Hordósi Dániel: Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm stúdiónkban Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Miniszterelnök úr, Isten hozta minálunk!
Jó napot kívánok!
Történelmi nap ez a mai itt a horvátországi magyar közösség számára, hiszen végre van egy új diákotthonunk. Hogyan látja Ön a horvátországi magyarság helyzetét?
Nevezhetjük történelminek, de reméljük, hogy ennél lesznek még nagyobb történeteink is, de kétségkívül fontos nap ez, mert végül is egy régi terv teljesült. Én már nem is emlékszem, a ködbe vész valahogy, lehet, hogy húsz éve is van, hogy először hangzott el ígéretként, hogy a magyarok kapnak egy kollégiumot azon fiatalok számára, akik magyarul szeretnének tanulni, és nem Eszéken laknak, hogy be tudjanak járni, és kollégiumban tudjanak lakni. Örülök, hogy eljött ez a pillanat. Az igazság az, hogy ennek a magyar változatát mi már régen megcsináltuk, tehát Magyarországon a horvát kisebbség számára több városban, talán négy helyen is építettünk hasonló intézményeket, meg mi sokra tartjuk a Magyarországon élő horvátokat, és támogatjuk is minden pártpolitikai szemponttól függetlenül. Itt kicsit más volt a helyzet. Emlékszem, hogy itt voltak a baloldali kormányok, akikkel nagyon nehéz volt zöldágra vergődni, nem véletlen, hogy ezek elvesztegetett évek lettek. Most úgy látom, hogy ez a kormány már elég stabil. A miniszterelnök egy jószándékú ember, a megyei főnök – úgy érzem, hogy – szimpatizál a magyarokkal, érti azt az összefüggést, amiben mi gondolkodunk a jövőnkről. Tehát én a fejlődés lehetőségét most adottnak látom, ezért is lendültünk be mi is Budapesten. Láttuk, hogy új vezetése van a demokratikus közösségnek, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, és nem is csak hogy új, hanem egy lendületes csapat vette át itt a dolgok irányítását, és mi is belelkesedtünk Budapesten. Úgy láttuk, hogyha a horvát–magyar kapcsolatok most jól néznek ki, van egy tettre kész új vezetőség, akkor eljött a pillanat, hogy cselekedjünk, és meghirdettünk számos programot, például gazdaságfejlesztési programot is, és fogunk is még a jövőben, mert a mai nap is az elnök úr adott nekem egy hosszabb listát arról, hogy milyen területeken szeretne támogatást és együttműködést kialakítani a jövőben. Tehát összességében, ha röviden kell válaszolnom az Ön kérdésére, optimistán és bizakodóan tekintek az itt élő magyarok jövőjére.
Ha jól tudom, van egy akcióterv is kidolgozásban. Ez az akcióterv mit tartalmaz?
Nézze, ez egy jó akcióterv, de ugye, az alaphelyzetet kell megfordítani. Most, ugye, itt optimistán beszélgetünk a jövőről, de aki nézi ezt a tévét, pontosan tudja, hogy a helyzet nem könnyű. Tehát Szlavóniában sok baj van. A fiatalok elmennek, a gazdaság fejlődése nem olyan ütemű, mint amilyet szeretnénk, meg amilyen már volt régebben, és ha egész Horvátországon belül próbáljuk elhelyezni Szlavóniát, akkor ez a kevésbé fejlett régiók közé tartozik. Tehát nekünk egy olyan akcióterv kell, ami nem engedi, hogy a magyarok ebbe a hanyatlástudatba valahogy belesavanyodjanak, hanem abban segíti a magyarokat, hogy kiemelje őket ebből, és azt tapasztalják meg, hogy magyarnak lenni Horvátországban egy perspektivikus dolog. Tehát innen nem elmenni kell, nem elmenekülni kell, hanem vannak lehetőségek, amiket meg kéne ragadni. Az akcióterv kifejezetten ezért beszél sportról, oktatásról, kultúráról és különösen gazdaságfejlesztésről. Én azt szeretném, hogyha a horvátországi magyarok úgy tudnának magukra tekinteni, mint egy szép jövő előtt álló közösségre, de ehhez ki kell lépni abból az általános tudatból, hogy itt csak rosszul tudnak menni a dolgok. Ezért lenne nekünk fontos, hogy a horvátok is ki tudjanak lépni ebből a gondolkodásmódból, és ténylegesen meginduljanak itt olyan fejlesztések, hogy az egész régió, ne csak a magyarok, hanem a horvátok is úgy érezzék, hogy Szlavónia szép jövő előtt áll, és el tud jutni oda, ahol a történelem során már korábban volt, hogy Horvátországnak, a másik oldalon meg Magyarországnak a legfejlettebb területei közé tartozott. Minden változás az emberek reménykedésével indul. Ha megváltozik a jövőről alkotott képük, ha reményt látnak maguk előtt, akkor hirtelen olyan dolgokra is képesek lesznek, amikről korábban maguk is azt gondolták, hogy lehetetlen. Na, most ez a magyarokra is igaz. Ezért a mi akciótervünk ezt a lélektani pontot keresi, és itt akarja a magyar közösségnek a tudatát megsegíteni, megtámogatni. Szerintem nem állunk rosszul. Az elmúlt időszakban, az elmúlt egy évben indultak meg olyan programok, különösen az óvodákra vagyunk büszkék meg a gazdaságfejlesztési programra, ezek mind olyan programok, amelyek azt üzenik, hogy mögöttetek van Magyarország, mögöttetek van a magyar kormány, s ez nemcsak szavakban fejeződik ki, hanem tettekben is, akarunk veletek közösen csinálni komoly dolgokat, akkor próbáljuk meg, és vágjunk bele. Most egy ilyen reménykedő, bizakodó hangulatot érzékelek.
