Miniszterelnök úr, Ön ma fogadja Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt. Mi köti Önöket össze?
Régóta ismerjük egymást. A pártját még előbb ismertem, mint őt. Magyarország miniszterelnöke voltam, amikor Wolfgang Schüssel úgy döntött, hogy az FPÖ-vel alakít kormányt. Ekkor indult egy visszataszító nemzetközi kampány Ausztria ellen, és én voltam a bajorok mellett az egyetlen miniszterelnök, aki akkor nyíltan kiállt Ausztria mellett. Budapesten fogadtam Schüssel kancellárt, miközben Európában bezárultak az ajtók. És ekkor elkezdtem érdeklődni az FPÖ iránt. Vajon mit tudhatnak, ha ennyire félnek tőlük? Strache később került a képbe. Ő kitűnik az európai politikai mezőnyből. A hagyományos európai elit ugyanis dekadens.
Mit ért Ön dekadensen?
Dekadens abban az értelemben, hogy az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében. Egyszerűen tovább akarnak tekerni, mint eddig, és ellenállnak, ha jön valami új.
Talán, mert az új régi ruhákat hord.
Az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.
Ez a szkeptikusság vélhetően történelmi tapasztalatokkal függ össze.
Egy olyan bürokratikus politikáról van szó, amely elterjedt Európában. Strache nem illik ebbe a sorba. Ő sok minden, de nem dekadens. Nem ezt a politikailag korrektnek elkeresztelt nyelvet beszéli. Ő azt mondja, amit gondol, és ki is áll mellette. Ennek során néha veszít, néha nyer.
Strache közelebb áll Önhöz, mint Kurz?
Életkorban.
Ön és Kurz már álltak egymáshoz közelebb. A kancellár eltávolodott Öntől. Budapesten „egy barátság elárulásáról” beszélnek. Ezt Ön is így érezte?
Ha az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták. Közép-Európa az európai világ bonyolult területe. Itt sok érdek találkozik. Nekünk, magyaroknak pedig romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van. És gyakran a szívből és nem az értelemből indulnak ki. A politikában ez csalóka lehet. Meglepődnek, ha valaki, akivel baráti volt a viszonyuk, kezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni.
Úgy érti, hogy Kurz azért távolodott el, mert úgy gondolta, hogy érdekében áll?
Osztráknak sem könnyű lenni. Ezt meg tudom érteni. Az egyik legbonyolultabb állás az osztrák kancelláré. Nem könnyű az ő helyét meghatározni. Közép-Európa? A német ajkúak világa? Vagy inkább egy kicsit Olaszország? Katolikus vagy inkább modern, posztkatolikus, liberális világ? Ez mind egyszerre létezik Ausztriában. Az osztrák kancellárok tapasztalatom szerint ezért mindig nagyon kifinomultak. Figyelem őket – vannak, akiktől sokat tanultam. Amúgy is szívesen tanulok.
Kitől tanult?
Schüsseltől. Helmut Kohltól.
Nem a történelem poénja, hogy most Schüsselnek kell Önt ellenőriznie és eldöntenie, hogy az Európai Néppárt tagja maradhat-e?
Schüssel iránti érzéseim barátiak. És a barátság korrektséget követel meg. Biztos vagyok tehát abban, hogy ezt a vonalat fogja követni. De ahogy nálunk, Magyarországon mondják: egyszer fent, egyszer lent. Az, hogy Schüsselt egyszer ellenőrizték, azt a reményt táplálja bennem, hogy tíz év múlva mi ellenőrizzük azokat, akik most bennünket kritizálnak.
Ausztriától több kiegyensúlyozó hálát várt volna?
A hála erre nem jó szó. Úgy gondoltam, hogy miután Ausztria bizonyos mértékig Közép-Európához tartozik, ebből egyfajta regionális összetartozási érzés következik. Hiszen az ilyen európai konfliktusok jönnek, mennek. Ausztria azonban marad, ahol van, és Magyarország is. Úgy gondolom, hogy a két ország kapcsolata különleges minőséget jelent. A történelem ad neki különleges értéket. Ezt semmilyen európai konfliktusért nem szabad feláldozni. De vak sem vagyok. Tudom, hogy az Osztrák Néppárt, a kancellár pártja nagy párt. Különböző irányzatok élnek együtt benne. Ezek az irányzatok nem egyformán gondolkodnak Magyarországról. Én vagyok a kancellár egyik legnagyobb híve. Ilyen fiatalon ekkora bizalmat szerezni és a választásokon ilyen bátor huszárvágást tenni szakmailag mestermű volt, ez bekerül a kormányfők tankönyvébe.
Noha sok közös pont van a migráció kérdésében, Kurz nem akarja feladni a konzervatív centrumot. Ön igen. Ön a nacionalistákkal keresi a szövetséget. Ezzel nem kockáztat végleges szakítást az európai kereszténydemokratákkal?
A kockázat fennáll. A történet végződhet így. Ezt azonban nem akarjuk. Mi is történik? A kereszténydemokraták Európában, különösen Németországban balra tolódnak. Ha ez így megy tovább, és folyamatosan a baloldallal, a szocialistákkal kötnek koalíciót, akkor kompromisszumokat kell vállalniuk és elveszítik identitásukat, értékeiket. A kereszténydemokratáknak mégiscsak kereszténynek kell lenniük. A család és a nemzeti identitás vonatkozásában is a keresztény felfogást kell képviselniük. Ettől sok kereszténydemokrata párt messzire sodródott, messze balra. Azokban az új pártokban, amelyek, ahogy Önök mondják, a széleken erősödnek, nagy lehetőségeket látok. Ők ugyanis keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat kereszténydemokratának.
Ön csakugyan úgy véli, hogy egy Le Pen asszony számára keresztény értékekről van szó?
Franciaország laicista állam, ilyen Le Pen politikája is. Nem akarják, hogy előretörjön az iszlám. Prioritást látnak a keresztény kultúrában, védik a családot és a nemzetállamot. Én ezzel szimpatizálok, de a néppártban ez kritikát vált ki, mert az EPP balra szeretne menni. Ennek két következménye lesz: először is az identitás elvesztése, másodszor pedig az, hogy gazdaságilag egy olyan szocialista Európát építenek majd, ahol elvész a nemzetközi versenyképesség. Itt, Magyarországon 45 évig éltünk szocialista gazdaságban. Nem működött. Nem érdemes megkísérelni. A Macronnal és a baloldallal folytatott együttműködés egyre több szocialista elemet importál. Adóemelések, túlszabályozás, bürokraták siserahada és az adósságok közösségivé tétele. Az osztrákok és a németek fogják ennek az árát megfizetni.
És attól nem tart, hogy a jobboldali pártokkal kötött szövetségben a kereszténydemokraták elveszíthetik a maguk identitását?
Nézzük, mi történik Ausztriában. Nem látom, hogy ez megtörtént volna. Én azt javaslom Európának, ami Ausztriában történik. Európának át kellene vennie az osztrák modellt. A jobbközép a jobboldallal működik együtt. Budapestről nézve ez sikeresnek tűnik. Stabilitás van, látom a gazdasági célokat, az adócsökkentést, és úgy tűnik, hogy Ausztriában jó dolgok történnek.
A kancellárnak hetente kell magyarázkodnia az FPÖ rasszista és neonáci őrültségei miatt.
Mondtam, hogy Ausztria nehéz hely. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy egész Európát átszövi egy hálózat. Én ezt liberális hálózatnak nevezem.
Mi volna ez?
Ez egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózat. És ha ezek rászállnak egy politikusra, akkor nagyon megnehezítik az életét. A jobboldali politikusok egy része éppen ezért mindig ügyel arra, hogy ne váltsa ki ennek a hálózatnak az ellenszenvét. Az ilyen taktikázás miatt tűnt el az európai politikából az a képesség, hogy szívből beszéljenek.
A nem korrekt beszéd szabadságára gondol.
Minden szót patikamérlegre kell tenni. Ezzel szemben én a politikai szabadság luxusában élek. Azt mondom, amit gondolok, mert erős támogatást kapok a magyar néptől. Nem tudtak bennünket Brüsszelből megbuktatni, noha szerették volna. Fasizmus, nacionalizmus, populizmus, ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a liberális hálózat politikai bunkósbotként használ. Lehetetlenné teszik, hogy a haza szeretetére vagy Jézus tanainak követéséről beszéljenek.
Karel Schwarzenberg azt mondja, hogy nem az iszlámtól fél, hanem a saját üres templomainktól.
Ennek ellenére bizonyára Ön is érzi, hogy az európai politikusok nagy része ennek a légkörnek a foglya. Már nem lehet hagyományos európai értékekről beszélni, csak kínosan, magyarázkodva és óvatosan. És így elvész a lényeg. Az összeurópai politika lopakodva a liberális politika irányába tolódik el.
Megtanuljuk, hogy az Ön számára a liberális szitokszó.
Nem olyan rossz szó, voltak nagy korszakai. Magyarországon is. 1867-től 1914-ig, sőt már 1848/49-ben volt a liberálisoknak egy nagy korszaka. Ez Magyarországot felfelé vitte. A liberálisok azonban mára megtámadták a szabadságot. Meg akarják határozni azt, hogy miről és hogyan lehet beszélni.
Ifjú éveiben Ön liberális polgárjogi harcosként kezdte. Ma az „illiberális demokrácia” híve. Mi történt Önnel?
Tartom a vonalat. 1990-ben is szabadságot akartunk. 1990-ben ez liberalizmust jelentett. Most, 30 évvel később a liberálisok nekiesnek a szabadságnak.
Mi volna ez az illiberális demokrácia?
Három dolog van, ami a liberálisoktól megkülönböztet. Az első az a meggyőződés, hogy a család alapvető. A család alapja pedig egy férfi, egy nő. És ezt védeni is kell. A liberálisok azt mondják, hogy nem. A család számukra egy hol ilyen, hol olyan társasjáték. Második: a kultúrában azt mondjuk, hogy ugyan minden ország kulturális élete sokszínű, mindenütt van azonban egy vezető kulturális hagyomány. Erre van egy német szó: Leitkultur. Magyarországon ez a keresztény kultúra. A többi kultúrát tiszteljük. De a sajátunknak számunkra kiemelkedő szerepe van, és a mi felelősségünk, hogy ezt megőrizzük.
A liberálisok nem ezt teszik?
A liberális demokraták valami mást mondanak. Ők azt mondják, hogy minden kultúra egyenértékű, és nem létezhet különbség. Kiindulási alapjuk a kulturális relativizmus. És a harmadik dolog, ami fontos: a liberális demokraták a bevándorlás mellett vannak. Mi, illiberálisok a bevándorlás ellen vagyunk. Az illiberálisokat kereszténydemokratának is lehetne nevezni. De ez egy ilyen harci nyelv. A liberális és az illiberális olyan, mint a szkanderezés.
Ön tehát azt mondja, hogy a demokrácia egy vitán felül álló eljárási mód, és a liberális az egy ideológia.
Igen, egy ideológia és egy arra épülő kormányzati gyakorlat. Öreg róka vagyok a szakmában, én még emlékszem arra, hogy milyen volt harminc évvel ezelőtt. Akkor egy szociáldemokrata felállt és azt mondta, hogy én szociáldemokrata vagyok, és szociáldemokráciát akarok. És aztán felállt egy keresztény, és azt mondta, hogy én keresztény vagyok, és kereszténydemokráciát akarok. És aztán szólásra emelkedett egy liberális, és azt mondta, hogy én liberális vagyok, és liberális demokráciát akarok. Harminc évvel ezelőtt még ezt a nyelvet beszéltük. A liberális hálózat új képletet állított fel, és erre hadjáratot épített. Aki demokrata, annak liberálisnak kell lennie. Nyugaton ezért mind a szociáldemokrata, mind a kereszténydemokrata azt mondja, hogy én demokrata vagyok és liberális. Ez a nyelvezetek küzdelme volt, amelyet a liberálisok nyertek meg. A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták veszítettek. És ha az ember nem nyeri meg a saját nyelvért vívott harcot, akkor nem nyer a tartalmakról szóló birkózásban sem. Ha a kereszténydemokraták úgy tesznek, mintha liberálisok volnának, akkor ez fából vaskarika.
A mi felfogásunk szerint a liberális jogállamit, az illiberális pedig autoritert jelent. Az autoriter pedig azt jelenti: a szabad médiát, a független igazságszolgáltatást és a szabad tudományt a politika befolyása alá vonják. Erre gondol?
Igen. Ausztriában is a liberálisok nyerték meg ezt a nyelvi harcot. A szabadság, a sajtószabadság, a média szabadsága nem liberális kategóriák. Ezek a demokrácia előfeltételei. Ezek mindannyiunké. A liberálisok megkaparintották őket. Ez itt még sokkal brutálisabban történik, mint Önöknél. Ha a liberálisok Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon elveszítik a választásokat, akkor rögtön azt mondják, hogy ez a demokrácia vége. Itt csak akkor lehetsz demokrata, ha liberális vagy. Ez a szellem megerőszakolása.
Milyen Európát akar Ön tulajdonképpen?
Nagyon ébernek kell lennünk, van egy komoly veszély. Ha most nem vigyázunk, akkor elválhat egymástól Nyugat- és Közép-Európa sorsa. Ez a migráció és annak következményei miatt történhet meg, nem holnap reggel, de tíz-tizenöt év múlva. Azok a gyerekek, keresztények vagy muzulmánok, akik most jönnek a világra, 18 év múlva felnőttek lesznek. És a nyugatiak 18 év múlva nem olyanok lesznek, mint mi. Ezek nem egyszerűen politikai, hanem civilizációs különbségek lesznek. Így nagyon nehéz lesz Európát egyben tartani. Folyamatosan azon gondolkodom, hogyan hidalhatók át ezek a mély különbségek. Ismét meg kell találnunk az európai egység útját. Olyan Európáról álmodom, ahol a nyugat- és közép-európaiak egyaránt jól érzik magukat. Miközben az életük nem távolodik egymástól, hanem összenő. Ne kérdezze tőlem, hogy ez hogyan oldható meg. Még nem találtam erre választ.
Miért silányítja a kereszténydemokrata Jean-Claude Junckert karikatúrává?
Személy szerint jó viszonyban vagyok Jean-Claude-dal. Elismerem a teljesítményét. Hivatali idejéhez azonban kötődik két komoly hiba. Az egyik a migráció. Folyamatosan európai megoldásokat ígértek, ebből semmit nem váltottak be. A második hiba az, hogy Juncker a britek akarata ellenére választatta magát a bizottság elnökévé. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az angolok úgy érezték, hogy figyelmen kívül hagyták őket.
Ezzel azt akarja mondani, hogy a Brexit Juncker hibája?
Is.
Ezt kell mondania, hogy otthon megőrizze a népszerűségét?
Paradox módon ennek az ellenkezője igaz. Az EU a legnagyobb támogatottságot élvezi Magyarországom. Ennek nem gazdasági okai vannak, hanem lelki természetűek. A magyarok szerelmesek abba szóba, hogy Európa. A szovjet megszállást úgy értették, hogy kiszakítottak bennünket a családból. Amikor beléptünk az Európai Unióba, mindenki azt gondolta, hogy ismét otthon vagyunk, a családban. Magyarországon ez nagyon erős lelki elköteleződés. Ezért itt nincs esélye Európa-ellenes politikának. A magyarok gyógyíthatatlanul Európa-pártiak.
Miért nem érződik ez?
Nem kedvelik az EU-t vezető politikusokat. Úgy érzik, Brüsszel nem adja meg a tiszteletet a nemzetállamoknak. Különbséget tesznek Európa és a brüsszeli eurokraták között. Azt mondják, hogy Európa jobb vezető politikusokat érdemel. És Brüsszel migrációs politikáját kimondottan Európa-ellenesnek tartják. Látják, hogy a brüsszeli migrációs politika elpusztítja azt az Európát, amelybe beleszerettünk.
De hiszen Európa a külső határok erőltetett biztosításával már régen iránymódosítást hajtott végre a bevándorlás kérdésében. Miért áll Ön ennek mégis útjába?
Látok és elismerek ilyen jeleket, de ellentéteseket is. A magyar nyelv erőteljes. Mi árulást látunk, látjuk, hogy Brüsszelben vannak vezető politikusok, akik nem akadályozzák meg, sőt ösztönzik a migrációt. Ha az EU-csúcsokon olyan dokumentumot fogadunk el, amelyben a migrációról van szó, akkor mi, közép-európaiak mindig javasoljuk beleírni, hogy a migrációt meg kell állítani.
Kik a brüsszeliek?
A bizottság és néhány EU-állam. A franciák, a németek, a skandinávok, a Benelux-államok. Ők kezelni akarják a migrációt. Mi, közép-európaiak pedig meg akarjuk állítani.
A kritikusok azt mondják, hogy ez nem megy. Hacsak nem erőszakkal.
Ez egy fontos kérdés. Mi nem vagyunk történelmi materialisták. Nem hiszem azt, hogy eleve kinyilatkoztatható, hogy mi az, ami megy, és mi az, ami nem. Nem lehet ebből kivonni az emberi akaratot. Ha akarunk valamit, akkor van esély. Magyarország feltartóztatta a szárazföldi migrációt, Salvini pedig megállította a tengerit. A magyar felfogás szerint ez tehát nagyon is lehetséges. Nekünk más magyarázatunk van. Azért nem akarják megállítani a migrációt, mert a baloldal valójában választókat importál. Mert azok, akiket migránsként hoznak be, sohasem fognak kereszténydemokrata pártokra szavazni, és előbb-utóbb úgyis megkapják az állampolgárságot, előbb-utóbb lesz szavazójoguk. A baloldal így további nagy importált szavazóközösséghez jut.
Ön azt mondja, hogy Salvini az Ön szemében egy hős és a legfontosabb személy Európában. Ezt nem egészen értjük. Az olasz miniszterelnök-helyettes egész mást akar, mint Ön. Egyfelől támogatja a menekültek elosztását, másrészt hátráltatja az EU azon fáradozásait, hogy a külső határokat délen megerősített európai egységekkel biztosítsák.
Nézzük, miben értünk egyet. Egyetértünk abban, hogy a határokat meg kell védeni, és a migrációt nullára kell csökkenteni. Abban is egyetértünk, hogy a határokat azoknak kell megvédeniük, akik erre képesek. Mi, magyarok megvédtük a saját határainkat, és most az olaszok is ezt teszik. Mi ezt a jogot nem akarjuk átruházni, mert ezt jól csináljuk. És ha segítségre van szükség, mint ahogy Magyarországnak is szüksége volt rá, akkor nem Brüsszelbe telefonáltam, hanem Varsóba, Prágába, Pozsonyba és Bécsbe. És onnan kaptam katonákat és rendőröket is. Brüsszelben még mindig azon vitatkoznának, hogy jöhetnek-e.
Ön el akarja szakítani a migráció témáját Brüsszeltől. És azután?
Önök, az olaszok és mindenki tőlük nyugatra más helyzetben van, mint mi. Nekik sok migránsuk van, nekünk nem. A mi kérdésünk nem az együttélés, hanem, hogy hogyan akadályozzuk meg azt, hogy ez a kérdés egyáltalán kérdéssé váljon. A migrációról szóló vita éppen ezért nyugatra és keletre oszlik. Nyugaton már úgy merül fel a kérdés, hogyan lehet a következményekkel együtt élni. Mi pedig arról beszélünk, hogy nem akarjuk, hogy nálunk is az történjen, ami Önöknél. Ez teljesen más gondolkodásmód. Azok, akik az Önök oldalán vannak, mint az olaszok, meg akarnak szabadulni a migránsoktól. Ezt meg tudom érteni. Nem jó megoldás azonban, ha egymás között elosztjuk őket, és ide is hoznak, ahol egyáltalán nincsenek. Mi azt mondjuk, ha meg akartok szabadulni az illegális migránsoktól, akkor vigyük őket haza, segítünk nektek. Ne osszuk el őket, hanem állítsuk helyre a városaikat és a régiókat, ahol éltek. És akkor haza kell és lehet is őket vinnünk. Ez egy bátor terv, de lehetséges. Ez nem osztaná meg Európát.
Lehet, hogy bátor, de keresztény is? A pápa azt mondja, hogy nem. Ezt a kérdést egy egykori karmelita kolostorban tesszük fel.
Tegyük félre azt, hogy Magyarország protestáns ország is, és ezért a pápa véleménye itt nem annyira meghatározó, mint egy katolikus országban. Ennek ellenére tiszteljük a Szentatyát, és fontos számunkra, amit mond. De mit is mond tulajdonképpen? Azt mondja, mentsétek meg az embereket. Miért kell őket megmenteni? Mert vízbe fulladnak. A kérdés az, hogyan tudjuk a vízbe fulladók számát csökkenteni. Két eljárás van a szemünk előtt, össze tudjuk őket hasonlítani. A migráció barátai folyamatosan hívták a bevándorlókat, és sokan vízbe fulladtak. Mióta jött Salvini, radikálisan csökkent az érkezők száma, és sokkal kevesebb ember halt meg. Salvini többet tett a Szentatya által követelt politika érdekében, mint azok, akik támogatják a bevándorlást.
