Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm szépen, hogy meghívtak ide, maguk közé a mai nap délelőttjén. Azt is köszönöm, hogy ide hívtak meg, ahol most együtt lehetünk. Nyolcvan évig romok között botladoztunk, ha följöttünk ide, a várba. Az az épület, ahol most vagyunk, annak a jele, hogy ezt a korszakot magunk mögött hagytuk. Demján Sándor is többször mondta, de talán nélküle is rájöttünk volna arra az összefüggésre, hogy önbecsülés nélkül nincsen siker. És ez nemcsak a vállalkozó életében igaz, egy ország életében is igaz: ha egy országnak nincs önbecsülése, akkor nem lehet sikeres.
Tisztelettel köszöntöm a meghívóimon túl Demján Sándor feleségét, Lidikét is. Köszönöm, hogy itt van velünk. Többször is elhangzott az ötletgazda neve. Ez helyénvaló, hiszen valóban igaz, hogy nélküle ez a mai évforduló nem következett volna el. Az is igaz, hogy valóban, a modern kor törvényeinek vagy divatjainak megfelelően, neki és nekem van egy közös gyerekünk, ez a Széchenyi Kártya. Lám, semmi sem lehetetlen, lehet, hogy mégiscsak nekik van igazuk. Ahogyan magunk között esténként, ha összetalálkoztunk és beszélgettünk, akkor úgy hívtuk ezt, hogy ez egy Etyek–Felcsút paktum. Van, aki nem tudja, nekik mondom, hogy mi földik voltunk Sándorral, szomszéd falu. Én még általános iskolás koromból ismertem, illetve emlékeztem rá, és boldog voltam, amikor miniszterelnökként köthettem vele egy komoly ügyben egy nagyszabású megállapodást, ami valóban, ahogy arrafele akkor még szokás volt, egy egyszerű kézfogás is rendben volt, és mindenki tudta a következő tíz-egynéhány évben, hogy mi a dolga. Az alapítótól azt is megtanulhattuk, hogy leginkább lehetetlenre érdemes vállalkozni, ami annál kisebb, az nem túlságosan izgalmas. Úgyhogy Demján Sándor jószerivel csak lehetetlen dolgokra vállalkozott, és ehhez keresett magának társakat, és így csalt aztán lépre engem is a kártya megalapításával.
Bátorság – ezt tanultuk tőle, és talán azt is, hogy egyedül sohasem lehetsz elég okos. Ez a legfontosabb tanulság, amit azóta is magammal hordozok. Az az én munkámban éppúgy igaz, mint egy nagyratörő vállalkozó esetében, hogy egyedül, bár lehetsz nagyon okos, de egyedül sohasem lehetsz elég okos, mert mindig jön valaki, aki okosabb nálad, és hogyha neked nincsenek meg azok a támaszaid, akiktől begyűjtheted a sikerhez szükséges gondolatokat, akkor csak idő kérdése, hogy mikor maradsz alul.
