- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-kozszolgalati-egyetem-tisztavatasan-2/ -

Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán

Tisztelettel köszöntöm a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Karának végzős hallgatóit. Köszöntöm tanáraikat, barátaikat és családtagjaikat.

Tisztelt Eskütevők!

Magyarország egy ezeréves európai állam. A budai vár pedig az ezeréves magyar állam központja, szíve közepe. Ezért a közszolgálati egyetem frissen végzett rendészeti hallgatói itt, a budai várban tesznek esküt a haza szolgálatára. Húsz éve álltam itt először rendészeti eskütételen, és akárcsak két évtizeddel ezelőtt, most is elhivatott, a hazájuk és a magyar emberek iránt elkötelezett, pályakezdő tiszteket látok magam előtt. A parancsolat azt mondja: tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen ezen a földön. Ezért elsőként szüleiknek köszönöm meg, hogy elültették és megerősítették Önökben a haza és a rend szeretetét. Köszönöm, hogy ösztönözték és támogatták Önöket, hogy a rendőri pályára léphessenek.

Tisztelt Fiatalok!

Vizsgáikat eredményesen letették. Július 1-jén meg is kezdik a szolgálatukat, 112-en a rendőrségnél, 24-en a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál, 21-en az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon és 11-en a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán helyezkednek el. Elmondott esküjük, amelyet a Szent Korona és a történelmi zászlók előtt tettek, nemcsak azt jelenti, hogy csatlakoztak egy egyenruhás és fegyveres szervezethez. Esküjükkel Önök egy sok száz éves hagyományhoz, kiváló nemzedékek hosszú sorához is odakötötték magukat. Azokhoz a magyarokhoz tartoznak mától, akik csatlakoztak Hunyadi, Rákóczi, Kossuth és az 56-os forradalom zászlajához, akik azt akarták, hogy Magyarországon szabadság, biztonság, rend és élhető jövő legyen, és akik ezért az életüket is hajlandóak voltak kockáztatni, s ha úgy hozta a sors, akkor feláldozni is. Önök hazánk hosszú történelmének legjobbjaihoz csatlakoztak ma. Azokhoz, akik nemzedékről nemzedékre harcoltak érte, és csak egy dolgot tudtak, hogy nem szeretnék elveszíteni, mert érezték, hogy ez a legértékesebb, amit gyermekeiknek átadhatnak. Érezték, hogy a hazájuk szeretete befonja őket egy közös, kivételes sorsba, a magyarok sorsába, amelynek nagyszerűségében mindnyájan osztoznak. Kérem Önöket, hogy szolgálatuk éveiben így gondoljanak a magyar hazára.

Tisztelt Eskütevők!

Voltak idők, amikor a rendőrök az elnyomás eszközei is voltak. Szüleik jól emlékeznek arra a korszakra, amikor az emberek nem tudhatták, hogy a rend védelmezőivel vagy a szabadság ellenségeivel állnak-e szemben. Nem tudhatták, hogy az állam fegyveres emberei megvédik-e őket a bajban, vagy ők hozzák a bajt a nyakukra. Hosszú évekbe telt, amíg mindenki megértette és elhitte, hogy egyenruhásaink valóban szolgálnak és védenek bennünket, hogy valóban bennünket szolgálnak és védenek. A magyar rendőrök azóta sokszorosan is bizonyították rátermettségüket. Jöhetett árvíz, vörösiszap vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat. Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőreink vannak, akik védik az életet és a vagyont, akik képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekményeket felére csökkenteni. Olyan rendőreink vannak, akik a legnehezebb időkben, ha kell, a határra is kimennek, hogy megvédjék a magyar családokat. A visszaszerzett közbizalom nagy kincs, kérem, vigyázzanak rá.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Fiatalok!

Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam. Vannak fontos és jó törvényeink, amiket az országgyűlés alkot, és Önöknek az lesz a feladatuk, hogy ezeknek a törvényeknek érvényt is szerezzenek. És nemcsak azokkal szemben, akik itt születtek, de mindenki mással szemben is, aki hazánk területére lép. Kérem, mindig gondoljanak arra, hogy az Önök munkája nélkül a törvény csak halott betű. Ha azonban elkötelezetten végzik szolgálatukat, és így vezetik alárendeltjeiket, akkor Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa lesz.

Tisztelt Eskütevők!

Az Önök hivatása nemcsak a külsőségek, nemcsak az egyenruha és nemcsak a fegyver miatt különbözik a civilek munkájától. Az Önök hivatása lényegét tekintve, a lényeget tekintve más. Mint mindenkinek, Önöknek is vannak mindennapi életcéljai: szerető család, tisztességes fizetés, a jól elvégzett munka elismerése, de mindezek felett áll egy parancs, amely megkülönbözteti Önöket. Az a parancs, amely minden mást megelőz, és amelyet csak a legkiválóbbak tudnak követni. Ez a parancs úgy szól: csak a becsület! A becsület bátorságot, hűséget és tiszteletet jelent. Azt kívánom, munkájuk során ne remegjen meg a szívük, legyenek hűségesek esküjükhöz, tiszteljék bajtársaikat, elöljáróikat és mindenekelőtt a hazájukat. Szolgálatukhoz sok erőt, jó egészséget és szép sikereket kívánok!