Köszönöm szépen, Katalin. Jó napot kívánok, tisztelettel köszöntök mindenkit. Örülök, hogy ismét találkozhatunk.
Nem tudom, a tanács milyen gyakran szokott ülésezni. Én, azt hiszem, hogy évente egyszer kapok meghívást. Ha gyakrabban hívnának, lehet, hogy gyakrabban is jönnék, de hívatlanul az ember nem érkezik, viszont minden év végén egyszer muszáj összejönnünk. Legutóbb is így tettünk, ha jól emlékeznek rá, mert az évzárás, mint a családi kasszáknál vagy a cégkasszáknál szokott lenni, a költségvetésnél is egy fontos pillanat, mert akkor derül ki az igazság. Egész addig mindenki azt mond, amit akar, meg mindenfajta előrejelzésekkel hitegethetjük magunkat meg egymást, de amikor közeledik az év vége, akkor kasszát kell csinálni, és akkor kiderül az igazság. Ez van, amikor kellemetlen, és van, amikor kellemesebb.
Tavaly, ha fölidézzük, hogy is volt tavaly, akkor az egy kellemesebb beszélgetés volt. Akkor arról kellett döntést hoznunk, hogy miután ugyan a gazdasági növekedés nem érte el a 3,5 százalékot, ami egy nyugdíjprémium lehetőségét kinyitotta volna, viszont a 3 százalékot megközelítette, és volt is pénz a kasszában, és akkor az volt a kérdés, hogy hogyan részesüljenek ebből a nyugdíjasok. Emlékeznek erre a vitára. És akkor jött az a javaslat, hogy az Erzsébet-utalvány rendszerén belül karácsony előtt legyen a nyugdíjasoknak egy juttatása. És akkor itt egy nagy vita volt arról, hogy ez helyes vagy nem helyes, mit fognak gondolni a nyugdíjasok, készpénzben kell-e adni vagy utalványban, egyáltalán: hogyan viszonyuljunk ehhez a helyzethez. És talán arra is emlékeznek, hogy én az óvatosak közé tartoztam akkor is és általában is. Talán a miniszterelnöktől elvárható, hogy óvatos duhaj legyen, és én inkább féltem a dologtól, bár örültem a lehetőségnek. De hogy mit fognak szólni egy új dologhoz a nyugdíjasok, hiszen a közfelfogás szerint a nyugdíjas és az újszerű megközelítés nem ugyanabban a dossziéban helyezkedik el az ember fejében, és az ember azt gondolná, hogy a nyugdíjasok a már járt utat, az ismert módszereket szeretik, és tavaly egy új dolgot vezettünk be, hogy fogják ezt fogadni. Ez volt a kérdés. És akkor a nyugdíjasok bátrabbak voltak, mint én, akik jelen vannak, és azt mondták, hogy próbáljuk csak meg. Volt ugyan, aki azt mondta, hogy ezzel kockázatot vállalunk, mert ez egy újszerű dolog, és miután nem tudjuk, hogy fognak hozzá viszonyulni a nyugdíjasok, oly sokszor fordult már elő, hogy az ember jót akart, és végül aztán rosszul fogadták.
Tudnék megemlíteni egy ilyen eseményt, talán van, aki emlékszik még rá. Hogy is lehetett ez? 1999-ben, az első kormányunk alatt, amikor megkérdeztük a nyugdíjasokat, hogy szerintük mi volna az igazságos nyugdíjemelés, hogy mindenkinek azonos százalékos arányban, vagy például a kicsiket jobban. És akkor a nyugdíjasok azt mondták, hogy a kisebbeket jobban kell emelni. Mi ezt csináltuk, és utána leharapták a fejünket a nyugdíjasok mondván, hogy micsoda igazságtalanság, hogy így beleavatkozunk a nyugdíjrendszerbe. Szóval nehéz úgy jót tenni, hogy közben mindenki úgy érezze, hogy nemcsak jó történik, hanem helyes dolog is történt, tehát hogy az igazságérzetével is találkozzon. Nekem ez a tanács azért fontos, mert amikor évzárás van, akkor fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek igazságosak, és amelyek a nyugdíjasok felől is tesztelik azokat a javaslatokat, amelyeket egyébként a pénzügyesek vagy éppen a kormányzati vezetők fogalmaznak meg.
Nos, tavaly is elmondtam, idén is szeretném ezt megismételni, bár sokan vannak, akik nem emlékeznek erre, mert hét év hosszú idő, hogy a 2010-es választást megelőzően mi kötöttünk, a most kormányzó politikai erők kötöttek egy megállapodást a nyugdíjasokkal – ha szabad így fogalmaznom – a nagy córesz idején, hiszen 2010-ben sok minden volt, csak pénz nem. És akkor azt a megállapodást kötöttünk, hogy mi teszünk egy kísérletet, hogy a megszorításokra épülő gazdaságpolitikának véget vetünk, amit az elődeink minden gazdasági válság egyetlen lehetséges kezelési módszereként könyveltek el. Tehát a megszorításoknak véget vetünk, megpróbáljuk növekedési pályára állítani az országot. Azt reméljük, hogy a növekedés megteremti a nyugdíjak értékmegőrzésének pénzügyi alapjait, és meg fogjuk őrizni a nyugdíjak értékét. Ez ma már nem tűnik valami lovagias és nagy ívű megállapodásnak, de 2010-ben, amikor a megelőző évben folyamatosan nyugdíj-értékvesztés történt, egy komoly dolog volt. Szeretném ezt fölidézni, mint az együttműködésünk egy fontos pillanatát, hogy amiben 2010-ben megállapodtunk, hogy a nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, szerintem az elmúlt hét évben sikerült tartanunk. Sőt, hogyha jól megdörzsölöm, a számokat alaposan kívülről-belülről megnézem, akkor talán a nyugdíjak értéknövekedése szerény, de kimutatható értéknövekedése is megkockáztatható, hogy megtörtént. Azt gondolom, hogy a nyugdíjasokkal kötött megállapodások eddig teljesültek, és ez jó reményt ad a mai megbeszélésre is.
Még egy megjegyzést szeretnék tenni a konkrétumokat megelőzően. Én jól emlékszem erre a bizonyos megszorításos időszakra, 2010 előtt, mert a megszorítások valahogy Magyarországon együtt szoktak járni az eladósodással. Az ember azt gondolná, hogy amikor megszorításos politika van, akkor legalább az államadósság csökken, de 2010 előtt az volt, hogy megszorítás is volt, meg államadósság-növekedés is volt. És az én tapasztalatom az volt, hogy az időseket leginkább ez zavarta, ami egy furcsa jelenség azért, hiszen az időhorizont, amiben a jövőt elgondolják az emberek, nemzedékenként változik, és nem a nyugdíjasoké a leghosszabb. És mégis az államadósság szempontjából a nyugdíjasok voltak minden alkalommal azok, akik leghangosabban szólaltak meg, hogy ez nem helyes dolog. És sokat gondolkodtam azon, hogy ez miért van így, és most, amikor az államadósság csökken, fontos, hogy a nyugdíjasoknak én ezt elmondhassam, hogy én úgy láttam, hogy ezt egy becsületbeli problémának látják a nyugdíjasok. Tehát, hogy azok, akik, mondjuk, a II. világháború után meg az iszonyatosan nehéz ötvenes években képesek voltak arra, hogy a semmiből az országot újraépítsék, és a saját lábára állítsák, nem értik, hogy most, amikor a dolgok jobban mennek, akkor hogyan nem képes a fiatalabb nemzedék arra, hogy államadósság nélkül működtessen egy államot, amit ők nem egyszerűen csak működtettek, hanem a semmiből építettek újjá. Az államadósság az én tapasztalatom szerint a nyugdíjas nemzedék számára egy becsületbeli dolog, egy hitvány dolog, hogy az ember nem a saját lábán áll, hanem valaki másnak a pénzén próbál megélni. Úgyhogy én szeretném azért, bár a nyugdíjemeléshez ez közvetlenül nem kapcsolódik, de mégis szeretném aláhúzni, éppen e miatt a tapasztalatom miatt, hogy az államadósság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya minden évben csökken, és amikor ma nyugdíjemelésről fogunk beszélni meg annak a lehetőségeiről, ezt abban az összefüggésben fogjuk tenni, hogy úgy nyílik lehetőség nyugdíjemelésre, hogy közben csökkenni fog a nemzeti össztermékhez viszonyított államadósság. Tehát nem hitelből történik, nem külső forrásokból történik a nyugdíjasokat megillető nyugdíjak kifizetése és megemelése, hanem saját teljesítményből. Ezt szeretném aláhúzni, hogy ne csak örüljünk a pénznek, hanem legyünk büszkék is arra, hogy képesek vagyunk ma már, mert Magyarország ma már képes arra, hogy saját erőből teremtse meg a szükséges pénzügyi alapokat.