Az is elhangzott az előbb itt, hogy a hitelezési arány a vidék felé mozdul el; 75 százalék vidék, következésképpen 25 százalék Budapest. Ez jól mutatja, hogy milyen előítéletek vannak a fejünkben, mert ez nem mozdul el a vidék felé, ez így arányos, ha ránézünk erre az országra. Körülbelül így festünk: legalább 75 százaléka vidék. És ez azért is nagyon fontos, mert nyilván a külföldi nagyberuházások a városokat célozzák meg, és külföldi nagyberuházások nélkül nem lehet Magyarország sikeres. De hogyha mellettük nincsenek sikeres magyar vállalkozások, akkor mitől lesz Magyarország magyar ország? Tehát nekünk, remélem, hogy a mindenkori – nemcsak a mostani, hanem a mindenkori – kormánynak létszükséglet, iránytű, hogy a nagy külföldi cégek mellett mindig kell, hogy legyen széles, erős, biztos lábakon álló, magyar vállalkozói réteg is, és itt nem a tőkében, a tőkeerőben tudjuk felvenni a versenyt a külföldiekkel, hiszen ők különböző okokból erősebbek, mint mi, hanem a számosságban. Tehát néhány nagy külföldi beruházást a számos magyar kis- és középvállalkozónak kell kiegyensúlyoznia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság magyar gazdaság maradhasson.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretnék itt egy-két számot is megosztani Önökkel. A pénzügyminiszter úrtól úgy tudom, hogy az idei évben mi ezt a programot, ezt az egész Széchenyi univerzumot, Széchenyi Kártya univerzumot 130 milliárd forinttal támogattuk a költségvetés oldaláról, és a következő évben 290 milliárddal fogjuk. Jól hallják, tehát a következő évben a magyar költségvetés ezt a programcsomagot 290 milliárd forinttal fogja támogatni. Mondhatnám persze, hogy nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok, és így a kamattámogatás – hiszen mi kamattámogatást adunk ehhez a programhoz – automatikusan megemelkedik, de mindenki tudja, hogy nehéz év áll előttünk. Az a döntés is születhetett volna, hogy tekintettel a helyzetre nem invesztálunk ekkora összeget a Széchenyi Kártya rendszer támogatásába. E mögé is lehetett volna fölsorakoztatni érveket szép számmal, de nem ezt tettük, hanem azt döntöttük, hogy – ne felejtsék el, hogy egy válságos év van előttünk, és – több mint kétszeresére növeljük azt a támogatást, 130 milliárdról 290 milliárd forintra, amit a Széchenyi Kártya rendszer mögé a magyar kis- és közepes vállalkozók megtámogatása érdekében odatesz a magyar kormány.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azért jöttünk ma össze, hogy megünnepeljük a kitartó munkát és annak a gyümölcsét. Előre gratulálok a díjazott vállalkozóknak, és szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik lehetővé tették, hogy ezek a vállalkozások támogatást kaphassanak a Széchenyi Kártya Program keretében. Gratulálok és köszönjük! De ez egy olyan alkalom, amikor – ha megengedik – nemcsak ünnepi mondatokat adok át Önöknek, hanem miután izgalmas időkben vagyunk és fontos döntések előtt is, szeretnék mondani néhány szót arról, hogy hogyan áll a munkánk, a következő év gazdasági összeabroncsozásának, összeállításának a munkája.
Az első dolog, amit el kell döntenie az embernek, hogy végül is milyen kedve van. Jó időkben ez a kérdés nem kerül elő, mert az embernek jó kedve van, derűs és bizakodó. Nehéz időkben ez nem ilyen egyértelmű, még akkor sem, hogyha az ember átlátja a nehéz helyzetek belső mozgatórugóit. Teller Edétől tanultuk azt, hogy a pesszimista olyan ember, akinek igaza van, de nincs benne öröme. A kérdés csak az, hogy hogy húzzuk ki magunkat ebből, merthogy igazunk van, az nem kétséges. Igazunk volt abban, hogy a háborút nem szabadott volna egyáltalán elkezdeni. Igazunk volt abban, hogy aki fegyvert szállít, akarja, nem akarja, egyre közelebb sodródik a háborúhoz. Kiképzés, aztán most már egy hadban álló fél teljes finanszírozása. Igazunk volt abban is, hogy a szankciók meg fogják rendíteni az európai gazdaságot. És abban is igazunk volt, hogy az energiaszankciók inflációt hoznak majd magukkal mindenhova. Ha ez a pesszimista, akkor az a kérdés, hogy mi az optimista helyzet és életszemlélet a mostani időkben? Ugye, az optimista – ha igaz a pesszimistára vonatkozó definíciója Teller Edének, akkor – az az ember, akinek igaza van, és ez örömöt is okoz neki. Azt kéne megtalálnunk, hogy milyen olyan igazságunk lesz a következő évben, ami örömöt is okoz nekünk. Sokat gondolkodtam, de a listám sokkal rövidebb, mint a pesszimistákra vonatkozó bizonyítékgyűjteményem.
