Volf-Nagy Tünde: Üdvözlöm a nézőket, és köszöntöm Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét.
Jó estét kívánok!
Amikor legutoljára szeptemberben ugyanitt, a Karmelita kolostor könyvtárában beszélgettünk, akkor minden bizonnyal sokaknak csalódást okoztunk, akik azt várták, hogy akkor szeptember elején nagy drámai bejelentések következnek. Akkor 916 új megbetegedés történt egy nap alatt, ez a szám sajnos most 4.000, 5.000 fölé is emelkedik. Miért most van itt az ideje a drámai bejelentéseknek?
A dráma nem jó műfaj. Jobb, ha az ember azt kerüli, de vannak pillanatok, amikor eljön egy döntés ideje, és akkor azt habozás nélkül meg kell hozni. Ugye, mi egy nagy európai térség részei vagyunk, nem egyedül élünk itt, bár elsők között zártuk le az ország határait, de mégis csak kapcsolatban maradtunk a többi európai országgal. A mi életritmusunk csak bizonyos sávszélesség szerint tér el a többiek életétől, tehát nagyjából az történik Magyarországon is, ami az unió többi országában. Mi szerencsések vagyunk, mert van egy laboratóriumunk, úgy hívják, hogy Ausztria. Mindig őket nézem, velük egyeztetek, az ő kancellárjukkal dolgozom legszorosabban együtt, és azt tudom mondani, hogy nagyjából a fertőzések számát tekintve most van ott Magyarország, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt, amikor ők is bevezették a kijárási tilalmat. És ráadásul mi még elfogadható állapotok között vagyunk. Nem könnyű a helyzet, de összevetve, mondjuk, Nyugat-Európával, ahol nemcsak éjszaka, hanem nappal is kijárási tilalom van, Ausztria és Magyarország még jól áll.
De ha már a szomszédos országokat vagy a nyugat-európai országokat említette, ők már néhány nappal, héttel ezelőtt meghozták ezeket a szigorító intézkedéseket. Mi miért vártunk eddig?
Magyarországnak, Ausztriának, Németországnak van Európában a legtöbb kórházi ágya, és Magyarországnak van a legtöbb lélegeztető készüléke. Majd látni fogja a következő hetekben, hogy milyen nehéz kijárási tilalom mellett élni. Ezért folyamatosan keresni kell azt a pillanatot, amikor még az emberi életkörülmények is fönntarthatók, folytathatók, és az egészséget is meg tudjuk mérni, meg tudjuk tartani, előre látjuk, körülbelül mi fog történni. Most azt tudom mondani, sokat gondolkodtam ezen a döntésen is, hogy a tudósaink meg az elemzőink szerint most körülbelül ötven százalék az esélye annak, hogyha a dolgok így mennek tovább, akkor az egészségügyi ellátórendszer kitart. Mert védekező eszközökből korlátlanul, szinte korlátlanul áll minden rendelkezésre. Az orvosok is jók, az ápolónők is kiválóak, de a számuk véges, és hiába végeznek emberfeletti munkát, ők is csak emberből vannak. Tehát ma azt mondja az összes tanácsadóm, hogyha így mennek tovább a dolgok intézkedés nélkül, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházainkban még el tudjuk látni a betegeket, és az nagyon alacsony, az kevés. Nem lehetett tovább várni, ezeket a döntéseket most meg kellett hozni.
Amikor a múlt héten azt mondta, hogy december elejére körülbelül tízszer annyi lélegeztetőgépre lesz szükség, amennyire most szükség van, akkor azért az egészségügyi dolgozók felkapták a fejüket, mert lehet, hogy lélegeztetőgépből van elég, de hogy szakápolóból, orvosokból nincs elég, az biztos.
