Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában
2021. január 22.

Nagy Katalin: Tegnap este sokáig tartott az uniós csúcs, videokonferencián találkoztak az országok kormány- és államfői. Elsősorban a vakcina-beszerzésről volt szó. A stúdióban köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt. Volt olyan uniós tagállami vezető, aki nem kérte számon Brüsszelen ezt a nem túl szerencsés vakcina-beszerzést? Hogyan látja?

Jó reggelt kívánok, tisztelettel köszöntöm a hallgatókat! Ugye, az ilyen tanácskozásokat nem látják a választópolgárok, kevés közvetlen információjuk van arról, hogy mi is a brüsszeli politikának a belső kultúrája. Egy magyarnak furcsa egyébként, azért tízen-egynéhány éve nyomom az ipart, tehát nagyon sok találkozón vettem részt. A magyar kultúrában úgy van, hogyha elkezdünk beszélni valamilyen feladatról, akkor megnevezzük a problémát, megnevezzük az okokat, és utána megvitatjuk, hogy hogyan kell kijavítani a hibát. Tehát a magyar nyelv – a magyar kultúra napja van, nyelvében él a nemzet, ugye, a kultúránk alapját is ez adja –, tehát a magyar nyelv szíve közepébe megy a problémának. Brüsszelben ezt nem szabad csinálni, ott másképp kell, az inkább a francia királyi udvarnak a kultúrájára emlékeztet, ott van egy verseny, hogy ki tud kedvesebbet, nagyvonalúbbat, elegánsabbat, pozitívan mondani saját magunkról, az unióról. Tehát ott nem lehet azzal kezdeni, hogy van egy problémánk, és meg kellene oldani, hanem hosszan kell arról beszélni, hogy az Európai Unió jó, az Európai Unió szép, ha nem lenne, akkor sokkal rosszabb lenne mindenkinek, és ha ezeken mind túl vagyunk, mint egy ilyen királyi fogadáson, akkor utána megérintjük különböző mélységig hatolva a problémákat. Egy magyar embernek egy kicsit frusztráló ez az egész dolog, de hát, Istenem, nem vagyunk egyformák. 27 ország ül ott, ez 27 különböző kultúra, tudomásul kell vennünk, hogy ebben a nyelvi közegben kell végezni a munkánkat. Ez tegnap is így volt. Tehát ha azt mondtam volna, ami az igazság, és ilyen nyers magyar módon, hogy de emberek, az nagyon jó, hogy mi elvégezzük a munkánkat, és itt összességében pozitívan nyilatkozunk a történtekről, de Nagy-Britanniában sokkal több embert oltottak be, Izraelben sokkal több embert oltottak be, Oroszországban is több embert oltottak be, a kínai vakcinával is több embert oltottak be. Közben itt sok betegünk van és halottunk. Nem kellene szembenéznünk a ténnyel, hogy valamit elrontottunk, vagy valami nincs jól? Tehát így nem lehet. Hanem azt a kérdést kellett föltenni, amit a V4-ek nevében a lengyel miniszterelnök fel is tett, ő beszélt a nevünkben tegnap, hogy hát ha a briteknek jó az AstraZeneca nevű készítmény, és ott már több millió embert beoltottak vele, és az engedélyt kiadták két hónapja, akkor miért nem jó az európaiaknak? Vagy a brüsszeli hatóság miért nem adja ki az engedélyt erre a vakcinára? Merthogy nem adja a kínaira meg az oroszra, ott van egy politikai, ideológiai meg talán még üzleti érdek is meg ellentét. Na, de ez egy brit hatóság által jóváhagyott, nyugati hatóság által jóváhagyott vakcina. És a vakcina élet. Ez nem egy okoskodás meg technikai kérdés, mert emberéletek múlnak rajta. Minél hamarabb van vakcina, annál több embert tudunk megmenteni.

És erre van válasz?

