Volf-Nagy Tünde: Köszöntöm a nézőket, és üdvözlöm Orbán Viktor miniszterelnököt!
Jó napot kívánok!
2022-ben Európa szívében, itt a közvetlen szomszédságunkban háború van. Talán csak a nagyanyáink vagy az apáink emlékeznek hasonlóra. A délszláv háború óta pedig nem volt magyar kormány, amelynek bármi fajta stratégiája kellett volna, hogy legyen háború esetére. Mi a dolga egy felelős kormánynak, ha a szomszédban háború dúl?
Hát én emlékszem ilyen helyzetre. Nagypapa is vagyok már. Ez a harmadik háború, amikor úgy adódik, hogy éppen én vagyok Magyarország miniszterelnöke. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy 1999-ben, egy nappal azután, hogy beléptünk a NATO-ba, kitört a háború, a NATO döntött a beavatkozásról Szerbia és az albánok között. Akkor is fönnállt az a helyzet, az a veszély, hogy miután a háború a szomszédságunkban van, belesodródhatunk. Aztán később, 2015-ben az első ukrán–orosz háború, amit krími konfliktusnak nevezünk, szintén a szomszédságunkban volt, hiszen Ukrajna a szomszédunk. És most a második orosz–ukrán háború a szomszédságunkban zajlik, tehát Magyarország nem áll tapasztalatok nélkül most, amikor kezelni kell ezt a helyzetet. És a korábbi helyzetekben is az volt a magyar álláspont, akkor is azt képviseltem, most is az a magyar álláspont, most is azt képviselem, hogy Magyarországnak ebből a háborúból, ebből a fegyveres konfliktusból ki kell maradnia, és erre kell összpontosítani az erőfeszítéseinket.
Azt mondta a NATO-csúcs után is, hogy nem engedhetjük meg, hogy Magyarország belesodródjon ebbe a háborúba. Ez két kérdést is felvet bennem. Egyrészt, hogy hogyan tudna belesodródni egy ilyen háborúba? Másrészt pedig kinek nem engedhetjük meg? Tehát kinek állna érdekében egyáltalán, hogy egy ilyen háborúban részt vegyünk?
Ugye, a legfontosabb, hogy amikor háborús helyzet alakul ki, akkor zűrzavar lesz, és ideges, kapkodó, gyors lépéseket sürgető helyzet alakul ki. Nagyon fontos, hogy egy olyan ország, amely a háborús térséghez közel van, Magyarország szomszédos ország, ott ez ne következzen be. Ezt úgy hívjuk, hogy stratégiai nyugalom. Most arra van szükség. Tehát óvakodni kell minden átgondolatlan, gyorsan meghozott döntéstől, átgondolatlan, esetleg népszerűnek hangzó, de átgondolatlan, következményeikben fel nem mért követeléstől és kezdeményezéstől. Például az, amit a magyar baloldal kér, hogy küldjünk katonákat a háborús övezetbe, nélkülözi a stratégiai türelem és a stratégiai nyugalom erényét. Erre nincsen semmi szükség. Mint ahogy azt sem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket küldjön ebbe a térségbe, hiszen szomszédos országban vagyunk, és azokkal a fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, onnan is vonultattak be katonákat. Mint ahogy a délszláv helyzet, válság, háború idején is nekünk gondolnunk kellett arra, hogy egyébként ott százezrével élnek magyarok is. Tehát minden afelé mutat Magyarország esetében, hogy kimaradjunk a háborúból.
Németország is úgy vélte – és történelmi hagyományai meg is alapozzák ezt –, hogy nem szabad fegyvert szállítani Ukrajnába. Tegnap este bejelentette a német kancellár, hogy ennek ellenére szállítanak fegyvert. Néhány perccel ezelőtt pedig Olaszország jelentette be, hogy fegyvert szállít. Változhat-e a magyar álláspont, és ha fegyvert szállítana, ahogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt újra megerősítette, akkor annak milyen következményei lehetnek?
Az igazság az, hogy a vita elméleti jellegű, mert nem tud változni a magyar álláspont, mert nincs olyan fegyver, amit nélkülözhetnénk. Tehát jelen pillanatban a magyar hadseregnek minden fegyverére szükség van ahhoz, hogy fel tudjunk vonulni az ország keleti határainál, és szükség esetén meg tudjuk védeni a határainkat. Magyarország belekezdett egy haderőfejlesztési programba. Most nem annak van az ideje, hogy arról beszéljünk, hogy milyen lerongyolódott állapotban vettük át a magyar hadiipart meg a magyar hadsereget. A lényeg az, hogy néhány évvel ezelőtt érezve, hogy a következő évtizedben a biztonság lesz a legfontosabb, mi hozzákezdtünk egy nagyarányú hadseregfejlesztési és hadiipar-fejlesztési programhoz. Most építjük a gyárakat, de még nem jöttek le az eszközök a szállítószalagokról, tehát ebben a pillanatban Magyarország, ha akarna, egyébként nem akar, de ha akarna, sem tudna mások rendelkezésére bocsátani semmilyen katonai eszközt.
De ha már a haderőfejlesztésről beszélt, ugye, nagyon sok kritika érte a haderőfejlesztést is. Elsősorban arra hivatkoztak, hogy miért vásárolunk ennyire? Háborúra készülünk?
A békére készülünk, ezért kellett hadiipari fejlesztéseket megindítani. Nézze, ha visszagondolunk az elmúlt tizenkét évre, akkor először volt egy vörösiszap-katasztrófa, utána árvíz, aztán az első ukrán–orosz háború a Krímben, aztán bevándorlás, aztán pandémia, és most a második orosz–ukrán háború. Tehát nem kell atomtudósnak lenni ahhoz, hogy az ember fölmérje, hogy a következő évtized a biztonságról szól. Arról szól a következő évtized, hogy ki tud a saját országa, a saját népe számára biztonságos környezetet teremteni a mindennapi élethez. Ezt mi nem tegnap ismertük föl, hanem tegnapelőtt – ha szabad így fogalmaznom –, évekkel ezelőtt, ezért megindítottuk a szükséges fejlesztéseket. Jókor indítottuk meg, talán kicsit hamarabb is indíthattuk volna, de annyi baj volt itt, ha visszagondol a devizahitelesektől kezdve az alacsony bérekig, a nyugdíjasok nehéz helyzetéig, szóval nem volt annyi pénzünk, hogy mindent egyszerre indítsunk meg, ezért ütemeztük a teendőket, és néhány évvel ezelőtt került sor arra, jött el az a pillanat, amikor meg tudtuk indítani a katonai fejlesztéseket, amelyeket egyébként a baloldal folyamatosan és durván támadott. Szerencse, hogy nem engedtünk, hanem folytattuk ezeket a fejlesztéseket. A németek tegnap döntöttek erről. Mi már néhány évvel korábban ezeket a döntéseket meghoztuk.
Tegnap reggel a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiót hallgattam, ahol a tudósító arról számolt be, hogy milyen barátságosan viszonyul Magyarország az ideérkező, Ukrajnából ide érkező menekültekhez. Aztán a következő mondat az volt, hogy ez milyen cinikus hozzáállás, hiszen bezzeg az Afganisztánból és Szíriából érkező menekülteket nem így fogadták.
Ahhoz sem kell atomtudósnak lenni, hogy valaki különbséget tegyen a messzi muszlim világokból érkező tömegek jobb remény életében Európa felé irányuló áradata meg az ukrán–orosz háború miatt Magyarországra átmenekülő ukránok megsegítése között. Tehát aki ezt a különbséget nem látja, azt hiszem, semmit sem lát a nemzetközi politikából. Tehát akik messziről jönnek, átjönnek jó néhány biztonságos harmadik országon, őket ott kell ellátni, és nekik ott kell segíteni. De szegény ukránok hova menjenek? Hát mi vagyunk a szomszédjaik! Tehát ilyenkor a szabály az, hogy minden menekülten segíteni kell, aki a szomszédból jön, mert ott háború van. Mindegy, hogy miért, mindegy, hogy ki a hibás, mindegy, hogy hogy’ történt, aki onnan menekül, annak segítséget kell adni. Ez egy elemi, emberi, keresztény életösztön. És mi eszerint járunk el; akik Ukrajnából jönnek, biztosak lehetnek abban, hogy itt barátok fogják őket fogadni. Magyarország barátja Ukrajnának és az ukrán embereknek is, ellátjuk őket, szállást adunk, gondoskodunk a gyerekekről. Én tegnap is találkoztam több ilyen családdal, mert ellenőrzést tartottam a keleti határnál, és láttam az átjövőket, beszéltem is velük, minden segítséget meg fogunk nekik adni.
A magyarok segítőkészsége egyébként példaértékű ebben a kérdésben. A kormány, a segélyszervezetek, de privát emberek is felajánlják a segítségüket. Minek köszönhető Ön szerint ez az összefogás?
Ez egy jó ország. Jó ország, jó nép lakja.
Erős és robusztus szankciós csomagot fogadtak el az uniós külügyminiszterek – ezt mondta Szijjártó Péter. Sokan, köztük például a német gazdaság képviselői vagy a német külügyminiszter is kételkednek abban, hogy Oroszországot rövid távon eltántoríthatják ezzel a szankciós csomaggal a szándékaitól. Felmerült a sajtóban, hogy Magyarország blokkolni akarta az EU és a NATO közös álláspontját Oroszországgal kapcsolatban. Mi igaz ebből?
Beszéljünk először a szankciókról. Sose rejtettük véka alá, én személyesen legalábbis sosem, hogy nem hiszek a szankcióknak a jótékony hatásában, nem láttam még olyan országot meg konfliktust, amelyet a szankciók tereltek volna a béke irányába. De most nem az okoskodás ideje van. Tehát Brüsszelben is elmondtam, hogy ugyan mindig más álláspontot képviseltünk a szankciókról általában, de ennek most nincs jelentősége, mert most konkrétan kell beszélni egy helyzetről. Háború van, és most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek. Úgyhogy amilyen szankcióban az uniós országok egyetértenek, azt mi támogatni fogjuk. Minden ezzel ellentétes hír dezinformáció. Erre is föl kell készülnünk, mert a modern világban a háborúk információs háborúk is, ezért vannak dezinformációk. Azért kértem a külügyminiszter urat, ezért vagyok most én is itt az Ön társaságában, hogy minél gyakrabban és aktívabban kommunikáljanak a magyar kormány felelős vezetői, hogy az emberek kapjanak biztos támpontokat, ne essenek semmilyen dezinformációs kampány áldozatául.
Egészen konkrétan az a vád is fölmerült, hogy Magyarország vétózta meg a nemzetközi bankközi utalási rendszer leállítását.
Ez egy hazugság. Ez egy dezinformáció, elegánsan: fake news, magyarul hazugság.
Mennyire veszélyesek ezek az információk és dezinformációk? Nagyon nehéz a kettő között különbséget kell tenni.
Nem véletlenül vált a modern háborúk részévé az információs háború, tehát van jelentősége ennek. Tehát ezt mondom a magyar baloldalnak is, de mondom a nemzetközi kollégáimnak is, hogy ilyenkor a szavaknak súlya van, a szó már majdnem tett egy ilyen helyzetben. Tehát jól meg kell gondolni, hogy ki mit beszél, milyen javaslatokat tesz, mit indítványoz. Például olyasmit indítványozni, mondjuk, a gazdasági szankciók tekintetében, amelyeknek aztán a kárát mi fogjuk elszenvedni, olyan szankciókat kezdeményezni, aminek az lesz a vége, hogy a végén még mi, magyarok fizetjük meg a háború költségét, nem értelmes dolog. Ezért Paks 2-t meg az energia kérdését ki kell hagyni a szankciós kérdésekből, mert egyébként mi fogjuk megfizetni a háború árát, és ezt senki sem akarhatja.
Ugye, a hírek szerint komoly vita folyt arról, hogy itt éppen az EU-vezetők konferenciáján, hogy az energetikai szektort milyen szankciókkal sújtsák? Mi és ki döntött végül amellett, hogy ez lekerült a listáról?
Nem volt egyhangúság ebben az ügyben. Mi elmondtuk, hogy persze, ha ez a döntés születik, akkor Magyarország itt sem lesz akadálya semmilyen megegyezésnek, de ettől nagyon messze voltunk, mert az országok nagyon nagy része számára a szankciók kiterjesztése az energia világába ugyanolyan károkat okozna, mint Magyarországnak. Tehát sokan vagyunk, sok ország van, amelyik úgy érzi, hogy igazságtalan lenne, ha egy olyan háborút, amihez neki nincs köze, a végén még neki kellene megfizetnie. Ezért nem jött létre egyetértés, és egyelőre ez nem is fenyeget.
Ebből következett már az, amit most fogok kérdezni, de szerintem tegyük ezt világossá. Érinti-e bármilyen módon ez a szankciós csomag az ellátásbiztonságot, a magyar–orosz újonnan megkötött megállapodásokat és, ugye, a rezsicsökkentést?
Nem érinti, nem is fogja érinteni, és amíg én vagyok a miniszterelnök, biztosan nem érinti.
Ön tegnap, ugye, a határon járt, az imént már említette. Mit tapasztalt, mit látott?
