Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!
A magyaroknak van egy rémálma. Egyszer eljön hozzánk a Történelem Ura, és föltesz egy furcsa kérdést, valahogy így: maguk kik, és miért, ott fogunk állni, és nem tudunk válaszolni, s elővesz a zsebéből egy nagy tollat, és kihúz bennünket abból a könyvből, ahol a nemzeteket tartják nyilván. Ez a rémálom egy inspiráló rémálom, mert ez ad választ arra a kérdésre, hogy miért költünk mi el ennyi pénzt látszólag oly’ fölösleges dolgokra, mint egy kulturális intézet. Ez a rémálom magyarázza meg, hogy az emberbőrbe bújt szörnyetegeket, amiket pénzügyminiszternek neveznek mindközönségesen, miért hatja meg mindig a kulturális kiadások ügye. Szerintem a szlovénok értik ennek a kérdésnek a súlyát. Egy német, egy francia vagy egy angol nem értené azt, hogy most mi itt miről beszélünk. Ugyanis a Történelem Urának arra a kérdésére, hogy kicsodák ők és miért, azt mondanák, hogy mindig is mi voltunk, mi vagyunk, és mi leszünk az angolok, a németek vagy a franciák. De egy két-hárommilliós nemzet, vagy egy tíz-tizenegymilliós nemzet nem ússza meg ezzel a választ. Tőlünk csak egyetlen válasz fogadható el: ha mi nem lennénk, szegényebb lenne a világ. De ezt az állítást ezen a kihallgatáson majd igazolni kell. És akkor mit hozunk föl igazolásképpen? Fölhozzuk a nyelvünket. Ha mi, szlovénok, mi, magyarok eltűnnénk, legalább két nyelvvel szegényebb lenne a világ. Mi, magyarok rámutatnánk a magyar parlament épületére, rámutatnánk esetleg az eszpresszó kávéra, mégiscsak Illy Ferenc találta föl azt a gépet, amivel főzzük, esetleg rámutatnánk Puskás Öcsinek annak a góljára, amit az angoloknak rúgott a Wembleyben. Vagyis azt válaszolnánk a Történelem Urának, hogy vannak dolgok, amiket csak mi, magyarok tudunk létrehozni, vannak dolgok, amiket úgy, ahogyan mi látjuk, csak a magyarok látják. Ezért nem bízhatjuk a kultúra, a nyelv, a kultúra szervezésének a kérdését csak a piac változékony hangulatára. Nemzeti létünkből fakadó kötelesség, hogy erre a kérdésre minden magyar nemzedék tudjon választ adni.
Sőt, arra a kérdésre, hogy miért vannak magyarok a világon, ne csak a magyarok tudjanak válaszolni, hanem, mondjuk, a ljubljanaiak is. De csak akkor tudnak majd ezen a kihallgatáson tanúként a segítségünkre sietni, hogyha van egy kulturális intézet, amiben megmutatjuk nekik, miért lenne a világ szegényebb a magyarok nélkül. És a bizonyítékok összeszámolásakor a szlovénoknak is lesz egy szavazatuk. Ezért tartjuk természetesnek, ha Szlovénia is nyit Magyarországon kulturális központot, bátorítjuk ezt, hiszen ezen a magas vagy mély dimenzióban tekintve végül is testvérek vagyunk, indok, magyarázat és bizonyíték kell a létezésünk mellé. Mindennek elmondására a mai nap magyar szempontból különösen is alkalmas, hiszen Magyarországon mi ma ünnepeljük a magyar kultúra napját, ami egy kicsit igazolja mindazt, amit mondtam, hiszen a szlovénok kultúrájának napja is kopogtat hamarosan az ajtón, és ha jól értem, akkor mind a két nép olyan napot választott a nemzeti kultúrája napjához, amely valamilyen módon ahhoz a személyhez kötődik, aki a nemzeti himnuszukat írta.
Ezek után tehát jól látható, hogy nem arra a kérdésre kell válaszolni, hogy miért nyitunk kulturális intézetet Ljubljanában, hanem arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miért nem nyitottunk eddig. A válasz pedig az, hogy azért, mert eddig csórók voltunk, a csőd szélén egyensúlyoztunk, örültünk, hogy túléltük azt a válságot, amely mindenkit szenvedésre ítélt az elmúlt években. De most, hogy már jobb bőrben vagyunk, van energia, figyelem és pénz is arra, hogy törődjünk azzal, hogy a magyarok úgy feküdhessenek le minden este, hogyha a rémálmukban ezt a kérdést megkapják, világos és egyenes válaszuk legyen.
Isten hozta Önöket a magyar kultúra ljubljanai házában! Jöjjenek, keressenek bennünket, ismerjék meg a magyar kultúrát. Büszkék vagyunk rá, hogy van mit megmutatni. Miniszterelnök úrnak pedig külön köszönjük azt a nagyvonalúságot, hogy egy számunkra ilyen fontos eseményt személyes jelenlétével is megtisztelt. Sok sikert kívánok az intézmény működtetőinek és érdekes élményeket az ideérkezőknek!
Köszönöm a figyelmüket!