Orbán Viktor doorstep nyilatkozata az Operatív Törzs szerda reggeli ülése után
2016. március 23. Budapest

Operatív Törzs ülést tartottunk, és áttekintettük a helyzetet. A tegnapi, Belgiumban történt terror merényletek miatt jöttünk össze. Ezeknek a helyszíne az Brüsszel volt, tehát Belgium területe, de abban egyetértés van ma egész Európában, hogy a támadás célpontja az nem Belgium volt – miért is lett volna éppen Belgium? –, a támadásnak a célpontja az Európai Unió volt, és Magyarország az Európai Unió tagja. Következésképpen, úgy kell tekintenünk biztonsági szempontból, ami Brüsszelben történt, mint egy olyan támadást, ami Magyarország ellen is irányul, szerencsére nem Magyarország területén történt. De föl kell készülnünk arra, hogy miután mi az Európai Unió területéhez tartozunk, ezért itt is a veszély elhárításához szükséges minden intézkedést meg kell hozni. Áttekintettük azt, hogy milyen intézkedéseket kell tennünk. Előszedem a jegyzeteimet. Először is fönntartjuk a kettes fokozatú terrorvédelmi intézkedéseket. A TEK-nél, a Terrorelhárító Központnál teljes riadót rendeltünk el a központban, azt is érvényben tartjuk. Elrendeltünk fokozott rendőri ellenőrzést az egész ország területére, és a migrációs válsághelyzet kihirdetését pedig érvényben tartjuk. Utasítottam ezen kívül a belügyminisztert, hogy már a mai kormányülésre az összes olyan előterjesztést készítse össze nekünk, amelyek az elmúlt időszakban politikai viták tárgyát képezték és valamiért elakadtak, például alkotmánymódosítás, például a különböző információkat kezelő szolgálatok közötti információ átadást és összegzést biztosító mechanizmusok kérdése. Technológiai fejlesztéseket kell végrehajtanunk. Kérdem egy előterjesztést arról, hogy milyen fejlesztéseket, első sorban információgyűjtési fejlesztéseket terveztünk és halasztottunk el a költségvetési helyzet miatt a korábbi években, ezeket mind vegyük elő, és zárkózzunk föl a legjobb technikai fölkészültséggel rendelkező titkosszolgálati országoknak a sorába. Technológiát fogunk vásárolni, képzéseket, oktatásokat fogunk tartani. Én arra szeretném kérni a lakosságot, hogy miután most biztonsági intézkedések történnek az egész ország területén, ezt fogadják türelemmel és megértéssel, és ott, ahol ilyen igény van, akkor legyenek kedvesek és működjenek együtt a hatóságainkkal.

Az előbb említett intézkedésekből mit fognak az emberek a saját mindennapjaikban tapasztalni?

Sok rendőrt fognak látni. Itt-ott, különösen a reptér környékén páncélozott egységeket és eszközöket fognak majd látni, időnként járőröző katonai rendészeket is fognak látni, és arra kell figyelni, hogy ilyenkor az információ továbbítására használt eszközöket is folyamatosan figyeljük.

A határon mi a helyzet? Múlt héten, pénteken Brüsszelben említette, még a terrortámadás előtt, hogy szó lehet a fokozott készültség felülvizsgálatáról. Evvel kapcsolatban milyen döntés születhet?

Egyelőre minden magas besorolású intézkedést fönntartunk, tehát a visszalépés egyetlen területen sem indokolt. A helyzet éppen az ellenkezőjét követeli meg. Tehát minden intézkedést fönntartunk, vagy egy fokozattal megemelünk.