Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha jól látom, én volnék itt a kakukktojás. Előttem csupa olyanok beszéltek, akik szakértői annak, amiről beszéltek, még a látszólag a sorból kilógó igazságügy-miniszterünk is nagykövet volt éveken keresztül Brüsszelben. Tehát külpolitikai szakértőnek is minősíthető. Szájer József vezeti a frakciónkat Brüsszelben, Péter pedig a külügyminiszterünk. Csak én lógok ki a sorból. De akkor miért is kaptam akkor én szót?
Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!
Azért kaptam szót, mert kampány előtt így szoktuk. Van ez a seregszemle, összegyűlés, zászlóbontás, a célok tisztázása. Ha így körülnézünk, nemcsak ebben a teremben, hanem szerte az országban, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi politikai közösségünk magabiztos, erős és jókedvű. Elbizakodottságról azonban szó sem lehet, mégiscsak egy verseny előtt állunk. Talán éppen a hétvégén volt a magyar országos úszóbajnokság, amely néhány versenyszámban inkább Európa-bajnokságnak tűnik, mint egy egyszerű országos bajnokságnak, és ott Hosszú Katinka mondta az egyik versenyszám után, hogy szép dolog, hogy az embernek van néhány olimpiai aranyérme, nekünk is volna néhány választási győzelmünk, szép dolog, hogy magabiztos, mi sem vagyunk ennek a híján, de amikor az ember fellép, hogy elrugaszkodjon a következő versenyének, fellép arra a kőre, akkor sajnos egyáltalán nem számít, hogy mi történt korábban. Csak az számít, ami előtte van, az éppen aktuális verseny, ezért kaptam tehát én szót, hogy erre emlékeztessem a tisztelt egybegyűlteket. Örülök, hogy ismét együtt vagyunk, sok mindenről kellene ma beszélni, ha Európát hozzuk szóba, de talán időnk is lesz majd még erre, hiszen előttünk áll a kampány. Ma azonban mindenről nem beszélhetünk, csak arra vállalkozhatunk, hogy így a kampány kezdetén megfogalmazzuk, hogy mi a tétje a május 26-ai voksolásnak. Pedig akadnának itt izgalmas aktualitások is. Itt van például az Európai Néppárt és a Fidesz viszonya. Erről most hosszan nem szeretnék beszélni, annyi itt talán elég lehet, ha világosan elmondjuk egymásnak, hogy a mi jövőnkről mi döntünk és nem az Európai Néppárt. A választások után majd meglátjuk, hogy merre fordul az Európai Néppárt; most úgy tűnik, hogy balra, liberális irányba, a liberális európai birodalomépítés és a bevándorlók Európájának irányába fordul. Ha erre fordul, biztosak lehettek benne, hogy nem fogjuk követni. És persze itt vannak a kedélyeket és a nemzeti önérzetet borzoló Weber-nyilatkozatok is. Nem csoda, ha egyre többen mondják és írják röviden: kifelé. Én türelmet szeretnék kérni, majd a megfelelő időben és a nemzeti érdekeinkből kiindulva dönteni fogunk.
Hölgyeim és Uraim!
