Orbán Viktor Facebook-nyilatkozata a kormányülést követően
2022. március 2. Budapest

Ez a háború hetedik napja. Most ért véget a kormány ülése. Értékeltük a kialakult helyzetet. Megerősítettük, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére. Megerősítettük, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át. A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is. Nem hozhatunk, nem is fogunk olyan döntéseket hozni, amely célponttá változtatná akár a magyarországi településeket, embereket, akár a Kárpátalján élő magyarokat vagy akár ukránokat. A legfontosabb, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon. Ugyanakkor Ukrajna a barátunk, bajban vannak, és a bajbajutottakon segíteni kell. Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját. Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket.