Mélyen tisztelt Házigazdák, Miniszterelnök Urak! Excellenciás Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm a meghívást. Azért jöttem ma Prágába, hogy átadjam a cseh népnek a magyarok üdvözletét. 1956 nemzete köszönti 1968 örököseit. Népeink sorsfonala sokszor fonódott össze az elmúlt ezer évben. A II. világháború vége óta pedig sorsközösségben is élünk, hiszen 1945 után a csehek, a szlovákok a lengyelekkel együtt ugyanazt kapták jutalmul, mint amit mi, magyarok kaptunk büntetésül: szovjet diktatúrát.
Hölgyeim és Uraim!
Emlékszem, a nyolcvanas években nekünk, magyar fiataloknak a cseh és a lengyel antikommunista ellenállás volt a példaképünk. Charta ’77, Václav Havel a mi számunkra útjelzők és igazodási pontok voltak, melyek segítségével mi, magyarok is hozzákezdtünk a kommunista rendszer lebontásához. És emlékszem persze a fantasztikus intellektuális élményekre, a fantasztikus cseh filmekre: a Tűz van, Babám, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, a Lét elviselhetetlen könnyűsége. És a felülmúlhatatlan cseh, ahogy akkor mondtuk: csehszlovák irodalom, amikor olvastuk, úgy éreztük, mindez rólunk is szól. Köszönet érte!
Hölgyeim és Uraim!
Ma már az is világos, hogy ’68-asnak lenni gyökeresen mást jelent Nyugaton és Közép-Európában. A nyugati ’68 felszámolná a szabad, nemzetállamokon és keresztény kultúrán nyugvó európai világot. És ezzel szemben ott áll a mi ’68-unk, amely éppen ezek visszaszerzését és megvédését akarja. A közép-európai ’68 üzenete ma is ugyanaz, mint akkor volt, azt üzeni, mi akarunk dönteni a saját sorsunkról, azt üzeni, hogy szabad nemzetként akarunk élni, nem pedig birodalmi tartományként vagy birodalmi alattvalóként. Ahogy Václav Klaus tanította nekünk: ha nincs nemzetállam, nincs demokrácia. Olyan dolog ez, amit mi, csehek, lengyelek, szlovákok és magyarok a zsigereinkben éreztünk már harminc évvel ezelőtt is, és érzünk ma is. Közép-európai demokraták vagyunk, ezért védelmünkbe kell vennünk a nemzetállami szuverenitást, mert ha lemondunk róla, azzal a demokráciának is vége lesz. Winston Churchill azt jósolta, hogy bár a szovjet birodalom 1945-ben bekebelezte Közép-Európát, megemészteni nem tudja majd. Így is történt: amikor akár egy pillanatra is enyhült a szorítás, Közép-Európa elkezdett a saját hangján és a saját nyelvén beszélni. 1956 októbere, a ’68-as prágai tavasz, majd a Solidarność belülről számolták fel a szovjet rendszert, és 1989-ben végül be tudtuk verni a kommunizmus koporsójába az utolsó szegeket is. És úgy tettük ezt, hogy mi nem egy másik ideológiát állítottunk szembe a kommunizmussal, hanem egyszerűen emberhez méltó életet követeltünk. És itt felidézem azt a fontos gondolatot, amit Václav Haveltől tanultunk. Ő mondta egyszer, hogy egy emberibb rendszer bevezetése automatikusan nem biztosítja az emberibb életet, hanem fordítva: egyedül az emberibb élet lehet záloga az emberibb rendszer létrejöttének. Meggyőződésem, hogy amit akkor mondott, az a mai világra is igaz. Ma sem valami új ideológiai rendszerre van szükségünk, ha javítani akarunk a mai európai világunkon, és az igencsak ráférne, akkor egyszerű emberi dolgokra van szükségünk. Arra, hogy a saját közép-európai életünket élhessük, hogy tisztelhessük és megvédhessük a családjainkat, élvezhessük a szabadságunkat, szerethessük a hazánkat, és büszkék lehessünk a nemzetünkre. Nekünk, közép-európaiaknak van saját nyelvünk: a szabadság, a függetlenség és az egymás iránti szolidaritás nyelve. Ez a nyelv az európai népek nagy családjában ma önálló és határozott hangot ad nekünk, és ennek köszönhetjük, hogy Közép-Európa ma nemcsak földrajzi fogalom, nemcsak egy ígéret, hanem politikai, gazdasági és kulturális valóság.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Milan Kundera egyszer úgy írta le a szovjet igában élő közép-európai nemzeteket, mint akik akár meghalni is hajlandóak a hazájukért és Európáért. Mi harminc éve azt is megmutattuk, hogy hazánkért és Európáért nemcsak meghalni, de élni és dolgozni is tudunk. Már nemcsak a sorsunk, de a céljaink is közösek. A közép-európai országok együttműködése a közép-európai emberek szívébe van írva, ezért meggyőződésem, hogy az előttünk álló évek Közép-Európa, a V4-ek és benne Csehország sikereiről fognak szólni. Kellő szerénységgel, de harminc év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet alapos ismeretével azt mondhatom Önöknek, hogy harminc évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy a mi jövőnk Európa, ma már úgy látjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője. És meggyőződésem, hogy készen is állunk erre a küldetésre.
Isten éltesse Csehország polgárait, a mai évfordulón Magyarország tiszteleg Csehország előtt.