Először is örömet okozhat nekünk, miközben igazunk van a következő évre nézve, hogy ki lehet maradni a recesszióból. Majd egy év múlva megbeszéljük, hogy ez sikerült-e, de az a gondolat, hogy érdemes azért dolgozni, hogy kimaradjunk, mert ki lehet maradni az európai recesszióból, ez már örömmel tölthet el bennünket. Örömmel tölthet el bennünket az is, hogy ki lehet maradni a háborúból. Örömmel tölthet el bennünket az is, hogy megcélozhatjuk, hogy december per december alapon számolva, 2023. év végére az infláció legyen egyszámjegyű. Örömet okozhat az is, hogy megcélozzuk, és lehetségesnek találjuk, hogy ilyen helyzetben is a családokat meg lehet védeni a hatalmas rezsiköltségektől. Erről is szeretnék majd néhány szót szólni később. Amikor a 250 ezredik Széchenyi Kártyát adtuk át, akkor az volt az elhangzó beszédeknek az egyik vezérfonala vagy alvezérfonala, hogy hogyan kell együttműködnie a piacnak és az államnak. Én sohasem hittem abban, hogy a piac szent és sérthetetlen. Megvannak a maga törvényei, tehát óvatosan kell azzal foglalkozni, azt megérinteni, oda beavatkozni, de hogy érinthetetlen lenne, azt sohasem gondoltam. Azt pedig végképp nem, hogy van a piac mögött egy láthatatlan kéz, amely a társadalom javára az állam szerepvállalása nélkül is pozitív módon tudja elrendezni a dolgokat. Lehet, hogy konszolidált időkben van ilyen láthatatlan kéz, e felől is lehet kétségünk, de hogy rendkívüli helyzetekben biztosan nem igaz, hogy valaki láthatatlan kézként mindannyiunk közös javára rendezi össze a dolgokat, ebben egészen biztos vagyok. Ez nem volt igaz, vagyis kellett az állami beavatkozás a pénzügyi válság idején, a devizahitel-válság idején, a COVID idején és most, a szankciós felárak, a szankciós infláció idején is. Az állam nélkül, ez a bizonyos láthatatlan kéz, ilyen rendkívüli helyzetekben olyan pofonokat osztogat a vállalkozóknak, hogy a fal adja a másikat, ha nincs egy együttműködés az állam és a vállalkozók között. Sosem osztottam azt az álláspontot, hogy az állam, a kormányzat és a piac egymásnak ellenségei. Inkább azt mondanám – ezt mondtuk 2017-ben is –, hogy egyik sincs meg a másik nélkül. Én nem hiszek abban, hogy a gazdaság jól működhet úgy, ha közben nincsenek az állam által biztosított biztos keretek, és hogy erős állam sem létezhet egy jól működő gazdaság nélkül, amikor az állam respektálja a gazdaság saját törvényszerűségeit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Olyan év előtt állunk, amikor erre az együttműködésre bizony szükségünk lesz, vagyis erős, kellő időben és helyesen cselekvő állam nélkül a magyar gazdaság nem lesz sikeres 2023-ban, sőt nagyon sok vállalkozó és vállalkozás túl sem élhet egy ilyen együttműködés nélkül. Egy olyan energiaválságba kerültünk, amely az egész európai ipar rohamos leépülésével fenyeget. Ez talán túlzó mondatnak tűnik első hallásra, de ha Önök olvassák a nálunk gazdagabb és erősebb országok gazdasági elemzéseit, akkor azt láthatják, hogy bizony a legfontosabb téma ma például Németországban, de más országokban is, tőlünk nyugatra, hogy ez a mostani energiaválság nem hozza-e el magával az európai ipar rohamos leépülését. Ráadásul ez a kihívás, fenyegetés egy olyan időszakban ér el bennünket, vagyis az európai gazdaságokat, amikor egy hosszabb ideje tartó versenyképesség-vesztés napjait éljük. Csak a számok nyelvén idézve ezt ide: 1990-ben az Európai Unió össz-GDP-je a világgazdaság 24 százalékát tette ki. 1990-ben! Ez húsz évvel később, 2010-ben lecsökkent 21-re, és most 2022-ben ez az érték már csak 16 százalék, és csökkenő tendenciát mutat. Az előrejelzések szerint kevesebb, mint felére csökkenhetnek a következő évtizedben az elmúlt évtizedekhez képest az unió növekedési kilátásai.
