Jó reggelt kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntök mindenkit, a külhoni magyarokat és az itthoniakat egyaránt. Röviden fölidézem, hogy amikor 2010-ben, hat év szünet után újraalakult a MÁÉRT, akkor azon a találkozón arra kértük egymást, arra kértem én Önöket, hogy a magyarok könyveit – három könyvről beszéltem –, a tettek, a szavak és a művek könyveit írjuk együtt. Az a helyzet, hogyha innen vetünk egy pillantást a mögöttünk hagyott évekre, akkor azt mondhatjuk, hogy az elmúlt hét évben komoly fejezeteket írtunk ebbe a három könyvbe, és reméljük, hogyha a csillagok állása a maihoz hasonlóan kedvező marad, akkor majd újabb fejezeteket is írhatunk.
Szeretném magunkat emlékeztetni arra, hogy a MÁÉRT egy különleges formája a magyar politikai közéletnek, és nemcsak különleges, hanem különösen értékes is. Nagyon kevés olyan hely van, ahol a magyar kormányzó pártok, ellenzéki pártok és a mérvadó külhoni politikai szervezetek egy asztalnál tudnak beszélni, és közösen gondolkodni a jövőről. Szerintem ezt meg kell becsülnünk. Különösen nagyra értékelem az ellenzék részéről azokat a kísérleteket, amelyekkel egy nemzeti konszenzus kialakításához igyekeztek hozzájárulni 2010-et követően. Időnként a föllángoló viták kitörlik a fejünkből azt a képet, hogy mennyivel áldatlanabb állapotok voltak 2010-et megelőzően, amikor alapvetően nemzeti kérdésekben is egyet nem értés, sőt széthúzás volt megfigyelhető. Most sincs teljes egyetértés, de a fontos kérdésekben azért konszenzus van, és ezt érdemes rögzíteni. Konszenzus van az állampolgárság kérdésében, szerintem konszenzus van a szavazati jog kérdésében is, és konszenzus van a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit illetően is. Ez szerintem nagy eredmény. Az elmúlt harminc évre ha visszapillantunk, akkor kevés időszakot találunk, amikor ezekben a kérdésekben nemzeti egység állt fent. Úgyhogy tisztelettel köszönöm ezt a kormánypártoknak és az ellenzéki pártoknak is.
Mielőtt a szorosan vett mondandómba kezdenék, szeretném megköszönni Önöknek, külhoni magyaroknak, hogy az elmúlt hét év alatt jóban és rosszban is kitartottak Magyarország mellett. Önök nagyon nehéz döntéseket is kellett hozzanak időnként, de ezeket a döntéseket mindig az egységes, minden részéért és tagjáért kiálló közösség létrehozásának a vágya és felelőssége hatotta át. Tehát nem tudok fölidézni olyan döntést az elmúlt hét évből, amikor a külhoni magyarok a saját részérdekeiket a nagy, össznemzeti érdekek elé helyezték volna. Ez szintén egy olyan dolog, amiről érdemes beszélni. Nem azért, hogy magunkat dicsérgessük, hanem azért, hogy példát adjunk magunknak is, és az utánunk következőknek is abból, hogy mit jelent nemzeti összefüggésekben gondolkodni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ilyenkor az a szokás, hogy adok egy rövid körképet arról, hogy Magyarország ma hogyan áll. Ezt megpróbálom úgy megtenni, hogy a lehető legkevesebb, magyar parlamenti vitákhoz emlékeztető helyzetet provokáljak ki, és az ellenzéki pártokat se hozzam abba a helyzetbe, hogy itt, Önök előtt vitassuk meg az ország állapotáról vallott különböző nézeteinket. De azért néhány pontban mégiscsak össze kell foglalnunk, hogy hol is tart Magyarország, hogy utána reálisan beszélhessünk arról, hogy mire vállalkozhatunk a jövőben. Szeretném megismételni azt, amit tegnap a Diaszpóra Tanács ülésén mondtam, hogy ez az a pillanat, amikor Magyarországnak, most nem a kormányról beszélek, hanem az egész országról: most kell igazán szerénynek lennie, mert most van mire szerénynek lennie. Mert olyan komoly eredményeket sikerült elérnünk, amelyekre Magyarországon mindenki büszke lehet, függetlenül a párthovatartozásától, pártállásától, politikai nézeteitől, mert ezeket az eredményeket nem egyik vagy másik párt vagy a kormány – bár egy épkézláb kormány sosem jön rosszul –, hanem összességében mégiscsak a magyar emberek érték el. Röviden azt mondhatom, hogy Magyarországnak sikerült összeszednie magát, sikerült a saját lábára állnia, nem más pénzén él, és nem is kíván más pénzén élni. Kifejezetten olyan gazdasági stratégiákat fogadtunk el, amelyek a saját lábon állást erősítik, saját erőt és saját munkát tesznek lehetővé. Összeszámoltam nem olyan régen egy nemzeti banki tanulmány alapján ötven olyan reformot vagy reformértékű intézkedést hoztunk az elmúlt hét évben, amellyel sikerült új pályára állítani a magyar gazdaságot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt hét évben nemcsak Magyarországon zajlottak le nagy változások – ezekre majd még visszatérek –, hanem körülöttünk is nagy változások zajlottak