Minden élet számít! Mindig van válasz. Tehát azt tegnap megtudtuk, hogy mi a magyarázata annak, hogy ez ilyen lassan megy. Én nem vagyok udvariatlan ember, tehát nem gondoltam, hogy föl kell borítani az asztalt, de az a véleményem, hogy nekem meg a magyaroknak nem magyarázatra van szükségünk, hanem vakcinára. Ha nem jön Brüsszelből, akkor kell szerezni máshonnan. Szép dolog az európai egység, ezt én nagyon nagyra értékelem, az is fontos, hogy segítsük egymást, az is fontos, hogy a megállapodásokat tartsuk be, de az nem lehetséges, hogy azért haljanak meg magyar emberek, mert a brüsszeli vakcina-beszerzés lassú. Ez egész egyszerűen nem fogadható el, vakcinát kell szerezni! Szerdán volt kormányülésünk, fölhatalmaztuk a külügyminisztert, ma Moszkvában van, kiadták a hatóságok az AstraZenecára, tehát az Angliában használt oltóanyagra az engedélyt, kiadták az oroszra, vizsgálják a kínait, vakcina kell, mert az jelenti az életet. Aláhúzom újra: minden élet számít, ez pedig a vakcinán múlik.

Na, de megkötött Brüsszel bizonyos szerződéseket, például a Pfizerrel, és most a Pfizer nem olyan mennyiségben szállítja az országokba az oltóanyagot, mint ahogy megígérte. Lesz ennek következménye?

Mondtunk ott hegyeseket erre nézve, hogy tartsák be a szerződést a gyártók, és így tovább, de tudja, ez olyan, mint a gazdaságpolitika: tehát lehet kérincsélni meg fölszólítani valakit, de a verseny az egyetlen olyan dolog, ami kikényszeríti a megfelelő magatartást. Ha csak egy vakcinát vagy kettőt engedélyezünk, az nem teremt versenyhelyzetet. Az a jó, ha minél többet engedélyezünk, és akkor majd megmozdulnak a gyártók, mert ha ő nem szállít, szállít valaki más, és ha valaki más szállít, akkor ő elesik ettől az üzleti lehetőségtől. Egyébként is nem pontosan értem, hogy milyen gazdasági összefüggések vannak itt a vakcina-beszerzések hátterében, csak azt látom – még egyszer mondom –, hogy bizonyos cégeknek milliószám állnak a raktárában a vakcinák, Brüsszel nem adja ki az engedélyt, ugyanezzel a hatóanyaggal már oltanak Kanadában, Izraelben meg Angliában. Speciel ennek a vakcinának az ára jóval olcsóbb, mint az éppen már forgalmazott vakcinának az ára. Ezek között a tények között milyen összefüggés van, és van-e ennek gazdasági, gyógyszergyártó cégek közötti verseny-összefüggése, és ez beér-e valahogy a politikai döntéshozatalba, erről, innen messziről – Brüsszel mégiscsak 1.700 kilométer – nekünk nincs világos képünk. Egy dolgot tudunk, hogy nem is érdekel bennünket valójában, minél több vakcina legyen Magyarországon. Az operatív törzsről jövök, ott kezdtünk ma reggel, ott is ezt mondtam, hogy vakcinát, vakcinát, vakcinát!

Igen, na de azért a szerződések átláthatóságáért szokott Brüsszel mindenkit fenyegetni, és ők meg nem teszik lehetővé, hogy akár ezt, mondjuk, az európai parlamenti képviselők is láthassák. De ha visszatérünk oda, hogy Ön említette azt, hogy a magyar egészségügyi hatóság megadta az engedélyt az AstraZenecára és a Szputnyik V-re. Nem lesz ebből baj? Bár ugyanakkor meg ott van az, hogy talán meg is lepődtek az Európai Bizottságban, vagy az unió vezetői között azon, hogy Angela Merkel mondta azt, hogy ő szeretné segíteni, hogy ezt a vakcinát elismerjék és engedélyezzék. Segítséget nyújtana ehhez Németország.

