- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-az-idosek-tanacsa-ulesen-3/ -

Orbán Viktor beszéde az Idősek Tanácsa ülésén

Az a szokásunk, hogy az idősek világnapja alkalmából összejövünk ebben a körben. Ez két dologra ad lehetőséget. Egyfelől, hogy a kormány kellő tisztelettel megköszönje az időseknek Önökön keresztül azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország érdekében meg magunk között legyen mondva, hát a gyerekek meg az unokák, akik mi volnánk, érdekében tettek az életük során, másfelől pedig, hogy a kormány valami áttekintést adjon arról, ami történt, és ami várható a következő időszakban. Úgyhogy javaslom, hogy ma is ezt a módszert kövessük.

Tisztelettel köszöntök mindenkit. A kormányból is itt vannak azok, akiknek az idősüggyel kapcsolatban hatáskörük, jogaik és kötelességeik vannak. Persze a legfontosabb ember sose ül ki ide az elnöki pulpitusra, hanem mindig oldalt ül. Ráadásul nem is egy fontos emberünk van, hanem kettő, mert Jóska az egyik, aki, ugye, felelős azért, hogy minden időben és rendben járandóságként megérkezzen a nyugdíjasokhoz, másfelől pedig Banai államtitkár úr is mindig fölszívódik ilyenkor, akinek meg az a lehetősége van és kötelessége, hogy megmondja, hogy mennyi az annyi, mire mennyi pénz jut, és hogy néz ki a gazdaság helyzete. De itt vannak ők is velünk, itt van Kata mellettünk, tehát mindenki, aki foglalkozik az Önök számára fontos kérdésekkel a kormányzatban, itt van közöttünk.

Én röviden, ha megengedik, annyit szeretnék csak mondani a tiszteletünk kifejezése mellett, hogy az elmúlt egy évben a gazdaság a reményeinknek megfelelően, sőt egy kicsit talán a várakozások fölött is teljesített, ami nemcsak az aktív foglalkoztatottak számára fontos és jó hír, hanem a nyugdíjasok számára is. Fontosnak tartom, hogy túl tudtunk jutni azon a problémán, hogy korábban a nyugdíjasok Erzsébet-utalvány formájában kaptak időközönként különböző juttatásokat, de az Erzsébet-utalvány megszűnt, ami – miután a magyar a rossz hírre fogékony – azt a képzetet alakította ki, hogy akkor valószínűleg az ilyen juttatásoknak is befellegzett. De szerencsére a kreatív stábja a kormánynak megtalálta a jogi módját annak, hogy Erzsébet-utalvány nélkül is lehessen eljuttatni pénzügyi segítséget Önökhöz. Erre találták ki a rezsiutalvány konstrukcióját, ami az idén be is mutatkozott. Fontos még az idei évből az, hogy megindult a családvédelmi akcióterv, és bármilyen furcsa, a nagyszülőkre a családvédelmi akciótervben különleges felelősség, lehetőség hárul. Az egyik az, hogy január 1-jétől – Kata, jól mondom? – van nagyszülői otthonmaradási lehetőség, talán gyednek mondanánk. Óvatos vagyok ezekkel a jogi kategóriákkal. Tehát a nagyszülők is tudnak úgy viselkedni, mint a szülők, és az állam az ilyenfajta viselkedést el is ismeri éppen úgy, mint a szülők esetében. Másfelől az kiderült az elmúlt években, ezt mi gyakorlatból tudtuk, de most már fölmérésünk is van arról, amely azt firtatja, hogy a fiatalok számára a gyermekvállalásnál mennyire számít, milyen erejű körülmény az, hogy ha nagyszülők is vannak, illetve hogyha számíthatnak a nagyszülők segítségére. Ezt most a napokban hozták ki Katáék a kutatóintézetükön keresztül, amiből az derül ki, hogy itt szoros összefüggés létezik. Tehát nagyobb biztonságban érzik magukat a fiatalok, és könnyebben vágnak bele a gyerekvállalásba és családalapításba, hogyha úgy érzik, hogy egyébként van mögöttük olyan nagyszülő, akire szükség esetén számíthatnak. Ez fontos dolog, ezt nem szokták elismerni általában a modern ideológiák világában, pénzügyi következményeket meg végképp nem szoktak hozzáfűzni. Én örülök annak, hogy Magyarországon el is ismerjük ezt a tényt, örülünk annak, hogy ez így van, és örülünk, hogy ezt a kapcsolatot a fiatalok és az idősek között mindenfajta ravasz pénzügyi tranzakciókkal, amiket a Kata műhelyéből szokott megkapni a kormány, megpróbáljuk segíteni és erősíteni.