le, és a külhoni magyarság életét ezek a változások alapvetően érintették. Az egyik fontos változás körülöttünk az, hogy a 2008-2009-es gazdasági válságot, amelyet az európaiak önfelmentés címén vagy okán pénzügyi világválságnak neveznek, holott valójában csak egy európai pénzügyi válság volt, tehát az európai pénzügyi válságot követően több politikai válság is megrázta az Európai Uniót. Erre ritkán van példa. Most azonban e két válságnak a következményei összeadódtak, és rendkívül nehéz közeget hoztak létre, amelyben a magyar nemzeti érdekeket kellett érvényesítenünk. Könnyen belátható, hogy egy konszolidált és jól működő keretrendszerben könnyebben tudjuk érvényesíteni az érdekeinket, mint egy zilált és válságoktól terhelt nemzetközi közegben. Márpedig nekünk az elmúlt években ez jutott. Ebben a közegben kellett elfogadtatnunk azt, hogy Magyarország nem a nemzetközileg kipróbált és be nem vált receptek szerint kívánja a gazdasági, pénzügyi válságot követően újjáépíteni a saját gazdasági és társadalmi rendszerét, hanem egy sajátos magyar modell szerint. Ha jól visszagondolunk, akkor emlékezhetünk arra, hogy éveket vitt el az életünkből az a vita, ami arról szólt, hogy az Európai Unión belül vannak-e egyáltalán nemzeti modellek, van-e nemzeti út, lehet-e járni azon a bizonyos magyar úton. Éveket töltöttünk el azzal, hogy megvédjük az erre vonatkozó gondolatainkat. Szerintem a végeredményből is az olvasható ki, hogy nem végeztük rosszul a dolgunkat. Megvédtük, először is kimondtuk, ami a politikában időnként önmagában is tettnek minősül, majd megvédtük azt a vezérgondolatot, hogy az Európai Unióban is a nemzeti érdek az első, ami Magyarországra nézve azt jelenti, hogy a magyar érdek az első. Ennek megfogalmazásaképpen és rögzítéseként írtunk egy új alkotmányt, egy új alaptörvényt, amelyben választ adtunk azokra a kérdésekre, hogy kik vagyunk mi, mit akarunk, honnan jövünk, hova tartunk, és melyek azok az értékek, melyeket a jövőben sem kívánunk feladni. Azt is mondhatom, hogy összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét.
Tegnap Semjén Zsolt arra kért engem, hogy a tegnapi Diaszpóra Tanács ülésén én teátrálisabban jelentsem be azt, hogy már egymillió új állampolgárunk van, de az a helyzet, hogy ebben ő sokkal jobb nálam. Ezt a versenyt én nem indítom meg. A „ki a jobb Semjén Zsolt?” című versenyt én nem nyerhetem meg, úgyhogy én csak visszafogottan és halkan szeretném azt mondani Önöknek, hogy több mint egymillió új magyar állampolgárunk van. És ráadásul azt is gondolom, hogy azért sem kell most még örömtüzeket gyújtanunk, mert még rengeteg lehetőség van előttünk itt, a Kárpát-medencében. Egyáltalán nem merítettük ki a teljes magyar közösség újjászervezésének lehetőségét. Tehát ha potenciál felől nézzük a dolgot, akkor valahol a félút környékén járhatunk. Ezért arra szeretném – talán a miniszterelnök esetében ez megengedhető – emlékeztetni magunkat, hogy az a siker, amit elértünk, az azt jelenti, hogy még rengeteg munkát végezhetünk el, és a múlt és a siker azt igazolja, annak a munkának, amit végzünk, van értelme. Tehát mindenkit arra kérek, hogy még többet dolgozzon annak érdekében, hogy minden magyar, aki közjogilag is a közösségünk részévé kíván válni, megtalálja erre a lehetőséget. Mindenesetre annyit talán mondhatunk, hogy Magyarország egy európai középállam pozícióját foglalja ma el. Amire persze az ember könnyen rándíthatja meg a vállát, és mondhatja, hogy „miért, eddig mi a fészkes fene volt, ha nem egy európai középállam”. És az igaz, hogy a méretét meg a népességét tekintve eddig is azok voltunk, de egy középállamnak nemcsak földrajzi kiterjedése és népességszáma van, hanem önálló akarata meg mozgástere is. És önálló akarattal és mozgástérrel nem rendelkeztünk, de annyival különösképpen nem, ami méltó és illik egy európai középállamhoz. Az elmúlt hét év szerintem a tekintetben egy közös siker, hogy olyan mozgásteret sikerült létrehoznia a mindenkori magyar állam számára, ami egy európai középállam létezését lehetővé teszi, és ami ahhoz illeszkedik. Szeretném megemlíteni itt mindannyiunk előtt azt a sikert, hogy segélyalapú társadalom helyett sikerült létrehoznunk egy munkaalapú társadalmat, és bár elkeseredett filozófiai viták is voltak Magyarországon arról, hogy a teljes foglalkoztatás egyáltalán elérhető-e, és ha elérhető, akkor jó-e – bizonyos liberális közgazdasági nézetek szerint ez nem feltétlenül jó dolog –, végül is sikerült egyetértést kialakítanunk abban, hogy a teljes foglalkoztatás egy olyan cél, amelyet mindannyian vállalhatunk. És az, hogy közel vagyunk hozzá, az eredmény.
