Nagy Katalin: A miniszterelnök közösségi oldalára föltettek egy fotót. A képen az látszik, hogy Orbán Viktor megszegi az új kenyeret, de ez az új kenyér körülbelül akkora, mint egy kisebb fajta malomkerék. Hány kilós volt ez a kenyér? Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok! Nem tudom, hány kilós volt, de termetes volt, de nem okozott nagy kihívást, mert amikor kicsi voltam – ugye, kisebb korban minden nagyobbnak látszik –, Mezőtúron nyaraltam mindig a nagyszüleimnél, ott ilyen hatalmas, három kilós veknikenyereket hoztunk el a péktől, és akkor annak a megszegése egyébként mindig egy látványosság volt. Azt nem állítom, hogy munkavédelmi szempontból ez a szabályos eljárás, de hát otthon ezt így szegik meg. Vállhoz fogják, aztán a legöregebb, leginkább mindig a nagyapám megszegte a kenyeret. Szép szokás egyébként. Ez a szegény augusztus 20-a sok mindenen átment, már volt az alkotmány ünnepe, új kenyér ünnepe, államalapítás. Nagyjából, ami nem lényeges, az kihullott a történelem rostáján, ez a rossz emlékű kommunista felhang eltűnt körülötte, maradt Szent István király, és maradt az új kenyér, vagyis maradt az élet. Szerintem ez a 20-a harminc évvel a rendszerváltás után most nagyjából a helyén van. Tehát március 15. meg október 23. egyszerűbb dolog, mármint hogy hova kösse az ember. Ugye, Szent István mégiscsak ezer év, nagy a távolság, nehéz áthidalni. A tűzijáték is inkább egy vurslis műfaj, a nemzeti ünnephez beilleszteni úgy, hogy az méltó is legyen meg látványos is, nem könnyű dolog. Művészekre kell bízni az ilyesmit, és jól láthatóan tegnap a művészeknek sikerült egy ilyen bazári látványosságból, legalábbis ehhez hasonló tűzijátékból egy fölemelő, nemzeti büszkeségre okot adó művészi előadást kanyarítaniuk.
Egy évvel ezelőtt nem tudtuk méltóképpen megünnepelni Szent István napját. Most, ugye, szabadok vagyunk még, de az látszik, és minden szakember azt mondja, hogy jön a negyedik hullám. Van-e a kormánynak teendője?
Valóban, ugyan tegnap a jókedvű és felhőtlen ünneplésé volt a terep, még ma is folytatódnak az ünnepségek, lesznek fantasztikus koncertek a Szabadság téren is, úgy látom, meg vidéken is még a hétvégén számos rendezvénynek örülhetünk, de közben jó, ha mindenki tudja, itt, hátul készülni kell arra, a fejében ezt a gondolatot el kell raktározni, hogy a negyedik hullám az kopogtat az ajtón. A legerőteljesebben és leghangosabban nem is a mi ajtónkon, hanem a környező országok és a nyugat-európai országok ajtaján, de pont úgy, ahogyan ez tavaly történt, nem fog ez elkerülni bennünket, hanem megérkezik majd ide, hozzánk is. Tehát lesz, én arra készülök, és azt javaslom mindenkinek, hogy gondolatban és lelkileg is arra készüljön, hogy lesz negyedik hullám. A kormány egész nyáron dolgozott annak érdekében, hogy fölkészítse az országot a negyedik hullám megfelelő kezelésére. Az operatív törzsek folyamatosan üléseztek, a védelmi operatív törzs is Pintér Sándor vezetésével. Az iskolai oltásokat megszerveztük, tehát az iskolakezdés előtt egy-két nappal és iskolakezdés után egy-két nappal, tehát négy napon keresztül oltani fogunk. Ha szükséges, akkor többet is. A harmadik oltást is elindítottuk, százhetven-egynéhány ezernél tartunk már. Vannak, akik fölveszik. Engem kínai vakcinával oltottak kétszer, én nem vettem fel a harmadikat, de nem is vagyok még talán annyira idős, hogy aggódnom kelljen. Az idősebbek talán jól teszik, hogyha jelentkeznek harmadik oltásra. Mindenkit be tudunk oltani, 8 millió vakcina van a raktárainkban; tehát ha valaki jelentkezik, az egy héten belül biztosan megkapja az oltást. Persze a negyedik hullám nem azokat fenyegeti, akik be vannak oltva, hanem azokat, akik nincsenek. Magyarország volt az első vagy az egyik első ország Európában, amely a felnőtt lakosság több mint 50 százalékát kétszer is be tudta oltani, ezért most, amikor a negyedik hullám kapujában vagyunk, megbízható vagy legalábbis széles alapokon nyugvó adataink vannak arra nézve, hogy mennyire hatékonyak a vakcinák, illetve az oltások. És ma úgy látjuk, a mostani adatok azt mutatják, hogy 500 emberből egy fertőződik meg a beoltottak közül, és az ő betegségüknek a lefolyása is sokkal enyhébb, mintha egyébként oltatlanul érte volna el őket a vírus. Tehát érdemes bízni a vakcinákban, és aki nem olttatta be magát, annak mindenképpen javaslom, hogy vegye fel az oltást, mert a negyedik hullám meg fogja őt találni. Sokan reménykednek abban, hogy megúszhatják, de szeretném mindenkinek rácsomózni a lelkére: nem fogják megúszni, és a vírussal szemben az oltás működik. Az oltás életet ment, és csak az oltás ment életet. A maszk meg az elszeparálódás nem fog segíteni. Most már pontosan tudjuk, van mögöttünk több mint egyéves tapasztalat, hogy védelmet, az élet megmentését csak az oltások tudják megadni a számunkra.
Most már száz fölött van a napi új fertőzöttek száma, tegnap vagy tegnapelőtt 123-ra emlékszem. Mikor jön el az a pillanat, amikor újabb szigorítás, illetve újra el kell kezdeni a menetet, tehát, mondjuk, maszkviselést előírnak, nemcsak a kórházakban?
Ezt szeretnénk elkerülni, mert a maszkviselés nem fog segíteni. Tehát ami segít, az az oltás. Amikor maszkviselés volt, megpróbáltuk elszigetelni a fertőzött embereket, annak a hatékonysága csekély volt, az oltásnak a hatékonysága pedig elsöprő erejű, ezért nem érdemes a kevésbé hatékony módszerrel próbálkozni, a jó módszert kell követnünk, ez pedig az oltás. Ezért fogunk szeptember elsejétől ismét egy nagy oltás melletti kampányt indítani. Én is írok rengeteg embernek levelet, és arra fogom őket kérni, hogy legalább egy embert mindenki győzzön meg a környezetében, a családjában vagy a munkahelyén, aki még nincs beoltva, hogy legyen beoltva még egy ember. Ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor el tudjuk érni a védettségnek azt a szintjét, hogy a negyedik hullám hatásaiban össze sem lesz hasonlítható az első, második és harmadik hullámmal.
A napokban érkezett meg a gazdaság bővülésének a második negyedévre vonatkozó adata. Ez kiugróan szép: 17,9 százalék. Ugye, persze alacsony a bázis, hiszen az egy évvel ezelőttit hogyha nézzük, azért ott nem állt a gazdaság ilyen lábakon. Hogyan tartható ez a lendület?
Első, amit fontos itt elmondanom, és ez büszkeségre adhat okot minden magyar ember számára, hogy a gazdasági növekedés nem magától van. Tehát ez nem úgy van, mint a búza vagy a mag, amit elvetünk, és akkor utána, ha locsoljuk, akkor majd nő, tehát a gazdaság nem nő magától, hanem azt növeszteni kell. És ahhoz pedig dolgozni kell. És azt kell mondanom, hogy többen dolgoznak ma, mint a vírusjárvány előtt, és azt hiszem, hogy megállja a helyét az az állítás, hogy a rendszerváltás óta, tehát a kilencvenes évek eleje óta soha nem dolgozott annyi ember Magyarországon, mint most. Na, ezért van gazdasági növekedés! A kormánynak is van ebben szerepe, mert egy olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely lehetővé teszi, hogy a gazdaság föl tudjon szívni, be tudjon fogadni ennyi munkaerőt. De ez sikerült, a kormány nyugodtan nézheti elégedetten ezeket a számokat, mert Magyarország visszatért abba az állapotba, amikor már nem az a kérdés, hogy mit kezdjünk a munkanélküliekkel – 2010-ben a Gyurcsány–Bajnai-korszakból 12 százalék fölötti munkanélküliséget örököltünk meg –, hanem most az a kérdés, hogy lesz-e elég munkáskéz. Egyébként a munkavállalóknak is ez a legjobb, mert persze a szervezkedés meg az érdekvédelem is fontos, de a legnagyobb védelem minden munkából élő ember számára az, ha egy olyan gazdasági környezetben élhetnek, ahol több emberre van igény, mint amennyi munkaerő. A munkaadókkal szembeni alkupozíciója is így a legerősebb a munkából élő embereknek, mondjuk úgy, hogy a munkásvédelemnek is ez a leghatékonyabb eszköze, amikor mindenki két kézzel kapkod azok után, akik hajlandóak és tudnak dolgozni. A magyar gazdaság ma ebben az állapotban van. Hogy aztán a növekedés végül mekkora lesz, azt nem tudjuk most még megmondani. Én nagyon bízom benne, hogy az 5,5 százalékot éves összefüggésben, éves kitekintésben elérjük. Ez fontos lenne, mert akkor vissza tudjuk adni azt az adót, amit befizettek a gyermeket nevelő családok. Fontos lenne ez azért is, mert szeretném folytatni a tizenharmadik havi nyugdíjnak a visszaépítését, és visszaadni a nyugdíjasoknak. Én bűnnek nevezem azt, amit még a Gyurcsány–Bajnai-kormány követett el, amikor elvette a nyugdíjasoktól a tizenharmadik havi nyugdíjat, és be szeretném tartani azt a vállalásunkat is, hogy a fiatalok, a 25 év alattiak, akik dolgoznak, 25 éves korukig nem kell, hogy jövedelemadót fizessenek. Tehát egy nagy feladattömeg van előttünk, ráadásul minél nagyobb lesz a növekedés, a tizenharmadik havi nyugdíjtól független nyugdíjemelés mértéke is nagyobb lesz. Ugye, minden évben az történik, hogy az infláció mértékével év végén, ha szükséges, akkor korrigáljuk a nyugdíjakat. Persze visszafele sose, tehát el nem veszünk, de ha magasabb volt az infláció, mindig adunk, most is ez a helyzet. És miután a gazdasági növekedés száguld, ezért lehetőség lesz a nyugdíjprémium kifizetésére is. Ez a növekedés mértékétől függően változó összeg. Most úgy látom, hogy egy 50-56 ezer forint valószínű, de ha 7 százalékos növekedés lesz, akkor még jóval e fölé is mehet az az egyszeri összeg, amit nyugdíjprémiumként oda tudunk adni még az év vége előtt a nyugdíjasoknak. Szóval mindenki abban érdekelt, a munkások, a nyugdíjasok, a fiatalok egyaránt abban érdekeltek, hogy a gazdasági növekedés továbbra is sikeres legyen, úgyhogy Szijjártó Péter gazdasági újraindításért felelős operatív törzs vezetőjének jó, ha mindannyian szurkolunk.
Mindegyik ágazat visszatért már arra a színvonalra, ahol előtte volt? Hogy látják, nem kell külön segítséget adni bizonyos ágazatoknak? A belföldi turizmus most gyönyörűen teljesített ezen a nyáron. A fővárosi turizmussal van mindig gond, ugye?
A számok jól néznek ki, ha az ember jár-kel az országban, akkor láthatja, hogy megindult az élet. Persze egy elvesztett évet visszapótolni pénzügyileg rendkívül nehéz. Látom, hogy iparkodnak is, akik a vendéglátásban és a szállodaiparban dolgoznak, mert az árak is feljebb mentek. Ha nem tudják visszakeresni egy év alatt a tavaly elvesztett jövedelmüket, akkor majd két év alatt vissza fogják keresni, tehát vissza fog az jönni. Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy mértéktartó módon emelje az árakat, nehogy az állítsa le a belföldi turizmust, hogy olyan magasra mennek fel az árak, hogy az emberek nem tudják ezt igénybe venni; akkor mindenki rosszul jár. Tehát majd az üzletemberek okosan kiszámolják ezt. Budapest kehes, köhög, krákog, egyelőre még nem találja a régi ritmusát, de erről meg nem a magyar emberek tehetnek, hanem az a tény, hogy a budapesti vendéglátás és turizmus alapvetően a külföldiekre épül, és ők nem mernek egyelőre megindulni. Különösen az angolszász országokban nagy az óvatosság, onnan nehezen szánják rá magukat, hogy átjöjjenek a nagy vízen, és eltöltsék a korábban tapasztalt néhány hosszabb hétvégét Budapesten. A szlávok se, tehát az oroszok is nehezen indulnak meg. Szóval Budapest, amely szinte kizárólag nemzetközi vendégekre épült, még azért lábadozik. Reméljük, a következő év jobb lesz, illetve arra biztatjuk a turizmusban dolgozókat, a szállodaiparban dolgozókat, hogy próbáljanak üzletet építeni a magyarokra is. Tehát ez mégiscsak a nemzet fővárosa, ha olyan csomagokat tudnának ajánlani, hogy érdemes lenne vidékről hosszabb hétvégekre Budapestre följönni és megnézni a fővárosunkat úgy igazából, mert mindenki járt már Pesten, de Budapestet nagyon kevesen ismerik, még mi, akik itt élünk is, minden héten valamilyen meglepetés ér bennünket, ha betévedünk egy-egy keresztutcába vagy zsúfoltabb, kevésbé ismert részére a városnak. Ez egy fantasztikus város, itt rengeteg látnivaló van, és jó lenne, hogyha a nem budapestiek is alaposabban megismernék Budapestet, nemcsak a közgyűjteményeinket, amik egyébként szintén fantasztikusak, hanem az épített örökséget is olyan eldugottabb helyeken, amelyeket nem szoktunk az iskolában tanulni a saját fővárosunkról. Szóval föl, magyarok Budapestre, illetve magyar szállodások legyenek kedvesek, és bízzanak a magyar vásárlókban és a magyar vendégekben, használják ki a hazafias érzelmet üzleti szempontból is, mert a magyar ember szereti a hazáját, büszke a fővárosára, és ha kap jó ajánlatot, biztosan eljön Budapestre!
Még magas az infláció, ez, mondjuk, nem magyar jelenség, hanem világjelenség, és arról is olvashattunk tegnap, hogy a világpiacon az olaj ára most elkezdett csökkenni, ennek azért mindig van hatása erre. A kormánynak vannak eszközei, vagy a nemzeti bank a maga eszközeivel él, és aztán a piac meg majd kiforrja magát?
Ez egy bonyolult művelet. Valóban jó egy évvel ezelőtt az olajár nőni kezdett, aztán megduplázódott. Azért az egy nagy tehertétele a magyar gazdaságnak, amikor hirtelen az olaj, következésképpen a gáz ára is kétszeresére nő. Miután mi nem azok közé az országok közé tartozunk, akik ezen nyernek, hiszen akiknek van ilyen természeti erőforrása, tehát kitermelik a gázt meg az olajat, azok rengeteg pénzt keresnek most ezen. Mi a másik oldalán vagyunk a botnak, akik vásároljuk mindezt, és ennek most meg kell fizetnünk az árát. Ennek az inflációs hatása jelentős, a jegybanknak a dolga a pénz értékének megőrzése, és egy bonyolult mechanizmuson keresztül ilyenkor általában a kamatok megemelésével próbálják a pénzromlás ütemét lassítani. A nemzeti bank is ezt teszi. Úgy látom, hogy elszántan. Azt hiszem, a csehek és mi voltunk a két első ország, amelyik megindított egy kamatemelési növekedést, ami a pénz értékének megőrzése szempontjából logikus lépés. A jegybank független, de a kormány azért figyeli, hogy mi történik ott, és támogatjuk a jegybanknak ezeket a lépéseit, de közben nekünk arra is törekednünk kell, hogy különösen a kis- és közepes vállalkozók azért jussanak olcsó hitelhez is, mert ha kamatemelés van, akkor drágulnak a hitelek, a gazdaság működéséhez pedig hitel kell, minél kisebb vagy, annál inkább szükséged van áthidaló pénzügyi hitelekre. Úgyhogy ezért a magyar kormány indított kis- és közepes vállalkozók számára olyan olcsó hitelprogramokat a kereskedelmi és iparkamara segítségével, a Széchenyi-kártyarendszer segítségével, amely lehetővé teszi, hogy a kamatemelések ellenére is nagy mennyiségű, olcsó forrás álljon rendelkezésre a kis- és középvállalkozók számára. Ez kulcsa a gazdasági növekedésnek. Ha ezt nem tudta volna a kormány megoldani, akkor a gazdasági növekedés is jóval lassabb lenne.
Afganisztánban a helyzet aggasztó. Látjuk a képeket, menekülnek onnan az emberek. Van még magyar, akit ki kell menteni onnan?
Vannak magyarok, ha megengedik, erről, vagy megengedi nekem, akkor erről keveset mondanék, hiszen katonáink is vannak kint, akik intézik a kint lévő magyarok és a magyarokkal együttműködő afgánok kimenekítését onnan. Ezek katonai akciók. Megfelelő biztonság mellett kell ezeket végrehajtanunk, majd ha túl vagyunk az egészen, akkor elmondjuk pontosan, hogy mi meg hogyan történt. A lényeg az, hogy vannak kint magyar katonák. Hálásak vagyunk nekik, hogy kint vannak, köszönjük, hogy vállalják a jelentős mértékű kockázatot, hogy bátrak és erősek, és azért mentek ki, hogy kihozzák azokat a magyarokat, akik nem olyan bátrak és erősek, mint ők, mármint a katonáink, meg hogy kihozzuk azokat az afgánokat is, akik életveszélyben lehetnek vagy vannak azért, mert együttműködtek velünk az elmúlt tizenöt-húsz évben. Az egész helyzet azért riasztó. Az emberek bízni szoktak a nagyhatalmakban, hogy mégis valahogy úgy gondolják az emberek, hogy az ész meg a tudás arányban van egy ország méretével. És, mondjuk, itt van Amerika, az elég nagy ország, és az ember azt gondolná, hogy ehhez sok ész is párosul meg sok információ meg elemzés meg pontosság, szóval, hogyha valaki, akkor az amerikaiak biztos tudják. És az ember ilyenkor rájön, hogy ez nem így van. Tehát az észt nem az ország mérete határozza meg meg a fölkészültséget meg a cselekvőképességet se. Ezer sebből vérzik ez az egész afganisztáni művelet, mert addig rendben voltunk, nem örül az ember az ilyesminek, de addig rendben voltunk, hogy amikor Amerikát támadás érte, mert lerombolták az ikertornyokat, akkor a NATO ezt úgy minősítette, hogy megtámadták az Egyesült Államokat, és a NATO-szerződés szerint ilyenkor mindenkinek úgy kell tekinteni a történteket, mintha a saját országa ellen történt volna a támadás, és belép a közös védelem klauzulája, mi is ezért csatlakoztunk, hogy közösen védjük meg az amerikaiakat az ilyen terrortámadásokkal szemben, és a tűzfészke a terrorakcióknak és kiképzéseknek a világnak azon a táján, Afganisztán környékén volt, ezért ott katonai csapást kellett mérni. Eddig ez rendben van. Nem örül az ember neki, de ez egy érthető dolog, és nekünk, akik egyébként egy kis ország vagyunk, vagy legalábbis a nagyokhoz képest a méretünk nem meghatározó, nekünk bármikor lehet szükségünk ilyen segítségre, mint a történelem során lett is volna, csak akkor még nem voltunk a NATO tagjai. Az amerikaiak ezért csak biztattak bennünket, de nem jöttek mondjuk ’56-ban, hiába álltunk térdig vérben, fegyverrel a kézben Budapest utcáin. Tehát mi pontosan tudjuk, hogy a NATO kölcsönös védelmi garanciája egy érték, és Magyarország számára is fordulhatnak úgy a dolgok, amikor erre szüksége lesz. Ezért is habozás nélkül csatlakoztunk az amerikaiakhoz az afganisztáni hadműveletben. Innentől kezdve kezdődtek a bajok, mert amikor már a terrorfészkeket megsemmisítettük, akkor az amerikaiaknak az a gondolatuk támadt – rendszeresen támad nekik egyébként ilyen gondolatuk –, hogy milyen jó lenne, hogyha az egész világ úgy működne, mint Nyugat-Európa, meg persze leginkább úgy, mint Amerika, ezt demokráciaexportnak nevezik, és az összes kulturális, történeti sajátosságot figyelmen kívül hagyva rá szokták erőltetni az amerikaiak a saját társadalomról vallott helyes elképzelésüket vagy helyesnek vélt elképzelésüket olyan népekre, akik ebből nem kérnek. Ezt demokráciaexportnak és demokráciaépítésnek nevezik. Majdnem mindig kudarcot vall. Én csak ilyet tudok fölidézni az elmúlt harminc évből, amikor a demokráciaexport nem sikerül. Bennünket is próbálnak megjavítani egyébként. Van egy elgondolásuk az életről, ami nem esik egybe a magyarokéval, hozhatnám ide a migránskérdést vagy a genderkérdést is, de ők úgy gondolják, hogy ők tudják, hogy mi a helyes, és azt ránk akarják erőltetni. És ennek a durva változata is létezik, mert a mi esetünkben ez mégis a keresztény kultúrkörön belüli politikai vita, hogy ki hogyan rendezze be az életét, na de egy iszlám világra vagy egy ott lévő országra ráerőltetni a nyugat-európai demokratikus normákat, azt gondolván, hogy ez csak emberi belátás kérdése, hogy megértsék, hogy úgy kéne nekik is élni, mint az amerikaiaknak, ez meglehetősen leegyszerűsített, hogy ne mondjam, primitív elképzelés a világról. És ez már, ugye, belevágtunk ebbe a demokráciaépítésbe, nem működött. De ha a demokráciaépítés nem is működött, az működhetett volna, hogy függetlenül a politikai rendszer milyenségétől, azért fölállítunk egy olyan afgán kormányt, amely hatékony működés szempontjából, pragmatikus szempontból ütőképes és hatékony, saját rendőrsége, hadserege van, és ha egyszer kijövünk onnan, akkor képes a saját országát megvédeni. És amikor az amerikaiak a kivonulást bejelentették, mert a NATO-ban ez úgy történt, hogy bejelentették. Tehát nem úgy volt, hogy ültünk az asztal körül, és azt mondták, hogy no, kedves tagtársak, a NATO-tagállamok miniszterelnökei vagy külügyminiszterei, mit gondoltok, hogy kéne csinálni? Tehát ez nem így megy. Az amerikaiak azt mondták: kivonulunk. Mi meg azt mondtuk, hogy együtt mentünk be, együtt vonulunk ki, megkérdeztük, hogy mégis a kivonulás után mi fog történni? És az amerikaiak azt mondták, hogy az ő hírszerzésük, elemzésük szerint az afgán kormány már elég erős ahhoz, hogy 12-24 hónapig a legerősebb tálib nyomással szemben is, tehát egy-két évig képesek lesznek fönntartani a rendet, és ez ad nekünk is egy-két évnyi időt, hogy mi is tudjunk nekik egy kivonulás utáni helyzetben segítséget nyújtani. Most kiderült, hogy, ugye, mint mondtam, az ország mérete, az elemzések pontossága nem áll egymással összhangban, mert körülbelül három nap alatt omlott össze, nem tizenkét hónap alatt az egész rendszer, amit megpróbáltunk ott kint fölépíteni, és kitört a baj, illetve kitört a káosz. Most ezt éljük, ennek a napjait éljük. Szerintem tisztességes dolog Magyarország részéről, de a többi NATO-tagállam részéről is, hogy mindenki gondoskodik azokról az afgánokról, akik együttműködtek velünk, amíg bent voltunk, és most ezért életveszélyben vannak, mert az új afgán kormány megtorlással fenyegeti őket, és ismerve ezt az új afgán kormányt, amely régebben már volt kormányon Afganisztánban, sok illúziónk ne legyen, hogy az amerikaiakkal és a NATO-országokkal együttműködő afgán családok biztonsági helyzete hogyan alakul. Tehát az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket. Nekünk erről van egy zárt listánk, ugye, ilyenkor ellenőrzéseket hajtunk végre, nem akarunk akárkit beengedni, a tényeket, hogy’ és miképpen működött velünk együtt, le kell ellenőrizni, nem könnyű ilyen távolságról, fényképpel be kell őket azonosítani, amikor hozzuk el őket, csak őket akarjuk elhozni, másokat meg nem akarunk elhozni, szóval szerintem becsületes dolog, ha ezt a munkát elvégezzük. Ez az egyszerűbb része, veszélyesebb, de egyszerűbb része a munkának. A bonyolultabb dolog a migránsválság, mert nemcsak azok az afgánok akarnak eljönni, akik együttműködtek a NATO-tagállamokkal, hanem sokan vannak, akik félnek a jövőtől, tömeges migráció várható. Itt a törököket érdemes figyelni, ők vannak legközelebb, nekik van terepismeretük, ott nincsen demokráciaépítési mánia, mint az Egyesült Államokban, ez nem zavarja meg az ő tisztánlátásukat, ők pontosan tudják, hogy