Valljuk be férfiasan, az eddigi európai parlamenti választások nem tűntek sorsdöntőnek. Nagyjából azt voltak hivatva meghatározni, hogy az Európai Bizottság elnöke a jobb- vagy a baloldalról kerüljön-e ki. Ez sem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek hallatszik. Itt van például egy bizonyos Jean-Claude Juncker, azt hittük, hogy jobboldali, erre kaptunk egy tőrőlmetszett európai szocialistát, akinek döntő felelőssége van a Brexitben, a migrációs invázióban, és hogy Közép-Európa és Nyugat-Európa között egyre súlyosabb a konfliktus. Most azonban többről van szó, mint egy személy megválasztásáról, most valóban történelmi választás előtt állunk, Európa május végén jövőt választ magának. Nem az a tétje, hogy a konzervatívok vagy a szocialisták küldenek több képviselőt Brüsszelbe. Most a pártpolitikai kérdéseknél fontosabb ügyben dönt több százmillió európai. A tét az, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek-e az uniónak. Arról rendelkezünk, hogy Európa maradjon-e az európaiaké, vagy adjuk át a helyet egy más kultúrából, más civilizációból érkező tömegnek. Népességcsere – mondják a franciák. Arról döntünk, hogy megvédjük-e a keresztény, európai kultúránkat, vagy átadjuk a terepet a multikulturalizmusnak. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő az sem, hogy a szemben álló felek közötti törésvonal nem a klasszikus jobb- és baloldali értékrend szerint helyezkedik el. Itt vagyunk például mi, a V4-országok és az országok miniszterelnökei. Mindannyian más-más frakcióban foglalunk helyet az Európai Parlamentben, még azt sem mondhatom, hogy ideológiailag mind a négyen egy oldalon állnánk. Van köztünk liberális, szocialista, néppárti és konzervatív is, több nem lehet, mert csak négyen vagyunk, mégis az alapvető dologban egyetértünk: meg akarjuk őrizni hazánkat és Európát olyannak, amilyennek megismertük. A régi tanítás szerint a lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenekben szeretet. Amiről május 26-án szavazunk, kedves Barátaim, az lényeges dolog lesz: keresztény civilizációnk léte a tét. Emlékezzünk, amikor az unió megalakult, úgy értem, hogy idézzük fel az olvasmányélményeinket, akkor az Európai Uniónak még nagy lelke volt, és kis teste, ma éppen fordítva: zsugorodó lelke és egyre nagyobb teste van. Hogyan is jutottunk idáig? Hogyan jutottunk odáig, hogy egyáltalán felvetődhet ez a kérdés, hogy a létformánkért, az életmódunkért, a természetes létközegünkért harcolni kelljen a saját kontinensünkön?
Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Azért jutottunk idáig, mert a brüsszeli elit készülékében van egy hiba. Brüsszelben létezik egy buborék, a kiváltságos európai elit virtuális világa, amely elszakadt a valóságtól, elszakadt a valóságos élettől, amely nem Brüsszelben, hanem a tagállamokban zajlik. Ez az európai elit nem akarja megérteni de Gaulle tábornok figyelmeztetését, akit most ideidézek. „A politikának a valóságon kell alapulnia, a politikában éppen az a művészet, hogy egy eszményért csak a realitásokon keresztül cselekedhetünk.” A realitások pedig, kedves Barátaim, történelmiek, kulturálisak, demográfiaiak és földrajziak. Nos, a brüsszeli buborékban élő elit éppen ezeket a realitásokat, a nemzetállamok életének valóságát nem akarja figyelembe venni, talán már nem is ismeri. Ezért fordulhat elő, hogy az egyébként katolikus bajor Weber sértegeti a magyarokat. Egy brüsszeli bajor tehet ilyet, de egy müncheni bajor biztosan sohasem tenne így. Miközben a brüsszeli elit minket, közép-európai nemzeteket folyamatosan támad, a valóság az, hogy az európai uniós tagság támogatottsága a tagállamok közül éppen Magyarországon és Lengyelországban a legmagasabb. Összefügg ez a kormányzással, mondhatjuk szerényen. Sokat tettünk az elmúlt években, hogy a magyar emberek higgyenek egy erős és sikeres Európában, és hisznek is. Ezt a korábbi választási eredmények jól mutatják. 