Tegnap is elmondtam, hogy a politikában soha sem lehet választani a problémamentes és a problémával terhelt létforma között, mert a politika lényege, hogy mindig gondok vannak, nehézségek és ügyek, amiket kezelni kell és megoldani. A politikának csak az a lehetősége van, és az egy kiváltságos, sőt kegyelmi pillanat, hogy jó és rossz problémák között választhat. Amikor az embereknek nincsen munkája, az egy rossz probléma; amikor meg elfogyott a munkaerő, és a gazdaság növekedésének az a gátja, hogy már nincs elég ember, az meg egy jó probléma. Nem könnyebb, csak más természetű probléma, és Magyarország a rossz problémák korszakából átlépett a jobb problémák korszakába.
Fontosnak tartom itt megemlíteni a nemzeti mozgástér tekintetében, hogy három kulcsszektorban, amely nélkül a modern gazdaságban nincs szuverenitás: az energia-, a média- és a bankrendszer tekintetében nemzeti tulajdonba vettünk vissza nemcsak vagyontárgyakat, hanem egész stratégiai ágazatokat. És ezekben a szektorokban 50 százalék fölé növeltük a magyar tulajdont. Ez mind a bankszektor, mind az energia-, mind pedig a médiaszektor a XXI. század elején a nehézfegyverzetet képviselik az államközi kapcsolatokban, ezért ezt én különösen értékes sikernek tekintem. Meg kell említenem közös erőfeszítéseink eredményeképpen azt is, hogy a közbiztonságot sikerült megerősíteni, és sikerült megvédenünk a határainkat. Kellő szerénységgel itt is, de büszkén mondhatjuk azt, hogy Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa. A napokban futottak le az agrárkamarai választások. Nyilván külföldről, illetve külhonból erre kevesebb figyelem összpontosul, de ez nagyon fontos pillanata volt a magyar agrártörténelemnek, hiszen mi egy százéves vitát zártunk le az elmúlt időszakban, amelyben meghatároztuk a kis- és középbirtokok arányát a nagybirtokokhoz képest – mindegyiknek megteremtve a helyét, létezésének indokát és legitimitását. És a legutóbbi választások azt mutatták, hogy az agráriumból élők ezt helyeslik. Elfogadták azt a programot, amellyel semmi más teendője nincs a mindenkori kormányzatoknak, mint az, hogy végrehajtsa azokat. Szeretném jelezni, hogy az anyaország erejét növelni fogja az az újraiparosítási program is, amelyet megindítottunk. Államtitkár urunk is itt van velünk, aki felelős ezért az újraiparosítási programért. Ma Csehország, Németország és Magyarország fut versenyt azért a címért, hogy az adott nemzet nemzeti össztermékében az ipari termelés hány százalékot tesz ki. Korábbi fölfogások szerint volt olyan elképzelés, hogy az a jó, ha az arány minél alacsonyabb, és a szolgáltató szektor pedig minél magasabb. Ma ez megváltozott. Ma egy másik nóta járja: ma értéknek tekintik Európában, hogyha az ipari termelés aránya magas a teljes nemzeti össztermékben. És a németekkel, csehekkel versenyt futni a legjobb helyért nem egy lebecsülendő eredmény. Húsz-egynéhány százaléknál vagyunk az ipari termelést tekintve a nemzeti összterméken belül, és az államtitkár úr nem kevesebb feladatot kapott, mint hogy elérjük a 30 százalékos részarányt. Megemlítem itt, ami szerintem fontos a külpolitikánk vagy a külhoni politikánk szempontjából is, hogy Magyarország ma egy olyan helyzetben van már, amikor a gazdaság teljesítménye nemcsak a makrogazdasági számokban látszik, hanem a mindennapi élet világában is megjelentek ennek a jelei. Itt elsősorban a béremelkedésekben és a nyugdíjak értékmegőrzésében, sőt növekedésében fejeződik ez ki.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen akik azt mondják, hogy ennél is több van bennünk, azoknak igazuk van. Amit most eredménynek mondhatunk, az leginkább csak a múltbéli teljesítményekhez képest tűnik komoly eredménynek, de ezt nem szabad leértékelünk. Az is egy teljesítmény, az is egy eredmény. Kétségkívül Magyarország még ennél is többre képes, és kétségkívül nagyobb potenciál van benne, mint amit jelenleg kihasználunk, de ez majd egy választások utáni kérdéskör lesz. Meggyőződésem, hogy a magyar gazdaságpolitikának egy olyan típusú újrafutózására lesz szükségünk, amely versenyképességünket és a nálunk fejlettebb gazdaságokhoz való fölzárkózási ütemünk fönntartására alkalmassá tesz bennünket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindezek a történések azért kellettek, hogy itt említést kapjanak, mert ezek adták az alapját azoknak az intézkedéseknek, amikből aztán egy külhoni politikát föl lehetett építeni. Szeretném, ha mindenki előtt világos lenne, hogy erős anyaország nélkül nem lehet eredményes, sikeres, jó, tartós és üdvös külhoni politikát folytatni. Tehát ha nem