mi a realitás meg a valóság. A török kormánnyal való együttműködés kulcskérdés. És nekünk az az érdekünk, hogy az Afganisztánt elhagyni akaró leendő migránsokat ott tartsuk a térségben. A segítséget vigyük oda, ne a bajt hozzuk ide. Tehát a törökökkel és a balkáni migránsútvonalon lévő országokkal ismét fel kell melegítenünk a szoros kapcsolatot és együttműködést, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot a migránsválsággal szemben. Van kerítésünk, van határőrségünk, tehát meg is tudjuk magunkat védeni. Ha a németek vagy az osztrákok megint, mint 2015-ben, úgy gondolják, hogy egy ilyen „Isten hozott” kultúrát vagy migránspolitikát kell folytatni, akkor készen állunk, hogy megállapodjunk velük, hogy átengedjünk pár százezer afgánt, hogyha akarják, korridorban, szervezett módon, és vihetik őket Ausztriába meg Németországba. Én ezt nem tanácsolnám nekik, de nem kérték még soha tanácsunkat, hiszen mindig mindent jobban tudnak, tehát mi csak a tapasztalatainkat tudjuk megosztani velük, az biztos, hogy Magyarország területére csak azok az afgánok jöhetnek, akik együttműködtek velünk, és akiknek jár a védelem.
A német kancellár azt mondta, hogy nem lenne jó, ha megismétlődne a 2015-ös helyzet, tehát Németország biztos, hogy másképp gondolkodik, de azért az Európai Unió biztosai megint próbálkoznak azzal, hogy föl kéne melegíteni a tavalyi új elképzeléseket arról, hogy igenis fogadjanak be az országok, és legyen kötelező a kvóta. Megint erről beszélnek. Úgyhogy lehet, hogy megint aktuális a nemzeti konzultációnak az a kérdése, hogy kikkel éljünk együtt, és ki határozza ezt meg?
Valóban a helyzet az, hogy akik kijutnak Afganisztánból, a térségből, azok csak Magyarországon keresztül tudnak bejutni az Európai Unióba meg Magyarországra is. Ezt mi nem akarjuk, ezért meg fogjuk őket állítani, a magyar határvédelem működni fog. A németek hol ezt mondanak, hol azt. És egyébként Brüsszelben ki is a legerősebb játékos? Talán éppen Németország. Tehát nem nagyon hiszem, hogy Brüsszelben lehetne olyan migránspolitikát folytatni, amely nem élvezi Németország támogatását. És Brüsszel ma migránsokat akar, tehát ők nyilvánvalóvá tették. Az amerikaiak egyébként hasonlóképpen, hogy a migrációhoz való jog egy emberi jog, és aki el akar menekülni a világ túlsó sarkából, és ide akar jönni, dacára annak, hogy egyébként biztonságos országok az adott térségben is találhatók, azokat emberjogi alapon nekünk kötelező befogadni. Ez az amerikai, brüsszeli, és azt hiszem, a német álláspont lényege is, a magja mindenképpen ez. Szerintünk ilyen emberi jog nincs, a migráció nem emberi jog, az egy krízishelyzet megoldásához nyújthat segítséget, mint jogi eszközt, amikor Jugoszláviában háború volt, és tízezrével jöttek át Boszniából azok, akik nem voltak biztonságban Jugoszláviában, azokat mi be is fogadtuk, segítséget nyújtottuk, és vissza is segítettük őket néhány évvel később a volt hazájuk területére. Ha szomszédról van szó, akkor nem számíthatnak szegények másokra, csak egy jó szomszédra. De Afganisztánból idehozni migránsokat, ez szerintem túl van a józan ész határán.
Tehát akkor aktuális a kérdés, ugye? A nemzeti konzultáció.
Csata lesz. Tehát Brüsszelben most három nagy csatánk van. Az egyik ez a genderőrület, a másik a migráció kérdése, a harmadik pedig a „ki fizesse a környezetrombolásnak a költségeit?”, mert itt meg akarják adóztatni a családoknak az ingatlanjait, és meg akarják adóztatni a gépkocsikat is, amit a magyar kormány nem támogat. Ez a három csata a migráció, gender, környezeti károk terheinek viselése. Az őszi európai viták középpontjában ezek a kérdések állnak majd.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
