Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr! Nagyjából ismerjük a magyar álláspontot, elég régóta hallottuk már többször is. Mit gondol, meg lehet ma védeni a magyar érdekeket? Mindenki azt mondja, hogy nagy harcra lehet számítani.
Van két szokásos csatánk. Az egyikben jól állunk; ez arról szól, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni, ez korábban betiltott álláspont volt, mert csak a menekültek beengedésének humanitárius körülményeiről volt hajlandó a miniszterelnökök gyülekezete beszélni, ez megváltozott azóta. A németek is lovat váltottak, és a külső határok védelme elismert, közös feladat, ebben jól állunk. Igaz, pénzt nem adnak, de hagyják, hogy mi elvégezzük a munkánkat, ebben a világban már ennek is örülni kell. A másik ügyben továbbra is harcban állnak a csapataink. Ugye, amit a németek akarnak, azt a magyarok nem akarják. Vagy inkább úgy mondanám: amit a német kancellár asszony akar, a magyarok nem akarják, tehát a németek szét akarják osztani az unióba beengedett és beszállított, ma már nyilvánvalóan többségében gazdasági migránsokat. Zárójelben mondom, hogy a mai ülésre összegyűjtött anyagok között szerepel, hogy az idén Olaszországba érkezetteket ha megnézzük, hogy a tíz legnagyobb kibocsájtó állam közül egy sincs, ahol háború lenne. Tehát jól látható, hogy itt a súlypont egyértelműen a gazdasági bevándorlók, a migránsok felé mozdult el. Ezt a németek és azok, akik elkövették azt a hibát, hogy tömegesen beengedték őket, szét akarják osztani a többiek között: jusson a bajból mindenkinek. Ez a felfogás nekünk nem szimpatikus, de nemcsak szimpátiáról van szó, hanem volt 3,3 millió ember, akik azt mondták, hogy szó sem lehet arról, hogy bárki más dönthessen a Magyarországon élők személyéről, mint maga Magyarország. Ezt az álláspontot itt képviselni fogom, itt nem törhetnek át, ezt ma is meg fogjuk védeni. Miután itt egyhangú döntéseket kell hozni, ahhoz meg mi is kellenénk, ezért az erőnk nagyobb, mint a méretünk, meg még talán az eszünknél is. Itt egyszerűen ki kell tartani, nem okosnak kell lenni, ki kell tartani, állhatatosnak kell lenni és tűrni a szúrós szemeket és a hol nyílt, hol ravaszkodóan másodszándékú, támadó nyilatkozatokat. Ezt eddig is jól bírtuk, ezek a nyílvesszők talán most is le fognak rólunk peregni. Tehát itt harcolni fogunk. És van még egy ügy, ami most csúszik fel a napirendre, hogy kitör-e most már valami komoly csetepaté, vagy később szegezünk-e szuronyokat, ezt még nem lehet tudni; itt arról van szó, hogy meg akarják tiltani a rezsicsökkentést. Tehát az Európai Unió úgy döntött, hogy nem fogadja el a rezsicsökkentést. Nemcsak nálunk, hanem van még egy két ország, amelyik ilyesmivel próbálja megsegíteni a saját polgárait. Egy olyan szabályt akarnak megalkotni, amely megtiltaná az országoknak, hogy államilag határozzák meg az energia árát bármilyen körben is. Ez alapvetően érinti az embereket, a szegényeket jobban, mint a jómódúakat. Becsületbeli ügy, ebben ki kell tartanunk, nem fogunk engedni. Azt, hogy a vita élesedik-e, nem tudhatjuk, lehet, hogy inkább tavaszra marad. És persze vannak a klasszikus ügyeink, mint például Ukrajna. Vízumot Ukrajnának – ez a magyar álláspont. Erkölcsileg tarthatatlan az a politika, amit itt folytatunk, vagyis, hogy ugyan az ukránok minden föltételt teljesítettek, mégsem adjuk meg nekik a vízummentességet. És persze lesz szó arról a korábban kiátkozott magyar javaslatról, amely arról szólt, hogy akit kimentünk a vízből, azokat talán mégsem az unióba kellene behozni, hanem vissza kellene vinni a tenger másik oldalára, a líbiai partokra. Szerintem ebben az ügyben is lehet olyan előrelépés, amely a józan ész irányába mutat.
Miniszterelnök úr, a kötelező kvóta ügyében fog-e vétójoggal élni, illetve élhet-e ezzel a joggal? Ugyanis a sajtóban megjelent néhány olyan hír, hogy igazából nem is olyan egyértelmű ez a vétójog ebben az esetben, hogyha másképp áll hozzá az Európai Unió.
A miniszterelnökök tanácsában, amit Európai Tanácsnak nevezünk, csak egyhangú döntést lehet hozni, és ha valakinek hiányzik a hangja, akkor az nem egyhangú, ezt fordíthatjuk vétónak is. Ez, ugye, egy udvariaskodó, zsúrpubis hangulatú világ itt, Brüsszelben. Itt nem szokás olyan dszavakat használni, mint vétó, de olyat, hogy egyhangúság hiánya, lehet. Én hozzá tudok járulni az egyhangúság hiányához, hogy ilyen „brüsszeliül” beszéljek. Azonban van olyan fóruma az Európai Uniónak, ahol ez nem így áll. Ha kicselezik, ha mellőzik, ha félrelökik ezt a testületet, tehát a nemzeteknek nem adják meg a tiszteletet, és kiszorítják őket a döntéshozatalból – volt már erre példa –, megkerülnek minket jogalkotási trükkökkel, akkor van olyan útvonal, ahol nem tudok vétózni.
EU-n kívüli menekülttáborokra lát esélyt? Mekkora vita várható itt?
Korábban ezt a patás ördöggel azonos súlyú javaslatnak tekintették, tehát itt minden voltam, csak rendes ember nem, amikor azt mondtam, hogyha már egyszer kimentünk valakit a vízből, akkor minek kell behozni, miért nem visszük vissza? Amikor ilyeneket mondtunk, és ilyen álláspontot képviseltünk, akkor leginkább csak lesújtó pillantásokat kaptunk, azóta ez az álláspont lassan többségivé válik. Nem mondom, hogy már az, de úgy érzem, hogy az események ebbe az irányba haladnak. De az egész menekültügyben, vagy migránsügyben a korábban kiátkozottak, lebecsült, lenézett és megvetett álláspontok lassan a közös állásponttá válnak, az azokat képviselő embereket pedig mint méltó partnereket üdvözlik mostanság.