erős, és nem jó anya az anyaország, akkor nem tudja teljesíteni azokat a kötelezettségeit, ami egyébként minden anyát és minden anyaországot a saját gyermekeivel és polgáraival szemben terhel. Azért tudtuk létrehozni mindazt, amiről most beszélni fogok, mert az anyaország megerősödött. Létrehoztuk az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot. Úgy tanultuk az iskolában, remélem ma is ezt tanítják még a magyar iskolákban, hogy minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, következésképpen egy anyanyelv ápolására alkalmas óvodától egyetemig ennek intézményi keretet adó egységes Kárpát-medencei magyar oktatási rendszer létezése kulcskérdés. Szellemi erőtereket is alakítottunk ki a Kárpát-medencében. Meggyőződésem, hogy a kísérleteink eredményeképpen ma közelebb vagyunk a szomszédainkhoz lélekben, mint korábban bármikor voltunk. Nemcsak Magyarországon a pártok között, meg a különböző konfliktusban lévő érdekcsoportok között kell megteremtenünk az együttműködés kultúráját. Ez egy szép feladat Magyarország határain belül, de szerintem erre szükség van egész Közép-Európában. Van egy nehéz, terhes történelmünk. Nem könnyű egy olyan kultúrát kialakítani a Kárpát-medencében, amely az együttműködést helyezi a középpontba. Szerintem az elmúlt években nagy lépéseket tettünk ebbe az irányba.
Szerintem a Kárpát-medencében, sőt a közép-európai térségben megerősödött, minimum versenyképessé vált – azt nem mondom, hogy győzött, de versenyképessé vált – az a gondolat, hogy a Közép-Európában élő népek nem abban érdekeltek, hogy a másik gyenge legyen, hanem abban, hogy mindannyian erősek legyünk. Ez egy nagyon komoly eredmény. Első látásra egy természetes és egyszerű mondatnak tűnik ez, de a magyar és a közép-európai történelemmel a hátunk mögött, ez egy súlyos és komoly kijelentés. Mert meggyőződésem, hogy ma a románok nem gondolják azt, hogy nekik az a jó, ha Magyarország egy gyenge állam. Nem gondolom, hogy a szerbek vagy a szlovákok ezt gondolnák. És mi sem gondolhatjuk azt, hogy nekünk érdekünkben állna egy zilált, gyenge lábakon álló Szerbia, Románia vagy éppen Szlovákia. Pont ellenkezőleg: a magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Szerbia, erős Románia, erős Ukrajna, erős Szlovákia, erős Horvátország, akikkel aztán Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző együttműködést és kapcsolatot tud kialakítani. Tehát a közép-európai népeknek meg kell tanulniuk és meg kell érteniük, hogy vagy együtt emelkedünk föl, és együtt leszünk sikeresek, vagy egyikünk sem lehet sikeres. Ez a XXI. századnak az a parancsolata, amelyet érdemes fölismernünk és elismernünk. Én eredménynek tekintem, hogy a magyar külpolitikát alakítók, általában a magyar szellemi élet és szellemi közeg ezen az állásponton van. Támogatni akarja a közép-európai együttműködést, és abban erős, stabil államok szövetségét látja.
Ezért is történhetett meg az, hogy a magyar határokon átnyúló gazdaságfejlesztési programokat nem fogadták ellenségesen az országok. Szerbia nem volt ellenséges a magyar gazdaságfejlesztési programmal. Szlovákiának néhány, egyébként jogos technikai fönntartását elfogadva, ott szintén fogadókészséget tapasztaltunk. Ukrajna a legutóbbi időkig kifejezetten bátorította a kárpátaljai térség gazdasági fejlesztési programját. Horvátországgal sosem volt ilyen problémánk. És Romániával is meg tudunk találni a hangot. Szerintem önmagában az a tény, hogy a környező országok a határokon átnyúló magyar gazdaságfejlesztési programokat elfogadták, befogadták vérmérsékletük szerint különböző mértékben, de mindannyian támogatják, annak a jele, hogy a közép-európai gondolat és az együttműködés szükségességének fölismerése nemcsak magyar jelenség, hanem a többi közép-európai nemzetnél is bekövetkezett. Ez nem azt jelenti, hogy elérkeztünk volna a parciális béke állapotába, és egyetlen konfliktusunk meg vitánk sem lenne, de nem mindegy, hogy a vitákra és konfliktusokra milyen alapállásból tekintenek az abban érintett felek. Ez nagy eredmény, komoly siker, és jó reményt ad Közép-Európa fejlődésének. Ez azt is jelenti, az elmúlt hét évet én úgy értékelem, hogy Közép-Európa megtalálta a saját hangját. Az látható, hogy bár egy nyelvet még nem beszélünk – ennek a perspektívái rendkívül távoliak –, de van egy közös szótára a közép-európai népeknek, amit az egymás közötti életükben, illetve az Európai Unión belül is jól forgatnak, és ügyesen használnak. Ennek élharcosa a V4, amelynek tagjai összezártak, és jól képviselik a közép-európai nemzetek sorsközösségéből fakadó politikát az Európai Unióban.