2004-ben, az első európai választáson 47 százalékot, 2009-ben 56 százalékot, 2014-ben pedig 51,5 százaléknyi bizalmat szavaztak meg a Fidesznek és a Kereszténydemokrata Néppártnak, amely európai első helyet eredményezett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ennek a gondolatnak az volna a konklúziója, hogy a magyarok, akik ezer éve védik Európát, akarják az Európai Uniót, de elegük van abból, ahogy Brüsszelben mennek a dolgok, és változást akarnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nekünk, magyaroknak lassan kilenc éve vannak vitáink Brüsszellel. Ezek látszólag különböző viták, de ha a dolgok mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy a viták mindig ugyanarról szólnak. Arról szólnak, hogy mi nem vagyunk hajlandók azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó. Megszorításokat követeltek 2010-ben, amikor éppen csak megalakult a kormányunk, de mi inkább hazaküldtük az IMF-et, és csökkentettük az adókat. Azt akarták, hogy a bankok a devizahiteleket százszorosan bevasalhassák az embereken, mi inkább bankadót vetettünk ki, forintosítottuk a hiteleket, és elszámoltattuk a bankokat. Azt akarták, hogy a magyar emberek fizessék a legmagasabb rezsit Európában nem mellékesen az ő cégeinknek, de mi inkább rezsicsökkentést hajtottunk végre. Azt akarták, hogy engedjük be a határon a migránsokat, de mi inkább kerítést építettünk. Azt akarták, hogy Nyugat-Európából vegyünk át migránsokat, de mi újra és újra elutasítottuk a kötelező betelepítési kvótát. Így áll a helyzet, kilenc éve folyamatosan nehéz csatákat vívunk, de ha Magyarország állapotából próbáljuk megítélni, érdemes-e ilyen csatákat vívnia a mindenkori magyar kormánynak, akkor csak annyit mondhatok, hogy megérte. Ha egy pillantást vetünk a magyar gazdaságra, akkor láthatjuk: a magyaroknak egyre inkább van munkájuk, és a magyar gazdaság is egyre jobban teljesít, megéri dolgozni, és mindenki minden évben léphet egyet előre. Ha nem is akkorát, amekkorát szeretne, de egyet bizonyosan és azt is előre. Az ország mai állapotát és képét össze se lehet vetni, nem lehet egy napon említeni azokkal az állapotokkal, amelyek a szocialisták kormányázásának végén, 2009-ben uralkodtak Magyarországon. Hol van már az akkori hó, amikor ők elmentek, de az IMF-et és az adósságot itt hagyták, hadd birkózzon vele a szegény magyar, ha már nem volt elég ereje, hogy idejében kiebrudalja őket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az Európai Unió vezetése azonban az elmúlt öt évben nem sok segítséget adott nekünk, nem erősebbé, hanem gyengébbé tette a közös otthonunkat, azt az Európát, amelyben Magyarország is él. A 2014 óta eltelt öt esztendő mérlege az, hogy az Európai Unió egyik legerősebb tagállama, katonailag talán a legerősebb, az Egyesült Királyság éppen elhagyni készül Európát, eközben bevándorlók milliói jutottak be illegálisan az unió területére, akik – mint hallhattuk – veszélyeztethetik, meg láthattuk is a saját szemünkkel, veszélyeztetik az európai emberek biztonságát és Európa keresztény kulturális identitását. Az angolok kimennek, a bevándorlók pedig bejöttek – ez a Juncker-bizottság mérlege.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az európai emberek többsége ma változást szeretne látni. Remélem, ez majd a választási eredményekből is kiderül. Az is látható, hogy az elégedetlenség a mi történelmünk fényében furcsa módon a nyugati tagállamokban nő a legjobban. Éppen ott, ahonnan szeretik kioktatni Közép-Európát, magyarokat, szlovákokat, lengyeleket és legújabban a románokat is. Sose gondoltam volna, hogy a románokkal vállvetve fogunk majd harcolni az Európai Parlament küzdőterén, de ez a helyzet, tisztelt Hölgyeim és Uraim, és vállalni is fogjuk ezt a küzdelmet. A Századvég évek óta készít közvélemény-kutatást az Európai Unió mind a 28 tagállamában szerteágazó kérdéseket vizsgálva. A legutóbbi kutatás összefoglalóját már átlapozhattam, nemsokára bizonyosan a széles közvélemény is megismerheti. Ebből az derül ki világosan, hogy mára az uniós lakosság elvesztette a bizalmát abban, hogy a következő generációk élete jobb lesz, mint a mostanié. Az európai álom megtört, vagy legyünk óvatosabbak, legalábbis behorpadt. A pesszimisták tábora ma a nyugati országokban sokkal magasabb, mint a közép-európai államokban. Azok aránya, akik szerint a következő generációk rosszabbul fognak élni, mint a maiak, Franciaországban 68 százalékot, Ausztriában 57 százalékot, Olaszországban 59 százalékot, Németországban 52 százalékot ér el. Németországban több, mint az emberek fele! Ezzel szemben Magyarországon, a többi közép-európai országot most nem idézem ide, ez az arány mindössze 26 százalék, és a magyar emberek közel fele, azt is mondhatnám, hogy még mindig csak a fele, ma azt gondolja, hogy a gyerekeik, unokáik jobban fognak élni, mint ahogyan ők élnek ma. És azt hiszem, nem is tévednek. A dolgok mai állása szerint a magyar gyerekek bizony jobban fognak élni, mint a szüleik élnek ma. Az európai