Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Úgy illendő, hogy mielőtt majd szűk körben konzultálnánk a konkrét ügyekről, itt, a nyilvánosság előtt is néhány mondatban köszöntsem az egybegyűlteket, különösképpen a polgármester barátainkat.
Köszönöm a meghívást, Károly! Szívesen jöttem. Különösképpen azért, mert legutóbb én hívtalak meg Benneteket, és akkor Budapesten találkoztunk. Ezért van itt most közöttünk Lajos annak a találkozónak az eredményeképpen, hiszen akkor az volt a kérés a Megyei Jogú Városok Szövetsége részéről, hogyha már aláírtuk azt a sok megállapodást – mindenkivel külön-külön – a Modern Városok Programjáról, akkor a kormányzaton belül legyen egy hely, ahol ennek a programnak a végrehajtásáért összefogható a felelősség. Hiszen a kormány–önkormányzat megállapodásoknak az a logikája, hogy az egyik oldalán könnyű a helyzet, mert az önkormányzatnak van egy személyben választott vezetője, a polgármester, ellenben a minisztériumok felosztott hatáskörökben dolgoznak. Minden minisztériumhoz tartozik valamilyen része a szerződésnek, és ezért széttagolt volt a másik oldal. Az volt a kérés, hogy oldjuk meg egy kormánybiztos vagy éppen egy miniszter kinevezésével, hogy a polgármestereknek legyen lehetőségük közvetlenül és egyértelmű felelősséggel fölruházott személlyel tárgyalni. Így döntöttük el végül is, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének korábbi elnökét, Kósa Lajos barátunkat kérjük föl, hogy ezt a munkát lássa el. Köszönjük szépen, Lajos, hogy ezt vállaltad, és azóta is végzed ezt a munkát. Legutóbb találkoztunk Budapesten, de ritkán szoktam eljönni a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésére. Károly talán 2011-et említett.
Nem akarok én zsákbamacskát árulni, mindig szívesen jövök, de most választások lesznek, ez különösképpen fontossá teszi a mostani találkozónkat, és lehetőséget ad nekem arra, hogy mindannyiótokat emlékeztessem arra, hogy a választás a legfontosabb pillanata egy demokráciának, ez Magyarország demokráciájának az ünnepe. Miután régi harcosok vagyunk, ki térdig, ki kötésig, ki szügyig áll a különböző kampányküzdelmekben, és ez időnként megváltoztatja az ember látását, és elfeledkezik a küzdelem során arról, hogy valójában egy nagyszerű dologban vesz részt, és arra szeretnélek Benneteket emlékeztetni és kérni, hogy hívjátok föl a választópolgárok figyelmét, hogy egy nagyszerű dolog következik. Természetesen a jelöltek majd fogják egymást a dicséreten túl bíráló megjegyzésekkel is illetni, de ez nem szabad, hogy megváltoztassa a dolog lényegét, illetve elterelje a dolog lényegéről a figyelmünket. Mert mégiscsak arról a nagyszerű pillanatról van szó, amiről 1990 előtt – mondom a fiatalabbaknak, akik még akkor nem éltek, amiről 1990 előtt – mindig is álmodtunk mi is, a szüleink is meg a nagyszüleink is, hogy egyszer majd lesz egy olyan pillanat Magyarország történetében, amikor a magyar emberek elmennek, és eldöntik, hogy milyen irányba haladjon Magyarország. És persze, ahogy a sokadik választásra készülünk, ez lassan rutinná válik, de mégis emlékeztessük magunkat arra – nem volt olyan régen a kommunista diktatúra, amikor szó sem lehetett ilyen szabad választásról –, hogy ez egy nagyon fontos pillanat Magyarország életében. Nekünk fontos az is, hogy mi lesz a végeredmény, de a legfontosabb, hogy abba a végeredménybe minél több magyar embernek az akarata fejeződjön ki. Tehát kérlek Benneteket, mondjátok el Soprontól Békéscsabáig mindenkinek, hogy egy fontos és szép pillanat következik, készüljenek föl erre a választópolgárok, jöjjenek el, és mondják el a véleményüket.