Ezek után – ha megengedik – azt szeretném még elmondani, hogy akkor hogyan is állunk itt az évvégi kasszánál. Persze a pénzügyminiszter mindig titkolózik, de ravasz keresztkérdésekkel ki szoktuk faggatni kormányülésen. És azt tudom mondani Önöknek, hiszen ő mégiscsak a büdzsére figyel, hogy a magyar gazdaság az hozni fogja a 4 százalék körüli gazdasági növekedést. Most várjuk a harmadik negyedéves számokat. Ott mi egy váratlanul, mármint a közvélekedés számára váratlanul jó eredményre számítunk. A második negyedév lanyhább volt annál, mint szerettük volna, de úgy látjuk, hogy a harmadik negyedév feszes lesz, és ezek a számok már megadják azt a tervezési biztonságot a számunkra, hogy ma úgy beszéljük a nyugdíjak kérdéséről, hogy számolhatunk egy körülbelül 3,9, 4, 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel. A mai megbeszélésnek a biztonsági hátterét egy gazdasági teljesítmény adja, ami ebben az évben meglesz. Természetesen, ha valami jól megy, akkor az nem azt jelenti, hogy akkor mindenki hátradőlhet, hanem hogy több a munka. Itt van nekünk rögtön, miután 3,5 százalék fölötti növekedést várunk ebben az évben, az a kérdés, hogy akkor a nyugdíjprémium ügyét meg kell vitatnunk, és el kell rendeznünk. Tavaly is volt már két dolog, amire talán lehetünk büszkék. Az első nyugdíj-kiegészítést, ami az infláció tervezettnél magasabb mértékéből fakadó különbözet, tavaly is megállapodtunk, törvény szerint oda is adtuk novemberben a havi nyugdíjfolyósítással egyetemben. Ez most is így lesz. Itt most van egy – Kata talán pontosabb számokat tud, hogy az infláció az mennyivel magasabb annál, mint amit terveztünk, és így van egy – járandóság, ami megilleti a nyugdíjasokat, és amit majd oda kell adnunk most november hónapban. Ennek meg is vannak a fedezetei, a pénzügyminiszter letette az esküt, hogy egy nagy zsákban elkülönítve ott, az irodája sarkában ez az összeg rendelkezésre áll, csak ki kell kézbesíteni.
A másik dolog a tavaly bevezetett, illetve a tavaly – rossz szó talán a bevezetés, a tavaly – először megtörtént ügy a karácsony előtti tízezer forintnyi utalványt tudtunk adni a nyugdíjasoknak. Most persze a pénzügyminiszternek itt csak ráutaló magatartása van, de én úgy láttam ezekből a mozdulatokból, hogy nincsen érv az ellen, hogy ezt ismét megcsináljuk. Tehát hogyha az Idősek Tanácsa is úgy dönt, akkor én javaslom, hogy fontoljuk meg, hogy az idén ugyanúgy, mint tavaly, karácsony előtt menjen ki egy tízezer forint értékű Erzsébet-utalvány. Ez az, ami tavaly is megvolt, és akkor most jutottunk egy harmadik dologhoz, ez a nyugdíjprémium.