Fontos megemlítenem ebben az összefüggésben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy 2015-ben, amikor az illegális migráció első hullámai megérkeztek Európába, akkor nekünk azt mondták, Brüsszelben különösképpen, hogy ezt a folyamatot nem lehet megállítani. Én nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tekintem azt, hogy a magyarok bebizonyították, hogy meg lehet állítani. Itt külön is köszönetet kell mondanom a délvidéki magyaroknak, hiszen őket érintette ez a válság leginkább. Nemcsak fizikai mivoltában, hogy rajtuk ment keresztül, hanem hogy oda kellett egy kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akarunk kerítést látni, hiszen magyar közösségek is élnek a határ másik oldalán is. Azt, hogy a délvidéki magyarok ezt megértették, elfogadták, sőt a szerb kormánnyal is támogattatták, én egy komoly teljesítmények tartom, és az elnök úrnak, Pásztor elnök úrnak külön is köszönöm. Nem könnyű egy ilyen szétszabdalt nemzet esetében kerítéseket építeni és migránshullámokat megállítani, de hogyha nem akarjuk elcserélni az életünket valami másra, hanem meg akarjuk tartani azt, ami van, akkor ilyen lépésekre szükségünk lesz. Látnunk kell, hogy Európa egy új választóvonal mentén különbözik el, válik el, nem mondom, hogy megosztottá válik, mert ez talán még elkerülhető, ez pedig az, hogy vannak országok, amelyek elfogadták, hogy bevándorlóországokká válnak, sőt nemcsak elfogadták, hanem ezt akarják, bátorítják, és segítik saját eszközeikkel. Ők nem beengedik az illegális migránsokat, hanem beszállítják saját magukhoz őket. És vannak országok, ilyen Magyarország és ilyen Közép-Európa, amelyik pedig nem kíván bevándorlóországgá válni, hanem meg kívánja őrizni a hagyományait, kultúráját, szellemi, erkölcsi, filozófiai, kulturális fundamentumait. Mi nem kérünk a mi fölfogásunk szerint bizonyítottan nem működő multikulturalizmusból és párhuzamos társadalmakból. Nem vitatjuk, hogy valahol ez működhet, de magunkat, és ezeket a jelenségeket ismerve biztosan mondhatjuk, hogy se a multikulturalizmus, se a párhuzamos társadalmak rendszere Közép-Európában és Magyarországon nem működőképes. És senki sem kényszeríthet bennünket olyan társadalmi kísérletre, amelyet először is nem akarunk, kettő: eleve úgy látjuk, hogy csak kudarc lehet a vége.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebből pedig az is következik, hogy amikor Magyarország szembenéz a legfontosabb kihívással, és ez nem csak a mai állam kihívása, hanem a teljes magyar nemzeti közösség kihívása, ez pedig a demográfiai hanyatlás kérdése, akkor ezt konfrontáltatnunk kell a bevándorláspolitika kérdéseivel. Arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mit akarunk tenni egy demográfiailag hanyatló nemzet képviselőiként annak érdekében, hogy a nemzetünk ne fogyatkozzon meg, ne gyengüljön meg végzetesen, és ne csökkenjen le a gazdasági teljesítőképesség egy olyan szint alá, ahonnan már újraépítkezni lehetetlen. Ez nyilvánvalóan csak a demográfiai hanyatlás megállításával lehetséges. Nyugat-Európában erre egy nagyon egyszerű matematikai természetű választ adnak: amennyi ember a természetes fogyás révén eltűnik, legalább annyi embert be kell hozni valahonnan máshonnan. Ők egy bevándorláspolitikával kívánják orvosolni a demográfiai hanyatlást. Magyarország egy másik úton jár. Mi kifejezetten a családpolitikánk erősítésével akarunk választ adni erre a kérdésre. Akik kétségeket fogalmaznak meg, és azt mondják, hogy nincs bizonyítva, hogy ez sikeres lesz, azokkal egyet kell értsek, ez nincsen bizonyítva, ugyanakkor még meg sem próbáltuk. Tehát minimum esélyünk van arra, hogy ez sikeres legyen. Ha meg sem próbáljuk, biztosan nem lesz sikeres. És miután inkább szeretnénk magyar gyerekeket látni, és növekvő számban magyar családokat, mint növekvő számban bevándorlókat, ezért az a helyes, hogyha a családpolitikát erősítjük. Magyarországon 2018 a magyar családok éve, és én azt kezdeményeztem korábban, illetve a magyar kormány azt kezdeményezte, hogy a külhoni világban is legyen ez a családok éve. Tehát legyen a külhoni családok éve a 2018-as esztendő. Gondolkodjunk együtt, próbáljunk ki intézkedéseket együtt. Készítsünk közösen terveket együtt arról, hogy hogyan kell nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében egy erős családpolitikával megfékezni és megállítani a demográfiai hanyatlást. Különböző nemzetek vannak, és nyilván a család intézménye a különböző karakterű nemzetek életében