Nézem a számokat, még egyszer: Ausztriát is nézem, ugye, egyhetes időeltolódással követjük őket, ez az ökölszabály. Látom, hogy ott mennyi ágy van, és mennyi lélegeztető készülékre van ott szükség, lélegeztetőgépből nekünk még több is van. Úgy kell elképzelni ezt, hogyha bemegy egy kórházba, az intenzív osztályon fekszenek azok, akik súlyos helyzetbe kerültek, és gépre vannak kapcsolva. És van egy szabály, hogy békeidőben egy nővér, egy orvos hány beteget tud kielégítően ellátni. Ezt a számot lehet növelni. Mondjuk a négyet nyolcra, a nyolcat 16-ra, és így tovább, és be fogják látni, hogyha elég nagy térben vannak elhelyezve az ágyak, hogy mi történik. És igaz, hogy csak gépeket kell figyelni, de mégsem lehet egy embernek húsz-harminc gépet figyelni ugyanazzal a komolysággal és felelősséggel, tehát van egy határ, amit figyelembe kell vennünk. És az orvosok azt jelezték, hogy lesz egy határ, ahol ők már ennyi beteget nem tudnak felelősségteljesen ellátni. Így kell elképzelni azt, hogy nincs elég ápolónő meg orvos. Tér van, ágy van, gép van, ember is van, csak több a beteg, mint akiknek ők meg tudják adni azt az ellátást, amit, mondjuk, Ön megadna az édesanyjának vagy az édesapjának, tehát egy igazi, komoly, emberséges ellátást.
Az a helyzet, hogy hatezer koronavírusos beteg van most kórházban, és ez hatszor annyi, mint a tavaszi koronavírus-járvány csúcspontján. Az egészségügyi dolgozók is aggódnak, és ugye szakemberek Önt folyamatosan információval látják el, de hogyha, mondjuk, a statisztikáktól és a rendszertől eltekintünk, ugye, azt mondta korábban, hogyha ez a tendencia folytatódik, akkor az egészségügyi rendszer akár összeomolhat. De ha nem rendszerről meg statisztikákról beszélünk, hanem emberekről, orvosokról, akkor mit jelent, mit mondanak a szakemberek, az, hogy az egészségügyi rendszer összeomolhat, hogy nem lesz ágy, nem lesz orvos?
Azt jelenti, hogy fekszenek a betegek az ágyakon, és akkor tudjuk, hogy egy betegre hány orvos kell, hány ápolónő kell, és hány olyan ember kell, aki egyébként a néha súlyos betegeket is képes emelni, tehát mondjuk úgy, hogy betegmozgató. Ezeket a számokat ismerjük. Mondom még egyszer: ahogy fut föl a járvány, ötven százalék esély van, hogy a mostani orvos, ápolónő és betegmozgató számmal menedzselni képesek lennénk, valahogy kezelni a helyzetet, de ehhez túlságosan nagy a kockázat. Ezért meg kellett hozni ezeket a döntéseket. Lehet, hogy kibírnánk, de ha nem, akkor nagy baj lenne. Ezért itt volt az ideje, hogy most hozzuk meg a döntést. Tehát úgy kell elképzelni valóban, és ezért most éppen medikusokat, orvostanhallgatókat is szolgálatba állítunk, hogy kevesebb az ember, mint amennyi a beteghez optimális esetben szükséges.
Szeptemberben viszonylag kevés korlátozás volt, szinte az egyik vagy a legszigorúbb a maszkviselés kötelezettsége, és azt mondták, hogyha mindenki előírásszerűen hordja a maszkot, akkor nem lesz szükség újabb korlátozásra. Most mégis szükség van erre. Ez azért van, mert sokan nem hordták, vagy nem úgy hordták, ahogy kellett volna, vagy pedig Önök alábecsülték esetleg a veszélyt?
Van egy nyilvánvaló összefüggés, de én nem hárítanék felelősséget az emberekre. Az emberek élnek, ahogy tudnak, meg ahogy lehet. Ha nyolcvan százaléka az embereknek hordja a maszkot, és a találkozások mintegy nyolcvan százalékán van rajtunk maszk, akkor az elegendő ahhoz, hogy a vírust minimum lelassítsuk, de akár meg is fékezzük. Ez egy darabig ment. Ha nem lettek volna az emberek elég fegyelmezettek, és nem hordták volna a maszkot úgy, ahogy tették, akkor hamarabb jutottunk volna el ahhoz a ponthoz, ahol meg kellett hozni a kijárási tilalomra vonatkozó intézkedéseket. Tehát jó, hogy hordták a maszkot, de ez eddig volt elég. Itt a vége, most már másra van szükség. Egyébként a kötelező maszkhasználatot a közterületeken ma éjféltől elő fogjuk írni úgy, ahogy a legtöbb európai ország is ezen az úton jár.
A kijárási korlátozás este nyolc órától reggel öt óráig érvényes. Nem tartanak attól, hogy éppen a késő délutáni órákban ezért, mert nyolckor már otthon kell lenni, mondjuk öt, hat, hét óra körül tumultus alakulhat ki, mondjuk, az élelmiszerboltokban? Monitorozzák mindezt?