És itt van előttünk egy nagy intellektuális rejtvény. Leginkább persze az európai vezetők előtt, politikai vezetők előtt magasodik ez. Volt egy szerkezete az európai gazdaságnak, amelynek a tengelye az Oroszországgal való együttműködés volt, amely együttműködés keretében keletről olcsó energiát és szinte korlátlan nyersanyagot tudtunk bevonni az európai gazdaságba, cserébe pedig technológiát vittünk Oroszországba. Ez függést, igaz, kölcsönös függést, egyensúlyt és összességében európai gazdasági növekedést eredményezett. Ennek most vége van. Szétesett, szétverték, kettéválasztották, nevezzük, ahogy akarjuk, de ez a modell megszűnt. De nem úgy szűnt meg, hogy egy modell helyett egy átgondolt, jól kigondolt másik modellre váltottunk volna át, hanem megszüntettük az egyiket, és nem tudjuk, mi jön utána. Tehát most abban a helyzetben is vagyunk a 2023-as évet tekintve, hogy egész Európának ki kell találnia, hogy az idén fölszámolt európai gazdasági struktúrát milyen új rendszerrel kívánja fölváltani. És hogyha ez nem volna elég, ez a kép nem volna elég borús, akkor még ideidézem azokat a vitákat is, amelyek manapság zajlanak arról, hogy nem kellene-e lazítani, visszafogni az Európa és Kína közötti gazdasági kapcsolatokat is. Na, még ha ezzel is megterheljük az európai gazdaságokat, akkor nem kérdés, hogy olyan új modellt találni, amelyben nincsenek se oroszok, se kínaiak, és mégis jó az Európai Uniónak, nehéz lesz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ami bennünket, magyarokat illet ebben az európai összefüggésben, a legnagyobb munka, amiben most vagyunk a pénzügyminiszter úrral együtt, a 2023-as költségvetés. Van egy 2023-as költségvetése Magyarországnak, hiszen a parlament a szokásos rendben ezt július elsejéig elfogadta. Július elseje óta azonban történt egy s más a magyar meg az európai gazdaságban, tehát veszélyhelyzeti rendeletalkotás formájában hozzá kell igazítanunk a költségvetést a jelenlegi helyzethez. Az a vezérfonal, amit most mi követünk, az a gondolat, hogy miután nincs új európai gazdasági struktúra, útkeresés van, ezért nem hagyatkozhatunk magunkon kívül senki másra. Tehát nekünk saját mentőcsónakot kell találnunk a 2023-as évre. Ha ülünk és várunk, és azt várjuk, hogy a most fölszámolt kötődésekkel rendelkező, csekély, de azért gazdasági növekedést eredményező európai gazdasági szerkezet helyett valaki más majd kitalál egy újat, és abból mi levezetjük, hogy nekünk, magyaroknak mit kell csinálni, tehát ha ezt az utat akarnánk bejárni, akkor biztos, hogy elvesztenénk a 2023-as évet. És nagyon ritka az az eset, amikor valaki más a mi érdekeinkből kiindulva talál ki nekünk egy jó programot.