különböző helyet foglal el. A magyar egy olyan nép, egy olyan nemzet, amelynek a család a gondolkodás középpontjában áll, egyáltalán: az életünkről való gondolkodásunk középpontjában is a család áll. Ráadásul azt is tudjuk, hogy ez alapegység, utánpótlásbázis, és egyszerre lelki, szellemi és anyagi erőforrás a magyar közösség számára. Egy olyan magányos nép, mint amilyenek mi vagyunk nemzetkarakterünk, kultúránk, nyelvünk szempontjából, nem remélheti mástól a megmaradását és megerősödését, csak a saját gyermekeinktől és a saját családjainktól. Erős családok nélkül nincs erős magyar közösség, és nincs erős magyar nemzet sem. Ezért remélem, hogy a 2018-as esztendőben olyan javaslatok, megoldások és tervek születnek, amelyek a demográfiai hanyatlás önerőből történő megfékezésére képessé tesznek bennünket. Miniszterelnök-helyettes úr már említette, hogy bizonyos családtámogatási intézmények, juttatások, támogatások rendszerét az államhatáron túlra is igyekszünk kiterjeszteni. Vannak is biztató példák. Én helyesnek tartom, hogy ezt lelkesen említsük meg, mert ilyen korábban nem volt. Ez áttörés vagy jégtörés, ugyanakkor látnunk kell, hogy ezek még csak szimbolikus súlyú lépések, itt egy sokkal komolyabb Kárpát-medencei családpolitikai rendszer kiépítésére lesz szükség, de az első lépések szerintem jó irányt mutatnak, és pontosan fejezik ki a Kárpát-medencei magyarság, azon belül a magyar kormány szándékait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha most lezárandó hét-nyolc év fejezeteinek kellene egy címet adnom, akkor azt mondanám, hogy ezek az évek a nemzetegyesítésről szóltak. A következő fejezetekre pedig valami olyasmit írnék, vagy fejlécére olyat írnék, hogy nemzetépítés. Legutóbb Kolozsváron járhattam, köszönöm szépen az RMDSZ-nek az ott folytatott értékes tárgyalásokat. Kolozsváron járhattam, és ott a reformáció okán a nyilvánosság előtt is meg kellett szólalnom, ahol azt mondtam a magyar kormány álláspontját képviselve, hogy a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják. Ez egy olyan mondat, amelynek van értelme. Ez a közbeszéd nem minden pillanatában csapja meg az embert, de én szeretném jelezni, hogy ez nem egy odavetett retorikai fordulat volt, hanem egy kormányzati szándékot kifejező mondat. Vagyis a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják. Először is fontosnak érzem, hogy ebből a mondatból kitűnik, hogy azt gondoljuk, hogy van jövő, és a jövőről érdemes gondolkodni. Ez talán itt a külhoni magyarok körében egy logikus gondolatnak, sőt evidenciának tűnik, de a mának élés filozófiája olyan erőssé vált az európai kultúrkörön belül, hogy hangsúlya, értelme, fontossága van annak, hogy a mi közösségünk az nem egyszerűen a máról, a ma elérhető életszínvonalról, hanem hosszabb távon a jövőről is gondolkodni akar. És a mi jövőnk, miután erről a jövőről hosszasan elgondolkodunk, aligha lehet más, mint egy magyar jövő. A második jelentése ennek a rövid mondatnak az, hogy a Kárpát-medencére összpontosít, és a Kárpát-medencét a magyar nemzet és magyar kultúra kiteljesedésének tereként gondolja el. Tehát szeretnénk túllépni, én személy szerint mindenképpen szeretnék túllépni azon az időszakon, amikor a nemzetpolitikánk kizárólag védekezésből állt. Ez egy fontos dolog majd a jövőben is. Egy sérülékeny helyzetben lévő nemzet kisebbségi részeit rendszeresen érik olyan támadások, történnek körülötte olyasmik, vele szemben fogalmazódnak meg olyan szándékok, amelyekkel szemben védekezni kell. Ez az életösztönünkből eddig sem hiányzott, de ezután sem hiányozhat, de szeretném, hogyha a magyar nemzetpolitika a Kárpát-medencében nem merülne ki a védekezésben, hanem a közép-európai együttműködés szellemében újra és újra gondolatokat, értékeket és gazdasági erőt is termelnénk az egész magyar közösség és egész Közép-Európa számára. Tehát én azt gondolom, hogy nekünk nem egyszerűen meg kell védeni a jogainkat és a közösségeinket, hanem hozzá kell járulnunk a Kárpát-medence jövőjéről szóló gondolatokhoz, elképzelésekhez és tervekhez a saját, magyar logikánk, észjárásunk és érdekeink szerint.