De, tartunk ettől, de bízunk az emberek közbölcsességében és közbelátásában. Tehát majd meg fogják azt ott oldani, hogy olyan távolságra álljanak, hogy ne okozzanak bajt egymásnak, és bízunk abban is, hogy az eladók elég talpraesettek lesznek ahhoz, hogy csak annyi embert engedjenek be, akit biztonságosan ki tudnak szolgálni.
Sok mindenben korlátoz minket a járvány, és persze ezek az intézkedések is korlátoznak, és kinek-kinek mi fáj jobban; van, akinek az, hogy nem lehet színházba járni, másnak az, hogy nem lehet sportolni vagy legalábbis konditerembe járni.
A könyvtárak is zárnak.
Könyvtárak is zárnak, állatkertek is zárnak. De zárt kapusok lesznek a focimeccsek is, és akkor, ez pontosan akkor, amikor történelmi mérkőzésekre kerül sor. Sokan, hogy finoman fogalmazzak: árgus szemekkel figyelték, hogy Ön hogyan dönt ebben a kérdésben.
Ahogy egy normális ember. Tehát van az egészség meg az élet, és van a szórakozás, a kettőt nem lehet összekeverni. Tehát van a kocsi, meg van a ló, és a kocsit nem lehet a ló elé fogni. Tehát első az élet meg a védekezés. Hát mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba, színházba vagy meccsre járni, de ez most teljesen másodlagos.
A múlt pénteken engem teljesen meggyőzött, amikor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában azt mondta, hogy azért nem kell átállni, különösen a középiskolákban online oktatásra és szélnek ereszteni a tizenéves fiatalokat plázába, parkokba, mert legalább az iskolában kontroll alatt tartják őket, ott figyelik, hogy viselik-e a maszkokat, illetve távolságot tartanak-e. Mi az, mi győzte meg mégis nagyon rövid időn belül az ellenkezőjéről?
Az, hogy a kijárási tilalmat el lehet és el kell rendelni, mert ez azt jelenti, hogy nem éjfélre kell hazaérni, hanem este nyolcra, és így lerövidült az az idő, amikor a gyerekeink, a középiskolás gyerekeink nem az iskolában, hanem valahol máshol vannak, ha éppen nem otthon. Ugye nem szabadságra küldtük őket, nem vakációra, hanem digitális oktatás lesz, abban részt fognak venni. Este nyolckor pedig már otthon kell lenni. Volna egy kérésem is persze, ahol lehet, elmondom ezt, a szülőkhöz, mert azért a 14-18 éves gyerekek már elég komoly emberek ahhoz, hogy lehessen velük nehéz dolgokról is beszélni. Nekem is volt, van öt középiskolás gyerekem, és most kell beszélni a fejükkel, ha szabad így fogalmaznom. Tehát most kell néhány komoly mondatra időt és figyelmet keríteni, szakítani, mert én értem, hogy fiatalok vagyunk és erősek, és ide nekünk az oroszlánt és előttünk a világ, és igaz, hogy aki erős és fiatal, az megúszhatja egy, mondjuk, az influenzához hasonló betegség szenvedéseivel vagy kellemetlenségeivel ezt a koronavírus-járványt is. De a szülők meg a nagyszülők nem fogják megúszni, és ha a gyerekektől megkapják, akkor bizony a bajt mi hoztuk a nyakukra. És ha kiesik a családból, mert meghal a COVID miatt a nagyszülő vagy a szülő, az egy pótolhatatlan veszteség. És tudom, hogy súlyos meg gyászos, meg talán búskomor is ez a mondat, de ezt most el kell mondanunk a gyerekeinknek, hogy most kérjük őket, figyeljenek oda, számít, hogy hogyan döntenek. Számít, hogy átérzik-e ennek a felelősségét, és alkalmazkodnak-e ehhez a helyzethez. Én kérem őket is meg a szüleiket is, hogy ez legyen világos, hogy most mindannyiunkon múlik, hogy teljes marad-e a család, és mindenki túléli-e ezt a COVID-járványt.
Ahogy a szülőkre is óriási felelősség hárul, úgy azért a tanárokra, akik nem az online oktatásban vesznek részt, óvónőkre, bölcsődés dadákra hihetetlen nyomás nehezedik. Hetente akarják őket tesztelni egy olyan teszttel, egy olyan gyorsteszttel, amire Ön is azt mondta, hogy azért nem teljesen százszázalékos. Mit várnak ettől?