Ha megengedik, én a konkrét számok előtt mondanék valamit ennek a filozófiájáról. Szerintem ilyen még nem volt, mármint nyugdíjprémium, ezért ennek a mélyebb összefüggéseiről sem kényszerültünk gondolkodni. És ha jól belegondolunk, hogy a nyugdíjprémium mégiscsak arról szól, amit úgy hívunk, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Mármint az egész ország. És ebbe a nyugdíjasok is beleértendők. Ha a gazdaság jobban teljesít annál, mint amit egyébként józan ésszel el szoktunk gondolni, tehát a 3,5 százalék fölött, ami egy kiváló teljesítménynek minősül, 3,5 százalék fölötti növekedést tud produkálni a magyar gazdaság, akkor abból nyilvánvalóan többlet keletkezik az egész ország számára, hiszen a fizetésekben ez meglátszik, kevesebben vannak munka nélkül, akkor az ő zsebükbe is több pénz jut. A nyugdíjasok vannak körön kívül abban az értelemben, hogy a gazdaság növekedésének jótékony hatásából automatikusan nem részesülnek, mert ők a nyugdíjszerű ellátás rendszerén vannak. És a nyugdíjprémium azon a filozófiai meggyőződésen áll, hogyha 3,5 százaléknál magasabb a növekedés, akkor ebből jusson a nyugdíjasoknak is. Amit, ha most a mi, mondjuk úgy, hogy jobboldali vagy nemzeti nyelvezetünkön és logikánkon szűrök át, akkor azt jelenti, hogy miután egy nemzet vagyunk, ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres az a része is, ami már inaktív, de akinek a munkája benne van abban, hogy a mostani aktívak sikeresek lehetnek. Azt hiszem, hogy ez az erkölcsi, elvi alapja ennek az egész nyugdíjprémiumnak. És szerintem ez egy jó intézmény.
Most az idei számokról majd talán Kata tud mondani valamit. Azt mindenesetre biztosan mondhatjuk, hogy 3,5 százalék fölötti növekedés van, de érdemes ebből a szempontból vetni egy pillantást a 2018-as évre is. Mert most szerintem persze az a pillanat van, amikor gratulálhatunk egymásnak ahhoz a teljesítményhez, hogy először Magyarország történetében nyugdíjprémium kerül kifizetésre. Ilyen még nem volt. És minden költségvetési évben én úgy kérem a pénzügyminisztert benyújtani a költségvetést, hogy mindenkinek a számára tegye lehetővé, hogy egy lépést menjen előre. Senki nem akarja azt mondani, hogy már ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, ha egyáltalán emberileg van olyan, hogy az ember ott van, ahol lenni szeretne. Ez egy nehéz ontológiai kérdés, ezt most ne vitassuk meg, de a lényeg az, hogy az fontos, hogy minden évben mindenki úgy érzi, hogy van értelme a munkájának, mert egy lépést tett előre. És a nyugdíjprémium szerintem ehhez jól járul hozzá. És ha 2018-ra nézünk – hiszen a költségvetést már elfogadta a parlament, most ugyan a 2017-es évről fogunk beszélni, de én szeretnék egy kis kitekintést javasolni –, ha a 2018-as évre nézünk, akkor ott a nemzeti össztermék növekedése 4,3 százalékra van tervezve. Valamivel még magasabbra is, mint az idei. Amikor idén először fizetjük majd a nyugdíjprémiumot, akkor úgy kell gondolkodni, hogy jó reményünk van arra – persze a 2018-as évben sok minden történhet, zárójel bezárva, nem azért jöttünk össze, hogy ezt megbeszéljük, de ott azért sok minden történhet, de ha a dolgok rendben mennek, és nem törik meg az ország fejlődésének az íve – akkor a 2018-as évben is lesz nyugdíjprémium. Tehát minden, amit most itt e tekintetben megbeszélünk és eldöntünk, érvényes lesz majd a 2018-as évre is.