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Meggyőződésem, hogy a Kárpát-medence jövőjét a magyar nemzetrészek összekapcsolásával jelentős mértékben képesek leszünk befolyásolni. Már most is jól látható az, hogy az együttműködésünk, mint az előbb erre utaltam már, a szomszédos országokkal, a V4-eken keresztül pedig velünk nem szomszédos közép-európai népekkel is jól halad és erősödik, azonban ennél kicsit többről is szó van. Itt is kellő szerénységgel és az erőnk viszonylagosságának tudatában, de magabiztosan azt kell mondanunk, hogy azt is láthatja mindenki a Kárpát-medencében, hogy aki együttműködik a magyarokkal, az jól jár. Az nemcsak helyesen, erkölcsileg és filozófiailag cselekszik helyesen, hanem jól jár. Ha a magyarokkal együttműködnek, ha a szerbek ezt megteszik, akkor jól járnak. Ezt Vučić elnök úr többször nyilvánosan elmondta. A horvátok esetében ugyanez a helyzet, bár most éppen konfliktusok terhelik a két ország kapcsolatát, de Horvátországban is pontosan tudják, hogyha együttműködnek a magyarokkal, azzal ők is jól járnak. Évek óta üdvözöljük azt a folyamatot, ami e tekintetben Szlovákiában bekövetkezett, ahol világossá vált a szlovák kormány számára, hogy a magyarokkal való együttműködés előnyt jelent Szlovákia számára is. Hosszú időn keresztül, mint utaltam erre, ez Ukrajna esetében is evidensnek volt tekinthető. Tehát nemcsak együttműködésről beszélünk, hanem arról, hogy a Kárpát-medencében és Közép-Európában, aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár. Tehát mi nem egyszerűen csak a jogaink megvédése érdekében lépünk föl, hanem egy közös és biztató jövőt is tudunk kínálni a közép-európai országoknak és azok polgárainak.
Ez az a pont, ahol Ukrajnáról kicsit hosszabban kell beszélnem. Örülök, hogy Brenzovics elnök úr is itt van a sorainkban, és szeretném, ha ebben a körben is tisztáznánk és rögzítenénk az Ukrajnához fűződő kapcsolatunk legfontosabb kiindulópontjait, hiszen a következő hónapokban szükségünk lesz arra, hogy egy hangon szólaljunk meg ebben a kérdésben. Azt kell mondanom, hogy eddig ezt jól csináltuk, még ha ösztönszerűen is, de jól csináltuk. A teljes magyar nemzeti közösség, ideértve a külhoni magyar nemzetrészeket és a magyarországi politikai pártokat is egy hangon beszélt ebben a kérdésben. Én csak annyit szeretnék világossá tenni, hogy Ukrajna az Európai Unió közösségéhez kíván közeledni, szándéka szerint csatlakozni is szeretne. Ennek a lehetőségei ma inkább korlátozottnak tűnnek, de mindenképpen közeledni szeretne. Vár tehát valamit az Európai Unió közösségétől. És az igazság az, hogy csak akkor várhat valamit az Európai Uniótól és tőlünk is, hogyha bizonyos alapvető normákat, és itt nem részletkérdésekre gondolok, hanem fundamentális, alapvető elveket elfogad. Ha azokat nem fogadja el, akkor az együttműködésnek más minősége lesz. Akkor is lesz persze európai uniós és ukrán együttműködés, de az más minőségű lesz. Nem az lesz a minősége, mint amire ma egyébként mind a két fél törekszik, hogy Ukrajna egyre közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, akkor egy távolságtartó, de nyilvánvalóan valamilyen együttműködést igénylő kapcsolatrendszer jön létre. De mi szeretnénk egy szoros együttműködést Ukrajna és az Európai Unió között. Ehhez azonban nem sok, de néhány fundamentális kérdésben muszáj elfogadnia Ukrajnának az európai normákat. És ezek között a normák között kiemelkedő helyen van az a szabály, hogy a kisebbségi közösségek tekintetében a már elért jogok szintjéből visszalépni nem lehet. Ez fundamentuma az Európai Uniónak. Ha az Európai Uniónak van értékközösségi jellege –meggyőződésem szerint van –, akkor a jogállamiságon és a demokrácián túl a kisebbségpolitikát ezek közé a fundamentumok közé kell sorolnunk. És ennek az európai dokumentumokban világosan rögzített alapelve, hogy kisebbségi jogok elért szintjéből visszalépni nem lehet. Tehát mi egy olyan vitát nem fogadunk el, amely arról szólna, hogy az új ukrán szabályozások egyébként valamilyen létező vagy nem létező európai standardoknak megfelelnek-e vagy sem. Ez a vita számunkra irreleváns. Mert az Európai Unió nem dolgozott ki olyan sztenderdeket, amelyek alapján egy objektív kritériumrendszer létezne. Azt a szabályt kell képviselni, és azt a kiindulópontot kell megvédenünk, hogyha a kisebbségek számára egy bizonyos színvonalat a jogok tekintetében már elértünk, abból visszalépni nem lehet. Kisebbségi jogvédelemben visszalépés nincs. Az Európai Unióban ez alapszabály. És arra kérjük az ukrán barátainkat, hogy ezt lássák be. Nem az a kérdés, hogy most rossz törvényt alkottak vagy nem, ezt majd megvitatják otthon bevonva ebbe a vitába a magyar közösségeket, és e tekintetben nem a magyar kormány kíván állást foglalni, mert megteszik azt majd a kárpátaljai magyarok. Mi csak abban a kérdésben foglalunk állást, hogy