Beszéljünk egyenesen! Tehát ha Ön most egy ilyen gyorsteszten átesik, akkor azt tudjuk biztosan, azt tudjuk, hogyha az azt mondja, hogy Ön fertőzött, akkor 90 százalékos bizonyossággal Ön fertőzött. De ha ez a gyorsteszt azt mondja, hogy Ön nem fertőzött, akkor, hogy ez igaz, annak a valószínűsége 50-60 százalék. És ezt jobb, ha egyenesen és őszintén megmondjuk. És még ha igaz is, hogy nem fertőzött, ha ma leteszteltük, nem következik ebből, hogy holnap reggel valakitől közben nem kapta meg. Tehát ezért a teszttel óvatosan kell bánni. Óriási szakmai viták vannak róla. Nemcsak Magyarországon, egész Európában, a WHO-ban is, hogy’, mikor, mennyit. Van egy szomszédos országunk, Szlovákia, ahol az összes embert letesztelték hatalmas viták mellett, várom, hogy ott is levonják a következtetéseket, és azt is beépíthessük majd a mi tapasztalatainkba. Ma annyit tudunk tenni a bölcsődésekért, az óvónőkért, az iskolában dolgozókért, hogy ezt a bizonytalan, de mégis valami támpontot jelentő gyorstesztet rendelkezésükre bocsátjuk. Ennyit tudunk tenni, de amit tenni tudunk, azt megtesszük a tanárainkért meg az óvónőinkért.
A baloldal általános átfogó tesztelést javasol. Erről mit gondol?
Azt, hogy óriási vita van róla. Értem az ő álláspontjukat. Várjuk meg, hogy a szlovák eredmények mit mutatnak, addig pedig tegyük meg azt, amit józan ész alapján meg lehet tenni. Nemcsak a tanárokat egyébként, hanem minden iskolai dolgozót is tesztelni fogunk, és most várom a jelentést, azt hiszem, van annyi gyorstesztünk, hogy a szociális intézményekben dolgozókat is tesztelni tudjuk minden héten egyszer, és ennyiben legalább valamennyi biztonságot, még ha nem is teljeset, de azért adjunk nekik.
Az az igazság, hogy nagyon sokan belefáradtak a vírus elleni védekezésbe, pedig az egyéni felelősségre talán sohasem volt annyira szükség, mint éppen ezekben a pillanatokban vagy ezekben a napokban. Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy közreműködjenek, hogy együttműködjenek? Mert büntetéssel biztosan, vagy csak büntetéssel biztosan nem.
Nem mindegy, hogy belefáradunk valamibe, vagy belehalunk valamibe. Ez a legfontosabb, ezt azért nem olyan nehéz átlátni, és a magyar mégiscsak egy kultúrnép, egy intelligens közösség a mienk. Ezt szerintem még a legbelefáradtabbak is belátják. Tehát én nagyon bízom abban, hogy az emberek átérzik ennek a helyzetnek a komolyságát. Az eddigi tapasztalataink, bár biztos mindenkinek vannak negatív tapasztalatai is, nekem összességében márciustól kezdődően inkább egy a saját országunkba és embereinkbe vetett hitemet megerősítő tapasztalatok jutottak osztályrészül. Tehát én úgy látom, halad ez, jól halad ez, és menni fog. Biztos vagyok benne, hogy miután a szabályok önmagában nem elégségesek, a kormány szigora önmagában nem elégséges, ehhez kell…
A büntetés sem elégséges…
A büntetés meg végképp nem. Kell az embereknek a belátása, de szerintem az ott van, megvan, előhozható, menni fog ez. Egyszer már sikerült, miért ne sikerülne most másodjára is?
Azért ez a második hullám talán nehezebb. Könnyebb is, hiszen az elsőnek a tapasztalatából sokat tanultunk, de….
Igen, igen…
…újra fölvenni ugyanazt, újra a korlátozásoknak alárendelni magunkat…
Persze. Na jó, de egy meccs is két félidőből áll.
Reméljük, csak kettőből áll egyébként…
Ki kell jönni a második félidőre is, tehát az ember az első félidő után többet tud arról, hogy mi vár rá a pályán a másodikban. Tehát van annak előnye, igaz, hogy fáradtabb, de viszont a tudása meg több, tehát azért sok minden szól mellette meg ellene annak az érvnek, hogy a második hullámot könnyebben tudjuk majd viselni. De egy dologban nem látok, nincs bennem kétség, nem látok bizonytalanságot, hogy most közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt. Tehát a vakcina az belátható távolságban van, és a megoldás a vakcina. Ez egy olyan ellenség, amivel szemben állunk, hogy valahogy meg kell ölni. Most csak korlátozzuk, meg lassítjuk, meg kikerüljük, de a megoldás az, hogyha megöljük. Ebben csak a vakcina tud nekünk segíteni. Védetté tesszük magunkat azzal szemben, hogy meg tudjon támadni, elvesszük az esélyét, és ez nincs messze. Tehát én úgy látom, hogy ma annyival könnyebb a helyzet, hogy addig kell kitartani, amíg a vakcina megérkezik. Tavasszal nem tudtuk, hogy meddig kell kitartani, csak reménykedtünk. Akkor az a remény inkább az általános emberi derűből és természetből jött. Most meg racionális alapja is van.
De azért, hogy meddig vagy mennyi az annyi, azért ez nem mindegy. Ön azt mondta, hogy annyira belátható távolságban van már a vakcina, hogy december-januárról beszélt. Nyugat-Európában, például Németországban, a német sajtóban sokkal óvatosabban fogalmaznak, áprilisról, tavaszról vagy késő nyárról beszélnek, és ez nagyon nem mindegy. Különösen, hogyha a járvány ilyen mértékben hatalmasodik el. Mi az, amit ők nem tudnak, de mi tudunk, vagy mit tudunk, és ők nem tudnak?
A ma reggeli tőzsdei számok azért már valamit elárulnak a változásról, mert tegnap bejelentések voltak arról, hogy van vakcina, és ez pillanatok alatt, még ha átmenetit is, de hozott optimizmust a gazdasági életbe. És ez nem ok nélkül tört ki ez az optimizmus, mert a hírek valóban megbízhatóan szólnak arról, hogy belátható közelségben van a vakcina. Két időpontról beszélünk, lesz ez a december vége, január, amikor az Európai Unióból biztosan, és talán máshonnan is, jön valamennyi vakcina. Én úgy számolok, hogy ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, az ápolónőket, a kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudjuk oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeinket is. Mert ez egy korlátozott mennyiségű vakcina lesz, de valamennyi lesz. Most vita van arról, hogy ez harminc-, ötven- hatvan- vagy százezer lesz. Ez az Európai Unióból szinte biztosan érkezni fog. És akkor még ügyeskedek, minden nap több munkaórám megy el azzal, hogy a kínai és az orosz meg az izraeli lehetőségeket is próbálom valahogyan az asztalon tartani, és azokat a vasakat is a tűzben tartani. És lesz egy tömeges szállítási időpont. A tömeges szállítási időpont Európából nem lesz hamarabb, mint április, de jöhet máshonnan tömegesen, és addig is jöhet csepegtetve, de kisebb mennyiségben érkezhet Európából is. Tehát én azt tudom mondani, hogy lesz egy részleges megkönnyebbülésünk december vége, január környékén, és egy fölszabadulásunk áprilisban.
Isten adja! A koronavírus nemcsak az emberek egészségét támadja meg, hanem, ugye, említette a gazdaságot, bizony, a gazdaság szövetét is. A korlátozó intézkedésekkel egyidejűleg vállalkozássegítő mentőintézkedéseket is nyilvánosságra hozott vagy bejelentett. Ez sok munkavállaló számára, különösen a turizmusban, az étterempiacon vagy az éttermekben egzisztenciális kérdés. Ez hosszú távon mit segít rajtuk?