És most függetlenítve magamat a 2018-ban várható mindenfajta események esetleges kimenetétől azt szeretném mondani, hogy a terv az, hogy a növekedés továbbra is ebben a magasságban marad. Amikor a nagy córesz volt 2010-ben, és a gazdasági növekedés a mínusz tartományban volt éveken keresztül, azt a célt tűztük ki, hogy legyen gazdasági növekedés. Utána azt a célt tűztük ki, hogy a gazdasági növekedés érje el a 3 százalékot. Most pedig ott vagyunk a gazdasági építésben, hogy az a célkitűzése a kormánynak, hogy 3 és 5 százalék közötti sávban jöjjön be a gazdasági növekedés tartósan. 3,5 százaléknál van nyugdíjprémium. És majd, hogyha tudunk még egy nagyobb lendületet venni, akkor talán egyszer azt is elérjük, hogy néhány éven keresztül 5 százalék fölötti növekedési tartományban lesz a magyar gazdaság, de ez egy másik, alapvetően az innovációval és modernizációval foglalkozó bizottságnak a témája, és kevésbé a mi mai témánk. Ebből annyi következik, hogy olyan kalkuláció nincs előttünk, amely a 3,5 százalékos nyugdíjprémium-küszöb alatti növekedést tervezne.
Ami most megtörténik, arra érdemes most úgy gondolnunk, hogy nem egy egyszeri esemény, hanem úgy, hogy az első esemény, de aminek van lehetősége arra, hogy folytatódjon. Mind filozófiájában, amit én fontosnak tartok, hogy megerősítsünk, hogy egy csónakban ülünk mindannyian, mindegy, hogy fiatalok vagyunk vagy idősebbek, jobb módúak vagy szegényebbek, de mindannyian egy nemzetnek vagyunk a tagjai, egy közösséghez tartozunk. Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye. Egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk, és a gazdasági növekedés ezt a filozófiát, gondolkodásmódot meg tudja erősíteni, és erre lehet is számítani – már amennyiben ez rajtam múlik majd.
Nos, nyugdíjprémium. Ennek kifizetési rendje van. Van közöttünk szakértő, aki majd elmondja, hogyha a számok stimmelnek, és beáll az a helyzet, hogy nyugdíjprémiumot fogunk fizetni, akkor az hogyan és miképpen történik majd meg. Talán azt is meg tudják mondani, hogy végül is hány százalékos növekedéshez mérjük a nyugdíjprémiumot. Mert 3,5-nél kezdődik, és azt állítjuk, hogy az év végén 4,1 százalékos növekedés lesz, és ez lesz a nyugdíjprémium kiszámításának az alapja, ha jól értem, a 2017-es évre nézve. Tehát ma azért jöttünk össze, hogy ezt a kérdéskört járjuk körül, és mindenki hozzájusson minden információhoz, hogy aztán a saját szervezetében, ahonnan ide érkezett, ezeket a részleteket is el tudja majd mondani.
Kata, elmondtam-e mindent, ami az én dolgom volt? Igen? No, hát akkor köszönöm szépen a figyelmüket. Én megismétlem, hogy jó emlékekkel gondolok vissza a tavalyi együttlétünkre. Szerintem az egy fontos együttlét volt. Nagy vita. Ugye, emlékeznek rá, itt kis csoportokban mentek a viták. Szerintem kiderült a tavalyi együttlétünkön az, hogy az az ars poetica, miszerint egyedül senki sem lehet okos, időskorban is érvényes. Tehát jobb megbeszélni a dolgokat, és közösen megtalálni valamilyen megoldást, mint egyszerűen csak egy jó vagy rossz hírt bejelenteni. Én szeretném kérni Önöktől, hogy ez a kultúrája az Idősek Tanácsának maradjon meg. Itt mindig őszintén beszéltünk egymással. Nekem mindig hasznos volt, ha Önöktől meghallhattam néhány információt, függetlenül egyébként attól, hogy éppen mi a tárgyalt napirendi pont. Én örülök annak, hogy itt együtt tudunk lenni, és arra biztatok mindenkit, hogy a beszélgetésben a nyugdíjrendszeren túl, ha általános észrevételei vannak a politikát, a gazdaságpolitikát illetően, és ossza meg azt velünk. Azzal segíti a munkánkat.
Köszönöm szépen hogy meghallgattak. Megadom a szót Novák Katalinnak.