Vagány! Szőcs Géza biztos örülne, ha látná, sőt ha látja, biztosan örül is. Ne felejtsük el, hogy az ő fejéből pattant ki az a gondolat, hogy Magyarország, illetve Budapest lenne Európa méltó helyszíne egy példátlan múzeumi negyed számára.
Tisztelettel köszöntöm Önöket, Mindannyiukat! Hölgyeim és Uraim!
Külön köszöntöm Csák János miniszter urat. Így megy ez, János, az ember még el sem foglalta hivatalát, máris dicsfényben fürdik. Tisztelettel köszöntöm polgármester urunkat, Tarlós Istvánt, aki nélkül bele sem vághattunk volna ebbe a nagyszerű kalandba. Üdvözölném a hivatalban lévő polgármester urat is, de őt kegyeleti okokból, miután nem jött el, inkább most nem köszöntöm. De annyit azért a Liget ellenzőinek a figyelmébe ajánlanék – ha már néprajzi múzeumban vagyunk – a dakota néprajzi anyagból, hogyha az ember észreveszi, hogy döglött lovon lovagol, akkor szálljon le róla.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindannyiuknak jó napot kívánok! Régen láttuk egymást, napra pontosan négy hónapja, amikor a szomszédban összegyűltünk, és átadtuk a Magyar Zene Házát, most pedig ismét itt vagyunk, és egy fantasztikus új kulturális központot, a Néprajzi Múzeum épületét adhatjuk át. Közben persze történt egy s más. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy itt állhatunk, és Magyarország előre megy, és nem hátra. Nem tudom, Szakcsi Lakatos barátunk itt van-e? Ki gondolta volna akár tizenöt évvel ezelőtt is, hogy az egész nyugati világ legnagyobb kulturális beruházása itt zajlik a Városligetben, alig győzzük majd az átadókat, és sorban bezsebeljük a nemzetközi elismeréseket. Miért csináltuk mindezt? Miért építettük meg ezeket a nagyszerű épületeket, köztük ezt a mait is? Miért döntöttünk úgy, hogy a bizonytalan és átalakuló világ kellős közepén kultúrára, kulturális terekre, múzeumokra és koncerttermekre, az épített környezet és Budapest legszebb parkjának a rendbetételére fordítjuk Magyarország forrásait? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre. Einstein egyszer azt mondta: „mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” Ezek lettünk volna mi. Miközben mindenki azt bizonygatta, hogy nem lehet, addig mi lépésről lépésre, épületről épületre haladunk, sőt április 3-án a magyar emberek megerősítettek minket abban, hogy jól tettük, hogy megcsináltuk, és úgy gondolják, hogy még, még, még, Európa legnagyobb kulturális beruházásának teljesen el kell készülnie. Úgy érzem, megkaptuk a felhatalmazást a teljes program megvalósítására.
Tisztelt Ünneplők!
Azt mondják, hogy a világháború alatt a brit parlamentben arról győzködték Churchillt, hogy csökkentse a kulturális kiadásokat, a pénzt meg inkább fordítsa hadikiadásokra. Azt válaszolta, hogy de akkor miért harcolunk? Így van ez, egy nemzet kultúrája valójában szilárd útjelző, a kultúra megmutatja, hogy honnan jövünk, s azt is kijelöli, hova kell megérkeznünk, és ha ezt elhanyagoljuk, akkor menthetetlenül eltévedünk. És ha eltévedünk, akkor egy idő után már azt sem tudjuk, hogy miért harcolunk.
Tisztelt Ünneplők!
Meghatványozódik a kultúra fontossága, ha a magyar népművészetről van szó. A népművészet megmutatja, hogy milyen magyarnak lenni, és megmutatja azt is, hogy milyen jó magyarnak lenni. Népünk ezer év alatt felhalmozott, sőt talán a Kárpát-medencei jelenlétünknél is régebbi bölcsessége, tudása, élettapasztalata, világlátása összegződik a magyar népi kultúrában. Mi olyan nép vagyunk, amelynek nem maradtak fenn iratai a régi korokból. Nincsen saját írásos emlékünk a Kárpát-medence előtti életünkből, de itt van nekünk a magyar népművészet, iratok helyett a népmesék, kultusztárgyak helyett a népi képzőművészet, rítusok helyett népdalok, balladák és népi táncok. Ez a mi őseink bölcsessége, és mindebből, a magyar népművészetből világosan kirajzolódik a magyar karakter. Milyen is ez a magyar jellemvonás? Mi a meghatározó magyar sajátosság? Senki sem tudja jól megfogalmazni, éppen ezért építettük meg ezt a Néprajzi Múzeumot, hogy erre a nehéz kérdésre megadja a választ.
Kedves Barátaim!