Tehát nekünk egy saját mentőcsónakra kell számítanunk, illetve egy saját mentőcsónakot kell Magyarország, a magyar gazdaság számára megépítenünk. Olyan mentőcsónakot, amely egyszerre képes megvédeni a lakosságot az energia- és élelmiszerárak elszabadulásától, és képes fönntartani a magyar cégek működőképességét. Ami a jó hír, amikor keressük a 2023-as év gazdasági vezérfonalát, hogy 2015 és 2021 között az Európai Unió növekedését rendszeresen sikerült több mint kétszeres mértékben meghaladni. Tehát a magyar gazdaságban van dinamizmus, ha az Európai Unió átlagát veszem összehasonlításul, akkor van dinamika a magyar gazdaságban. Ha egy gazdaság képes arra, hogy kétszer olyan gyorsan bővüljön, mint az őt körülvevő világ, a nagyobb egységes piac, aminek a része, akkor az a gazdaság rendelkezik dinamikával.
A rossz hír azonban az, hogy három dolog, az energia, az infláció és a kamatok bennünket, magyarokat is sújtani fognak. Az energia a legnagyobb ügy és a legnehezebb kihívás. Hogy értsék ennek a társadalmi súlyát, a mai, már megváltoztatott rezsitámogatási rendszerben – az átlag mindig elfedi a különbségeket, de mégiscsak egy használható szám – átlagosan, minden hónapban a magyar költségvetés minden háztartásnak ad 180 ezer forintot. Képzeljék ezt el, hogyha készpénzben fizetnénk ki, micsoda fantasztikus dolog lenne! De nem ez a helyzet, hanem az a helyzet, hogy adunk 180 ezer forintot, mert ha nem adnánk, akkor átlagosan minden magyar családnak ennyivel lenne nagyobb az energiaszámlája. Ez azért egy történelmi probléma Magyarország számára, mert ha az elmúlt tizenkét évet megpróbáljuk nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból megérteni, akkor ennek a tizenkét évnek a legnagyobb hozadéka az volt Magyarország számára, hogy az alsó négy tizedben, decilisben elhelyezkedőknek kinyíltak a lehetőségei, hogy csatlakozhassanak a középosztályhoz. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogyha összevetjük, hogy mennyit kellett költeniük a négy alsó tizedben lévő magyar embereknek 2010-ben a rezsire, ideértve az élelmiszert és az energiát, és ez mennyit, hány százalékot vitt el a fizetésükből, és hány százalékot visz el most, akkor sokkal jobb állapotban vagyunk, mint tíz évvel ezelőtt voltunk. De ha nem tudjuk megvédeni a magas rezsiköltségektől ezeket a családokat, akkor vissza fogunk esni oda, ahol 2010-ben voltunk. És az alsó középosztály számára az előrejutás lehetősége meg fog szűnni, amiért pedig tizenkét éve keményen dolgozunk. Ezért, bár közgazdaságilag lehet vitatni, hogy helyes dolog-e egy ilyen rezsitámogatási rendszer fönntartása, ez közgazdasági szempontból vitatható, de társadalmi szempontból nem vitatható. Ezért a kiindulópontja a következő évi költségvetésnek is az, hogy ezt a képességet, ezt a támogatást meg kell őriznünk, és meg kell adnunk. Ennek a következményei rendkívül súlyosak pénzügyileg. Nem akarom Önöket túlterhelni, csak néhány számot mondok. 2021-ben a teljes magyar élet – gazdaság és háztartások együtt – energiaimportja, mert energiaimportra szorul a magyar gazdaság, az 2021-ben volt 7 milliárd euró. 2021-ben! Ez 2022-ben felment 17 milliárd euróra. És a következő évben valahol 17 és 20 milliárd között lesz. Ez azt jelenti csak az idei évben, hogy elő kell venni valahonnan 10 milliárd eurót. Ez pedig 400 forinttal számolva, ami egy optimista kalkuláció a mostani viszonyok közepette, 4.000 milliárd forintot jelent. 