Hosszú távon nem segít rajtuk, de a kijárási tilalom és a korlátozások most egy hónapra szólnak. Két hét múlva tudok Önnek arról beszámolni, hogy az intézkedések, a kijárási korlátozás és minden, ami ehhez kapcsolódik, az milyen eredményekkel járt. És ha jó eredményekkel jár, s miért ne bíznánk ebben, akkor karácsony környékén már szabadulhatunk. Figyelem, hogy az osztrákok hogy’ fogják majd egymás után hozni ezeket az intézkedéseket, de valószínűleg mi is tudjuk majd követni őket. Tehát most arról beszélünk, hogy harminc napra esnek el a bevételeiktől a szállodák, az éttermek, a szabadidősporttal, szabadidős tevékenységet végző intézményeink. A segítségünk is erre a harminc napra szól. Ha ezen túl vagyunk, akkor jön majd a gazdaság újraindításának a szakasza. A gazdasági és iparkamara vezetőjével hosszú tárgyalást folytattam, több jó javaslatot kaptam már, a kormány elé fogom ezeket vinni. Kapunk is új javaslatokat szerintem, és a harminc nap után pedig már egy általános, nemcsak a most leginkább szenvedő ágazatokat, hanem minden gazdasági ágazatot segítő újabb intézkedéseket tudunk hozni, ahogy egyébként tavasszal is az akkori első hullám vége felé ezeket az intézkedéseket kellő időben meghoztuk. Most is erről van szó, tehát se nem gyorsan, se nem lassan, se nem korán, se nem későn, hanem pont jó ütemben kell meghozni az intézkedéseket. Ez igaz az egészségügyre is, és igaz a gazdaságra is. Készül az az akcióterv, ami segíteni fog mindenkin. Most harminc napra a turisztikát, a szállodákat, a szabadidőközpontokat működtetőket tudjuk megsegíteni, egy hónap múlva pedig már mindenkit.
Igen, szeptemberben arról beszéltünk, hogy az egészségügy teljesítőképességének fenntartása és az ország működőképességének fenntartása, vagyis a gazdaság működtetése között kell a kormánynak valahogy egyensúlyozni. Szeptemberben egy kicsit talán a gazdaság irányába fordult el a mérleg, valószínűleg ezt megsínylette az egészségügy, most az egészségügyön a sor, nem tartunk-e attól, hogy ennek gazdasági, súlyos, hosszú távú gazdasági következményei lesznek?
Ez elég népszerű megközelítés, és csábító is, hogy az ember így írja le a helyzetet, de én egészen másképpen látom. Tehát én ezt egy leegyszerűsítő megközelítésnek látom, hogy gazdaság vagy egészség. Nem erről van szó. Mert nekünk nem részterületeket kell szabályozni, nem a gazdaságot meg az egészséget, hanem az életet, az egészet, ahogy az egyben van. A gazdaság meg az egészség egyben van, mert élni is kell, túlélni is kell, ha betegek vagyunk, meg is kell gyógyulni, meg közben el kell tartani a családunkat, meg enni kell adni a gyerekeknek, ez egyben van. Nem a részleteket akarom szabályozni, hanem olyan segítséget akarok adni az embereknek, hogy ők élhessék azt az életet, amit szeretnének, és az egyben van. Tehát nem mérlegelünk, hogy egyik vagy másik, hanem próbáljuk az egészet valahogy segíteni. Ezért van az például, hogy középiskolákban zárunk, de az általános iskolákban ameddig lehet, nem akarok bezárni, mert ha ott bezárunk, akkor nyilvánvalóan a szülőknek otthon kell maradni, megváltozik a munkarendjük, ha egyáltalán megmarad a munkahelyük, és jönnek a bajok. De ez nem gazdaság versus egészség, hanem ez Önről szól, az egész emberről, mindannyiunkról, ahogy vagyunk, így kell túlélnünk. Állásunk is legyen, munkánk is legyen, bevételünk is, pénzünk is, legyen a jövőre néző kilátásunk, megmaradjon az életünk, és egészségesek legyünk, ennek együtt kell megtörténnie.
Az imént éppen a parlamentből érkezett, ahol a kormány számára megszavazták a 90 napos rendkívüli felhatalmazást. Lehet arra most számítani, hogy a nyugat-európai sajtó majd újra azt írja, ahogyan tavasszal, hogy bezárt a magyar parlament?
Szerintem erre a kérdésre Ön is tudja a választ, nem?
Igen. A válasz igen.
Elég sokat dolgozott újságíróként külföldön, és látta, hogy nem kell Magyarországon rossz dolognak történnie ahhoz, hogy a rossz hírünket keltsék. Ennek van egy gépezete, egy mechanizmusa, ez messzire visz, hogy milyen régóta mérgezik a kutakat arrafele, ha Magyarországról van szó. Hosszú a mi történelmünk és viharos, tudjuk, hogy mi történik, tehát biztosak lehetünk abban, hogy habár tucatszám fogja tárgyalni a magyar parlament a különböző törvényeket a következő napokban, sőt alkotmánymódosításról is fog vitatkozni a parlament a következő napokban, és nyilvánvaló, hogy működik a parlament, mégis azt fogják sok helyen Nyugaton mondani, a parlament nem működik, kitört a diktatúra, Magyarországra keresztet lehet vetni. De hát Ön ismeri ezt. Ez egy hálózat. Van, akinek nem tetszik a mostani magyar kormány, ez egy szuverén kormány, így sokan pályáznak erre az országra, egy szép ország, gazdasági lehetőségei is vannak, pénze is van, sokan tennék ezt zsebre, sokan vennék ezt el a magyaroktól. A történelem során tudok említeni sok országot, amelyik ezzel meg is próbálkozott. Most egy globális korszakban élünk, most ilyen nagy, nemcsak egy országhoz köthető széles hálózatok végzik ugyanezt a lefölözési munkát, ez a hálózat van. Ön is tudja már szerintem, minden karon ülő csecsemő tudja, hogy Soros György van ennek a középpontjában, ő a pók, és szövi ezt a hálót, és próbálja lefölözni azt, amiért a magyarok megdolgoztak, ez eddig is így volt, most is így van. Dolgozni fognak, hogy olyan kormányt segítsenek Magyarországon a hatalomra, aki kiszolgálja őket. A mostani kormány nem ilyen. Tesszük, amit kell.
Vagyis cáfoljuk majd, ahogy tavasszal is tettük?
Ellenállunk.
Ha az európai járványügyi intézkedéseket nézzük, akkor megfigyelhető, hogy nem minden a pénzen múlik, ha a járványok kezeléséről van szó, és itt van a svájci példa, ahol világviszonylatban is nagyon erős az egészségügy, a kórházakban rendelkezésre álló ágy magas, magas a lakosság számához képest. És ez még mindig nem elég, vagy kevés a járvány sikeres kezeléséhez. Ön szerint min múlik elsősorban, hogy egy ország sikeresen védekezik vagy sem?
Valóban így van. Itt nézem az európai statisztikákat, bár nem szeretem a zsonglőrködést a számokkal, de két számot mindig nézek, hogy egymillió főre, tehát reálisan számolva mit mutatnak a fertőzési számok. És ez Magyarország esetében 11.745 ember, az európai uniós átlag pedig 18.188. A halálozások esetében ugyanez Magyarországon 255, az európai átlag 437. Ebben a térben kell elhelyezni Magyarországot, körülbelül itt vagyunk. Most Svájc persze nem tagja az Európai Uniónak, de egy komoly figyelmeztetés arra nézve, hogy a pénz nem minden. De mi ezt Dobó óta tudjuk; Dobó István megmondta, hogy a falak ereje a védők lelkében van. Tehát lehet, hogy ők gazdagabbak, meg jobb gépeik vannak, de nekünk nagyon jók az orvosaink meg az ápolónőink, és a minőség meg az erő meg a leadott teljesítmény, az lélekből jön az egészségügyben, ezt mindannyian tudjuk. Tehát jó oka van Magyarországnak arra, hogy nagyon büszke legyen az egészségügyi rendszerére és az abban dolgozó emberekre. Akkor is, ha egyébként szegényebbek vagyunk, mint, mondjuk, Svájc, és nem véletlenül jobbak a számaink. Tehát én hiszek abban, hogy egy országban az összetartozásérzés, ahogyan dolgoznak értünk az orvosok, mert miért dolgoznak, persze kapnak fizetést, de az kevés lenne ahhoz, hogy úgy dolgozzanak, ahogy. Azért dolgoznak, mert magyar emberek ők is, meg mi is, és meg akarnak bennünket gyógyítani.
Meg valószínűleg az egyéni felelősségvállalás is.
De én inkább abban tartom, magyarok vagyunk, tehát van egy nagyon erős összetartozásérzésünk, segíteni akarunk egymáson, nem? Énszerintem ez a magyarázat. És a magyar összetartó. Persze az ellenkezőjét mondjuk, hogy széthúzó, de ha baj van, nézze meg, összetartunk az egészségügyben, a migrációnál, az árvíznél, a családok is összetartanak. Sokkal jobb ország ez annál, mint ahogy mi azt könnyedén szoktuk magunkról állítani. És szerintem ez a minőség, az összetartás minősége fogja megadni majd a számok mögött is a sikerünket szerintem, ha túl vagyunk az egészen, mert a végén túl leszünk, és győzni fogunk.
Köszönöm szépen!