Tisztelettel köszöntöm a Rheinmetall vezetőit és a gyár delegációját!
Mélyen tisztelt Elnök Úr!
Tisztelettel köszöntöm a zalaegerszegieket, élükön a polgármesterrel és a képviselő úrral, és tisztelettel köszöntök minden érdeklődőt!
Így legyen ötösöm a lottón. Amikor három évvel ezelőtt először találkoztam az elnök úrral, az úgy történt, ahogy’ ő elmondta, és azt mondtam, hogy a biztonság lesz ebben az évtizedben a legfontosabb árucikk. És miután a magyar hadsereg sok bajjal küzd, amelyeknek egyébként csak egy részét orvosolja az új technológia, a legfontosabb feladat ebben az évtizedben, hogy egy Magyarországot megvédeni képes, a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, Magyarországon, de ha kell, azon kívül is bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre. Ez három évvel ezelőtt nem volt annyira nyilvánvaló, mint most. Még két hónappal ezelőtt sem volt olyan nyilvánvaló, mint most. Ezért mondtam, hogy így legyen ötösünk a lottón. De az igazság az, hogy a jövő kristálygömbjébe nem én néztem bele először, hanem még az elnök úrral való találkozót megelőzően Palkovics miniszter úr, aki egy alkalmas – tehát a miniszterelnök szempontjából elgyengült – pillanatban azzal az ötlettel szorított a sarokba, hogy itt az ideje, hogy egy új, nagy technológiai központot építsünk Magyarországon, és az legyen egy ilyen ZalaZone – kissé hókuszpókusz, én jogász vagyok –, és hogy ez nagyon fontos. És a helyzet az az, hogy mind a két mai vendégünknek több mint száz százalékig volt igaza, a miniszter úrnak is és az elnök úrnak is. valóban Magyarországnak szüksége van arra a minden korábbit meghaladó technológiai színvonalra, amit részben itt, a szomszédságban a ZalaZone, itt pedig ez a fegyvergyár szimbolizál vagy testesít meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez nem azt jelenti, hogy a magyarok vágyakoznának a háborúra. A magyarok pontosan tudják, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni. De ha már itt vannak a német vendégeink, elmondom, hogy Bismarck itt egy népszerű államférfi, és Bismarcktól tanultuk meg még a XIX. század végén, hogy minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély a háborúra. És a Vaskancellárnak igaza volt: minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély, hogy belekeveredünk egy háborúba. Tehát amikor hadsereget építünk, fegyverzeteket hozunk létre, gyárakat építünk, akkor persze készülünk a legrosszabbra, de valójában utat nyitunk a kedvező jövő számára is.
Talán érdemes itt egy gondolatot elmondani arról, hogy hogyan állnak a német–magyar kapcsolatok. Össze-vissza. Abban reménykedünk, hogy most kisimulnak. A politikai viszonyok bonyolultak, a gazdasági kapcsolatok azonban kiválóak. És most úgy látszik, hogy a politikai támogatás is meglesz a minél erőteljesebb gazdasági együttműködés mögé. Ez fontos Magyarország számára. Nemcsak azért, mert a németek erősek, nemcsak azért, mert jó mérnökök és jó tudósok, hanem azért is, mert a magyarok tudnak együttműködni a németekkel. Nem tudunk mindenkivel együttműködni olyan jól, és a németek sem tudnak mindenkivel olyan jól együttműködni. Van egy szerencsés kulturális együttállás, hogy a német és a magyar valahogy képes jól együttműködni. Ennek kulturális okai vannak. Most nem egy kultúrantropológiai konferencián vagyunk, úgyhogy nem kell megfejtenünk teljes mélységében ezt a kérdést, de én jól emlékszem arra, hogy az édesapám, aki egy mérnökember, mindig azt mondta nekem, hogyha tudni akarod, hogy rendes ember lakik-e valahol, rendes emberek élnek-e egy faluban, akkor mindig a dolgok szélét kell megnézni, az út szélét kell nézni, nem a közepét, hanem a szélét, a szegélyét. Amikor bemész egy szobába, akkor mindig azt kell nézni, ahol a fal meg a parketta találkozik, és ha kimész az udvarra, akkor a kerítés tövét kell megnézni, és ha az rendben van, akkor ott rendes emberek laknak. És amikor én fiatal voltam, akkor úgy volt, hogy mentem Németországba, akkor a dolgoknak nemcsak a közepe, hanem a széle is mindig rendben volt. Szóval van egy hétköznapinak tűnő, de mély kulturális egyetértés a németek és a magyarok között, hogy a dolgoknak rendben kell lenniük. És nemcsak úgy nagyjából, hanem teljesen rendben kell lenniük, nemcsak a dolgok közepének, hanem a szélének is rendben kell lenniük. És meggyőződésem, hogy valahol ez a kulturális, antropológiai hasonlóság az, amely megadja az alapját annak, hogy egy magyar tud együttműködni egy némettel, és a német sem érzi úgy, hogy egy trehány ország trehány munkásával kell együttműködnie. Úgyhogy van itt valami, ami segíti ezt az együttműködést.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen fontos, hogy jó eszközeink legyenek, de a jó eszközök semmit sem érnek jó katonák nélkül. Úgyhogy nagyon nehéz kihívás elé állított bennünket Papperger elnök úr, ugyanis ez lett a magyar hadsereg új mércéje, ehhez kell fölnőni. Nem beszerzésekkel, sőt nem is csak gyártással, sőt nem is csak fejlesztéssel, hanem a katonáink minőségében, a hadsereg vezetettségének a minőségében, a kiképzésünk minőségében, szóval olyan jó katonák kellenek, mint amilyen jók az eszközeink. Ez nagy feladat a következő tíz évben a mindenkori magyar kormány és Magyarország számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az is igaz, hogy először az ember vásárol, aztán rájön arra, hogy jobb lenne, ha inkább gyártana. Most ebben a fázisban vagyunk. Ehhez kell partner. Elnök úrnak köszönetet mondok ismételten, aki nem egyszerűen el akart nekünk adni eszközöket, hanem partner volt abban, hogy csináljunk valami nagyobb dolgot közösen. Az is szép, hogyha megveszünk valamit, és akkor csörög a kassza, de ennél mennyivel szebb, hogyha létrehozunk közös gyártókapacitást, gyárat, közös ipari termékeket. De itt nem szeretnénk megállni – most persze először fejezzük be ezt a csarnokot, meg jöjjenek le az első gépek a szállítószalagról, de valójában nem szeretnénk itt megállni, majd a következő tárgyalások erről szólnak az elnök úrral: –, mi azt szeretnénk, hogyha a fejlesztés, a tesztelés, a legjobb mérnökök kiképzése, sőt a legjobb szakmunkások kiképzése is közösen történne a német barátainkkal. Előre szeretnénk menni, és nem hátra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt hónapokban Európa jövője szempontjából az egyik legfontosabb döntést hozta meg a német kormány az ukrán–orosz háború hatására. Ez nem lehetett egy könnyű döntés, hiszen ez Németország újrafelfegyverzéséről szól, amely szóösszetétel hosszú ideig be volt tiltva az európai politikában. Németek és fegyver: ez egy veszélyes kombináció, de miután kitört a háború, és világos, hogy Európa békéjét és biztonságát a németek nélkül nem lehet garantálni, ezért megtörtént a nagy változás, és a német hadiipar az eddig talán másodrendűként kezelt státuszból hirtelen az egyik legfontosabb iparággá vált Németországban is. Ez az új realitás, ezzel kell együtt élnie Európának, és ez az a realitás, ami óriási lehetőséget kínál a számunkra, mert az elnök úr is láthatja, hogy mi nem akkor kopogtattunk be az ajtón, amikor hirtelen kezdett jól menni a szekér. Nem akkor kötöttünk együttműködési megállapodást, amikor a Rheinmetall csillagja hirtelen az egekbe emelkedett, és mindenki a barátja akar lenni most már a hadiipar komoly szereplőjének. A mi együttműködésünk akkor kezdődött, amikor ez az iparág még inkább egy megtűrt iparág volt, nem a legjobb, napos időben, hanem az esős, szeles időben kötöttünk együttműködést egymással, és ez jó esélyt ad arra, hogy az együttműködésünk tartós legyen, és kibírjon mindenfajta viharokat – mert abban biztosak lehetnek, hogy Európa előtt áll még néhány vihar a következő tíz évben.
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akinek a munkája lehetővé tette, hogy ma itt állhassunk, a német partnereinknek elsősorban, a magyar kormány képviselőinek, a tervezőknek, a kivitelezőknek, a munkásoknak, a szakmunkásoknak és a segédmunkásoknak is. Köszönöm Zalaegerszeg városának, hogy jó otthona és házigazdája ennek a beruházásnak. Köszönöm Vigh László képviselőtársam, országgyűlési képviselőnk kiváló munkáját, amellyel segítette, hogy ma itt állhassunk. Sok sikert kívánok mindannyiuknak, sok sikert Zalaegerszegnek, sok sikert a Rheinmetallnak, és sok sikert Magyarországnak! Jövő héten vasárnap meg nehogy otthon maradjanak.
Köszönöm, hogy meghallgattak!