Amit biztosan tudunk, az, hogy nyelvünk és zenénk olyan helyekhez és időkhöz köt bennünket, ahol más európai népek nem járatosak. Ez adja a magyar világ egyedi jellegét és mélyebb okát a létezésünknek, a mai létezésünknek is. Ha mi eltűnnénk, velünk együtt valami pótolhatatlan tűnne el a világból. És ez adja a mi életünk küldetését is, a magyarok küldetését is. Mindennek a kultúrának a megőrzésére rajtunk kívül senki más nem alkalmas és nem képes. Az is látható, hogy a mi világunknak fontos eleme volt mindig is a kulturális befogadás. Bár a Kárpát-medencét a népek tarka kavalkádja lakta, Zsolnától Brassóig, Máramarostól a Dráva partjáig van valami hasonló a házakban, a falvak rendjében és az utak ívében. Az is kiderül ebben a múzeumban, hogy a magyarság egy olyan jegy, mint amilyen az anyajegy: letörölhetetlen. Tovább öröklődik az elmúló évszázadokon keresztül. Tulipánminták kanyarodnak a hímes tojásainkon, a búzaszálak hajlonganak a díszes edényeinken, és széles mező tárul elénk a kalocsai szőtteseken éppen úgy, mint nagyanyáink vasárnapi asztalán, vagy ahogy öregszünk, egyre inkább a mienken is. Ugyanazok a motívumok ívelnek végig a kultúránk és a történelmünk századain is. A magyar lélek olyan, mint a természet vadvirága, bárhol megél, ha szabadon élhet. Olyan, mint Petőfi költészete: ha a gyom köré is nő, mégis előbúvik, és előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy szabaduljon a rákapaszkodó indák fogságából. Ha néprajzi örökségünket látjuk, nemcsak szépnek látjuk, de eltölt bennünket a szabadság érzése is – engem legalábbis ilyenkor el szokott tölteni –, és önkéntelenül elmosolyodunk. Magyarnak lenni jó. Ezért érezzük előre és állunk ellent, ha korlátozni akarnak bennünket, és ezért ismerjük fel idejekorán, ha baj van, ha veszély fenyegeti a kultúránkat, a szokásainkat, az életmódunkat, az örökségünket. A szépséghez és a magyarsághoz való ragaszkodás egy tőről fakad. Látjuk és értjük a szépet a magyar világban, a magyar lélek szép, a magyar élet tetszetős élet, a magyar világ gyönyörködteti a szemet és a lelket. Ahogy Ravasz László írja: „A magyarság örül önmagának, kedvét leli önmagában.”
Kedves Barátaim!
Mai modern világunkban alapvetésnek számít, hogy a szépség valami szubjektív dolog. Vagyis te, a szemlélő dönti el, hogy mi szép, és mi nem az. Tetszetős gondolat. Azonban egy fantasztikus brit, egykori barátunk, néhai Sir Roger Scruton a következőket írta: „A szépség valódi és egyetemes érték, az emberi értelemben gyökeredzik, és ennek a szépérzéknek elvitathatatlan szerepe van abban, ahogy a világot magunk körül alakítjuk.” A szépség egy egyetemes érték, ami értelmünkben gyökerezik. Sir Roger Scruton azt állítja, hogy mi, emberek képesek vagyunk olyan igazságokat megfogalmazni, amelyek önmagában is megállják a helyüket, és nem függenek semmilyen történelmi kortól, kulturális háttértől vagy politikai nézettől. És szerinte szépérzékünk ennek legjobb példája. Az a tény, hogy semmi szépet nem látunk egy betonkockában, viszont a naplementét vagy a gyermekét ölelő édesanya képét mind szépnek találjuk, azt bizonyítja, hogy létezik örök, egyetemes szépség, ami maga az igazság.
Tisztelt Ünneplők!
A Kossuth téri Kúria épület, bár szép épület, formája nem illett a tartalomhoz. Formája egy közhivatalé, tartalma a magyar kultúráé volt, ez pedig – valljuk be – nem erősítette, hanem inkább kioltotta egymást. Ez az épület más. Itt a tartalom és a forma találkozik. Ez az épület meggyőződésünket tükrözi, hogy létezik szépség a világban. Hogy a tizenkettő egy tucat kockaépületek és az ötlettelen irodakomplexumok világában is lehet egyedit alkotni, amely illik környezetéhez, megragadja a szemet, és gyönyörködteti a lelket. Olyan épületet szerettünk volna, ahol a magyar népi kultúra természetes szépsége a legteljesebben kibontakozhat. A munkát mi elvégeztük, az ítélet, a műítélet most már az Önök dolga.
Hölgyeim és Uraim!
A mai nap az ünneplés napja, azt ünnepeljük, hogy kincseink méltó helyre kerültek. Egy feladatunk maradt, fel kell nőnünk a feladathoz. Fel kell nőnünk ahhoz, hogy ne csak egy nap legyen az ünneplésé, hanem minden nap megtaláljuk örömünket a magyarságunkban, ahogy Ravasz László intett erre minket. Ebben segít nekünk ez a figyelemre méltó épület, amely a magyar lelemény és szépérzék újabb kiemelkedő példája. Gratulálok ehhez a gyönyörű múzeumhoz, és köszönöm, hogy Önökkel együtt ünnepelhetek. Isten éltesse mindannyiukat!
