Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Amerikai Barátaink és a világ minden tájáról idesereglett Konzervatívok!
Mindannyiukat köszöntöm. Külön is köszöntöm Václav Klaus barátomat. Az nem meglepő dolog, hogy ő Európa intellektuálisan legbátrabb embere, hiszen amilyen hosszú életet élt, ez igazán el is várható tőle, de hogy még mindig ő legyen közöttünk a legfiatalabb és legfrissebb, az azért mindannyiunkat meglep. Nagyon köszönjük, hogy eljöttél, és itt vagy velünk, kedves Klaus.
Én is tudom, hogy Önök jobb beszédet érdemelnének, mint ami most következik, de mindannyian tudjuk, hogy délelőtt sem úszni, sem futni nem lehet világcsúcsot. Kérem, hogy ennek a megértésével fogadják a gondolataimat. Akárhogy is, nagyszerű, hogy itt vannak. Szerencsés egybeesés. Egy hónapja nyertük meg a zsinórban negyedik választásunkat, és négy napja alakíthattam meg az ötödik konzervatív, keresztény kormányomat, és most itt lehetek Önökkel. Mindig jó, ha az ember barátok között beszélhet, és az különösen jó, hogyha az ember szavai mögött van fedezet, és mi, magyarok most joggal érezzük úgy, hogy a szavaink mögött van fedezet.
Barátaim!
Nagy utat tettünk meg. A nyolcvanas években az egykori keleti blokkban illegálisan terjesztett szamizdatokból olvastunk arról, hogy mi történik az Egyesült Államokban, most pedig itt állunk, és Magyarország ad helyet a Republikánus Párt, a Grand Old Party legfontosabb politikai gyűlésének. Jól emlékszem, hogy akkortájt irigykedtünk Önökre. Irigyeltük a demokratikus vita kultúráját. A szabadságot, amelyben a közös dolgaikat rendezték Amerikában. Irigyeltük Reagan elnököt karizmájáért, lendületéért, szellemességéért és politikájáért, és persze szurkoltunk neki. Nekünk csak a szürke öltönyös kommunista funkcionáriusok jutottak és az általuk használt politikai újbeszél, a fullasztó légkör és a kilátástalanság.
Kedves Amerikai Barátaink!
Ha látták a „Csernobil” című sorozatot, lehet elképzelésük arról, hogy miről beszélek. Ebből jutott nekünk negyven hosszú év. Ma pedig otthont adunk ennek a nagyszerű rendezvénynek, amiért szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, de legfőképpen Önöknek, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel. Minden magyar ember nevében köszönöm az amerikai barátainknak és a többi országból érkezetteknek, hogy megtiszteltek bennünket, és eljöttek Budapestre.
Mivel járulhatok hozzá a mai gyűléshez? Talán ha elmondom, hogy hogyan győztünk. Hogyan győztük le először a kommunisták rendszerét, aztán hogyan győztük le a liberálisokat, és aztán legutóbb hogyan győztük le a nemzetközi liberális baloldal Magyarország ellen egyesített csapatait a választásokon. Elmondom most Önöknek, hogyan győztük le őket először, másodszor, harmadszor, negyedszer és ötödször, és hogyan fogjuk őket legyőzni ismét. Ahogy a Fradi-tábor mondja: még, még, még, ennyi nem elég! El fogom Önöknek mondani, hogy hogyan sikerült lelkes egyetemistáknak lebontani a diktatúrát, aztán megtörni a visszatérő kommunisták és liberálisok véleményuralmát, és hogyan sikerült véget vetni a progresszívek közéleti dominanciájának. Elmondom Önöknek, miként vált Magyarország a konzervatív és keresztény értékek bástyájává Európában. Persze az én hosszú beszédem helyett mindez elintézhető lenne röviden és egyszerűen is. Patton tábornoktól azt tanultuk, hogy a csata mindenkiből kihozza a legjobbat, és megtisztít mindentől, ami gyengévé tesz. Ez igaz a politikai csatára is. Itt, Barátaim, csak a legjobbak maradnak talpon, vagyis röviden: a győzelemnek az a végső feltétele, hogy nekünk kell a legjobbakká válnunk. Ha te vagy a legjobb, akkor győzhetsz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kezdjük azzal, hogy Önöknek, hazájukat szerető politikusoknak van egy olyan problémájuk, amivel mi, magyarok már sikerrel megküzdöttünk. Ez a probléma – ha jól látom, Amerikában és Nyugat-Európában is – a progresszív liberálisok közéleti dominanciája. Az, hogy ők ülnek a legfontosabb hivatalok legfontosabb tisztségében, övék a média meghatározó pozíciói, ők készítik a magas- és tömegkultúra minden politikailag indoktrináló alkotását. Ők, a progresszív baloldal mondja meg, mi igaz, és mi nem, mi helyes, és mi helytelen. Konzervatívként pedig úgy kell érezni magunkat a közéletünkben, mint Stingnek New Yorkban: mint egy legális idegen, like a legal alien.
Kedves Amerikai Barátaink!
Magyarországon is ez volt a helyzet. Harminc éve itt is a baloldal volt hatalmon, sőt kommunista diktatúra volt. Az államapparátus teljes gépezete azon dolgozott, hogy bebetonozza a kommunisták hatalmát. Bármilyen furcsán is hangzik, mi, én magam is egy woke-világban nőttünk fel. Csak nálunk még a kritikai fajelméletet úgy hívták, hogy tudományos szocializmus, és ugyanúgy az egyetemen tanították, mint a woke-ot most Önöknél. Mindennapi szocialista diktatúra – ebben nőttünk föl. Politikai korrektség, orwelli újbeszél, állam által irányított nyilvánosság, a magántulajdon kisajátítása és a jobboldaliak megbélyegzése.
Kedves Amerikai Barátaink és Külföldről Érkezettek!
Volt egy vicc nálunk a kommunizmusban arról, hogy vajon lehet-e viccelni a kommunizmusban. És a vicc szerint a Szovjetunióban egy politikai viccpályázatot írtak ki a következő módon: a harmadik helyezett két hét all inclusive utazást nyer Szibériába, a második helyezett egy évit, az első helyezett pedig egy életfogytiglani utazást.
Amerikai Barátaink!
Ha úgy érzik, hogy egyre inkább értik ezt a viccet, ideje elkezdeniük cselekedni. Mi mindenesetre fellázadtunk, és a nyolcvanas évek végén úgy döntöttünk, hogy ebből elég volt. Vissza akartuk szerezni a hazánkat és a szabadságunkat, vissza akartuk szerezni a hazánk szabadságát. A kommunisták válasza nem maradt el: rendőrattak, betiltás, lehallgatások, állami ügynökök beépítse. Fenyegetés és zsarolás. De mi kitartottunk és győztünk. A szovjetek ki, a kommunisták le. Azt hittük, végre megkaptuk, amire vágytunk, de tévedtünk. A liberálisok és a konzervatívok ugyan kötöttek egy antikommunista paktumot a diktatúra alatt, de a liberálisok az első adandó alkalommal a kommunisták mellé álltak. Kiderült, hogy ők valójában természetes szövetségesek. Ha nem tévedek, ilyesfajta, bűnben fogant frigyet az Egyesült Államokban is láttak már. Summa summárum, az első választás után a posztkommunisták, liberálisok és progresszívek által uralt közélet két vállra fektette a magyar jobboldalt. Amikor 2016-ban Donald Trump barátom megnyerte Önöknél az elnökválasztást, egyik fő ígérete az volt, hogy le kell csapolni a mocsarat. Trump elnök úrnak elvitathatatlan érdemei vannak, de mégsem választották újra 2020-ban. Pontosan úgy járt, ahogy mi jártunk az első konzervatív, keresztény kormányunkkal 2002-ben: kiválóan kormányoztunk – ennyi szerénytelenséget talán ilyen sok év távlatában megengedhetek magamnak –, de a magyar baloldal mocsara lehúzott minket. És aztán 2002 és 2010 között az történt, ami ilyenkor lenni szokott: a szocialisták elköltötték az emberek pénzét. Magyarország eladósodott, a gazdaság recesszióba esett, az infláció elszabadult, a munkanélküliség nőtt, az emberek pedig nem tudták kifizetni a számláikat. Az erőszak elszabadult az utcákon, félkatonai csoportok masíroztak, rég volt, de emlékezzenek rá: etnikai alapú gyilkosságsorozatok borzolták a kedélyeket. A rendőrséget a baloldal annyira leépítette, hogy nem volt képes fenntartani a minimális rendet sem, a jog nem az áldozatokat, hanem az elkövetőket védte.
Kedves Amerikai Barátaim!
Azt hiszem, már Önök is láttak ilyet. Azt tartja a Szentírás: gyümölcséről ismerszik meg a fa. Hát a progresszív kormányzás gyümölcse magáért beszél: gazdasági csőd és utcai erőszak. Ha baloldali kormány kerül hatalomra, a történet vége szinte mindig ugyanez. De, kedves Barátaim, 2002-ben mi a választási vereség után megmaradt csapatainkból népmozgalmat és szellemi ellenállást szerveztünk. Nem védekeztünk, nem törődtünk bele a kisebbségi helyzetünkbe, győzelemre játszottunk, és meghirdettük a rekonkvisztát.
Kedves Barátaim!
A terv sikerült. 2010-ben visszatértünk. Beletettünk nyolc évet. Lépésről lépésre, tégláról téglára. Harcoltunk és építkeztünk. A recept elkészült. Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszerét kikísérleteztük. Mi már levettük a laboratóriumi orvosi köpenyt, Magyarország most tavasszal megkapta a negyedik dózist, és jelentem: a beteg teljesen meggyógyult. A recept nyílt felhasználású, szabadon elvihető, tizenkét pontból áll, amit most meg is osztok Önökkel. A tizenkettes – külföldi barátainknak mondom – a magyar szabadságharcosok szerencseszáma.
A magyar recept első pontja: a saját szabályaink szerint kell játszani. Győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utat. Churchill mondta: ha vannak ellenségeid, az a biztos jele annak, hogy valamit jól csinálsz. Éppen ezért nem szabad, hogy eltántorítson, ha kígyót-békát kiabálnak ránk, az sem, ha szalonképtelennek minősítenek, és az sem, ha külföldön bajkeverőként kezelnek. Sőt, az a gyanús, ha mindez nem történik meg. Jegyezzék meg, kérem, aki az ellenfelei szabályai szerint játszik, az bizonyosan veszíteni fog.
Második pont: nemzeti konzervativizmus a belpolitikában. A nemzet ügye nem ideológia, de még csak nem is hagyomány kérdése. Azért kell gyámolítani az egyházakat és támogatni a családokat, mert belőlük épül fel a nemzet. Ez azt is jelenti, hogy a választók oldalán kell maradni. Mi azért döntöttünk úgy, hogy megállítjuk a migrációt, és felépítjük a falat a déli határon, mert a magyar emberek azt mondták, nem akarnak illegális bevándorlókat. Azt mondták: Viktor, építsd fel azt a falat. Három hónap múlva állt a határzár. A dolog titka, hogy nem kell túlgondolni. A magyar kerítés egy egyszerű drótkerítés mozgásérzékelőkkel, őrtornyokkal és kamerákkal, de ha az emberek meg akarják védeni az országukat, ez éppen elég. A progresszívek Achilles-sarka pontosan az, hogy ők a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a társadalomra. De a veszély egyben nekünk esély is, mert a fontos kérdésekben valójában az emberek nem szeretik a baloldali lázálmokat. Meg kell találni azt a néhány kérdést, amiben a baloldal teljesen elszakadt a valóságtól, és be kell mutatni, de úgy, hogy ne csak a tojásfejűek értsék.
A harmadik pont: nemzeti érdek a külpolitikában. A progresszívek mindig úgy vannak vele, hogy a külpolitika az ideológiák csatája. A jók és a rosszak küzdelme, ahol a történelem menete végleg eldől. De akárhogy nézem, kedves Barátaim, az elmúlt száz évben már legalább négy ilyen „utolsó nagy csata” volt. Valami hibádzik a képletben. A mi válaszunk legyen egyszerű és világos antitézise a progresszíveknek. A nemzet az első! Hungary First! America First! Érdekalapú külpolitikára van szükségünk. Ez nem mindig könnyű, mert a külpolitika gyakran bonyolult világ. Itt van például a szomszédunkban zajló háború. Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Elítéljük a támadót, a megtámadottat pedig segítjük, de közben tudjuk, hogy Magyarországot nem Ukrajna védi meg – micsoda csacsiság ez! – Magyarországot a NATO és a Magyar Honvédség tudja megvédeni. Népességarányosan befogadtuk a legtöbb menekültet, és a magyar emberek szívesen segítenek. Szívesen segítenek, de a háború árát nem akarják ők fizetni, mert ez nem az ő háborújuk, és nekik hasznuk sem származik belőle. Pontosan tudják, hogy a háborúval jönnek a szankciók, elszabadul az infláció, stagnál a gazdaság, és a háború mindig elszegényíti az embereket. Nem szabad felülni a szirénhangoknak, bármennyire is csábítónak tűnnek. A mi célunk a béke helyreállítása, nem pedig a háború folytatása, mert ez a mi nemzeti érdekünk. Hungary First!
Negyedik pont, kedves Barátaim, legyen médiánk! A progresszív baloldal őrültségeit csak akkor tudjuk bemutatni, ha van média, ami segít ebben. A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. Éppen az a baj, hogy a modern nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik. Akik a riportereket az egyetemeken tanították, már azok is progresszív baloldali elveket vallottak. És amint megjelenik egy konzervatív szereplő a médiatérben, kritizálják, nekiesnek, lejáratják, és szalonképtelenné teszik. Én ismerem a nyugati demokrácia régi ethoszát, hogy a pártpolitikának és a sajtónak el kell különülnie. Így kellene lennie. De, Barátaim, a demokraták – például Amerikában – nem tartják be ezeket a szabályokat. Próbálják meg összeszámolni, hány médium szolgálja ki a Demokrata Pártot! A CNN, a New York Times, és még sorolhatnám, estig sem érnék a végére. Persze a Grand Old Partynak is vannak szövetséges médiumai, de azok nem veszik fel a versenyt a liberális médiauralommal. Egyedül Tucker Carlson barátom teszi oda magát rendíthetetlenül. Az ő műsora a legnézettebb. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy éjjel-nappal ilyen műsoroknak kellene menniük, ahogy Önöknél mondják: twenty-four-seven.
Ötödik pont: Leplezd le ellenfeleid szándékát! A média megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a győzelemnek. Tabudöntögetőnek is kell lenni. Ezt talán az amerikai barátaimnak nem kell bemutatnom, mert ki lenne nagyobb tabudöntögető, mint maga Donald Trump elnök? De lehet még fokozni a dolgot: nem a ma, hanem a holnap tabuit kell ledönteni. Mi itt, Magyarországon ezt úgy csináljuk, hogy már azelőtt napvilágra hozzuk, mire készül a baloldal, még mielőtt megtennék. Először tagadni fogják, de aztán még nagyobb lesz a siker, amikor kiderül: végig nekünk volt igazunk. Itt van például a gyermekeket célzó LMBTQ-propaganda. Ez itt nálunk még új dolog, de mi már most megsemmisítettük. Mi ezt az ügyet napvilágra hoztuk, és népszavazást tartottunk róla. A gyermekek érzékenyítését a magyar emberek elsöprő többsége elutasította. Azzal, hogy korábban fedtük fel, mire készül a baloldal, védekezésre kényszerítettük őket, és végső soron el kellett ismerjék, hogy valóban ez a tervük, hiszen támadták a mi kezdeményezésünket. Ismét Patton tábornokot idézném: “A good plan, violently executed now, is better than a perfect plan next week.”