Nagyszerűek ezek a hírek, Miniszterelnök úr! Horvátországban, ugye, nemcsak Drávaszögben és Szlavóniában élnek magyarok, hanem a Tengermelléken is. A magyar kormány jóvoltából Fiumében is sikerült egy olyan székházhoz juttatni a helyi magyarokat, mely már régóta áhított vágyuk volt. Mi a célja a magyar kormánynak ezzel a beruházással?
Nézze, úgy alakítjuk mi ki a terveinket, hogy a helyi közösségektől gyűjtjük be, hogy ők mit szeretnének. Fiumében, Isztrián azt szerették volna, hogyha végre lenne egy olyan magyar ház, ami méltó hozzájuk, méltó a történelmükhöz, és be tudják benne rendezni a közösségi életüket. De összességében azt gondolom, hogy Horvátország egy nagyon színes ország, egészen más Szlavónia és más az Isztria meg más Dalmácia. Abból a szempontból is különböznek a területek, hogy volt-e háború ténylegesen, vagy nem volt. Az emberek gondolkodása is eszerint változik. Tehát nekünk mindenhol alkalmazkodnunk kell a helyzethez, ezért sosem tudjuk megmondani Budapestről, hogy mi volna jó. Az a politikánk, hogy megkérdezzük a magyarokat, hogy mi jó az Isztrián, és akkor ők megmondják.
Gondolkozzunk egy kicsit globálisabban vagy inkább regionálisabban. Hogyan látja Ön a Balkán, illetve Bosznia-Hercegovina jövőjét?
A legnehezebb kérdést tette föl. A Balkánnak azt a részét, amit ma Szerbiának hívnak meg Montenegrónak, könnyű optimistán látni. Nincsenek könnyű helyzetben ezek az országok sem, de számukra megkezdődött a csatlakozási tárgyalás az Európai Unióval. Mindenki tudja, hogy Szerbia nélkül nem lehet stabilizálni ezt a régiót. Tehát úgy érzem, hogy az ő jövőjük, ha nem is sima és egyenes úton, de a rendeződés felé mozdul. Bosznia sokkal nehezebb helyzet, ott hosszú idő óta nem volt kormány sem. Tegnap éppen beszéltem Dodik elnök úrral telefonon, és beszámolt arról, hogy végre elhárultak a kormányalakítás előtti akadályok, és a NATO-val való együttműködésről szóló dokumentumot is el tudják majd fogadni. Tehát most a mai napon jobb híreink vannak Boszniáról, mint lenni szoktak, de azért látnunk kell, hogy Bosznia egy nem tisztázott jövő előtt áll. Szeretnének az Európai Unió felé mozdulni, de az Európai Unió ebben a pillanatban óvatos, hárító, kicsit távolságtartó magatartást vett föl, és ezért olyan országok, mint Bosznia-Hercegovina vagy éppen Észak-Macedónia vagy éppen Albánia most nem látják világosan a jövőjüket, nem tudják, hogy az unión belül kell azt elképzelni, vagy az unión kívül fognak maradni. Nagyon fontos, hogy a következő időszakban mi, akik a bővítés mellett vagyunk, ezeket az országokat támogassuk. Egyébként itt a horvátok és a magyarok egyetértenek abban, hogy minél több országot minél gyorsabban, azonos mércékkel megmérve kellene fölvenni az Európai Unióba. Ez tenne jót nemcsak nekik, hanem Horvátországnak is, Magyarországnak is és általában az európai biztonságnak is. De a legnehezebb és legbonyolultabb kérdés kétségkívül Bosznia-Hercegovina. Szeretném, ha a jövőben több figyelmet fordítana a magyar külpolitika erre a területre is.
Miniszterelnök úr, nagyon szépen köszönjük az interjút! Remélem, hogy hamarosan ismét itt láthatjuk a stúdiónkban.
Ha hívnak, jövök. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!