Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm szépen, hogy eljöttek ide, és ilyen sokan jöttek el erre a mai találkozóra. Négy évvel ezelőtt is így volt ez. Fehérvár a mi szerencsehozó talizmánunk. Négy éve is nagy győzelem lett a vége a fehérvári találkozónknak. Szent István városában vagyunk, egy olyan városban, amelyre büszkék vagyunk. Tisztelettel köszöntöm a polgármester urat, aki egy sikeres és fejlődő várost épít. Isten éltesse Cser-Palkovics polgármester urunkat! Hálásak vagyunk a püspök atyának, hogy beengedett bennünket ide, a térre, őt is köszöntjük, de valójában azért jöttünk össze, hogy először azt a munkát végezzük el, hogy megtámogassuk Törő Gábor és Vargha Tamás képviselőtársaimat, akiknek szüksége van az Önök szavazataira. Törő Gábor barátunk dolga egyszerűbb, a móriakban mindig meg lehet bízni. Fehérvár nehezebb ügy, egy bonyolultabb hely, úgyhogy Vargha Tamásnak nagyobb segítségre van szüksége. Régóta követem a választási statisztikákat, és ez alapján mondhatom Önöknek, hogyha Fehérvár belső részében, ahol most Vargha Tamás indul, nyerünk, akkor az egész országban nyerünk. Kérem, érezzék át ennek a súlyát, segítsenek, hogy Vargha Tamás mandátuma meghosszabbodjon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Elterjedt, hogy itt kampányzáró összejövetel lesz. Eszünk ágában sincs bármit bezárni. Ez egy nyitó esemény, ez a kampányhajrát megnyitó esemény, és a kampányhajrá a legfontosabb része a kampánynak, és nem vághatunk bele ebbe az utolsó három napba anélkül, hogy ne látnánk egymást. Mert szép dolog a televízió, a rádió, a Facebook, hókuszpókusz, ezek mind nagyon fontosak és hasznosak, de az igazság az, hogy a kampány csak akkor kampány, ha személyesen is találkozunk egymással, mert szenvedély nélkül nincsen kampány, nincsen győzelem, ha nincs szerelem, nem lesz győzelem sem. Ezért jöttünk ma össze, hogy még egy utolsó lendületet vegyünk.
Tizenhárom óránk lesz. Tizenhárom óránk lesz arra, hogy győzzünk. Vasárnap reggel 6-tól este 7 óráig. Akkor kell győznünk. Mindent előkészítettünk, több millió ajtón bekopogtattunk, rengeteg levelet kiküldtünk, elengedtünk sok telefonhívást, és a klasszikus, online kampányt is elvégeztük. Az ellenfél is a mi számunkra kedvező állapotban van, azt kell mondanom, hogy megbillent állapotban van. Ma reggel azt hallottam, hogy valami halálcsillaggal fogunk kísérletezni majd a választás végén. Azt kell tehát mondanom, hogy jól állnak a csillagok, de ez mind semmit sem ér, ha az utolsó nap rendelkezésünkre álló tizenhárom órát nem használjuk ki. Mindenkit szeretnék arra emlékeztetni, hogy volt már olyan választás, amikor szombaton nyertünk, aztán meg hétfőn is, de vasárnap vesztettünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ne felejtsék el, aki egyszer forró tejjel a száját megégette, jól teszi, ha a hideg vizet is fújva issza. Ez a mi helyzetünk is. Tanuljunk 2002 leckéjéből, legyenek ott, és tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap – ne szombaton, ne hétfőn, hanem vasárnap – nyerjük meg ezt a választást. Sokan mondják persze, hogy az ellenfél csal. Mi ebben a meglepő?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Erre pontosan készültünk. Való igaz, a technológia fejlődik, és olyan csalás, mint ami most történik, még sosem láttunk. A mérete megdöbbentő, több millió embernek összegyűjtik engedély nélkül az adatait, valahova külföldre elviszik, onnan visszahozzák, visszatáplálják, és az ember azt tapasztalja, hogy anélkül, hogy engedélyt adott volna, egyszer csak mindenfajta üzeneteket kap, ez nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés. De azt kell mondanom, tisztelt Fehérváriak és Környékből Érkezettek, hogy nekünk ilyen nehezített pályán, ilyen akadályok mellett is nyernünk kell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Arra is emlékezhetnek, hogy velünk szemben a kampányt nem most kezdték el, lényegében évek óta kampányolnak. Nekünk itt van némi hátrányunk, mert nekünk meg kormányozni kell, és a kormányzás olyan, mint a biciklizés: ha az ember nem tekeri, akkor eldől. Ezért mi ebbe a kampányba október 23-án álltunk bele igazán, amikor a Békemenet összehívott bennünket Budapesten, és megmutathattuk az erőnket. A Békemeneten mondtuk ki, hogy a mi legnagyobb fegyverünk az összefogás, hogy mi egymásra számíthatunk, ez a mi igazi hátországunk, azt mondtuk akkor, október 23-án, hogy harcolni fogunk, nincs annyi dollár, euró, hiába a liberális világsajtó, Gyuri bácsi összes aktivistája, meg a jó ég tudja, mennyi brüsszeli bürokrata, mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni. Így érkeztünk meg ide a mai napra. Erősek vagyunk, nagyok vagyunk, szervezettek vagyunk, és elszántak vagyunk.
Ez a kampány úgy kezdődött, és egy ideig úgy is haladt, ahogy az lenni szokott. Arra gondoltunk, hogy arról kell majd meggyőzni az embereket, lássák világosan, két lehetőség között választhat Magyarország: visszatérhetünk a bukott múlthoz, vagy folytathatjuk azt a munkát, amit tizenkét évvel ezelőtt kezdtünk el. Azt gondoltam én is, hogy arról kell majd meggyőzni az embereket, hogy valójában az ellenfél egy paravánjelöltet állított, valójában Gyurcsány a főnök, valójában ugyanazok az ellenfeleink, akik az elmúlt tizenkét, sőt az elmúlt húsz-egynéhány évben is mindig voltak. Azt gondoltam, azt kell majd elmondani az embereknek, hogy ők elvették, mi visszaadtuk; ők elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, a lakástámogatást, a családtámogatást, levitték a béreket, mi viszont ezt mind visszaadtuk, és emelkedő, fejlődő pályára állítottuk Magyarországot. Gondoltam, elmondjuk azoknak, akiknek a szívének fontos, hogy mégiscsak az elmúlt tizenkét évben mi megalkottunk egy keresztény alapokon álló alkotmányt, gondoltam, majd elmondom azoknak, akiknek a haza a fontos, hogy a nemzetegyesítés ügyében is jól haladunk, megadtuk a kettős állampolgárságot, a haza, az ország egy, és bárhol is éljenek a magyarok a világban, Magyarországra, mint anyaországukra mindig számíthatnak. Szóval azt gondoltam, erről kell majd beszélnünk a kampányban. És megmondom őszintén, hogy úgy éreztem, hogyha ezt jól elmondjuk, akkor meg tudjuk nyerni a választást.
De aztán történt valami, beütött a ménkő, és kitört a háború. És a háború mindent megváltoztatott, a mi kampányunkat is megváltoztatta. Más kérdések magasodnak most Magyarország előtt, mint a háború előtt. Nem először látunk háborút a szomszédban. Vannak itt biztosan olyanok, akik emlékeznek arra, hogy 1999-ben éppen csak hogy beléptünk a NATO-ba, már másnap a NATO úgy döntött, hogy beavatkozik a második jugoszláv háborúba, sőt bombázták Belgrádot, és akkor is előkerült Magyarország számára az a kérdés, hogy hogy’ tud kimaradni abból a háborúból. De mindenkit szeretnék arra emlékeztetni, hogy az egy másik háború volt. Két, nálunknál kisebb nép vívta egymással a küzdelmét. A mostani háború nem ilyen. Ez két nagy, hatalmas ország, az egyik 40, a másik 140 milliós, és az egyik közülük atomnagyhatalom. Ennek a kockázata összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az 1999-es jugoszláv háborúé volt. A kérdés most úgy hangzik Magyarország számára, és a választók előtt is ez a kérdés magasodik: háború vagy béke? Azt gondoltam volna, hogy Magyarországon pártállásra való tekintet nélkül, pártlogókra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz majd. Azt gondoltam, hogy mindenki azt fogja mondani, ez két másik nép háborúja, ez egy ukrán–orosz háború, mi pedig magyarok vagyunk, ezért nekünk az a dolgunk, hogy ebből a háborúból kimaradjunk.
De nem ez történt. Mert a nemzeti oldal, ahogyan gondoltam, ezt a választ adta: ez nem a mi háborúnk, ebből ki kell maradni, egyetlen magyar sem szorulhat az ukrán üllő és az orosz pöröly közé. A baloldal azonban más álláspontra helyezkedett. A baloldal úgy gondolja, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja, ezt mondta szó szerint az ellenfelünk vezetője: Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Ez tévedés! Ez nem a mi háborúnk. Ebben a háborúban mi semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. Kimaradni pedig úgy lehet, hogyha nem küldünk katonát, nem küldünk fegyvert, és nem engedünk át fegyverszállítmányokat Magyarország területén, mert azok azonnal katonai célponttá válnának. Katonát, fegyvert nem küldünk, de a bajba jutott ukránoknak segítünk. Lassan 600 ezer azoknak az embereknek a száma, akik összekapkodva a csomagjaikat, hónuk alá fogva a gyerekeket elmenekültek Ukrajnából, és Magyarország területére megérkeztek. Mindenkin segítettünk. Mindenkinek adtunk enni, inni, adtunk szállást, gondoskodtunk a továbbutazásukról. Nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy mi, magyarok pocsék ország lennénk. Mi egy nagyszerű ország vagyunk, amely segítséget nyújt, mindent megad azoknak, akik futnak a baj elől. És természetesen mi megértjük még az ukrán elnököt is, aki mindent megtesz, hogy belevonjon minél több európai országot ebbe a háborúba, mert ettől remélheti, hogy csökkenteni tudja a vereség mértékét, vagy akár el is kerülheti azt. Ez egy ukrán szempont, ez az ő érdekük. Ezt megértéssel kell fogadnunk akkor is, ha jól emlékszünk arra, hogy nem bántak jól a magyarjainkkal. Erre mindannyian emlékszünk, de ezt most nem hánytorgatjuk fel, mert most nem ennek van itt az ideje, hiszen nagyon nagy bajba kerültek az ukránok. Erről majd később, majd egyszer biztosan beszélünk. Most segítséget nyújtunk. Mi nem is velük vitázunk, nekünk vitánk a magyar baloldallal van. És bajunk van azzal, hogy bizony a hátunk mögött már meg is állapodtak az ukránokkal. Ne legyen kétségünk afelől, hogyha a baloldal nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és másnap támogatni fogják azokat a javaslatokat, hogy zárják el az Oroszországból érkező gáz- és olajvezetékek csapját. Ezt nem engedhetjük meg, Magyarország érdekét meg kell védenünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem arról van szó, hogy mi ne fizetnénk, ha ezzel segíthetnénk az ukránoknak, néhány forinttal többet a gázért vagy az olajért. Nem arról van szó, hogy nem vagyunk hajlandóak még egy pulóvert fölvenni esténként otthon. Arról van szó, hogy Magyarország vezetékeken keresztül kapja az olajat is és a gázt is. 64 százaléka a magyar olajszükségletnek Oroszországból jön, és 85 százaléka a gáznak szintén. Ha szankciók alá veszik az energiaszállítást, ha elzárják a csapokat, akkor Magyarország nem hidegebb lesz, nem egy-két fokkal csökken a hőmérséklet, hanem megáll az ország. Föléljük gyorsan a tartalékainkat, és nem lesz üzemanyag, be kell zárni a gyárakat, és nagyon sokan, Önök közül is nagyon sokan elveszíthetik az állásukat. Ezért nem kérhetik tőlünk az ukránok, hogy úgy segítsünk rajtuk, hogy közben tönkretesszük saját magunkat, és azt sem akarhatják, hogy ők mondják meg nekünk, hogy mi hogyan segítsünk rajtuk, amikor ők vannak bajban. Úgyhogy a szívünk velük van, de Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett, és ki kell maradnia ebből a háborúból.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy ilyen nehéz helyzetben, amikor mögöttünk van egy világjárvány, mellettünk egy háború, és előttünk pedig egy egyre súlyosabb helyzetbe kerülő európai gazdaság, a nyugalom, a tapasztalat és a kiszámíthatóság aranyat ér. És mi már láttunk néhány válságot. Szinte csak azt láttunk. 2010 óta, ha visszaemlékeznek, mindegyik kormány időszakában komoly erőpróbákat kellett kiállnunk. Vörösiszap, dunai árvíz, tiszai árvíz, menekült-, migránsválság, aztán a COVID-járvány, és most a háború.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én mindig is támogattam a kezdőket. Szeretem, ha valaki hátulról fut előre. Nem született mindenki ezüstkanállal a szájába, magam is egy kis faluból származom. Miért ne jöhetnének hátulról is előre, emberek? Igaz, nekem szerencsém volt, mert a Teleki Blanka Gimnáziumba járhattam Fehérváron, és a tanáraim kiképeztek engem, élükön Rimele Géza bácsival, Isten nyugosztalja. De hát miért is ne jöhetne akár az Alföldről is bárki, aki úgy gondolja, hogy átveszi az ország kormányrúdját? De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ma nem könnyű időket, hanem veszélyes időket élünk. Mindig eszembe jut ilyenkor Kovács Ferenc mesteredzőnk, Feri bácsinak az intelme, aki itt volt a Videotonnak az edzője, aki, amikor edzőt kerestek, és egy fiatal edzőt ajánlottak be, akkor azt mondta: jó, jó, jó, biztos tehetséges fiatal, de ne nálunk álljon föl a mérlegre. És ez milyen igaz, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt javaslom a magyaroknak, hogy ne most kísérletezzünk, ne most próbálkozzunk, most inkább hagyatkozzunk a tapasztalatra, a kiszámíthatóságra, és hallgassunk a kipróbált képviselőinkre, támogassuk tehát Törő és Vargha képviselőtársaimat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a háború úgy megülte a tájat, ahogy a köd szokta hajnalonta, és ez eltakar mindent, így eltakarja a népszavazás kérdését is. Márpedig a népszavazás, amelyre vasárnap sor kerül, legalább olyan fontos, mint a parlamenti választás. Nehéz persze súlyozni, de higgyék el, ez a népszavazás egy nagyon fontos kérdést hosszú időre elrendezhet és eldönthet Magyarországon. A világnak elment az esze. Olyan divatok ütik föl a fejüket, hogy az ember csak néz. Sose gondoltam volna, hogy egyszer bele kell írni a magyar alkotmányba azt, hogy az apa férfi, az anya meg nő. Sose gondoltam volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy a házasság egy férfi és egy nő között megkötött, életre szóló szövetség. De valahogy a barátaink Nyugat-Európában elaludtak. Elaludtak, ott is úgy kezdődött, mint ahogy itt, Magyarországon egy-két évvel ezelőtt: egy ilyen furcsa divat, amikor minden összekeveredik mindennel. És ezzel nincs is baj – egész addig, amíg a felnőtteknek okoz ez kihívást. Nem vagyunk már mai gyerekek, rólunk már lemaradtak, mi már úgy élünk, ahogy élünk. De van egy vörös vonal, kedves Fehérváriak, amelyet nem szabad megengedni, hogy átlépjenek, és ez nem a felnőttekről szól. A felnőttek majd elszámolnak az életükkel, nem előttünk, hanem a Jóisten előtt. De a gyerekek egy vörös vonal, azt nem szabad megengedni, hogy a gyermekeink neveléséhez való jogunkat bárki elvegye tőlünk. Ezért világosan ki kell mondanunk vasárnap is: az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén! Meg kell védeni a családjainkat, meg kell állítani azt a genderőrületet, amely jól láthatóan egyre nagyobb bajokat okoz tőlünk nyugatra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha a következő három napban elvégezzük a munkánkat, akkor megnyerhetjük a népszavazást, megnyerhetjük a parlamenti választást, és megőrizhetjük Magyarország békéjét, sikerülhet kimaradni a háborúból.
Én szeretnék Önöknek végezetül köszönetet mondani azért a támogatásért, amit az elmúlt négy évben, sőt sokaktól azt megelőzően is kaphattam. Ugye, az ember igyekszik magabiztosan viselkedni, mint akinek semmi sem kottyan meg, de ez nincs egészen így. Önök is látják, hogy nehéz körülmények között kellett helytállni az elmúlt években. És ha nem kaptunk volna, ha én személyesen nem kaptam volna Önöktől támogatást, jókívánságokat, kézfogást, hátba veregetést, ha nem lettek volna olyan sokan, akik imádkoznak értünk, akkor valószínűleg nem tudtuk volna végigcsinálni ezt a négy évet. Ezért szeretnék köszönetet mondani a fehérváriaknak, a környékből érkezetteknek, minden magyar embernek, hogy kitartottak mellettünk, támogattak, és segítették a munkánkat.
Még két nap van hátra, és aztán partraszállás! Három kemény nappal, háromnapnyi kemény munkával megnyerhetünk négy évet, nyerhetünk magunknak négy békés, nyugodt és biztonságos évet. Higgyék el nekem, megéri. 39 óra múlva el kell mennünk, és nemcsak mi magunk kell, hogy elmenjünk, hanem el kell vigyük a barátainkat, a munkatársainkat, a családtagjainkat, hogy ott legyenek azon a választáson, ahol eldől Magyarország következő négy éve.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A munkát becsületesen elvégeztünk, lelkiekben, fizikailag fölkészültünk, erőnket összeadtuk. Egyetlen feladat maradt: tegyük föl az i-re a pontot. Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot, védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát! Ha mindannyian eljönnek, nem lesz baj.
Hajrá, Magyarország, hajrá magyarok! A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!
