Kedves Erzsébet Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Miniszter Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Emlékezők!
Azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a kommunizmus áldozatai előtt, és emlékezzünk a Gulag táboraiba elhurcolt magyar emberekre. Katonákra, akiket minden ok nélkül, s minden hatályban lévő egyezmény ellenére háborús bűnösként kezeltek. Hadifogolynak elkönyvelt, egyenruhába bújtatott civilekre. Férfiakra, nőkre és gyerekekre, akiket pusztán származásuk, esetleg német hangzású nevük miatt, vagy csak pár óra málenkij robot ürügyén vittek el. Becsületes polgárokra, akiknek az volt a bűnük, hogy találtak a házukban egy rádiót, vagy éppen velük lett teljes az előzetesen megállapított hadifogolylétszám. Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk a vallató pincékre és szobákra, az erőszakkal és kínzással kikényszerített vallomásokra, az előre megírt halálos ítéletekre vagy kirótt huszonöt évekre. És eljöttünk, hogy emlékezzünk a Gulag felé vezető hosszú útra. A járványok által tizedelt magyarországi és romániai gyűjtő- és elosztótáborokra, majd a végtelennek tűnő utazásra a szovjet lágerek felé. A deportálás megannyi állomására, melyek mindegyikén ezrek és ezrek tűntek el olykor teljesen nyomtalanul és még azelőtt, hogy eljuthattak volna a Gulag földrésznyi méretű börtönvilágába. A pokolnak abba a bugyrába, ahol a fagy, az éhezés, a napi tíz-tizenkét-tizennégy órányi kemény fizikai munka, a túlzsúfoltság, az orvosi ellátás hiánya és az őrök brutalitása miatt a halálozási arány olykor a 80 százalékot is elérte. És végül azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk a visszatérésre is. A visszatérésre, amelyet sokan úgy éltek meg, mintha csak a korábbi munkalágert egy nagyobb táborra cserélték volna. Emlékezzünk a megbélyegzettség évtizedeire, a kikényszerített hallgatásra, majd a rehabilitáció kétarcúságára is. Sokuknak hosszú időn át még azért is harcolniuk kellett, hogy legalább az emlékét meg tudjuk védeni az áldozatoknak, sok-sok sorstársuk emlékét, akiknek a nevét ha ráírtuk volna erre a fekete obeliszkre, akkor a világ egyik legmagasabb emlékműve állna itt. Köszönjük a túlélőknek, hogy nem adták fel a harcot akkor sem, amikor minden reménytelennek tűnt. Köszönjük, hogy kiálltak, tanúságtételükkel emlékeztettek és figyelmeztettek minket. Kérjük, továbbra is emlékeztessenek és figyelmeztessenek arra, hogy a mai szabad, demokratikus világunkat véletlenül se gondoljuk természetesnek, sokkal inkább kivételesnek. Olyan kegyelmi állapotnak, amelyet csak úgy tarthatunk fenn, ha elszántak vagyunk arra, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen velünk.
Tisztelt Emlékezők!
Európa korszakalkotó eszmék és világpusztító ideológiák hazája egyszerre. A nemzetiszocializmus, a nemzetközi kommunizmus, sőt a népeket gyarmati sorba terelő modern imperializmus is tőlünk nyugatra ütötte fel először a fejét. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország olyan ország, amely sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, és nem akart senkit sem gyarmati sorsra ítélni. A mi népünk a józan emberek országa. Tudja, hogy a békesség, a szabadság, a függetlenség nemcsak nekünk fontos, ezért tiszteli és elismeri más népek jogát is erre. Nyugat-Európában a baloldal még akkor is a kommunizmust ünnepelte, amikor már milliók haltak meg a vörös diktatúrák szorításában. Sőt, az európai baloldal még most is homályosan, különös fénytörésben látja a kommunizmust és annak bűneit. A kommunista vezérek szobrai számos európai politikus fejében még most is állnak. Nem hajlandók tudomásul venni, hogy Európa egyesüléséhez Marx és Lenin szobrainak ledöntésén keresztül vezetett az út. Mi tudjuk, nincs emberarcú kommunista rendszer. A kommunizmus valódi arcát Gulagnak hívják.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Marx, Lenin és az átnevelő táborok szellemisége még ma is fel-felbukkan Európában. Az olaszországi demokratikus választások kapcsán, amelyek nem Brüsszel szája íze szerint alakultak, volt, aki azt mondhatta, hogy majd a piacok megtanítják választani az olaszokat. Vannak, akik különféle eljárásokat akarnak a nyakunkba varrni csupán azért, mert másképp látjuk a világot, mint ők, és mi nem akarunk bevándorlóországgá válni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Jövőre lesz kerek száz éve, hogy az I. világháború alatt kivérzett, és felelőtlen szerencselovagok által felbomlasztott Magyarország romjain megkezdődött a vörösterror 133 napja. Idén pedig hetven éve annak, hogy a szovjetek és a Nyugat kiegyezésének eredményeként lezajlott mindaz, ami a kommunista fordulat éveként vonult be a magyar történelembe. Mire tanít ez bennünket? 1919 Tanácsköztársasága arra, hogy egy nemzetáruló és kalandor kormány akár az ország vesztéhez is elvezethet. A II. világháború után pedig azt tanultuk meg, Magyarország legértékesebb vagyona a szuverenitása. Deportáltak, elhurcoltak és kitelepítettek százezreivel fizettük meg a gyengeségünk, a függetlenségünk elvesztésének árát. Csak innen, Óbudáról 15 ezer sváb testvérünket vitték el Szibériába, vagy indították el egy batyuval a porig bombázott Németországba. Magyarország szuverenitásából azért nem engedhetünk jottányit sem, mert jól tudjuk, hogyha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják. Ez az emlékmű azt követeli tőlünk, hogy teremtsünk egy olyan Magyarországot, ahol nem történhetnek hasonló események. Ezért minden életszerűtlen ideát, zavaros gondolatot, idegen érdeket szolgáló tervet kívül kell tartanunk a határainkon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mai napon ennek az emlékműnek az átadásával a Gulag-emlékévhez kapcsolódó eseményeket is lezárjuk. Ezért engedjék meg, hogy megköszönjem mindazok munkáját, akik részt vettek az emlékév előkészítésében, a programok szervezésében és lebonyolításában. Köszönjük a táborok túlélőinek és családtagjainak, hogy annak idején lebontották a hallgatás falát. Az ő tanúságtételük máig a legfontosabb forrása annak a munkának, amely feltárja a kommunizmus bűneit. Köszönjük a kutatóknak is, hogy levéltárakból és hagyatékokból számos, elveszettnek hitt dokumentumot ástak elő az évek során ezzel is bizonyítva, hogy az emlékezet megnyeri a csatáját a felejtés ellen, ha vannak elkötelezett emberek, akik az áldozatok szószólóiként és nevében kimondják az igazságot.
Tisztelet a bátraknak, kegyelet a hősöknek!