Valóban: a németek tárgyalnak az oroszokkal. Ez egy régi történet, ez nekik jól megy, de remélem is, hogy jutnak valamilyen eredményre. De én nem akarok huzakodni a brüsszeliekkel, mert most őszintén az egy politikai huzakodás, de itt most nem politikáról van szó, hanem emberi életekről meg Magyarországról. Úgyhogy majd, ha túl vagyunk az egész válságon, akkor majd visszatérhetünk arra a kérdésre, hogy vajon bölcs döntés volt-e a tagállamoktól, hogy a beszerzést és a tárgyalást központosítva hajtottuk végre ahelyett, hogy mindenki maga intézte volna. Erről megoszolhatnak most a vélemények, lehet is vitatkozni, csak most erre nincs időnk, ezt majd utána. És majd utána kell arról is beszélni, most akkor Brüsszel jól, rosszul cselekedett, felelősség hogy’ van, ezt sem most kell asztalra tennünk, mert most itt van a baj, amit orvosolni kell. A magyar álláspont nagyon világos, mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret. Engem ez érdekel, ez a gondolkodásmódunk, ez a magyar álláspont veleje.

Az AstraZenecából, illetve a Szputnyik V vakcinából mennyi jöhet Magyarországra? Jöhet-e például az AstraZenecából elsőként az Európai Unióban Magyarországra?

Az orosz vakcina ügyében ma Moszkvában van Szijjártó Péter. Ügyes külügyminiszterünk van: mozgékony, határozott, gyors, tehát abban bízom, hogy jól fog tárgyalni a mai napon, és minél többet szerez. A kínaiakkal előrehaladott tárgyalásunk van, de a kínaiak csak akkor adnak vakcinát, hogyha megvan a vészhelyzeti engedélyezés. Ez az, amit a szerbek megadtak, és ezért Szerbiában már oltanak is ezzel a vakcinával. Tehát van magyar oltott, kínai vakcinával oltott ember, mert a Vajdaságban élő magyarokat éppen most oltják. Ez nekünk annyiban segítség, hogy át tudunk menni, meg tudjuk nézni, mi történik, tudunk konzultálni, tehát nem egy Peking–Budapest távolságot kell megtennünk, hogyha a saját szemünkkel akarjuk látni, hogy mi történik, hanem elég ide átugrani, a Vajdaságba, meg elmenni Belgrádba a szerb hatóságokhoz, és akkor kaphatunk első kézből tájékoztatást. Ezt csináljuk is egyébként. Az AstraZenecára kiadtuk az engedélyt, vannak ajánlatok, folynak a tárgyalások.

De akkor az hozzájárul majd ahhoz, hogy a tömeges oltás elkezdődhet, ha beérkeznek ezek a vakcinák?