Lehangoló ez, tudja, hogy van ez, még hogyha nem is hallatszanak ide a zajok meg a katonai összecsapásoknak az elrettentő hangjai, tehát nincs még ágyúdörgés ott, Beregsuránynál, ha áll az ember a határ vonalán, akkor ezt még nem hallja, de közben mindenki tudja, hogy a frontvonal közeledik Magyarország felé. Tehát minél inkább elhúzódik a háború, annál nagyobb a kockázata annak, hogy előbb-utóbb kárpátaljai célpontok is megjelennek majd a háborúban, és a háború hozzánk közelít. Ezért kell a következő héten nagyon nyugodtnak és higgadtnak maradni, hogy ezt a helyzetet majd jól tudjuk kezelni. Ugyanakkor látja az ember a hirtelen természetes közegükből kisodródott embereket, hogy tolják a babakocsit, hozzák a gyerekeket, jönnek az asszonyok, látszik az arcukon a bizonytalanság, és várnak egy jó szót, egy támogatást, és szerencsére a polgármestereink, Tilki képviselő úr, aki azon a környéken dolgozik, a rendőrség meg a katasztrófavédelem odavezényelt emberei úgy járnak el, ahogy egy civilizált, keresztény ország képviselőinek el kell járni, és teljes odaadással, szívből segítik a bajbajutottakat.
2015 óta Magyarország az Európai Unió külső határát védi, nem kevés pénzért. Fölmerült-e most az unió részéről, Brüsszel részéről bármi fajta segítségnyújtás vagy ígéret, pénzügyi segítségnyújtás?
Abszurd helyzetben élünk, már önmagában, amikor a déli menekültválság volt, illetve van, tehát nagyarányú, nagyszámú muszlim menekültáradattal kell szembenézni, akkor semmilyen pénzügyi segítséget nem adott Brüsszel, meg nem is ad, holott egyébként Magyarország nemcsak magát védi a kerítéssel, hanem védi Európa belső területeit, elsősorban a német területeket. De ez nem hatotta meg őket, nem adtak semmilyen segítséget. Itt csak a lengyelekre, a csehekre, a szlovákokra meg az osztrákokra lehetett számítani. Persze pénzt ők sem tudtak adni, de ők legalább adtak rendőröket meg határőröket. Most itt egy másik helyzet. Abszurd helyzet újra. Vannak országok, amelyek itt a határvidéken helyezkednek el, tehát a balti államok, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária. És, ugye, folyamatosan Lengyelországot és Magyarországot mindenfajta pénzügyi fenyegetések érik, tehát ahelyett, hogy támogatnának bennünket, hogy segítenének abban, hogy az Ukrajnából érkező menekülteket ellássuk, segítenének abban, hogy megerősítsük a hadseregünket, a katasztrófavédelmi képességünket, hogy fölkészüljünk egy erőteljesebb védelmi vonal kiépítésére, ahelyett, hogy ehhez pénzügyi segítséget adnának, most sem kapunk semmit. Tehát azt javaslom, hogy a brüsszeliekre ne számítsunk, a történelemben megtanultuk, hogy csak magunkra számíthatunk. Amire számítanunk kell, Brüsszelt tegyük zárójelbe, a NATO. A NATO-ra szükségünk van, mert ha közel kerül a veszély Magyarország határaihoz, akkor a magyar hadsereg minden erőfeszítése ellenére is teljes védelmet csak a NATO kötelékén belül tudunk biztosítani Magyarország számára.
Van-e félnivalója a magyar embereknek?
Háború van. Tehát aki azt mondja, hogy ebben a háborúban nincs kockázat Magyarország számára, nem mond igazat. Az a kérdés inkább, hogy ebben a háborús helyzetben rejlő kockázatot tudjuk-e felelősségteljesen kezelni. Megtaláljuk-e minden nap és minden órában azokat a jó döntéseket, amelyek csökkentik a veszélyt, és amelyek ahhoz segítenek hozzá bennünket, hogy kimaradjunk ebből a konfliktusból. Én ezzel kelek, ezzel fekszem. Minden órában ezzel foglalkozunk, hogyha döntést kell hozni, milyen döntés az, ami leginkább szolgálja a magyar érdekeket, mert Magyarország érdekei az elsők, Magyarország mindenek előtt, tehát milyen döntéseket kell hoznunk annak érdekében, hogy ki tudjunk maradni ebből a konfliktusból, és ne legyenek olyan szankciók sem, amelynek eredményeképpen aztán a végén, ha ki is maradtunk a háborúból, de az árát velünk fizettetik meg. Ehhez a következő hetekben megfeszített figyelmet, összpontosítást és munkát kell végeznünk.
Köszönöm szépen!