Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, az egyházi előjárókat, a választott tisztségviselőket, a parlamenti képviselőtársaimat, a polgármester urat és a határon túlról érkezett magyar közösségek képviselőit is.
Ha megengedik, akkor először túlesnék a kötelezőn. Ha már a polgármester úr volt olyan kedves, és elmondta, hogy mielőtt ide jöttem volna, ahol meghatódva láthatjuk, hogy Önök a mai esemény érdekében vállalták, hogy bőrig áznak, a polgármester úrral valóban kötöttünk néhány megállapodást. Ezeket röviden, ha megengedik, türelmükkel nem visszaélve most ismertetném. A polgármester úrnak ugyan én mondtam, hogy esőt hoztam, az aranyat ér, ennyi elég is volna, de az igazság az, hogy ezzel a viccel nem úsztam meg. És a polgármester úr azt mondta, hogy de bizony néhány komoly dologról is szeretne megállapodást kötni, mert a csengerieknek ez fontos. Látok lehetőségeket, hogy ezeket a megállapodásokat írásos formában is letegyük, és utána végre is hajtsuk. Először is döntöttünk közösen egy iparipark-fejlesztésről és -bővítésről, amely az itteni munkahelyek szempontjából a polgármester úr elmondása szerint fontos dolog. Ez nem kevesebb, mint 650 millió forintba fog kerülni. Döntöttünk arról, és itt a Makovecz családot külön szeretném köszönteni, hogy van nekünk egy programunk, amely a Makovecz-életművet ápolja, és a korábban már megálmodott, megtervezett épületek létrehozásáról szól, és csak a vak nem látja, hogy itt, az Önök főterén van még egy olyan régi épület, ami nem válik annak a térnek a dicsőségére, és azt ott elbontanánk. És a polgármester úr javaslata szerint egy már létező terv alapján oda egy buszpályaudvart fogunk majd létrehozni. Döntöttünk arról is, hogy a mostani határ másik oldalán lévő vetési ipari parkot össze kellene kötni az Önök városával, a határig vezető utat biztosan meg fogjuk építeni, és egyezkedésbe kezdünk a román kormánnyal, hogy ott egy határmetszési pontot hozzunk létre. És végezetül megállapodtunk abban, hogy miután nemrégen járhattam Szatmárnémetiben, és ott a polgármester úrral kezet ráztunk a tekintetben, hogy az M49-es utat négysávosítani fogjuk, és Szatmárnémetiig elvisszük a négysávos közúti rendszert. Ennek az ideeső részét hamarosan tervezni kezdjük, és látni fogják, hogy meg is építjük. Ezen túlmenően pedig szeretném megerősíteni a kormánynak azt a döntését, hogy ide majd egy büntetés-végrehajtási intézetet is hamarosan építeni fogunk. Valóban több mint 200 embernek ad az majd kenyeret, és a képzések már meg is indultak. A polgármester úrnak a segítségét, valamint Kovács képviselőtársam segítségét szeretném megköszönni, amit ebben az ügyben kaptam.
De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem ezért jöttünk össze, ha megengedik, hanem azért, hogy átadjuk az itt, mögöttem magasodó tanuszodát. Mielőtt azonban ezt megtennénk, engedjék meg, hogy elmondjam, hogy visszakeresve az emlékezetemben azt találtam, hogy 1993-ban jártam itt, Önöknél először. Örülök, hogy ismét itt lehetek, és arra is emlékeztem, hogy 2000-ben voltam itt egy temetésen, amikor Zilahi képviselőtársamat temettük, és utána pedig egy időközi választási kampány is volt, ezen a környéken is megfordulhattam. Az utolsó emlékeim az Önök városáról 17 évvel ezelőttiek, ezért szeretnék Önöknek gratulálni az azóta elért eredményekhez. Mert nyilván Önök, akik benne élnek ebben a városban, kevésbé látják a fejlődést, hiszen aki az erdőben van, nem látja a fát, aki messzebbről érkezik, mint én, látja, hogy ez a város nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Arra gondolok, hogy ezt Önök nyilván nem ajándékba kapták, hanem megdolgoztak érte, e mögött a fejlődés mögött rengeteg munka, erőfeszítés és emberi cselekedet húzódik meg, úgyhogy szeretnék gratulálni a polgármester úrnak és a csengerieknek ahhoz, hogy ilyen szépen fejlődtek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én a Dunántúlról jöttem, Szatmár nevét ott is ismerik, és Szatmárt komoly helynek tartjuk mi is. Egész Magyarország úgy tekint az országnak erre a részére, mint amire okkal lehetünk büszkék. A szatmári embereknek jó hírük van az egész országban. Magának a városnak a képei is ismertek azért azok előtt is, akik nem idevalósiak. Itt ismét a Makovecz család nevét kell megemlítenünk, és Imre bátyánk emlékét megidéznünk, aki Önöket a magyar művészet térképére is feltette. Köszönet érte!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A másik ok, amiért eljöttem, pedig az volt, hogy, és azért szerettem volna személyesen átadni ezt az uszodát, mert valahogy hihető módon azt akartam elmondani Önöknek, hogy ennek az uszodának, ami a hátam mögött áll, a fölépülése a mi számunkra legalább olyan fontos, mint a budapesti Duna Aréna felépítése. Mert igaz, hogy mértekben nem lehet a két létesítményt összevetni, és ott majd világbajnokság is lesz, de Magyarország számára Csenger városa, környéke, az itt található települések, falvak ugyanolyan fontosak, mint a főváros. És szerettem volna világossá tenni, hogy bár nagy beruházások Budapesten történnek, de ez nem jelenti azt, hogy az ország kisebb településeiről, mondjuk, egy öt-hatezres Csengerről meg a Csenger környéki településekről el szabadna feledkezni. Kovács Sándor képviselőtársamnak igaza van. A magyar kormánynak, legalábbis ennek, amely magát polgári, nemzeti és keresztény kormánynak tartja, mindig emlékeznie kell arra, hogy lehet, hogy a harcokat Brüsszelben meg Budapesten vívjuk, de az igazi hátországunk itt van, az ilyen településeken, mint amilyeneket itt, Szatmárban is például, Csenger városában megtalálhatunk. Mi erre a hátországra mindig számítunk. Köszönöm szépen az eddigi támogatást, és szeretném is kérni Önöket, hogy az előttünk álló nehezebb vitákban számíthassak Önökre úgy, ahogyan azt az előző években is tettem.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mi együttműködésünk, mármint a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz és az itteni emberek közötti együttműködés nem új keletű, hosszú évekre nyúlik vissza. Mindig megkaptuk Önöktől a bizalmat, és a mi részünkről azt vállaltuk, hogy az Önök érdekeit, az itt élő családok érdekeit, a települések érdekeit képviselni fogjuk a Magyar Országgyűlésben. Ez az uszoda, amit most át fogunk adni, az első fecske. Az első fecske abból a 24-ből, amelyet július végéig fogunk átadni. Azt a döntést hozta a magyar kormány, hogy minden járásközpontban, legalább minden járásközpontban kell lennie egy olyan uszodának, amely részben kiszolgálja az itt élőket, másfelől pedig kiszolgálja a fiatalok nevelését és oktatását és testedzését. A budapesti beruházás – mint említettem – fontos, de a magyar úszósportnak nemcsak fejre, hanem talpra is szüksége van, amin aztán évtizedeken keresztül megállhat, áll is itt mögöttem olyan úszózseni, aki az Önök világából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből került ki. Isten éltesse az államtitkár asszonyt is!
Tisztelt Hölgyeim és Urim!
Azonban az erős fiatalokra nemcsak a magyar úszósportnak van szüksége, hanem mindannyiunknak. Természetesen a cél az, hogy minden magyar gyermek megtanuljon úszni, minden magyar gyermek sportoljon, de ez nemcsak a csengerieknek fontos, meg nemcsak a szülőknek fontos, ez egész Magyarország érdeke is. Ugyanis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a gyerekek a legfontosabbak. Fontos a tisztelet a szüleink iránt, fontos, hogy legyenek munkahelyek, de mindannyian tudjuk, hogy a legfontosabb dolog a családok életében is, így az ország életében is az a gyerek. Ha nincsen gyerek, akkor nincsen jövő. És ha a gyerek nem egészséges, akkor a jövő sem lesz az. Ha a gyerek nem erős, akkor a magyarországi jövő sem állhat erős lábakon. Ezért én örülök annak, hogy végre eljutott oda Magyarország, hogy minden járásközpontban létesíthetünk olyan tornatermeket, sportcsarnokokat és uszodákat, amelyek lehetőséget adnak a következő nemzedéknek, hogy méltó legyen az előző nemzedékekhez, és elég erős legyen ahhoz, hogy megtartsa az országot a vállán a következő évtizedekben. Hiszen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nyilvánvaló, hogy ők fogják elhordozni Magyarország terheit a következő évtizedekben. Például a mi nemzedékünk terheit is, hiszen nemsokára mi is már nyugdíjasok leszünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miközben a gyerekről beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy egy közös baj gyötri egész Európát. Ez pedig az, hogy kevés a gyerek, és miután kevés a gyerek, azért bizonytalan a jövő. Ha Magyarországra vetnek egy pillantást, de akár a határon túl lévő területeinken élő családokra vetnek egy pillantást, akkor láthatják, hogy a magyar gyerekből is kevés van. És ha nincs gyerek, akkor nincsen jövő. A kérdés az, hogy milyen választ adunk erre a kihívásra. Vannak országok Európában, amelyek úgy gondolják, hogy külső segítséget vesznek igénybe ahhoz, hogy fönn tudják magukat tartani a következő évtizedekben, ők bevándorlókat és migránsokat hívnak Európába. És vannak országok, amelyek bíznak magukban, és megpróbálják a saját belső tartalékaikat mozgósítva, saját erőből megoldani ezt a történelmi feladatot. Magyarország az utóbbiak közé tartozik. Szeretném világossá tenni Önök előtt, hogy amíg ez a kormány van hivatalban, akármit is találnak ki Brüsszelben, ezt a problémát, a kevés gyermek problémáját sohasem fogjuk migránsokkal megoldani. Ez a mi bajunk, ez a mi problémánk, ezt nekünk kell saját erőből megoldani. Nekem meggyőződésem, hogy van elegendő életerő a magyar emberekben, és van elegendő életerő a magyar családokban. Meg fogjuk fordítani ezt a folyamatot, ezt a rossz és kedvezőtlen folyamatot, és képesek leszünk arra, hogy garantáljuk a saját nemzetünk fizikai, biológiai megmaradását és fönnmaradását.
Addig is azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amíg a mostani, kedvezőtlen tendencia fennáll, tudnunk kell, hogy minden nemzedék vállán egyre vastagabb lesz az a fatörzs, amit vinnie kell. Ezért ki kell mondanunk, ez a mai alkalom erre alkalmas, hogy a magyar fiatalok ügyei és az ő egészséges életmódra nevelésük ügye Magyarország első számú nemzeti ügye, nincs ennél fontosabb dolog. A sport pedig a fiatalok nevelésének legalkalmasabb eszköze, mert kitartásra, egészségre, aktív életre és becsületes versengésre tanít, és egyben – mint Kovács képviselőtársamtól is hallhatták – közösséget teremt. Magyarországnak erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalságra van szüksége, márpedig a fiatalok akkor lesznek ilyenek, ha mi, szülők ilyenné neveljük őket.
Ezért döntöttünk úgy, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy segítséget adunk a szülőknek, legyenek olyan helyek és sportlétesítmények, amelyek a gyermekek egészséges nevelését elősegíthetik, megtanulhatnak úszni, megtanulhatnak becsületesen versenyezni. Ezek az uszodák természetesen nemcsak a gyerekeknek épülnek, a mi számításaink szerint mintegy 700 ezer embernek nyújtanak majd sportolási lehetőséget. Egy aggodalmat is szeretnék eloszlatni. Voltak korábban is kormányok, amelyek megpróbálkoztak egy-egy tanuszoda megépítésével, azonban ott futott zátonyra az elképzelésük, hogy megépíteni egyet, kettőt még csak-csak megépítettek, de a fenntartási költséget az önkormányzatok nem bírták kifizetni, belerokkantak szinte, agyonnyomta őket. Ezért most az a megállapodás született a polgármesterek és a kormány között, hogy az uszodákat nemcsak megépítjük, hanem a működtetésük fönntartásához szükséges pénzeszközöket is a rendelkezésükre bocsájtjuk, tehát az uszodát is a magyar állam fogja fönntartani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Néhány szót az eredményekről is hadd mondjak, hiszen a mindennapos testnevelésnek köszönhetően a gyermeknevelésben ma már ott tartunk, hogy egymillió-kétszázezer gyermek sportol hazánkban minden nap. Egymillió-kétszázezer gyermek minden nap sportol Magyarországon, sorra épülnek az új, és újulnak meg a régi létesítményeink. Nemzetközi versenyeket is Magyarországra hozunk, nemcsak azért, mert ez megéri, hanem azért is, mert ez kedvet ad a fiataloknak a sportoláshoz. 2017-ben Magyarország 81 nemzetközi sporteseménynek lesz házigazdája, és 2018-ra is már több mint 50 nemzetközi sporteseményt jeleztek előre Magyarországon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Csengeri Fiatalok!
Arra kérem Önöket, hogy használják egészséggel és örömmel ezt a szép új uszodát. A jövő az Önöké. Arra kérem a csengeri fiatalokat, hogy bízzatok a hazátokban, Magyarországnak van jövője, Szatmárnak van jövője, és Csengernek is van jövője. Kelet-Magyarország felemelkedésének nagy történetét az elmúlt években megindítottuk. Ez nagy és hosszú regény, sőt egy egész eposz lesz. Az első néhány oldallal már megvolnánk, és ez a mai nap is megér legalább egy bekezdést. Gratulálok ehhez az uszodához, és ezennel Csenger városának az uszodát átadom.
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Csenger! Hajrá, magyarok!