Ugye, mindenki, szerintem mindenki belátja, hogy nem tudjuk addig a korlátozásokat föloldani, amíg nincs tömeges oltás. Ezt szerintem megtanultuk együtt. Hiszen jól látható, hogy a második hullám magasra csapott, a járvány második hulláma, és nagyon nagy erőket kellett mozgósítani, hogy megfékezzük. Most megfékeztük már, a mai operatív törzs számait tudom mondani, hogy 1.311 új fertőzött van, száz alatt van az elhunytak száma: kilencvennyolc. 3.959 fő van kórházban és lélegeztetőgépen pedig 274 ember. Ez a ma reggel 6 órás jelentés. Beoltottunk 138.983 főt, és átesett mintegy 250 ezer ember, tehát van mintegy 400 ezer olyan ember, aki vagy az oltás miatt vagy a hivatalosan is dokumentált átesettség okán már védettnek minősül. Ő nem fertőz meg másokat, és őt sem fertőzik meg mások, de ez egy alacsony szám, ő sem fertőz meg másokat. Ha lesz egymillió, másfél millió ember, az rögtön más képet mutat. Szerintem a határ, amikor lehet gondolkodni arról, hogy visszatér az élet a normális kerékvágásba, az az átoltottsági szint, amikor beoltottuk az egészségügyi dolgozókat, ezen nagyjából túl vagyunk, a szociális otthonban lévőket, talán a jövő hét végére végzünk velünk, attól függ, mennyi vakcina érkezik. Utána következnek a 60 év feletti krónikus betegek, ez másfél millió, 1 millió 700 ezer ember, utána jönnek a védekezés egyéb szereplői: operatív törzs, rendőrök, katasztrófavédelem, itt jövök én is, meg itt jön a kormány is, tehát ez a mi kategóriánk, ekkor kerül ránk sor. Utána jönnek az idősek, akik nem szenvednek krónikus betegségben. Tehát ha ide eljutunk, hogy a védelemben résztvevők oltva vannak, a krónikus betegeinket beoltottunk, és minden idős embert beoltottunk, vagy legalábbis mindegyikük számára van vakcina, és ők meghozhatják azt a döntést, mert önkéntes az oltás, hogy kérik-e az oltást, vagy sem, ha ez mind megtörtént, vagyis senki nincs közvetlen életveszélyben a vírus miatt, akkor kezdődik egy új időszámítás, és akkor lehet beszélni arról, hogy milyen ütemben és hogyan szabaduljunk meg a korlátozásoktól. De ennek a bekövetkezte a vakcináktól, ha van vakcina, akkor eljutunk ide gyorsan, mert gyorsan és jól fogunk oltani, el fogunk jutni ide, ha van vakcina. De minden azon múlik, hogy tudunk-e és mennyi vakcinát tudunk szerezni.

Tehát most még konkrét időpontot mondani nem lehet a korlátozások feloldásáról.

A legtitkosabb fiókokban vannak azok a jegyzeteim, amelyek arról gondolkodnak, hogy hogyan kell majd, milyen lépésekben érdemes visszajönni, itt vannak például rögtön, az operatív törzsön is vitattuk ma már ezt, nem született döntés, majd a jövő heti kormányülésen hozunk döntést az érettségizőkről. Ők most digitális oktatásban és felkészülésben, de részesülnek, nekik lehet-e őket előrehozva az oltásban, lehet-e őket, de csak őket visszaengedni egy tantermi felkészítésre az érettségi miatt, meg a tanáraikat esetleg beoltjuk, akkor ez megoldható-e. Tehát vannak ilyen részletkérdések, de szerintem most korai arról beszélni a vakcinahiány miatt, hogy hogyan akarjuk majd a korlátozásokat föloldani. Amiről nekem inkább beszélnem kell, hogy mindenkit arra kérek, hogy bár közel van ez a pillanat, de nem mindegy, hogy azt a pillanatot, amikor föloldjuk a korlátozásokat, milyen állapotban érjük el, fegyelmezetten, lefogva, leszorítva tartva a vírust vagy ismét egy harmadik hullám áldozataként. Ezért mindenkit arra kérek, hogy amíg nincs föloldás – tudom, hogy nehéz –, mégis kérem, fogadják el ezeket a korlátozásokat, és tartsuk be azokat a szabályokat, aminek a segítségével sikerült először tavasszal megfékeznünk az első hullámot, és most ősszel sikerült megfékeznünk a másodikat is.

Február közepén lejár, ugye, a rendkívüli jogrend ideje. A kormány újra a parlamenthez fordul, hogyha ezt meg kell hosszabbítani?

Valószínűleg az a megoldás lesz, hogy először nekünk van jogunk saját hatáskörben ezt két hétre elrendelni, ezt megtesszük, utána kezdődik a tavaszi ülésszak, és akkor bemegyünk ezzel a kéréssel a parlament elé.

Ha a korlátozások feloldása ahhoz köthető, hogy elinduljon a tömeges oltás, akkor fölmerül a kérdés, hogy vajon a gazdaság újraindulása, illetve felpattanása mikor kerülhet szóba? Éppen egy órával ezelőtt beszélgettünk Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács elnökével, aki azt mondta, hogy ők úgy látják a számok és az elemzéseik alapján, hogy 2021-ben visszapattanhat a gazdaság, de nyilván azt a 4,9 százalékos bővülést, amit, mondjuk, 2019-ben produkált, azt csak később, majd 2022-ben érheti el. A kormány hogyan számol?