Ukrajna úgy nem közeledhet az Európai Unióhoz, hogyha a kisebbségi jogokból visszavesz. Ez lehetetlen! Ez nemcsak a magyar kisebbségek jogait sérti egyébként, hanem számos európai uniós és nem európai uniós államnak a kisebbségi jogait is érzékenyen érinti. Miközben természetesen mi Ukrajnát támogatjuk, azért fontos, hogy világossá tegyük azt, hogy egy emberként kiállunk minden olyan ügyben, ha kell, akkor az ukrán kormánnyal szemben vagy vele vitatkozva is, amely egyébként sérelmes a magyar közösségek vagy az Ukrajna területén élő kisebbségi csoportok számára. Meg kell érteniük az ukrán barátainknak, hogy az együttműködésnek kulturális előföltételei vannak, tisztelettel kérjük, hogy ezt tartsák be. A kárpátaljai magyarokat pedig szeretném biztosítani arról, hogy a magyar kormány erről az álláspontjáról, fújjon akármilyen szél, nem fog lehátrálni, ki fogunk tartani emellett, nemcsak itt, nemcsak Kijevben, hanem az Európai Unióban is erőteljesen képviseljük ezt az álláspontunkat. Ha figyelték az elmúlt időszak diplomáciai fejleményeit, ideértve a NATO-t és az Európai Uniót is, akkor ennek a lenyomatát, magyar diplomáciai elvszerű diplomáciai cselekvésnek a lenyomatát láthatják.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
És végezetül a mondat harmadik jelentése, miszerint a Kárpát-medencében a jövőt magyarul írják, ebbe a mondatba bele van rejtve az a gondolat is, hogy sikeresek leszünk, mert tudjuk, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Tehát ha mi fogjuk írni és magyar nyelven a történelmet, az azt jelenti, hogy mi sikeresek leszünk az előttünk álló időszakban, és erre az előbb elmondottak alapján jó esélyünk is van.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül van itt egy vita, amiben talán helyes, ha a magyar kormány is elmondja a véleményét, ez a szavazati jognak a kérdése. Említettem már, hogy korábban erről, a külhoni magyarok szavazati jogáról konszenzus jött létre Magyarországon. Most itt van ebben valamilyen repedés, szerencsére hajszálrepedés, de azért mégiscsak ez a kérdés felszínre került, és szeretném jelezni, hogy szerintem a magyarországi magyarok szempontjából, tehát most a magyarországi magyarok felől nézem az ügyet, a mostani helyzet elrendezése igazságos. Helyes és igazságos. Jól képezi le a valóságot, amely abból áll, hogy mindannyian egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk. Az anyaországi magyarok más helyzetben vannak, mint a határon túli magyarok, ezért van az, hogy a választójognak azt a speciális kiterjesztését választottuk, és ezért tudták ezt a baloldali pártok is korábban támogatni, ha én jól értettem, mert, ugye, amikor a magyarországi magyarok szavaznak, akkor kettő szavazatot adnak le, a határon túli magyarok meg egyet adnak le. Mert ez pontosan kifejezi azt, hogy egy közösséghez tartozunk, de a helyzetünk nem azonos. Ezért szerintem ez helyes és igazságos és erkölcsileg helyes elrendezés. Nem áll szándékunkban ezen változtatni. Aki ezt megtámadja, számíthat arra, hogy vissza fogjuk utasítani a változtatásra vonatkozó igényét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül arra szeretnék mindenkit biztatni, hogy ennek megfelelően vetessék fel magukat minél nagyobb számban a választói névjegyzékbe, mert egyébként nem tudnak részt venni a jövő évben esedékes magyarországi választásokon, tehát arra kérem a külhoni magyarok politikai vezetőit is, hogy biztassák erre a saját közösségükhöz tartozókat.
Befejezésképpen pedig annak a kötelességemnek szeretnék eleget tenni, hogy arra kérem önöket, hogy támogassuk teljes mellszélességgel az RMDSZ-t abban a törekvésében, hogy azt a bizonyos Minority SafePack nevű európai akciót sikerre vigye. Itt arról van szó, hogy az Európai Unión belüli szabályok szerint ha egymillió aláírást megfelelő számú országban sikerül összegyűjteni, annak az a következménye – és itt most az őshonos európai kisebbségek ügyében zajlik aláírásgyűjtés –, hogy az uniónak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Szerintem ez fontos. Nem pártkérdés, nemzeti kérdés, nem érdemes pártakciót csinálni belőle, nemzeti akciót viszont érdemes. Arra kérem a magyarországi ellenzéki pártokat is, a külhoni magyar pártokat is, és arra kérem a média képviselőit is, hogy támogassák ezt a jó szándékú és indokolt kezdeményezést, amely a külhoni magyaroktól indult ki.
Köszönöm szépen az elmúlt évben tapasztalt együttműködést, és köszönöm szépen a figyelmüket, amellyel meghallgattak.