Külön köszönöm, hogy most Veszprémben találkozhatunk. Veszprém szimbolizálja mindazt, amit szeretnénk elérni ebben az országban. Nagyon büszkék vagyunk erre a városra. Itt egy olyan vezetés irányítja a város működését, és élvezi a választópolgárok bizalmát, amely vezetés komoly dolgokat ért el. Olyasmit, amiben – mint cseppben a tenger – benne van mindaz, amit egész Magyarországon szeretnénk. Most, hogy készültem ide, láttam, hogy a munkanélküliségi adat 1,64 százalék. Tehát amikor arról beszélünk, hogy teljes foglalkoztatást szeretnénk elérni Magyarországon, akkor valami olyasmire gondolunk, mint ami itt, Veszprémben lassan már kialakul, hogy lényegében, és nemcsak beszédek szintjén, hanem a valóságban, a kőkemény szociológiai valóságban is, aki dolgozni akar, az talál magának munkahelyet. Ha nem is föltétlenül élete álmát találja meg benne, de valamilyen munkahelyet, amiből el tudja tartani a magát és a családját, találhat. Veszprém egy ilyen város, gratulálunk ehhez Polgármester úrnak! Meg szeretném ismételni, mert mégiscsak Veszprémben vagyunk, hogy bár úgy érzem, hogy talán néhány hónapot csúsztunk az ígéretünk betartásában, de az Aranyos-völgyi felüljáró vagy híd, vagy hogy hívjátok Ti ezt, Gyula, ennek a megépülését a kormány vállalta, és bár volt egy pillanat, amikor ennek az ütemezése kétségessé vált, most a fontos, elsősorban megvalósítandó beruházások közé került. Remélem, hogy a tervezés már halad is, és ezt meg fogjuk valósítani. És fontosnak érzem, hogy bár elvesztettük az időközi választást itt, Veszprémben, erre is emlékeztessük azért magunkat, akkor megígértük abban az időközi választási kampányban, hogy lesz uszoda Veszprémben. Olyan, amely méltó egy megyei jogú városhoz. És ha a Jóisten is megsegít bennünket, akkor az alapkőletételre még a következő, tehát az előttünk álló választás előtt sor kerülhet. Szeretném világossá tenni a veszprémiek számára, hogy most olyan kormánya van Magyarországnak, hogyha valamit vállal, akkor az meg is valósul, végül is ebből élünk, az ebből fakadó bizalom tart fenn bennünket politikai értelemben is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Választás előtt mindig sok szép és sok buta gondolat is el szokott hangozni. Ezekkel is kell egy kicsit foglalkoznom, mert az egyik butaság éppen az önkormányzati rendszerre vonatkozik. Látom, hogy kibontakozott egy kampány minden irányból. Tehát egy centrumpártnak, mint amilyen vagyunk, számolni kell azzal, hogy jobbról is meg balról is szamárságokat hallhat egy időben, hogy az önkormányzati rendszerben változást tervezne a mai kormánykoalíció. Ez nem így van. Az önkormányzati rendszer alapjait letettük, az önkormányzati rendszer alkotmányos fundamentumai szilárdak, nem látom okát, hogy ehhez hozzányúljunk. A kistelepülésekkel kapcsolatban terjedt el az a rémhír, hogy az önkormányzatokat valaki föl akarná számolni a falvainkban. Ez nem így van. Még a kétezer fő alatti településeken sem fogunk fölszámolni semmit. Magyarország egy olyan ország marad, ahol minden településnek lehet polgármestere, és lehet önkormányzata. Ott is lehet, ahol nem élnek többen, mint négyen. Tehát az a veszély ebben a pillanatban, akármilyen levelet is kapnak a kistelepülések polgármesterei az elmúlt napokban a Jobbiktól meg az MSZP-től, hogy itt valami önkormányzati visszaépítés vagy leépítés fenyegetne a láthatáron, egész egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Hogy ilyen amerikás stílusban beszéljek: fake news, totális képtelenség, marhaság, szamárság, butaság, álhír.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy mondatot mondanék arról, hogy a Modern Városok Programjának a célkeresztjében persze a nagyvárosok vannak, de mindannyian egyetértünk az itt ülőkkel abban, hogy a magyar vidék fejlesztése és felemelése a nagyvárosok fejlesztése nélkül nem lehetséges. A magyar nyelv a vidék szó jelentésében egy kicsit bizonytalan. Én falusi vagyok, nekem a megyei jogú város sem vidék, de valójában egy másik nézőpontból meg, ha a vidéket úgy fogjuk föl, hogy nem a főváros, hanem minden más, az ország minden más része, amely nem a főváros, és van egy ilyen értelmezése is a vidék kifejezésnek, akkor abban a vidékben a megyei jogú városok is benne vannak, még ha – mint mondtam – egy faluból talán ez másképp is látszik. De a dolog lényege mégiscsak az, hogy a magyar vidéket, ideértve egyébként a falusias körzeteinket is, nem tudjuk fölemelni akkor, hogyha nem erősek, virágzóak, meghatározó dinamikával működőek a megyei jogú városaink. Én most ezt falusi gyerekként mondom: ha a városok gyengék, akkor a falvaink is gyengék maradnak. Nincs erős falu gyenge várossal. Azt csak úgy lehet csinálni, ahogy most ezt tesszük. Úgy, ahogy láthatóan most már a polgármester urunk, főpolgármester urunk segítségével Budapest fejlődése meghatározott és jó irányba mutató pályára állt. A Modern Városok Programjában meg kell erősítenünk a nagyvárosainkat, ez elindult. A középvárosokról szóló fejlesztési programokat is már nagyjából kidolgoztuk, az nem ilyen látványos, mint a Modern Városok Program, de az is halad, és utána pedig rá kell erre a fejlesztési vonatra kapcsolni majd a falvaknak a szerelvényét is, és akkor az egész ország a meghatározott logikus sorrendben fejlődni fog. Sokat kell egyébként még tennünk ennek érdekében. Csak azt szerettem volna elmondani, hogy a megyei jogú városok fejlesztésének sikere előföltétele a falusias körzetek felemelkedésének és sikerének is.
Nem túlzás az, amit Szita Károly szokott mondani, hogy a megyei jogú városok a vidék fővárosai. Ez, ha most az élettől kicsit elfordulva a politika felé lépünk egyet, akkor az ország politikai vezetésére is nézve igaz. Tehát ha azt mondjuk, hogy a megyei jogú városok a vidék fővárosai, akkor tudnunk kell, hogy a megyei jogú városok vezetői az ország kiemelt fontosságú vezetői. Mert olyat sem láttam még, hogy egy megyei jogú város jól fejlődjön, miközben tökkelütött a polgármestere. Ez az összefüggés nincsen. Fordítva már láttam, hogy akármilyen okos is volt egy polgármester, csak nagyon lassan haladt a város fejlesztésében, de fordítva biztos nincsen. Ez egy olyan feladat, egy megyei jogú város irányítása, amit egy alkalmatlan ember nem tud megoldani. Fordítva viszont mindenki, aki meg tudja oldani, ami egy megyei jogú város vezetését jelenti, joggal gondolhatja magáról, és mi is joggal tekintünk rá úgy, mint az ország kiemelt politikai vezetési köréhez tartozó személyre. Semmi túlzás nincs benne, és végképp nem akarok előreszaladni, de ismerlek Benneteket elég régóta, és itt még az ellenzéki és kormánypárti metszet is másodlagos.