Kovács Árpádot nagyon régóta ismerem. Egy mértéktartó ember, mindig is irigyeltem a higgadtságát meg a nyugodtságát. Ő az, aki mindig óvatosan fogalmaz, és ha ő ezt mondja, az egy nagyon jó hír, mert miután ő nem vállal felesleges szellemi kalandot és kockázatot, amit ő mond, az majdnem biztosra vehető. Ami a közgazdaságtanban, ami az utóbbi évtizedben inkább lírai műfajnak bizonyult, nagy dolog. Tehát ha ő ezt mondja, akkor ezt tekintsük a minimumnak, de az én reményeim ennél sokkal szárnyalóbbak. Tehát én sokkal többet remélek, sokkal többet szeretnék, és sokkal magasabb, gyorsabb növekedésért is dolgozom. De ha annyi bekövetkezik biztosan, amit ő mond, akkor már jó helyzetben vagyunk. De én ennél sokkal jobbat szeretnék. De ez nem egy olyan dolog, amiről vitatkoznunk kell, hanem csinálni kell, és majd akkor kiderül az év végén, hogy mi történik. Most, mielőtt a gazdaságba mélyednénk, a legfontosabb tanulságot – ha megengedi – megvonnám a magunk számára. Tehát azt nem engedheti meg magának egy komoly ország – és Magyarország mégiscsak egy komoly ország, nemcsak a múltja miatt, hanem a szellemi képességei miatt is –, hogy egy ilyen járvány idején kérincsélni meg kilincselni kelljen vakcináért. Mint ahogy rendkívül nehéz és méltatlan helyzet volt az is, hogy lélegeztető készülékekért kellett portyázókat kiküldeni a világ minden sarkába, a szélrózsa minden irányába, hogy életmentő eszközöket szerezzenek be. Ugye, a lélegeztető készülékeknél be is indítottuk a magyarországi gyártást, tehát nem fordulhat elő még egyszer olyan helyzet, hogy nem tudunk itt, Magyarországon annyi gépet legyártani, amire egy akármilyen gyorsan bekövetkező krízishelyzetben is szükség lehet. S hasonló a helyzet a vakcinával is. Ez nagyon fontos döntés, hogy a kormány elrendelte egy olyan vakcinagyár fölépítését, amely elég nagy lesz ahhoz, hogy bármilyen esetben, ha a tudósaink, az orvosaink, a professzoraink képesek kifejleszteni a vakcinát, akkor mi abból nagyon sokat tudunk gyártani majd. Ez a gyár Debrecenben épül föl, ennek a tervezése is szerintem megkezdődött már. Tehát van egy döntésünk arról, hogy még egyszer ez a kiszolgáltatottság nem állhat elő. Arra való a baj, hogy tanuljunk belőle. Az ilyen istencsapásai, mint a járvány, mindig leckét is jelentenek egy ország meg egy nép számára. Ezt meg kell érteni, a következtetéseket le kell vonni, és cselekedni kell. Úgyhogy vakcinaügyben nem leszünk még egyszer ilyen kiszolgáltatottak. Most, ami a gazdaságot illeti: a gazdaság kulcsa a munka. Mindig azt kell nézni, én mindig azt nézem első helyen, hogy hogy’ állunk a munkahelyek számát tekintve. Ingadozás mindig van, de a