- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-brusszelbe-utazik-vasarnaptol-pedig-a-kinai-kormanyfot-latja-vendegul/ -

Orbán Viktor Brüsszelbe utazik, vasárnaptól pedig a kínai kormányfőt látja vendégül

A keleti partnerség 2009-ben indult útjára azzal a céllal, hogy előmozdítsa a politikai társulást és a gazdasági integrációt az EU és hat kelet-európai partnerország – Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország és Ukrajna – között.
Az Európai Tanács tájékoztatója szerint a pénteki csúcstalálkozón áttekintik majd, hogy milyen eredményeket értek el a legutóbbi, 2015-ben Rigában tartott egyeztetés óta, különösen a tekintetben, hogy a partnerség milyen kézzelfogható változásokat hozott a hat keleti partnerország polgárai számára.

Havasi Bertalan elmondta: a magyar diplomácia „rekordévének” eseményei vasárnaptól folytatódnak, akkor érkezik ugyanis Magyarországra a világ egyik legfontosabb vezetője, Kína miniszterelnöke.
Li Ko-csiang vezetésével tartják meg hétfőn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját Budapesten.

Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.