elittel szembeni elégedetlenség fő forrása azonban nem a nyugat-európai országok középosztályainak egyre nehezedő gazdasági helyzete, bár ez is szerepet játszik, hanem inkább a migráció kezelése. Az itt idézett felmérés szerint az európai polgárok 70 százaléka szerint az unió teljesítménye ezen a téren egyszerűen gyenge. Az európai emberek 61 százaléka azt állítja, hogy a bevándorlás inkább hátráltatja az EU gazdaságát, és csak a lakosság ötöde, tehát 20 százaléka mondja azt, hogy a bevándorlás erősíti az uniós gazdaságot. Szoktunk okkal, keserűen beszélni arról, hogy az úgynevezett puha hatalom, amely a politika kemény hatalmát körülöleli – egyetemek, kutató intézetek, NGO-k, civilszervezetek, a média –, milyen hatalmas erőt, szerintem a 80 százalékot meghaladó erőfölényt képvisel Nyugat-Európában, mégis ha a bevándorlás számaira nézek, azt látom, hogy lehet háromszor akkora is a bicepszük, mint amekkora most, jól láthatóan a józan ész megváltoztatására az esélyek rendkívül csekélyek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az unió lakosságának többsége továbbra is tart attól, hogy a következő évtizedben Afrikából tömegesen érkeznek migránsok Európába. Valós fenyegetésnek élik meg az európaiak, hogy Európa nem lesz többé európai, ezért olyasmit is mondanak, amin az ember első hallásra meglepődik. Ugyanis a többség azt mondja, hogy meg kellene őrizni a keresztény kultúránkat és a hagyományainkat. Az igaz, hogy Nyugat-Európában csak 55 százalék vélekedik így, de a nyugatiakban már a migránsok is benne vannak. Közép- és Kelet-Európában ezzel szemben a keresztény kultúra védelmét fontosnak tartó emberek aránya 70 százalék, hazánkban pedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, 80 százalék. Egy olyan országban, egy olyan Magyarországon, amelyet jól ismerünk, tudjuk, hogy a szekularizációnak a foka rendkívül előrehaladott, pontosan ismerjük a templomba járók arányszámát, mégis – függetlenül a személyes hit kérdésétől – a magyar emberek közel 80 százaléka azt mondja, hogy a keresztény kultúrát meg kell védeni. Ez egyértelmű és világos felhatalmazás, eligazítás a kormány számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebből egyetlen mondat következik, az európai emberek egész egyszerűen nem akarnak bevándorlást. Viszont egy bizonyos Timmermans pedig igenis akar, ideidézem az ő egyik gondolatát szó szerint: „A társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője. Így a közép-európai országoknak hozzá kell ehhez szokni.” Igazi, tőrőlmetszett marxista és szocialista szöveg, érthető is, ha Juncker és Timmermans urak sülve-főve együtt vannak. A kérdés csak az, hogy bútorozhat össze egy ilyen emberrel a néppárti Manfred Weber?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európát ma népvándorlás fenyegeti, mert amikor ekkora embertömeg indul meg a szülőföldjéről azért, hogy másutt, más földrészen telepedjen le, az nem egyszerűen migrációs válság, hanem népvándorlás. Megkockáztatható, hogy annyi ember, mint amennyiről most beszélünk, még soha nem indult útnak a történelem során.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha tetszik nekünk, ha nem, azzal is szembe kell néznünk, hogy a népvándorlások sohasem békés természetűek. Amikor nagy tömegek új hazát keresnek, az sajnos óhatatlanul elvezet a konfliktusokhoz, mert általában olyan helyet akarnak elfoglalni, ahol valakik már élnek, berendezkedtek, és még arra is képesek, hogy megvédjék az otthonukat, a kultúrájukat és az életformájukat. A mi jelenkori esetünkben a népvándorlás célpontja a nyugati világ, azon belül is a leginkább veszélyeztetett Európa, a mi kontinensünk. Azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, nem a puszta véletlen műve, hogy kiből lesz veszélyeztetett célpont. Minden népvándorlásnak megvannak a maga okai, jelen esetben is sokan hivatkoznak, úgy látom, előszeretettel külső okokra, mint szegénység, éhezés, vízhiány, klímaváltozás, háború és üldözés. Ezek nem vitathatók, de azt is be kell látnunk, hogy ilyen okok eddig is voltak. A legfőbb ok egészen más. A legfőbb ok az az egyszerű, de fájdalmas tény, hogy sokkal több gyerek születik Európán kívül, mint Európában, és innen érthető meg, hogy a népvándorlás, illetve az ebből kifejlődő európai migrációs válság fő oka nem kívül, hanem belül keresendő. Azért nem születnek nagyobb számban gyerekek Európában, mert a mi kontinensünk kulturális meghasonlással és identitászavarral küzd.