Hatodik pont: gazdaság, gazdaság, gazdaság. Azt mindannyian tudjuk, a baloldal a gazdaságot elvont eszmék szerint akarja működtetni. Ez a jobboldal számára csapda. Tilos! Mi, amikor hatalomra kerültünk, eldöntöttük, hogy csak olyan gazdaságpolitikát szabad csinálni, ami a választópolgárok többségének hasznos. Van is erről itt, Magyarországon egy mottónk: „Velünk még az is jól jár, aki nem ránk szavaz.” Ezzel totális ellentétei vagyunk a progresszíveknek, akikkel még azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaztak. Végül is az emberek munkát akarnak, az emberek nem gazdasági elméleteket, hanem munkát akarnak. Az emberek előre akarnak jutni az életben, és az emberek jobb életet szeretnének gyermekeiknek, mint amilyen nekik jutott. Ha egy jobboldali kormány mindezt nem tudja szállítani, bukásra van ítélve.
Hetedik pontunk: ne szorulj ki a szélére! Ezt azért mondom Önöknek, mert a jobboldalon időről időre felütik a fejüket szélsőséges összeesküvés-elméletek úgy, ahogy a baloldalon is rendszeresen felütik a fejüket a szélsőséges utópiák. Ha jól megkapargatjuk, valójában az emberek egyikből sem kérnek. De, Barátaim, mi a különbség a szélsőjobbról induló tudománytagadás és a LMBTQ-mozgalmak biológiatagadása között? A válasz egyszerű: semmi különbség sincsen. Meg kell adni az Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré és a természettudománynak, ami a természettudományé. Lehet, hogy az internetes fórumokon hatalmas népszerűségre teszünk szert, ha hirdetünk összeesküvés-elméleteket. Ráadásul ezekben néha van is igazság, de a szavazók nagy részét valójában eltávolítjuk maguktól, kiszorulunk a szélére, és a végén veszítünk.
Nyolcadik pont: minden nap olvassunk! A book a day, keeps the defeat away. Tudom, hogy ez furcsán hat. Nem vagyok tudós ember, de a helyzet az, hogy a bonyolult dolgok megértésére és átadására a könyveknél eddig még nem találtak fel jobb eszközt. A világ pedig egyre bonyolultabb, időt kell rá szánni, hogy megértsük. Például én magam minden héten kijelölök egy napot, amit csak olvasásra fordítok. Az olvasás abban is segít, hogy megértsük, mit gondolnak ellenfeleink, és hol hibázik az ő észjárásuk. Ha ez megvan, a többi már csak technikai munka. Le kell fordítani mindezt a hétköznapi cselekvés és a politikai kommunikáció nyelvére. Igaz, hogy a spin doctor egy hasznos állatfajta, de megérteni a problémát nekünk, politikacsinálóknak kell.
Kilencedik pont: legyen hited! A hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hiszi, hogy lesz egyszer végelszámolás, és a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, bármit megtehet, ami hatalmában áll. Ezért bátorítsuk a fiatal konzervatív politikusnövendékeket, hogy foglalkozzanak a hitélettel. Ezt eleinte én sem tartottam fontosnak, de megtanultam, hogyha rászánjuk az időt a hitünkre, akkor a sikerek is könnyebben jönnek. Harminckét éve vagyok képviselő, és a tizenhetedik miniszterelnöki évemet kezdem. Én hallgattam Ézsaiás prófétára, aki azt mondja: „ha nem hisztek, nem maradtok meg.” A politikában ez a törvény, kedves Barátaim!
