Tisztelettel köszöntöm az egyházak és a magyar állam elöljáróit, a Tisza család tagjait.
Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim!
„Bátran, ahogy éltem, akarok meghalni” – mondta Tisza István közvetlenül az ellene elkövetett merénylet előtt. Ma száz éve annak, hogy a dualizmus korának legendás politikusa mártírhalált halt. Meggyilkolása a magyar történelem sötét és máig feltáratlan fejezete. Ami biztosan tudható: az életét kioltó lövések az egész nemzetet megsebezték. Halála úgy rázta meg Magyarországot, mint Zrínyi Miklósé vagy Széchenyi Istváné. És így is égett bele a magyar nép emlékezetébe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisza István nem olyan ember volt, aki megijed a rá emelt pisztolycsövektől. Számos alkalommal nézett farkasszemet a halállal. Tudta, hogy a halál az embertől elveheti az életét, de a becsületét nem. Azt hiszem, azt is tudta, és büszke volt arra, hogy ott lesz azoknak a magyaroknak a sorában, akik életüket áldozták Magyarországért. Értette a mondást: noblesse oblige, a nemesség kötelez. Tudta, hogy ez a kötelezettség azonnal megszületik, amint az ember felismeri küldetését, a Gondviselés által kijelölt sorsot. Felismeri a feladatot, amit egy tősgyökeres magyar család sarjának magára kell vállalnia. Tisza korán felismerte ezt, már fiatalemberként is készült a feladatra. Később pedig azzal az elhatározással a szívében lépett a politika pástjára, hogy legalább egy építőkövet tudjon vinni a magyar nemzet jövőjének megalapozásához. Azzal a céllal lépett sorompóba, hogy „Magyarország betöltse azt a teret, amelyre hivatva van, és megszerezze magának az elismerést, a tiszteletet benn és künn, és biztosítsa az érvényesülést az egész nemzet számára.” A háborús összeomlás, a vörös terroristák pusztítása és az ország kétharmadának elcsatolása után ezek az építőkövek jelentették azt a fundamentumot, amelyre a két háború közötti korszak nagy magyar államférfijai, Bethlen vagy Klebelsberg építkezni tudtak. És jó néhány építőkő, melyet ő rakott le, még egy évszázad után is itt van abban a talapzatban, amelyre a magyar nemzetet építjük.
Tisztelt Emlékezők!
Amikor a vég elérkezett, Tisza István vállalta sorsát. A mai kor embere már alig érti ezt. Így diktálta számára családjának becsülete. Ezt az utat jelölte ki neveltetése, hite és az a református közéleti hagyomány, amely Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel kezdődött. Nem bújt mások mögé. Nem menekült külföldre. Nem hagyott cserben, és nem árult el senkit. Tette, amit az adott helyzetben tennie kellett. Erő áradt belőle, sőt vasakarat, amely bizalmat sugárzott, amerre járt. Kézfogása szerződést jelentett. Az egyenes és nyílt sisakos küzdelem híve volt mindvégig. Ma úgy látjuk, hogy minden magyar kortársánál pontosabban, élesebben és naprakészebben értette Magyarország, a Monarchia és Európa helyzetét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az őszirózsás puccsal hatalomra jutott ellenfelei Tisza Istvánnak még a halálával sem tudtak mit kezdeni. Még a síron túlról is föléjük nőtt. A szocialista operett köztársaság vezére és csatlósai úgy voltak vele, mint a régi, történelmi Magyarországgal: gyűlölték, mert büszke volt és erős. És mert annak a népnek az öntudata hatotta át, amely már ezer éve él és túlél Európa szívében. Itt, a hadak útján, kettős acélgyűrűben, germán és szláv népek között. Sem Tisza, sem pedig Magyarország nem akart olyanná válni, mint amilyennek a vörös gróf és kompániája szerették volna látni. Károlyiék