Amíg a sajtó itt van, addig azt a lehetőséget is hadd használjam ki, hogy számokról beszéljek. Az év vége a nyugdíjasoknál is kasszakészítés. Én nem szeretem az idősek ügyét a pénzre meg a nyugdíjra redukálni, mert ahogy öregszem, úgy érzem, hogy ennél sokkal nagyobb problémáról van itten szó. Tehát az embernek idősödve el kell helyeznie magát a fiatalok világába, és ez nem olyan egyszerű. Ahogy az ember unokáinak a száma nő, egyre inkább úgy érzi, hogy komoly erőfeszítést igényel, hogy benne tudjon maradni az életükben, különösen, hogyha a fiatalok élete olyan gyorsan változik, mint ahogy manapság a technológia miatt ez bekövetkezik. Tehát sokkal többről van szó, ha az Idősügyi Tanács témáiról beszélünk, mint egyszerűen nyugdíjról meg pénzről. Tehát pénzből is él az ember, és erről is kell beszélnünk, és a Pénzügyminisztérium teljes fölhatalmazását bírom, amely ilyen esetekben nem egyszerűen szükséges, hanem kötelező, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy a magyar gazdaság növekedése minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz. Óvatos becsléseink vannak, ez talán lehet 4,6 százalék is. A tavalyi évben ez, Benő, ha jól emlékszem, 4,1 százalék volt. Tehát a végleges tényadatunk 5,1 százalék volt, idén is lesz 4,6. Ez azt jelenti, hogy fölötte vagyunk annak a növekedési mértéknek, amely lehetővé teszi, hogy nyugdíjprémiumot fizessünk. Filozófiailag a rendszer úgy néz ki, hogy a nyugdíjasok befizetik a nyugdíjukat, mi elvesszük az ő pénzüket, átvesszük, és utána a szavukat tartó kormányok garantálják annak az értékét, a szavukat nem tartó kormányok alatt pedig az veszíteni szokott az értékéből. De a minimum, amit a kormánynak vállalnia kell, hogy a nyugdíjasoktól beszedett és átvett pénzeszközök értékét megőrzi, ez a nyugdíjak reálértékének megőrzése. És az a megállapodásunk van, hogyha a gazdaság jól teljesít, akkor évente, a gazdaság teljesítményének a függvényében még egyszeri kifizetést tudunk adni. Ezt hívjuk nyugdíjprémiumnak. És ez azt jelenti a mostani számítások szerint, hogy a nyugdíjprémium átlagos összege, szeretném aláhúzni: átlagos, tehát van, aki többet fog kapni, van, aki kevesebbet, de az átlagos összege 20.160 forint lesz ebben az évben. És van egy másik megállapodásunk is, hogy miután a nyugdíjak mértékét az inflációval korrigálni előrefele kell, hogy a nyugdíjasok évközben is magasabb nyugdíjat kapjanak, de vagy sikerül eltalálni az infláció mértékét pontosan, vagy nem, és abban az esetben, hogyha az infláció magasabb annál, mint ami az előrebecsült mértéke volt, akkor év végén nyugdíj-kiegészítést fizetünk. Jó hír, hogyha túlbecsültük, akkor nem szedjük vissza, zárójel bezárva. De ha alábecsültük, akkor ilyenkor a „korrekt elszámolás, hosszú barátság” filozófiájának jegyében fizetünk egy nyugdíj-kiegészítést. Most azt mondja a Pénzügyminisztérium, hogy ennek a nyugdíj-kiegészítésnek az átlagos összege ebben az évben 11.000 forint lesz. Tehát van egy 20.160 forintos nyugdíjprémium, és van egy 11.000 forintos átlagos nyugdíj-kiegészítés. Ez az, amire ebben az évben a nyugdíjasok még számíthatnak. És azt vállalta Mészáros Jóska államtitkár úr barátunk, hogy ezt az összeget novemberben egy összegben el is fogjuk juttatni. Ez igaz-e? Mindenki hallotta, a kormányzati felelősség Jóskánál van innentől kezdve. Köszönjük szépen a tb-kasszát kezelőknek, hogy ezt a munkát elvégzik. Nos, így nézünk ki az idei évre.

Ami a következő évet illeti, arról nehéz biztosat mondani, habár költségvetést már készítettünk a következő évre is, és azt kell mondanom, hogy bár az európai gazdaságnak a lehetőségei a következő évben szűkebbek lesznek, mint az idén voltak, de a magyar gazdaság ezt jövőre még nem fogja megsínyleni, ez a mi véleményünk. Képesek leszünk olyan növekedést fönntartó mechanizmusokat megindítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő évben is magas növekedés legyen Magyarországon, és konkrét számok vállalása nélkül talán, ugye, azt tudjuk mondani, Államtitkár úr, hogy a következő évben is várható, hogy a növekedés mértéke miatt az év második felében már komolyan lehet számolni a 2020-as évre is nyugdíjprémium fizetésével. Ennek még vannak föltételei, de az elképzeléseink és a terveink szerint a magyar gazdaság képes lesz úgy teljesíteni, hogy erre sort keríthessünk majd. Így áll a kassza, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Minden nyugdíjasnak köszönöm a türelmét, és hogy elfogadják azt a rendszert, hogy az ilyen típusú korrekciókat november hónapban tudja a kormány teljesíteni.

Köszönjük szépen a figyelmüket.