Nyugodtan mondhatom, hogy a mindenkori megyei jogú városok vezetéséből Magyarországnak gond nélkül ki lehet állítani egy kormányt. Ott olyan képességű emberek dolgoznak, olyan tapasztalatokat halmoztak föl, olyan mértékig tudják, hogy mit jelent feladatot megoldani közösen az emberekkel, hogy egy ország irányítását is rá lehet bízni egy olyan kormányra, amelyben senki más nincsen, csak volt megyei jogú városi vezetők. Ezt biztosan mondhatom Nektek, láttam már néhány kormányt közelről. Úgyhogy szeretném, hogyha ez az öntudat vagy ez az önelismerés azért dolgozna Bennetek. Ti nem a végeken vagytok, Ti nem valahol a ködbevesző vidéken dolgoztok. Ti rendkívül fontos vezetői vagytok, és a munkátokkal is egy nagyon fontos feladatát hajtjátok végre Magyarországnak. Arról se feledkezzetek el, hogy a demokrácia letéteményesei is vagytok. Mert persze van parlamenti választás, nagyon fontos, demokratikusan kell megválasztanunk a kormányt, ez is nagyon fontos. Vannak parlamenti képviselők, akik kapcsolatot tartanak a választópolgárokkal a törvényhozás irányából, ez is nagyon fontos, de a demokrácia mindennapi gyakorlata az önkormányzatokban van. Szeretném, hogyha úgy gondolnátok magatokra, és a megyei jogú városok úgy tekintetnének magukra, mint a magyar demokrácia igazi és végső letéteményesei.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek után kapcsolódnék ahhoz, amit Kósa Lajos miniszter úr mondott a Modern Városok Programjáról. Ezzel lehet vitatkozni. Én hajlok Lajos álláspontjára, mármint hogy ennek a fejlesztési programnak történelmi léptékkel szemlélve mi is az igazi súlya. Tehát, hogy volt-e már ekkora Magyarország történetében, a dualizmus ilyen volt-e, erről mind lehet szerintem izgalmas beszélgetéseket folytatni, de az biztos, hogy a mi életünkben ilyen fejlesztés még nem volt, és bár optimistán szemléljük a jövőt, azt gondolom, hogy nem is nagyon lesz. Ez egy olyan léptékű fejlesztés. Ezért nagyon fontos, hogy mi magunk is átérezzük ennek a súlyát és fontosságát. Ugyanis Magyarország egy olyan ország, ahol mindig vannak emberek, akik állandóan le akarnak beszélni bennünket arról, hogy elhiggyük, hogy mi képesek vagyunk bizonyos teljesítményt elérni. Mindig vannak emberek, akik le akarják minősíteni a munkátokat, a közös munkánkat, az ország munkáját, mindazt, amit elért az ország. Tehát van állandóan az, hogy küzd itt Magyarországon a nagyság iránti vágy, a „megmutatjuk”, az alkotásvágy meg a „merjünk kicsik lenni” reflexe. Ez mindig itt van. És jól mutatott arra Kósa miniszter úr, hogy ennek az országon belül feszülő szemléletbeli különbségnek az egyik legnyilvánvalóbb kifejezési formája az, hogy minek köszönhető az ország fejlődése.
Szerencsére abban már nincsen vita, hogy az ország fejlődik. Majd erről is akarok néhány szót szólni, de szerintem azt ma már az ellenzék sem vitatja, hogy Magyarország fejlődik. Ez olyan nyilvánvaló, mint az egyszeregy, de hogy minek köszönhető, és akkor itt jön az, amit itt hallhattunk az előbb, hogy vajon az európai uniós forrásoknak köszönhető-e, és én arra kérlek Benneteket, hogy ezt a két számot jegyezzétek meg, és használjátok a politikai vitákban. Éves lebontásban gondolkodva vagy szemlélve a pénzügyeinket azt mondhatjuk, hogy mindent egybevéve az agráriumtól az ilyen-olyan-amolyan IKOP-MIKOP akármiket, az összes eurós blablát összesöpörve egy kosárba, az a pénz, ami abból évente kijön, olyan 4 milliárd euró. A teljes magyar nemzeti össztermék, amit mi, magyar emberek előállítunk, valahol a 110 és a 120 milliárd euró között van. Ezek az arányok. Fontos a 4 is, de a 4 súlyát, fontosságát a 110-120 összefüggésében kell szemlélni. Azt akarom ezzel mondani, az az eredmény, amit a magyarok az elmúlt nyolc évben ebben az országban elértek, a magyar embereknek köszönhető, nem másnak. Az a magyar embereknek köszönhető. Ha pedig azt is megnézzük, hogy mi van az Európai Unióból érkező négymilliárdnyi euró mögött, akkor azt is mondhatjuk – erről nemzetközileg is elfogadott tanulmányok számolnak be –, hogy ennek egy tekintélyes része vissza is megy. Sőt, én odáig is elmerészkednék, hogy azt mondom, hogy valójában keresnek rajtunk. Nekünk is jó ez a rendszer, mi is megtaláljuk benne a magunk számítását, de összességében, akik a pénzt adják, azok keresnek rajtunk úgy, hogy közben mi sem járunk rosszul. Ez a megállapodás lényege. Itt nincsen amerikai nagybácsi, aki csak úgy, jóindulatból vagy európai integrációs meggyőződésből a saját adófizetőinek a pénzét ideküldené Magyarországra. Ez nincsen, ezt felejtsük el. Ilyen miniszterelnökkel még nem találkoztam, akármilyen gazdagok is legyenek az adott országok. Ez mindig üzlet, kőkemény harc, és mindig megtalálják a számításukat. Akkor is, amikor úgy tűnik, mintha nekünk adnának forrásokat. Jól kigondolt mechanizmusok biztosítják őket afelől, hogy abban ők is megtalálják a számításukat, és azon ők is keressenek. Ezt nem sajnálom tőlük, csak azt akartam mondani ezzel világosan, hogy ne engedjük, hogy az önbecsülésünket és önbizalmunkat bárki megkérdőjelezze vagy aláássa, mert a mi teljesítményük és önbizalmunk a munkákból fakad, amit elvégeztünk, és ezt mind magunknak köszönthetjük.
