lehet, azon kell dolgozni, hogy a családot egyben tartsuk. Ez nem mindig sikerül, erre számos példát látunk a mindennapi életben is. De a rendes ember azon dolgozik, hogy amíg lehet, megpróbálja egyben tartani a családot, mert az összefogás, az együttműködés mindig nagyobb biztonságot és több boldogságot jelent az életre, mint a széthúzás. Aztán persze kiderül, hogy nem sikerül, hát hány ilyen családot látunk, a politikában is így van ez, akkor persze egy új fejezetet kell nyitni, és meg kell próbálni olyan megoldást választani, ami mindenkinek, minden érintett félnek, minden családtagnak jó. De amíg lehet, inkább próbáljuk egyben tartani, ez a politikában is törvény.
Ön úgy fogalmazott az interjú elején, hogy az élet újraindítása a legfontosabb, természetesen nagyon fontos a gazdaság újraindítása is, de az élet újraindítása a legfontosabb. Azt halljuk, hogy a márciusi KSH-adatok az ipari termelésben 5,6 százalékos csökkenést mutatnak.
Lesz az még rosszabb is – már elnézést, hogy ezzel sokkolom itt kora reggel a hallgatókat –, de az áprilisi adatok brutálisak lesznek. Most még az első negyedévről beszélünk, és a vírus valahogy március 10-e környékén kezdett rombolni már a gazdaságban is, tehát az első negyedévi adatokat még egy háromnegyed hónapnyi rossz adat húzta le. De április már egészében borzalmas volt a gazdaság szempontjából, és ezért áprilisra vonatkozóan még rosszabb adatokat fogunk látni. A májusi adatok is rosszak lesznek, hiszen most éppen ebben a hónapban vagyunk, a válság még tart, de már jobbak lesznek, mint az áprilisiak és a júniusiak, ha a Jóisten megsegít bennünket, azok meg már sokkal jobbak lesznek, mint a májusiak vagy éppen az áprilisiak. Tehát most egy nehéz időszakon megyünk keresztül. Ilyenkor mindig az a kérdés, mert sok baj van egyszerre, hogy mit választunk ki oknak, hol látjuk a bajok gyökerét, mert arra kell összpontosítani, a gyökerénél kell megragadni a bajt. Én a munkahelyek elvesztésénél látom a bajt, tehát én abban hiszek, hogy az orvosság erre a bajra kerestetik, tehát hogyan lehet megvédeni a munkahelyeket és hogyan lehet új munkahelyeket létrehozni. Én személyes vállalásnak is tekintem, ritka a politikában az ilyesmi, de megismétlem azt, amit Önnek már mondtam korábban, hogy annyi munkahelyet fogunk létrehozni, amennyit a vírus elpusztít. A szerdai kormányülésen már állami munkahelyteremtő programokról beszéltünk, már utasítottam a belügyminisztert és pénzügyminisztert, hogy a közfoglalkoztatottaknak a számát duplázzák meg, tehát ma készen állunk arra, hogy 200 ezer közfoglalkoztatottnak is munkát adjunk, ma 100 ezer sincsen egyébként, tehát rengeteg embert tudunk fogadni, ha szükség lesz rá, és ha elfogy ez a keret, akkor majd tovább fogjuk emelni. A hadsereg megkezdte az intenzívebb toborzást, az állami cégek kaptak feladatokat, amihez új embereket tudnak időleges szerződésekkel felvenni, és számolom, minden nap számolom, hogy hányan fordultak hozzánk segítségért. Mert majd itt látni fogunk mindenfajta munkanélküli statisztikai adatokat, ez legalább olyan bonyolult tudomány, mint az orvostudomány, itt is fontos, hogy az ember ne váljon statisztikussá. Ugye, én mindig azt nézem, hogy hány ember fordult hozzánk, mármint a magyar államhoz, kormányhoz segítségért. Tehát hányan vannak, akik munkanélküli segélyt kérnek, és hányan vannak, akik nem tudtak a háromhónapnyi munkanélküli-segély időszaka alatt sem elhelyezkedni, és ezért kérnek tőlünk jövedelempótló támogatást vagy valamilyen államilag szervezett munkát. Most, ha jól emlékszem, akkor a tegnap esti számok olyan százhatvan-egynéhány ezer emberről szólnak, tehát van százhatvan-egynéhány ezer olyan magyar, aki elvesztette a munkáját az elmúlt időszakban, nemcsak a válság miatt, már korábban is, és segítséget kér, munkanélküli-segélyt kér, vagy a munkanélküli-segély lejárta után kér valamilyen megélhetéshez szükséges szociális juttatást, jövedelempótló támogatást. Nekem az a kötelességem, a kormánynak az a kötelessége, hogy ennek a 163 ezer embernek munkalehetőséget adjunk és adni is fogunk.
A költségvetést is átalakították. Mekkora az az összeg, amit erre szánnak, vagy erre kell fordítani?
Most óriási számokat kellene mondanom, amit nem biztos, hogy a hallgatók pontosan el tudnak helyezni a tapasztalataikban meg a személyes életükben, itt ezermilliárdokról beszélek. Én abban hiszek, hogy beruházásokra van szükségünk és fejlesztésekre. Mert miből lesz a munkahely? Munkahely-beruházásból lesz, meg fejlesztésből lesz! Tehát ha a munkanélküliség a probléma, akkor munkahelyeket kell létrehozni, ezért ahhoz kell hozzásegíteni a magyarokat, túl azon, hogy őrizzék meg az egészségüket, hogy képesek legyenek a cégeiket fejleszteni és beruházással létrehozni új munkahelyeket. Ezért ezermilliárdos nagyságrendben adunk vállalkozásokat támogató beruházásokat, nulla százalék körüli fejlesztési hiteleket, bértámogatást, tehát minden eszközt, amit ma az európai politika ismer, Magyarország is alkalmaz. Országonként változik az eszközök közötti egyensúly vagy hangsúly, ez különböző, minden ország a saját hagyományai szerint állapítja ezt meg. Mi egy munkaalapú gazdaságot építünk, ezért Magyarországon a felhasznált eszközöknek a súlypontja a munkahelyteremtésen van. Én ettől engem nem is fognak tudni eltéríteni, mert persze a fizetés a fontos, na, de fizetést csak akkor kap az ember, hogyha van munkája. Tehát a megélhetésnek és a fizetésnek az előfeltétele, hogy legyen munka. Lehet vitatkozni arról, hogy emeljünk-e vagy ne emeljünk, tudunk-e béreket emelni, de csak akkor lehet beszélni béremelésről, ha van munka, mert abból jön a jövedelem és a kereset. Tehát én 2010-ben, amikor a gazdasági válság kellős közepén bíztak meg az emberek az állam irányításával, ezt a politikát hirdettem meg, vállaltuk, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet létre fogunk hozni, létre is hoztuk, azt ígértük, hogy mindenkinek lesz munkája, aki dolgozni akar, volt is munkája mindenkinek. Most a járvány egy új helyzetet idézett elő, de ami akkor működött, az a gondolkodásmód, ami 2010-ben működött, az persze mutatis mutandis, mert új eszközöket kell alkalmazni, a világ is változott, de az a gondolkodásmód, ami akkor kihúzott bennünket a bajból, most is sikeres lesz, kihúz bennünket a bajból, lesznek munkahelyek, és szépen vissza fogunk állni, szerintem gyorsabban, mint azt ma sokan gondolják, a sikeres magyar gazdaság ösvényére, visszatalálunk oda.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
