- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-etiop-kereszteny-vezetokkel-targyalt/ -

Orbán Viktor etióp keresztény vezetőkkel tárgyalt

Orbán Viktor, valamint Berhaneyesus Demerew Souraphiel bíboros, az Etióp Katolikus Egyház vezetője, Samson Bekele Demissie, az Etióp Ortodox Tewahedo Egyház (EOTC) Gyermek- és Családügyi Szervezetének (CFAO) vezérigazgatója, valamint Girma Borishie Bati, a Mekane Yesus Etióp Evangéliumi Egyház (EECMY) Fejlesztési és Társadalmi Bizottságának (DASSC) igazgatója megbeszélésére eredetileg idén tavasszal került volna sor, ám a március 10-én történt etióp légi katasztrófa, illetve az ennek kapcsán Etiópiában elrendelt nemzeti gyász miatt a látogatás elhalasztásáról döntöttek.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A keddi tárgyaláson az etióp keresztény vezetők a magyar miniszterelnöknek kifejtették: egyházaik ellenzik a kivándorlást az afrikai országokból; azt szeretnék, hogy a fiatalok hazájukban boldoguljanak. Mint fogalmaztak, a szülőföldjüket elhagyók kiszolgáltatottakká, embercsempészek „játékszereivé” válnak. Elismeréssel szóltak arról, hogy Magyarország számos etiópiai fiatalnak biztosított ösztöndíjat, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, hogy szolgálják országukat. A bíboros köszönetet mondott mind az etióp kormánynak, mind Magyarországnak ezért a lehetőségért, valamint azért is, hogy a magyar kormány anyagilag támogatja egy etiópiai menekülttábor és egy szegénykórház fejlesztését.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A megbeszélésen egyetértettek, hogy Európának törekednie kellene arra, hogy hű maradjon keresztény örökségéhez. A Nyugatnak nem szabadna szégyellnie kereszténynek lenni, akár válságok idején, akár jobb időkben – hangzott el.

Etiópia lakossága közel 110 millió fő, amelynek 60 százaléka keresztény, 35 százaléka pedig muszlim, akik körében egyre erősödik a radikalizmus. Az Open Doors keresztény emberi jogi civil szervezet szerint Etiópia a keresztényüldözés tekintetében legnagyobb veszélyben lévő 30 ország közé tartozik.