Hol tartunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Polgármester barátaim, hol tartunk most Magyarország fejlődésében? Erről is rengeteg vita van. Én nem szeretem ezt a modern kommunikációs nyelvezetet, amelyik állandóan stabil zsíroskenyér-szabványokat akar előállítani, hogy hogyan kell beszélni erről a kérdésről. Én nagyjából úgy látom, hogy 2010 és 2014 között az volt a feladat, hogy Magyarország összeszedje magát. Egy csőd szélén tántorgó ország voltunk, és sokan voltak – talán rajtunk kívül – a világban, akik egy fabatkát sem adtak volna Magyarország jövőjéért. Hamarabb omlottunk össze pénzügyileg, mint Görögország, mindenki emlékszik erre, talán ezt ebben a körben nem kell fölidéznem. Nem nagyon lehetett nagyobb célt kitűzni, az is épp elég óriásinak tűnt, hogy 2010 és 2014 között Magyarország végre szedje össze magát, és álljon a saját lábára. Fizesse vissza az adósságait, alakítsa át magát úgy, hogy joggal reménykedhessen abban, hogy lesz itt még jövője. 2014 és 2018 között pedig olyan fejlesztéseket indítottunk be, hogy azt mondhatjuk Magyarországon, hogy kezdünk végre jól kinézni. Kezdünk jól kinézni, és hogyha a magyar választópolgárok megtisztelnek bennünket a bizalmukkal, és hagyják, hogy még dolgozzunk, nemcsak a kormányt, hanem Benneteket is majd az egy év múlva következő önkormányzati választáson, akkor az eddig elért teljesítményünk alapján bátran mondhatjuk azt, hogy 2018 és 2022 között azt a munkát végezzük el, aminek eredményeképpen 2022-ben Magyarország jól fog kinézni. Most kezdünk jól kinézni, de 2022-ben lehet Magyarország olyan ország, ami jól néz ki, jelentsen az akármit is. Minden egyes polgára, aki itt él majd Magyarországon akkor, gondolhat úgy magára, hogy a mi országunk rendben van, és jól néz ki. Ez egy reális cél, ide el lehet jutni a mától számított négy éven belül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Megemlítették a fontos történelmi csomópontokat az önkormányzatiság történetéből. Én is csak említem most őket, de azért hangozzon el tőlem is, ha megengedik, hogy három nagy feladatot hajtottunk végre. 2010-ben az ország közvetlen csődhelyzetét hárítottuk el. Utána megalkottuk az önkormányzati rendszer alapjait rögzítő új alkotmányunkat, vagyis az Alaptörvényt. És a harmadik lépcsőfok pedig az volt, amikor az önkormányzatok adósságkonszolidációját végrehajtottuk. Természetesen ilyenkor Ti mindig kisebb számra emlékeztek, mint én, hiszen nekem kellett fizetnem, Nektek kellett fogadni, ez teljesen normális és érthető dolog. Az én számom nem annyi, mint amit Szita Károly mondott. Az én számom 1.368 milliárd forint. Ennyi adósságot vettünk le az önkormányzatokról, és Károly, mondom Neked, hogy a mi számításunk szerint, amely természetesen csak egy vitaszám, nem állítom, hogy ebben a számban van az igazság, de a vitaszámunk az, hogy a megyei jogú városoktól összesen 376 milliárd forintnyi adósságot vettünk át.