290 milliárd forintot adunk jövőre a Széchenyi Kártyára, és közben arról beszélünk, hogy a magyar gazdaság elveszít 4.000 milliárd forintot önhibáján kívül, csak azért, mert az energia ára megnőtt. Ugyanazt a mennyiségű energiát ugyanolyan minőségben 10 milliárd euróval, vagyis 4.000 milliárd forinttal többért kell beszerezni a következő évben, mint ahogy tettük ezt a 2021-es évben. És ez 2023-ban nem javulni fog; az is nagy segítség, ha nem romlik. Ennek a hatalmas pénzügyi tehernek egy részét el kell vinnie a gazdaságnak, a másik részét pedig el kell vinnie a költségvetésnek. Ezért van az, hogy mindenfajta pénzosztásra vonatkozó, egyébként jogos igényt csak rendkívül visszafogottan tudunk a következő évben figyelembe venni, mert minden forint, ami létrejön, be kell, hogy menjen a rezsivédelmi alapba, mert ott nekünk elő kell állítani körülbelül 2.000, a tavalyi évhez képest plusz 2.000 milliárd forintot. Ezért én értem például az Önök által fölvetett javaslatot a minimálbértárgyalásokon, hogy meg tudnak egyezni a munkavállalókkal a minimálbérben, ha mi is csökkentjük a tb-járulékot. De én nem tudom csökkenteni, mi nem tudjuk csökkenteni a tb-járulékot, mert a falnál vagyunk már, nincs hova hátrálni. Lehetetlen, hogy a magyar költségvetés a 2023-as évben bármilyen járulékcsökkentést ki tudjon gazdálkodni amellett, hogy fönn kell tartania a rezsivédelmi intézkedéseket. Ez pénzügyileg egész egyszerűen nem jön ki. Úgyhogy mindenkit arra szeretnék kérni, hogy amikor tervezi a 2023-as évet, akkor egy olyan magyar költségvetéssel számoljon, amely minden erejét arra összpontosítja, hogy meg tudja védeni a középosztályt, hangsúlyosan az alsó középosztályt az Európában kialakult embertelen, energia- és inflációs gazdasági következményektől.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
5 százalék a kamat, amit a Széchenyi Kártya Program keretében hitelért folyamodó vállalkozók fizetni fognak. A piaci kamatok pedig valahol tizen-valamennyinél – lehet még tizennel kezdeni? –, 18, de lehet, hogy már kettessel kezdődik az: húsz-egynéhány százalékon vannak. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a korábbinál is nagyobb szükségünk van az Önök tehetségére. Átlagos tehetséggel el lehet lavírozni, amikor a dolgok jól mennek. Nehéz időkben csak akkor tudunk talpon maradni, hogyha mindenki, ideértve a vállalkozókat, de ideértve a kormányt is, minden benne rejlő tehetséget megmozdít, és vállalja bátran, hogy mérlegre álljon. Tehát a következő, a 2023-as év nem egyszerűen csak a pénzügyi lehetőségeinket méri meg, megmér bennünket személy szerint. Megméri Önöket is, hogy milyen tehetséggel és képességgel rendelkezünk az alkalmazkodás, az újratervezés, a nehéz időszak elviselésének képessége szempontjából. Egy ország nem lehet erős, hogyha nincs kis- és középvállalkozói szférája, nem lehet erős, hogyha nincs nemzetközi összefüggésekben is helytálló vállalatvezetői menedzserrétege, és nem lehet erős, hogyha nincsenek erős érdekképviseletei. A következő évben az eddigieknél is súlyosabban vagy komolyabban számítok az Önök gazdasági érdekképviseleteikkel való együttműködésre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miközben 290 milliárd forintot fogunk fordítani a Széchenyi Kártya rendszer támogatására, szeretném Önöket arra is emlékeztetni, hogy emellett, e fölött még másik 220 milliárd forintot adunk a kis- és középvállalkozásoknak, akik úgynevezett energiaintenzív kategóriába esnek. Ez korábban 3 százalék volt, ezt most lecsökkentettük 2 százalékra – ha jól emlékszem, vagy már megjelent ez a rendelet –, így többen tudnak ebben részt venni, és természetesen alapvetően a magyar gyárak megsegítésére egy gyármentő programot is meg kell hirdetnünk.