Kedves Barátaim!
A migráció olyan, mint cseppben a tenger; megmutatkozik benne a mai Európa minden problémája: az identitásválság, a politikai vezetési válság, a népesedési problémák, a csökkenő európai versenyképesség és a Nyugat- és Közép-Európa közötti ellentét is. De ami leginkább megmutatkozik benne, az a brüsszeli buborék igazi természete vagy – ahogyan Szijjártó Pétertől hallhattuk – igazi szándéka.
Hölgyeim és Uraim!
Európa egy félmilliárdos, 500 milliós közösség, többen vagyunk, mint az oroszok és az amerikaiak együttvéve. Európa, ha akarná, meg tudná állítani a területére irányuló tömeges migrációt, de az igazság az, hogy kísérletet sem tett rá, sőt ellenkezőleg. Az unió jelenlegi vezetése támogatja, ösztönzi a migrációt, akik pedig megállítani próbálják, mint mi, jómagam vagy éppen Salvini, Olaszország belügyminisztere, azt pedig egészen egyszerűen kiátkozzák. Nem lehet másként értelmezni, mint a migráció támogatásának azokat az intézkedéseket, amelyeket Brüsszel az elmúlt időszakban tett és ma is tesz. Gyengítik a tagállamok határvédelmi jogait. Az Európai Parlament megszavazza a migránsvízum bevezetését. Az Európai Parlament szavazott arról, hogy jelentősen növeljék a bevándorlást segítő szervezeteknek, a politikai aktivistacsoportoknak juttatott támogatásokat. E mellé még pénzzel feltöltött bankkártyákat is kínálnak, kísérleti bevándorlási programokat indítanak afrikai országokkal. És végül, letörendő az ellenállást, megzsarolva vagy legalábbis megkísérelve a megzsarolását az ellenszegülő országoknak pénzügyi büntetést akarnak kiszabni azokra, akik nem engedelmeskednek. Ez az, amire Brüsszel készül. Figyeljék meg, ha a migrációról van szó, a végén mindig ugyanoda lyukadnak ki. Akárhogy csűrik-csavarják, a vége mindig a bevándorlás valamilyen módon való elősegítése lesz. Olyan ez, mint a régi rendszerből ránk maradt vicc a szovjet bicikligyár alkatrészeiről: akárhogy rakom is össze, mindig gépfegyver lesz belőle.
Kedves Barátaim!
Brüsszelben több hatalmat akarnak, több hatalmat akarnak az európai nemzetek felett. Ezt szolgálja egy nemzetek feletti szuperállam, az Európai Egyesült Államok terve. Ez a terv a brüsszeli elit hatalmi törekvése az Európát alkotó nemzetállamokkal szemben. És ami a terv útjában áll, azok a nemzetállamok és az ő európai keresztény kultúrájuk. A helyzet úgy áll, hogy a brüsszeli buborékban mára vezető szerephez jutottak azok a politikai erők és érdekcsoportok, akik fel akarják számolni az európai keresztény kultúra elsőbbségét, mégpedig abból a nem is titkolt megfontolásból, hogyha migránsok tömegeinek révén más kultúrák visszaszorítják a kereszténységet, akkor a kereszténységgel együtt a nemzetek is felszámolhatók lesznek. A demográfusok Brüsszelben is kiszámolták, nemcsak Budapesten, hogyha a mostani trend továbbra is érvényesül, akkor Európán belül a muszlimok száma a 2010-es 43 millióról 2050-re 70 millióra nő majd, a keresztény populáció pedig 99 millióval csökkenhet. A brüsszeli buborék terveiben nem az szerepel, hogy ezt a folyamatot lassítani kell, hanem az, hogy hogyan lehet gyorsítani. Ezért nem hallunk Brüsszelben semmit a családpolitikáról, viszont nap mint nap hallhatunk a legális migráció fontosságáról. A migrációért felelős biztos három nappal ezelőtti szavaiból az derült ki, hogy Brüsszelben nem a segítséget szeretnék oda vinni a bajbajutottaknak, hanem a migránsokat szeretnék behozni Európába, méghozzá ahogy ő mondta: legálisan, hosszú éveken át és százezrével. A legális migráció programja valójában egy európai népességcsere programjának a fedőneve. Ezzel kell szembenéznünk a választásokon.
Hölgyeim és Uraim!
Minden teatralitás nélkül, még egy választási összejövetel hangulatát is messze alulmúlva, annyit azért higgadtan jelentsünk ki, hogy mi, magyarok ezer éve élünk itt, a Kárpát-medencében. És különböző ambíciószintek vannak, de szeretnénk még legalább ezer évig itt maradni, megőrizni a határainkat, és továbbadni a következő generációnak. Én tudom, hogy a brüsszeli bürokratákat kiveri a víz, fölháborodnak, és előkészítik a derest a holnapi találkozókra, de mégiscsak elmondom, hogy mi már megértünk egy olyan birodalmat, amely úgy kezdődött, hogy több hatalmat a szovjeteknek. Ezért errefele rosszul cseng, hogy több hatalmat Brüsszelnek. Mi azt szeretnénk, ha a következő generációk, a gyermekeink, az unokáink ugyanúgy szabadon dönthetnének az életükről, ahogyan mi is szabadon döntünk a sajátunkról. Ha azonban Európa bevándorlókontinenssé válik, a jövő generációinak nem lesz módjuk arra, hogy maguk válasszák meg, és maguk alakítsák ki a saját életformájukat. A szabad döntéshez nem lesz meg sem a joguk, sem a lehetőségük. Amikor mi ma harcolunk, az ő jogaiért és lehetőségeikért harcolunk, ezt a jogot és lehetőséget akarjuk nekik is megőrizni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa válságát éppen ezért a bajok gyökerénél kell orvosolni. A brüsszeli elit hatalmi törekvéseit meg kell fékezni, a bevándorlást pedig egész egyszerűen meg kell állítani. Hét pontban foglaltam össze, hogy mi az a néhány gyors intézkedés, amelyet a választásokat követően Európában azonnal meg kell tennünk annak érdekében, hogy a migrációt megállítsuk. Először is a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak. Másodszor: világosan ki kell mondani, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására az akarata ellenére. Harmadszor: ki kell mondanunk, hogy senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány és dokumentumok nélkül. Negyedszer: egy egyszerű, könnyű mozdulattal szüntessük meg a migránskártyákat és a migránsvízumot is. Ötödször, ez a legfontosabb, és ez esik a legjobban: Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit. Hatodszor: Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát. S végül hetedszer: az arra jogosítottak döntsenek úgy, leginkább az Európai Parlament és az Európai Tanács, hogy bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek a legfontosabb pontok, ezek a legszükségesebbek ahhoz, hogy a bevándorlást megállítsuk, és a keresztény kultúránkat megőrizzük.
Hölgyeim és Uraim!
Mi azért jöttünk ma itt össze, gondolom, mindannyian, mert hiszünk abban, hogy egy demokráciában a döntés az emberek kezében van. Ebből az is következik, hogy nem helyes, ha azt kell látnunk, hogy előre összeáll az Európai Néppárt a baloldallal és a liberálisokkal, és meg sem várják az emberek döntését. Én arra kérem a magyar embereket, mindannyiunkat, hogy írják alá az itt ismertetett programot, és menjenek el május 26-án szavazni. Menjenek el, és mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án, mutassuk meg, hogy a végső szót nem a Soros-féle NGO-k és a brüsszeli bürokraták mondják ki a homályos hivatalaikban, hanem mindig az emberek mondják ki a szavazófülkékben.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!