Tisztelt Kancellár Asszony, Bíboros Úr, Főtiszteletű és Nagytiszteletű Urak, Polgármester Úr, Ünneplő és Emlékező Közösség!
A harminc éve újra szabad Magyarország polgárai számára megtiszteltetés, hogy ezen a napon meglátogat bennünket Németország kancellárja. Nekem jutott az a kitüntetés, hogy a magyar emberek, a magyar nép, sőt az egész magyar nemzet nagyrabecsülését kifejezésre juttathatom. Nagyrabecsülésünket fejezem ki Ön iránt, aki Európa legnépesebb és legerősebb államának immár tizennégy éve, négy egymást követő választáson megválasztott vezetője. Nagyrabecsülésünket fejezem ki Ön iránt, aki saját hazáján, Németországon túl hosszú évek óta dolgozik Európáért, az európai nemzetek közötti együttműködésért és egész Európa újraegyesítéséért. Nagyrabecsülésünk mértékét növeli, hogy tudjuk, Európát újra és újra, vitáról vitára, konfliktusról konfliktusra, napról napra újra kell egyesíteni. Európa alapját a független és szabad nemzetek adják, ezért az európai egység sosincs kész, azt mindig, újra és újra meg kell alkotni. Nálunk, Magyarországon a hölgyeket a lovagiasság szabályai szerint eleve különös figyelem és elismerés övezi, a keményen dolgozó és sikeres hölgyek előtt pedig már messziről megemeljük a kalapunkat. Gratulálok Önnek! Munkáját kísérjék további zajos sikerek, a német nép tisztelete és egész Európa elismerése, családjára és személyes életére pedig Isten áldását kívánjuk.
Tisztelettel köszöntöm Sopron város polgárait. Önök különös helyet foglalnak el a magyarok szívében. Nekünk, magyaroknak Sopron mindig is a hűség városa volt és az is maradt. Sohasem fogjuk elfelejteni, és az iskolában minden magyar gyermeknek tanítjuk, hogy Sopron volt az a város, és a soproniak voltak azok a magyarok, németek és horvátok, akik Magyarország feldarabolásakor a népszavazás erejével Magyarországhoz kötötték magukat. Dicsőség Sopron városának! És azt sem fogjuk elfelejteni, hogy harminc évvel ezelőtt ezen a napon keletnémet sorstársaikkal összekapaszkodva Önök áttörték a szabad világ és Magyarország közötti börtönkerítést. Az áttöréssel leomlott a fal, amely hazánkat leválasztotta Európáról, és a szovjet világ részévé tette. Harminc évvel ezelőtt itt ért véget a II. világháború utáni európai rend. A leereszkedő vasfüggönyt Churchill már 1946-ban előre látta, és 1961-ben a berlini fal felhúzásával a szabad világra nyíló utolsó átjárót is eltorlaszolták. Mi itt, Sopronban keletről bontottuk meg a keletről felhúzott falat, itt nyitottuk meg a német és az európai egyesítés előtti utat. Mi, magyarok mindig is hívei voltunk Németország újraegyesítésének. Jól emlékszem, Magyarországon akkortájt nagyobb arányban támogattuk az újraegyesítést, mint az akkori németek. Európáról nem is beszélve. Mi, magyarok mindig tudtuk, hogy a szovjet világból való kiszabadulásunkat csak az teszi véglegessé, ha a két Németország egyesül, és mi azzal a lendülettel és az egységes Németország által támogatva bemasírozhatunk a NATO-ba és az Európai Unióba. Így lett Helmut Kohl a magyarok hősévé, és ezért övezi személyét kultusz itt mind a mai napig.
Tisztelt Kancellár Asszony! Tisztelt Ünneplők!
Mi, magyarok a németekhez fűződő kapcsolatunkat mindig különleges viszonynak láttuk. Régi dolog ez. Régebbi, mint a soproni piknik, és régebbi, mint a XX. századi közös vereségeink. Holnap emlékezünk meg Szent István királyunkról és a keresztény magyar állam megalapításáról. Első királyunk a magyarok életét máig meghatározó, súlyos döntéseket hozott. Beágyazta nemzetünket a keresztény európai népek közösségébe. A koronát Rómából, de a feleségét Bajorországból hozta. Mindannyian tudjuk, milyen fontos döntés az ilyen. És, tisztelt Ünneplők, itt áll a német–magyar kapcsolatok mellbevágóan fájdalmas fejezetének emlékműve is a templom mellett. A soproni németség, javarészt evangélikus közösség kétharmadát 1946-ban elűzték és kitelepítették. „Alámerül, de el nem süllyed” – hirdeti az emlékmű. Ez a fájdalomnak az a fajtája, amely sohasem múlik el. Legfeljebb enyhíti az öröm, hogy a magyarországi, így a soproni németség ismét belegyökerezett közössége a magyar nemzetnek, számában és önbecsülésében erősödik, új nemzedékei pedig az óvodától az egyetemig német anyanyelvükön tanulhatnak, képviselőjét pedig maga választja a magyar országgyűlésbe. Keresztény államalapítás, határáttörés, életerőre kapó németség, különleges német–magyar kapcsolatok, ez mind egy irányba, az erős Európa irányába mutat. A magunkfajta szabadságharcosok a kettészakítottság idején is tudtuk, hogy Európa csak egy van. Hittünk benne, és újraegyesült. Újraegyesült, mert hittünk benne. Ma is ezen múlik minden. Ha hiszünk benne, Kelet és Nyugat egysége fennmarad, Európa pedig újra gazdag és erős otthonává válik az európai népeknek.
Soli Deo gloria!