Tizedik pont: keress barátokat! Ellenfeleink, a progresszív liberálisok és a neomarxisták végtelenül egységesek. Védik egymás hátát. Ezzel szemben mi, konzervatívok képesek vagyunk a legkisebb ügyben is összeveszni egymással. Aztán meg csodálkozunk, hogy az ellenfeleink bekerítenek bennünket. Valóban, bennünk van szellemi igényesség, és nekünk fontosak a szellemi nüánszok is. De ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, miben nem értünk egyet a másikkal, hanem azt keressük, hogy hol vannak a közös pontok. Egy példa. A Vatikán az egyik legfontosabb európai szövetségesünk. Szövetséges a keresztény értékek őrzőjeként, a családok gyámolítása ügyében, és együtt valljuk: az apa férfi és az anya nő. Együtt állunk ki a békéért és az ukrajnai menekültek ügyéért, de eközben mást gondolunk az illegális migrációról. Nem azt kell nézni, mi mentén tudnánk jól összevitatkozni, hanem azt kell keresni, miként tudunk együttműködni. Higgyék el, ha nem így teszünk, ellenfeleink egyesével vadásznak le bennünket.
Tizenegyedik pont: építs közösségeket! Barátaim, az évek során azt is megtanultam, hogy nincsen konzervatív politikai siker működő közösségek nélkül. Minél kevesebb a közösség, és minél magányosabbak az emberek, annál több szavazó megy a liberálisokhoz, és minél több a közösség, annál több voksot kapunk mi. Ez ilyen egyszerű. Nem kell ezt magyarázni. Az Egyesült Államokban találjuk a világ legjobban működő klubjait, társaságait és közösségeit. Amit meg kell értenünk, hogy ilyen közösségekkel egy politikai entitásnak is rendelkeznie kell.
És végül a tizenkettedik pont: építs intézményeket! A sikeres politikához intézményekre és intézetekre van szükség. Legyen az think tank, oktatási központ, tehetséggondozó műhely, külkapcsolati intézet, ifjúsági szervezet, bármi, csak a politika felől értelmezhető legyen. Ne felejtsük el: politikusok jönnek-mennek, de az intézmények generációkon át velünk maradnak. Ők, az intézmények képesek intellektuálisan megújítani a politikát. Új ötletek, új gondolatok, új emberek kellenek újra és újra. Ha ezek elfogynak, elfogy a muníció, és az ellenfél kegyetlenül két vállra fektet bennünket.
Kedves Barátaim!
Az egész világ hatalmas változásokon megy keresztül. Furcsa, de igaz, hogy a pusztító ideológiák, a fasizmus és a kommunizmus Nyugatról származnak. Sosem gondoltuk volna, hogy a kommunisták nemcsak Keletről, de Nyugatról is visszatérhetnek. Most pedig úgy áll a dolog, hogy a progresszívek az egész nyugati civilizációt fenyegetik, és ami igazán veszélyes, nem is kívülről, hanem belülről. Önöknek, kedves Amerikai Barátaink, az Egyesült Államokkal, nekünk az Európai Unióval van dolgunk. Ugyanazok az emberek: arctalan, ideológiailag képzett bürokrata emberek ülnek Washington DC-ben és Brüsszelben. Progresszív liberálisok, a woke-álomtól megrészegült újmarxisták, Soros György kitartott emberei, a nyílt társadalom propagálói. El akarják törölni a nyugati életformát, amit Önök is, mi is annyira szeretünk. Amiért az Önök szülei küzdöttek a II. világháború és a hidegháború alatt, és amiért mi is megküzdöttünk, amikor elzavartuk Magyarországról a szovjet kommunistákat.
Barátaim!
Fel kell vennünk a harcot, és ebben a harcban csak együtt, és csak szervezetten lehetünk sikeresek. Vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben. Barátokra kell lelnünk, és szövetségest kell találnunk egymásban. Koordinálnunk kell csapataink mozgását, mert nagy megmérettetés előtt állunk. 2024 sorsdöntő lesz. Önöknél elnök- és kongresszusi választások lesznek, nálunk európai parlamenti választások. Ez a két helyszín ki is jelöli a nyugati civilizációért folytatott harc két frontját. Ma egyik sincs a kezünkben. Pedig mind a kettőre szükségünk van. Két évünk van, hogy felkészüljünk. A magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver. Csak meló van. Csinálni kell. Menjünk és csináljuk! Thanks and good luck!