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt javaslom Nektek, ne kérjetek olyasmit, ne javasoljatok olyan önkormányzati változásokat, amellyel ezt az adósságot ismét visszaveszitek a vállatokra. Igaza van Kósa miniszter úrnak, jól át kell gondolni minden fejlesztést és minden igénybejelentést, mert szép dolog a fejlesztés maga, meg egy jogkört megkapni is felemelő pillanat. Aznap este. De mikor a másnaposságon túlvagyunk, vagy az bekövetkezik, magunkhoz térünk, és hétfő délben számítgatunk, akkor kiderül, hogy a vasárnap esti ünnepségnek olyan ára van, amit nem tudunk kifizetni. Úgyhogy mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy amikor önkormányzatiságról gondolkodik, akkor ne csak lelkesedjen, hanem számoljon is, csak olyasmit kérjen, csak olyasmit indítson meg, aminek utána a fenntartásáról gondoskodni tud, és nem zúzza agyon nem őt, mint polgármestert, hanem a települését a benne élő emberekkel. Ne felejtsétek el, hogyha az önkormányzat el van adósodva, akkor az emberek vannak adósodva. Az adósságot mindig legalább három dimenzióban kell vizsgálni egy felelős nemzetvezetésnek. Vizsgálni kell az állam adósságát, vizsgálni kell a családok adósságát, de vizsgálni kell az önkormányzatok adósságát is. Mert ha eladósodtok, akkor azt valakinek ki kell fizetnie. És nem tudom, hány évszázadonként jön olyan kormány, és adódnak úgy össze a szerencsés körülmények, és állnak úgy a csillagok, hogy azt tudja mondani egy kormány, hogy akkor átvállalom az önkormányzati rendszer összes adósságát. Egyszer volt ilyen, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz többet Budán kutyavásár. Tehát arra kérek mindenkit, hogy őrizzétek meg a mostani pénzügyi stabilitásotokat, mert ez nagy érték.
Természetesen nem mondanám el a teljes igazságot, vagy nem a teljes igazságot mondanám el akkor, hogyha hallgatnék arról, hogy persze veszélyek is fenyegetik az előttünk álló évek fejlődését. Ezek a veszélyek nem belülről jönnek. Persze majd meglátjuk. De az igazi veszély, azt gondolom, hogy inkább kívülről jön. És ez a veszély nem gyerekség, és hogy nem fog elmúlni úgy, mint egy tinédzserpattanás, néhány hét alatt vagy néhány hónap alatt, az egészen bizonyos. Most egy olyan helyzetben van a világ és azon belül a magyar világ, amikor új jelenségek, sok száz év óta nem tapasztalt jelenségek ütötték fel a fejüket a glóbuszon. Az a tény önmagában, hogy az ENSZ is foglalkozik a világméretű migráció kérdésével, jól mutatja, hogy itt nem egy magyar ügyről, sőt nem is egy európai ügyről beszélünk. Az a kérdés, hogy lassan a 6,5 milliárdot is meghaladó népességű bolygón az emberek képesek lesznek-e ott élni és ott berendezni az életüket, ahol megszülettek, vagy keresztül-kasul fognak vándorolni a földgolyón. Volt már erre példa. Nekünk is volt ebben részünk – igaz, régen –, mindenfajta népvándorlási tapasztalatokat gyűjthettünk. Ezek nem voltak biztatóak. És azok a lassú népvándorlási tapasztalatok, amelyeket ma Nyugat-Európában látunk, ha egy-egy hozzátok hasonló nagyvárosba elmegyünk, én megmondom őszintén, semmi vonzót nem találok. Akkor se, hogyha valami okosok kitalálták azt, hogy a sokszínűség érték. A sokszínűség nem érték, a sokszínűség egy tulajdonság. Az érték más, mást jelent, és miután tulajdonság, az egyik tulajdonság és a másik tulajdonság nem sorolandó különböző erkölcsi kategóriába. A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású közösségnek a képe. Attól, hogy valami színes és sokszínű, nem értékesebb, mint az, ami meg nem az. És nagyon fontos, hogy ezen megvessük a lábunkat. Tehát ne engedjük, hogy akár erkölcsi, etikai tartalmú vitákban kihúzzák a lábunk alól a talajt, mert nekünk meg kell védeni Magyarországot úgy, ahogyan most van. Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket, a saját színünket, a saját hagyományunkat, a saját nemzeti kultúránkat összekeverik mások, ezt nem akarjuk. Egyáltalán nem akarjuk. Nem akarunk sokszínű ország lenni. Olyanok akarunk lenni, mint amilyen ezeregyszáz év alatt mi itt, a Kárpát-medencében lettünk. Ezen az úton akarunk továbbmenni, és ma sajnos nem automatikusan áll rendelkezésünkre ez az út és ez a lehetőség. Ezért harcolni kell, ezt meg kell védeni. Ma egy olyan vita zajlik nemcsak az Európai Unióban, hanem az ENSZ-en keresztül az egész világban, ami arról szól, hogy ez a népvándorlás, most összességében az emberiség szempontjából ebbe mi is beletartozunk, jó vagy rossz dolog. És miután az országok többsége a világban inkább kibocsátó ország, tehát túlnépesedéssel küzdő ország, a világ országainak nagy része azt gondolja, hogy ez jó dolog, mert a problémát – nem is akármilyen problémát –, ami otthon sanyargatja őt ezen keresztül, ha megoldani nem is, de csökkenteni tudja. A mi nézőpontunkból mi a bot másik végén vagyunk: a migráció és a népvándorlás rossz dolog, egy veszélyes dolog, és nem akarunk benne részt venni. És ha ezt nem mondjuk ki ezzel a világos és egyértelmű nyíltsággal, ha nem vetjük meg a lábunkat a saját keresztény kulturális talapzatunkon, akkor a mindenfajta bonyolult nemzetközi viták, diplomáciai ravaszságok, brüsszeli tirádák, bülbül szavú ígérgetések el fognak bennünket téríteni, el fognak bennünket billenteni, és nem tudjuk megtartani Magyarországot olyannak, amilyen volt ezeregyszáz év alatt, amilyenné végre nyolc év kemény munkájával tudtuk tenni. És nemcsak azt veszítjük el, amilyenek vagyunk, hanem elveszítjük a jövőnket is. Végre van jövőnk, van mit megvédeni. Tehát szép dolog az Aranyos-híd, meg különösen szép dolog a veszprémi állatkert, és még nagyon sok szép dolog van uszodától miegyebekig, de ha közben az ország népessége megváltozik, összekevernek bennünket másokkal, és terrorveszély lesz, és leromlik a közbiztonság, és anélkül, hogy kimozdultunk volna a településünkről, a falunkból vagy városunkból, odalesz az otthonosság érzése, és idegennek fogjuk érezni saját magunkat a saját hazánkban, akkor hiába van Aranyos-völgy, hidak, utak és uszodák. Akkor az egésznek nincsen semmilyen értelme. Vagy ha van is, akkor más az értelme. És szerintem ez egy nagyon fontos pont. És abban, hogy meg tudjuk itt vetni a lábunkat, ehhez a parlamenti képviselők kevesek lesznek. Ehhez bizony kellenek az emberek. Minden magyar emberre szükségünk van. És miután Ti vagytok a demokrácia végső kapocsa és hídfőállása az emberek irányában, Nektek is segítenetek kell abban, hogy az emberek meg tudják védeni a saját hazájukat. És ezért szeretnék köszönetet mondani Szita Károlynak meg általában a Megyei Jogú Városok Szövetségének is, hogy ebbe a kérdésekbe beleállt, hogy ezzel foglalkozik. Mert lehet úgy is tekintetni persze magatokra, mint a megyei jogú városok fejlesztési kérdéseivel foglalkozó gyülekezetre vagy testületre, de most nem olyan időket élünk, hogy ezt a luxust megengedhetnétek magatoknak. Nektek is személyesen részt kell vállalni, és segítenetek kell abban, hogy a magyar emberek meg tudják védeni Magyarországot. És bátran mondjátok ki, hogy számunkra Magyarország az első. És sikeres nemzetállamok nélkül nincsen sikeres Európa. Sikeres Európa nélkül nincsen sikeres világ, és sikeres városok sincsenek sikeres falvak és sikeres családok nélkül. Egyben kell látnunk ezeket a kérdéseket, és ki kell állnunk Magyarországért. Ehhez kívánok mindenkinek sok erőt és jó egészséget!
Köszönöm, hogy meghallgattatok.