Szóval, Hölgyeim és Uraim, a 2023-as év egy mindannyiunktól komoly erőfeszítést igénylő időszak lesz. Van egy szám, amit a kormányzat különösen fontosnak tart, amikor Önökről van szó. A nyilvánosságban talán erről kevesebbet beszélünk, de mi mérjük a magyar kkv-k relatív termelékenységét a belföldi nagyvállalatokhoz képest. Mert a magyar gazdaságnak ma az az igazi kihívása, hogy van egy nagy termelékenységgel működő nagyvállalkozói világ, és van egy ahhoz képest lemaradó, termelékenységben lemaradó kis- és középvállalkozói világ, és ha a kettő közötti különbséget sikerül csökkenteni, akkor a magyar gazdaság jó pályán van. Az elmúlt évtizedben ez a kisvállalkozói, kis- és középvállalkozói termelékenység, relatív termelékenység 13 százalékponttal javult, ennyivel közeledett a belföldi nagyvállalatokéhoz. Ez egy fantasztikus eredmény! Az abszolút szám nem néz ki jól még mindig, mert a termelékenységünk még mindig alatta van a nyugat-európai kis- és középvállalkozói termelékenységnek, de most már versenyképes a régió többi országának hasonló méretű vállalkozásaival.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül, hogy ne a pesszimistáknak, hanem az optimistáknak legyen némi versenyelőnye, ide szeretném idézni Önök elé azt a képességét a magyaroknak, bár a nemzetkarakterológia egy ellenjavallt téma a politikai beszédekben – habár azt szeretjük a legjobban, mert mégiscsak az megy a legmélyebbre, az tárja fel a legmélyebb összefüggéseket –, szóval a magyaroknak mégiscsak van a karakterében valami, amit én személyesen is megtapasztaltam az elmúlt harminc esztendőben, hogy amikor jól mennek a dolgok, akkor szétszélednek a magyarok, az addig feszesen vitt dolgok elkezdenek feszengeni, mindenkinek egy kicsit több hely kell, szóval valahogy úgy szétszélednek. És amikor jön a baj, akkor viszont egyetlen varázsütésre hirtelen mindenki rájön arra, hogy csak az együttműködéssel, csak a fegyelmezett együttműködéssel élhetjük túl a nehéz helyzetet. Van tehát szerintem egy történelmileg kinevelt, fölnevelt életösztöne a magyaroknak, ami segít bennünket abban, hogy nehéz időket hogy kell túlélni. Nézzék meg a magyar kormány döntését is! Nehéz idők, nem elvettük a kis- és középvállalkozásoknak szánt összeg egy részét vagy akár az egészét, hogy megoldjuk a költségvetési bajainkat, hanem pont az ellenkező irányba mentünk, hogy legyen szövetséges, legyen partnerség, akikkel és amellyel közösen vehetjük föl a versenyt, illetve a küzdelmet az előttünk álló nehéz években. Van tehát valami ösztöne, ösztönvilága a magyaroknak, amire építhetünk a 2023-as évben is.
Ide illik a záró gondolat, amit Széchenyitől ollóztam ki. Ezt a közgazdászok talán kevésbé szokták olvasni, vagy kevésbé akad meg a szemük a Hitel című mű ezen során, mert mindenki alapvetően ezt egy gazdasági műnek tekinti, mégiscsak a hitelről szól, de van ott azért egy-két gondolat, amely a hitel és a gazdaság működése mögött meghúzódó társadalmi föltételekről szól. Ide idézem most ezt a mondatot: „Ezen Hitelnél” – itt a Hitel nagybetűvel értendő, tehát a könyvről van szó – „pedig még mélyebben fekszik valami” – mondja Széchenyi – „a hitel tágasabb értelemben. Tudniillik: hinni s hihetni egymásnak.” Ez az életösztön, amiről beszéltem, baj idején a magyarok hihetnek és hinniük is kell egymásban. Ami a magyar kormányt illeti, mi az ehhez szükséges első lépéseket meg is tettük. Még egyszer gratulálok, boldog születésnapot kívánok!
Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!