legutóbbi adat éppen fölfele ingadozott – ha szabad így fogalmaznom –, és ezért az mondható, hogy többen dolgoztak decemberben mintegy 4 ezerrel, mint a járványt megelőző utolsó decemberben, ami egy fantasztikus teljesítmény a magyar gazdaság részéről. és ezért a magyar válságkezelés arra épült az elmúlt nyolc-kilenc hónapban, hogy a munkahelyeket védjük meg. A munkahelyeket akkor lehet megvédeni, ha erősek a vállalkozások. Ezért a bankoknak el kellett tekinteniük mintegy 3.000 milliárd forint beszedésétől, mert hitelmoratóriumot rendeltünk el. A központi adókból majdnem 500 milliárd forintot lecsökkentettünk. Az önkormányzatokat is rávettük, hogy csökkentsenek 180 milliárd forintnyi helyi iparűzési adót, mert az a lecke, amit megtanultunk a 2008-2009-es válságból, hogy válság idején nem megszorítani kell, hanem adót kell csökkenteni, és fejleszteni kell, ez védi meg a munkahelyeket. Ugye, 2008-2009-ben – és én most nem akarok politikát csinálni, inkább csak egy közgazdasági módszertani leírásként mondom, amit mondok – az akkori kormányok, a Gyurcsány-féle kormányok meg a Bajnai-féle kormányok egy olyan válságkezelést hajtottak végre, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat, az orvosoktól, pedagógusoktól egyhavi bért, és így tovább, és így tovább, mert az volt a meggyőződésük, hogy a gazdaságot, a cégeket meg a bankokat kell menteni, és ezért az emberektől kell forrásokat átcsoportosítani a gazdasági élet szereplőihez, bankokhoz, vállalkozásokhoz. Megszorítottak és adókat emeltek. Na, most ez nem vált be. A mostani kormánynak szerencséje van, mert ismeri ezt a szomorú történetet, és mi ezért nem az adó növelésére, hanem az adó csökkentésére, nem a bérek visszafogására, hanem béremelésekre, egy válság idején hajtjuk végre a magyar történelem orvosbér-emelését. Éppen most döntöttünk, szerdán a háziorvosok bérének a rendezéséről is. Válság idején vezetjük vissza a 13. havi nyugdíj első részletét, válság idején indítjuk meg a valaha volt legnagyobb otthonteremtési támogatást, és válság idején fogjuk a fiataloknak lehetővé tenni, a 25 év alattiaknak, hogy ne kelljen adót fizetniük, és még további családtámogató lépéseket tervezünk. Tehát azt akarom mondani, hogy a mi megközelítésünk a válsághoz arról szól, hogy munkahelyeket és családokat kell menteni, és ha ez sikerül, a munkahelyeket sikerül megvédeni, amihez persze a vállalkozásokat, a fejlesztéseket kell támogatni, akkor túl tudunk jutni ezen a nehéz időszakon. Szerintem a 2008-2009-es válságkezelés nem működött, egy tragédia volt Magyarország számára. A mostani válságkezelés nemcsak hogy működik, hanem új távlatokat is kinyit előttünk.

Ha a magyar kormány megteszi azt, amit meg kell tennie ahhoz, hogy a gazdaság visszapattanjon, az nyilván nagyon jó dolog. De azért ott van az Európai Unió és az a gazdasági közösség, aminek mi a részei vagyunk. Hogyha nem lehet rendesen közlekedni a határok között, hogyha nincs ez a bizonyos oltási igazolás vagy oltási útlevél – ugye, még a nevéről sem lehetett dönteni –, akkor azért az csak visszafogja a gazdaságot, nem?

De, kétségkívül. Dolgozunk azon, tehát tegnap a miniszterelnökökkel egy nagyon hosszú megbeszélést folytattunk arról, hogy kell-e valamilyen igazolvány, ami arról szól, hogy akik már átestek, meg megkapták az oltást, azok számára valami könnyebb mozgást biztosítsunk. Ez Magyarországon is majd vita lesz, még nem vagyunk elegen védettek ahhoz, illetve nincs elég védett magyar ember ahhoz, hogy ez egy érdemi vita legyen. De majd ha millió fölé jutnak, akkor az lesz, hogy, mondjuk, ha van egymillió ember, aki már nem fertőz, meg őt sem lehet megfertőzni, akkor, mondjuk, értelmes dolog-e, hogy ők este 8 után ugyanúgy nem mehetnek ki az utcára, mint azok, akik még bajba kerülhetnek a fertőzés miatt. De most még kicsi ez a szám, ezért a vita nem kezdődött meg, de itt van előttünk. Amint elérjük az egymilliót, szerintem ez egy értelmes fölvetés. Na, most ugyan ezek az összefüggések, hogy legyen-e egy kártya, ahhoz valamilyen határátlépési könnyebbség csatlakozzon-e, vagy Magyarországon majd belső könnyítés csatlakozzon-e, ez a vita kezd megjelenni a horizonton. És az uniós vezetők álláspontja az volt tegnap, hogy valamilyen egységes adatbázist próbáljunk létrehozni, és az adatbázis alapján valamilyen regisztrációt valósítsunk meg, és ez alapján majd valamilyen igazolványt adjunk ki, ami majd valamire esetleg jogosíthat. Most egyelőre itt tartunk. Tehát csak fölbukkant a horizonton ez a lehetőség, a konkrét válaszokra még várni kell.

Ön utalt már arra, hogy megállapodott a kormány abban, hogy emelni fogják a háziorvosok és a fogorvosok bérét is. Ugye, korábban inkább csak a háziorvosokról volt szó. Milyen mértékben és milyen menetrend szerint emelik majd ezeket a béreket?

Azt a logikát követjük, hogy megemeltük a kórházban dolgozó orvosoknak a bérét. Korábban, talán éppen novemberben folyósítva az utolsó emelt részletet, megemeltük az ápolónőkét is, de utána pedig bekövetkezett az orvosi kamara javaslata alapján egy radikális, bátor, lassan az orvosok munkáját méltányosan elismerő bér. Még nem állítom, hogy ott vagyunk, de közelítünk ehhez, hogy azt lehet mondani, hogy amilyen fontos, életmentő, becsülendő munkát végeznek, nagyjából azzal arányos bérük lesz. Ez még nem az, de egy nagyon fontos lépést tettünk. Tehát a kamarának elfogadtuk a javaslatát, és mostantól kezdve a többi orvosnak a bérét is ehhez próbáljuk igazítani. Most a háziorvosok esetében van egy olyan gondja Magyarországnak, hogy vannak betöltetlen praxisok. A praxis a felelősségi köre vagy ellátási körzete egy háziorvosnak. És hiányzik 4-500 háziorvos is a rendszerből. Ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akik nehezen jutnak egészségügyi alapellátáshoz. Ezt úgy tudjuk megoldani, most arra ösztönözzük a háziorvosokat, hogy álljanak össze egymással, ezt ilyen blikkfangosan praxisközösségnek kell mondani az államigazgatás nyelvén. Tehát arra kérjük őket, hogy fogjanak össze, és akkor fedjék le azt a területet is, ahol ma nincs háziorvos, és akkor nem marad ember ellátatlanul, alapellátás nélkül. És aki erre hajlandó, azok az orvosok, akik összeállnak, azok megkapják a kórházi orvosok bérének a 80 százalékát, de esetenként ez a 100-at is elérheti. Azok az orvosok, akik nem hajlandóak társulni, őróluk sem akarunk megfeledkezni, ők pedig meg fogják kapni a mostani bérük, mostani fizetésük, és a kórházi orvosok bére közötti különbség 30 százalékát pluszban még. Tehát nekik egy ekkora emelés lesz. De mindenkit arra szeretnénk ösztönözni, hogy működjenek egymással együtt, és így fedjék le egészségügyi alapellátás szempontjából az egész országot.

És a fogorvosoknál?

Ott csak az a vita volt, hogy a fogorvos a háziorvosokkal azonos elbírálás alá essen-e, vagy sem. Erről volt egy hetekig tartó, hosszú vita. A kormány megfontolta az érveket, és végül is nem látunk okot arra, hogy különbséget tegyünk, tehát a fogorvosokat ugyanúgy fogjuk kezelni, mint a háziorvosokat. Ezek a béremelések rájuk is vonatkoznak.