a hatalmat akarták, de nem tudtak felemelkedni a magyar néphez, ezért csak az ellenségeinkben és az anarchiában reménykedhettek. Miután pedig a pesti utca és vélt nyugati szövetségeseik is cserbenhagyták őket, már egyenes út vezetett számukra Kun Béla cellájáig. A szalonhuszárok és az ostoba álmodozók nem tudták vagy nem akarták belátni, hogy hiába hajbókolnak az antant vezetői előtt, az áradat végül Budapestig, az ő küszöbükig is elér majd. Nem értették, hogyha nincs legény a gáton, sőt eszement módon a gátat is önként elbontjuk, az áradat mindent elsodor. Tisza viszont jól ismerte a tétek nagyságát, ezért nem akarta a háborút, de azt is tudta, hogy a magyarok akarata ellenére kitört háborút nem szabad elveszítenünk. Igaza volt. Az áradat, amely végül maga alá temette a régi Európát, a pusztulás szélére sodorta Magyarországot, és elszakította tőlünk sok millió magyar testvérünket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisza István ízig-vérig nemzeti politikus volt. Nem osztályok, nem úri klikkek, nem ideológiák, nem pénzügyi csoportok, hanem a teljes magyar nemzet érdekét tartotta szem előtt a legtávolabbi magyar falvakig és a legeldugottabb munkáskerületekig.
Tisztelt Emlékezők!
Még ma is nehéz megérteni, hogy 1914 nyarán Európa miért szorította a saját halántékához, és ha már odaszorította, miért sütötte el a pisztolyt. Ismerjük a bevett magyarázatokat, a bűnbakkeresést és az összeesküvés-elméleteket. Minél többet ismerünk meg a tényekből, egyre inkább úgy tűnik, az egész úgy indulhatott, hogy hoztak egy rossz döntést Bécsben, egy másikat Berlinben, egy harmadikat Szentpéterváron, egy negyediket Párizsban és egy ötödiket Londonban, és a sok rossz döntés összeadódott egy egész Európát felőrlő katasztrófává. Mi, magyarok nem voltunk abban a helyzetben, hogy a sok rossz döntés árnyékában egy jó döntést tudjunk hozni. Nem voltunk szuverének. Hozzá voltunk láncolva egy multietnikus birodalomhoz, egy zuhanásnak indult sziklához, amely négy év múlva földet ért, és ripityára tört. De kivérzett Európa is. A nagy háborút valójában nem a központi hatalmak, hanem egész Európa veszítette el. Ráment politikai, gazdasági és kulturális világbefolyása. Semmivé foszlott sebezhetetlenségének mítosza és morális tartása is. A színfalak mögött pedig már készülődtek a barnainges és a vörös diktatúrák.
Hölgyeim és Uraim!
A politika, a nemzetközi politika már csak olyan, hogy pisztoly mindig akad, és olyanok is vannak mindig, akik ész nélkül kapkodnak utána. Ma is a világpolitika átrendeződésének éveit éljük. Ma is éppen lépést vált a modern technológia. Ma is hódítanak önveszélyes és önfeladó eszmék. És nincs hiány a másnapi címoldal horizontján gondolkodó európai vezetőkből sem. Ma is észnél kell lennünk, mert az egész hazánk rámehet, ha kiengedjük a kezünkből a sorsunk irányítását. Nem kerülhetünk az európai események sodrásába úgy, mint 1914-ben történt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma van szuverenitásunk, van saját utunk, van erős gazdaságunk, és van határainkon átívelő nemzeti összetartozásunk is, amely minden magyart egybefog. Vannak erős, velünk egyetértő és bátran kiálló szövetségeseink. Becsüljük ezt meg jól, és használjuk az egész magyar nemzet javára. És legyünk büszkék, hogy az erős, magáért kiállni képes ország, amelyet Tisza István politikai pályafutása legfontosabb céljának tartott, ma valóság. Ez a Magyarország előfutárának kijáró tisztelettel ma fejet hajt mártír miniszterelnöke előtt. Dicsőség Tisza Istvánnak!
