Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb, nagy nemzeti céljainkat. Az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon. Sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek köszönhetően visszaadnunk azt a tizenharmadik havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől. Ezt komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekintem. Tehát úgy, ahogy az idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a tizenharmadik havi nyugdíjat. Itt azonban nem állunk meg. A brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is. Ezért – az idei évben már másodszor – ismét inflációs nyugdíjkiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15. között kapnak kézhez a nyugdíjasok. És még itt sem állunk meg. A gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez. Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket.