Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Úgy történt – szokták ezt mondani –, hogy itt, a környéken, több településen is kampányoltam ma, vagy ahogy magyarul mondják: hírt vertem Czunyiné Bertalan Judit mellett, és kiderült, hogy itt van egy esemény, méghozzá óvoda-alapkőletétel, és akkor mondtam Juditnak, hogy mégiscsak alapkövet teszünk le, az óvoda egy fontos dolog, ha egy mód van rá, akkor nézzünk be ide, Önökhöz, hadd köszöntsem az egybegyűlteket. Nem is akarom fölforgatni a programot, az igazság az, hogy inkább tekintsenek rám úgy, mint egy előzenekarra, ugyanis a kormányt nem én képviselem a mai eseményen, hanem majd Novák Katalin államtitkár asszony fogja képviselni. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy ismét eljutottam Önökhöz. Megpróbáltam visszakeresni az emlékezetemben, hogy mikor jártam utoljára itt, Önöknél, és ha jól emlékszem, talán valamikor 1991-ben volt az, hogy megfordultam itt, Önöknél. Van, aki ezt szemtanúként meg tudja erősíteni. Örülök, hogy mindannyian megvagyunk azóta is. Örülök, hogy ismét láthatom Önöket.
Az én mondandóm lényege végül is csak annyi volna, hogy gratulálni szeretnék a polgármester úrnak ahhoz, hogy most itt egy alapkőletétel fog megtörténni. Szeretnék gratulálni azoknak, akik úgy döntöttek, hogy támogatják az óvoda későbbi megépítését. Magyarországon ma, ha a jövőről van szó, akkor általában az aggodalom hangján szoktunk beszélni. Nem is annyira a pénz miatt, hanem sokkal inkább amiatt, hogy lesz-e elég gyerek a jövőben, és minden kistelepülés küszködik azzal a gonddal, hogy vajon milyen hosszú távra érdemes tervezni a jövőt, nem fogyunk-e el. Ez még az olyan nagyobb falvakban is, mint ahonnan én származom, ahol majd’ kétezren vagyunk, is egy folyamatos aggodalom a fejekben. Az Önök települése pedig valamivel kisebb, ha jól tudom, mintegy feleakkora lehet, mint a mienk, el tudom képzelni, hogy az a kérdés, hogy vajon lesz-e jövője a településnek, itt is kínozza az itt élőket, és a környékbeli polgármestereknek is biztosan gyakran fordul meg e körül a gondolata. Azonban azt nem lehet eldönteni, hogy mennyi gyerek lesz, lesz-e jövőnk, hogy lesz, mint lesz. Egy dolgot lehet tudni biztosan: hogyha vannak olyan emberek, akik hisznek a jövőben, akkor lesz is jövő. És egy településen, amely úgy dönt, hogy óvodát fog építeni, alapkövet tesz le, majd megépíti az óvodáját, biztosan olyan emberek laknak, akik azt gondolják, hogy van jövő. Azt gondolják, hogy Bakonysárkányon is lesz jövő, és amit ők itt a két kezük munkájával fölépítettek, nem enyészik el. Nem hullik a semmibe, lesznek gyerekek, az ő gyerekeik, az ő unokáik, akik majd folytatni fogják az ő életüket itt. Egy nagyszerű dolog a XXI. századnak az elején így gondolkodni a jövőről, így gondolkodni a faluról, így gondolkodni a településükről, és én szeretnék gratulálni Önöknek ehhez a gondolathoz és ehhez a bátorsághoz.
Szeretném világossá tenni, hogy Magyarországnak – ha Katalin megengedi, és a kormány nevében is szólhatok – ma egy olyan kormánya van, amelyik azt gondolja, hogy az egész országot gyötrő népesedési problémát nem bevándorlással kell megoldani, nem migránsokkal kell megoldani, hanem családpolitikával. Támogatni kell a fiatalokat, támogatni kell a nagyszülőket. Ne felejtsék el, hogy a „nők 40” nyugdíjszabályozási rendszert is azért vezettük be, mert azt gondoltuk, hogy a negyven évet ledolgozó asszonyok, ha elmehetnek nyugdíjba, akkor valószínűleg segíteni fogják a családjukat. Nem úgy hívjuk, hogy nagymama-nyugdíj, de tulajdonképpen erről van szó, ezért is kapták meg ezt a lehetőséget a hölgyek, és ahogy én ezt látom, ahogy az egész országban jövök-megyek, ez jó döntés volt, találkozik az embereknek az akaratával, és valóban az történik, hogy a nyugdíjba vonuló asszonyok nagymamaként visszasegítenek a családba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretném tehát megerősíteni, hogy Magyarországnak van olyan kormánya, amely a családok mögött áll, a családok mellett áll, támogatja a családokat abban, hogy gyermeket vállaljanak, és mindenfajta eszközöket mozgósítunk ennek érdekében, és fogunk mozgósítani a jövőben is. Most nem akarok arról beszélni, hogy választás lesz április 8-án, és csak addig van nemzeti kormány Magyarországon, amíg ilyen kormányunk van, mert amikor majd esetleg más emberek ülnek ott, mást képviselnek, nem a magyar emberek érdekét, nem a magyar falunak a jövőjét, akkor persze más döntések is fenyegethetnek bennünket, de egy ilyen szép alkalommal rossz lehetőségeket nem érdemes latolgatni, csak szép lehetőségeket érdemes számba venni. Én is abban bízom, hogy április 8-án is meg a rákövetkező időszakban is megmarad az az együttműködés, ami a magyar kistelepülések, falvak és a nemzeti kormány között létrejött. Biztosan tudnak arról, hogy Magyarországon ma a nagyvárosainkat fejlesztő program fut, amit úgy hívnak, hogy a Modern Városok Program. Ez alapvetően a nagyvárosokat fejleszti meg. A választások után meg fogjuk indítani – reményeink szerint ez a mi lehetőségünk és felelősségünk lesz, le is kopogom – a Modern Falu Programot is, és Magyarországon megfejlesztjük azokat a településeket, amelyekben olyan emberek élnek, akik hisznek a saját jövőjükben, és fönn akarják tartani a falujuk jövőjét, és ezért mindenfajta terveket képesek összehozni és letenni a kormány asztalára. Úgyhogy remélem, hogy a következő években folytathatjuk az együttműködést immár a Modern Falu Program-sorozat keretében.
Polgármester úr, hálás vagyok, hogy ideengedett engem a mikrofonhoz. Köszönöm szépen, hogy ma is néhány percig beszélhettem Önökhöz. Ha megengedik, én el is megyek, mert indulok Brüsszelbe, ott kell folytatnom a – hát nem mondom, hogy – kampánykörutat, de a küzdelmet ott kell folytatni ma, holnap és holnapután. Hálás vagyok, hogy itt lehettem, sok erőt, jó egészséget kívánok Bakonysárkány minden polgárának!
Hajrá, Magyarország, hajrá magyarok!