Utalt már rá Ön is, ma van a magyar kultúra napja. Ugye, a Himnusz befejezésének az időpontja, ez a január 22-e, akkor tette a pontot a kézirat végére Kölcsey. Itt, a közrádióban, a közmédiában, nálunk a Krónikák előtt, egész órakor a Himnusz versszakait nagy színészegyéniségek mondják el felvételről. Bessenyei Ferenctől elkezdve Sinkovits Imrén át. Az ember belegondol abba, hogy, ugye, a Himnusz irodalmi műfaj, de valójában imádságot jelent. Ezek szerint, akkor a magyar kultúra gyökerét most már nem lehet meghamisítani, és nem lehet mást mondani: ez egy keresztény kultúra.

Hogyne! Ráadásul a Himnusz műfajilag egy jeremiáda, ahogy tanultuk az iskolában, tehát egy olyan imádság, amelyben saját magunkat kárhoztatjuk azokért a csapásokért, amiket ránk mért a Jóisten a bűneinkért. Ez egy műfaj, ez egy szép műfaj egyébként, és alapvetően keresztény gyökerei vannak. Nem látom annak az értelmét, hogy egy komoly vita folyjon Magyarországon arról, hogy a magyar kultúra keresztény-e vagy sem. Mert az a kulturális közeg, kontextus, amiben létezünk, egy keresztény kultúrából nőtt ki. Ezek a vonatkoztatási pontok. És ez nem függ össze azzal, hogy egyébként valakinek van-e személyes istenhite, vagy nincs. Ez egy kulturális közeg, amiben vagyunk. Antall József mondta – én emlékszem még – még a parlamentben valamikor 1990-ben vagy 1991-ben, hogy Magyarországon még az ateista is keresztény, mert nem tud máshoz vonatkoztatni, nem tudja másra vonatkoztatni a saját nézetrendszerét, mint arra a közegre, amiben vagyunk. Tehát ezért nem tartom politikai vitának, hogy Magyarország egy keresztény kultúrájú ország-e, vagy nem; ez egész egyszerűen egy ténykérdés. Ha valaki ezt meg akarja változtatni, arról persze lehet beszélni, hogyha igen, miért, hogyan, milyen eszközökkel, jó-e az, de arról nem érdemes vitatkozni, hogy mi a keresztény kultúrkörhöz tartozunk Európában, annak is a latin válfajához. Bár mindig elfelejtjük annak a jelentőségét és fontosságát, hogy az ortodoxia itt van a hátunk mögött, és ma, amikor a latin kereszténység nincs túl jó állapotban, akkor az ortodoxia hátulról megtámaszt bennünket; az nagy segítség nekünk, mert a kereszténységnek nemcsak a latin, általunk ismert válfaja, hanem az ortodoxia is megvan, és az egy nagyon komoly értéket képvisel, és most, amikor család elleni támadások vannak meg a migrációs kérdések, és multikulturális átalakítási kísérletek zajlanak a latin kereszténység világában, az ortodoxia ebben nem osztozik, s Magyarországnak egy szilárd hátországot ad. De visszatérve a nyelvre, én a múlt mellett fontosnak tartom, hogy hajlékony maradjon a magyar nyelv, erre kevés figyelmet fordítunk. Nagyon sok újítás érkezik az életünkbe a számítástechnika okán is meg az új egyéb technológiák miatt. Ha ezeket nem tudja a magyar nyelv jól leírni, pontosan értelmezni, és kifejezni, akkor egy maradi, megcsontosodott nyelvvé válik a mi nyelvünk. Tehát fontos, hogy folyamatosan hajlékony állapotban tartsuk és megújítsuk. Ebben szerintem most nem állunk túl jól, vagy legalábbis hiányzik az összefogott munka, amely azzal próbálkozna, hogy a XXI. században is használhatóvá, hajlékonnyá tegye a nyelvünket. Majd a következő ciklusban talán erre több időnk lesz.

Köszönöm! Orbán Viktor, miniszterelnököt hallották.