Ön hideg logikával érvel.
De emberéletekről beszélünk. És a migráció olyan ellenzői, mint mi, olyan politikát folytatnak, amely jóval kevesebb emberéletbe kerül. Nem elég a jó ember szerepében tetszelegni, úgy is kell cselekednünk, hogy az jó legyen.
Nem fosztja-e meg magát a magát elszigetelő társadalom ugyanakkor a sokszínűség potenciálja általi továbbfejlődéstől és nemesedéstől? A történelmi tapasztalat azt tanítja, hogy a bezárkózás a gyengébb koncepció.
A világnak ebben a részében nem fenyeget ez a veszély, hiszen mi itt hatalmas kulturális sokszínűségben élünk szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal, ukránokkal, zsidókkal, románokkal és magyarokkal. Itt nincs hiány kulturális sokszínűségből. Vannak latinjaink, vannak kálvinistáink és ortodoxaink. Ez egy lelkileg és kulturálisan fantasztikus sokszínűség, amely azonban egyetlen, keresztény civilizáción belül jelenik meg. Ezt nem érezzük elkülönülésnek és bezárkózásnak sem.
Szenved attól, hogy kitaszított, vagy tetszik ez Önnek?
Ezt a magyar sors részének tartom. Ez nem újdonság. Lelkileg a magyarok századok óta szenvednek ettől a problémától. Támadások elhárításában nem vagyunk elég tehetségesek. Az ábrázolás játékának modern formái, a PR, a kommunikáció, a branding nekünk, magyaroknak nem sikerülnek elég jól. Van egy magyar mentalitás: ha nem értenek bennünket, akkor nem értenek bennünket, ez az ő problémájuk.
Tetszik Önnek ez a gesztus?
Nem. Ez egy rövidlátó gondolkodásmód, még akkor is, ha van benne egy bizonyos hősiesség, ami csábító, de veszélyes. Végső soron tehát nem örülök ennek a helyzetnek, és azt szeretném, hogy mi, magyarok legyünk tehetségesebbek abban, hogy bemutassuk mindazt, amit és amiért teszünk. Hiszen ez egy sikertörténet. Megvédtük az országot a migrációtól, nem fenyeget kulturális összeütközés. Stabilizáló szerepet játszunk a régióban. Jószomszédi kapcsolatokat ápolunk a szerbekkel, a szlovákokkal és a románokkal. Majdnem teljes a foglalkoztatottság, és minden évben legalább 2 százalékkal nagyobb a növekedés, mint az unióban. Mindezt EU-tagként értük el. Ez európai sikertörténet lehetne.
Miért nem meséli Ön ezt el, és hagyja másoknak?
Mert Brüsszelben ezt a sikert ideológiai megfontolásokból nem akarják elismerni. Van egy régi és nyelvileg brutális vicc, amely jól leírja ezt a helyzetet, és így hangzik. Mi a különbség a mókus és a görény között? A válasz: a mókusnak jobb a píárja.
Magyarország EU-tagsága 15. évét ünnepli. Az ország erősen profitált, mit ad vissza?
Van valami, amit nem is kell adnunk, mert úgyis elveszik. Én szigorúan számolok, falusi ember vagyok, szeretem tudni, mi van a kasszában. Évente körülbelül a GDP 4 százalékának megfelelő pénz érkezik Magyarországra, és évente a GDP 7 százalékának megfelelő pénzt visznek ki nálunk tevékenykedő nagyvállalatok osztalékként. Ez azt jelenti, hogy mi valóban profitálunk, de a nyugatiak is. Mi fejlődünk, ők pedig keresnek ezen. Mi egy piacot adunk, amit mindenekelőtt az osztrákok és a németek hasznosítanak jól. Ezt win-win helyzetnek tekintem. Másodszor pedig átvállaltuk a határ szerepét. A kelet-nyugati határ már nem Ausztria és Magyarország között, hanem Magyarországtól keletre és délre húzódik. Migrációs időkben ez értékes dolog. A schengeni határt nem az osztrák határon, hanem Magyarország déli határán kell védeni. Biztonságot adunk Európának. És kultúrát adunk Európának. Ha már vendégeink osztrákok, emlékeztetek a zenére, Lisztre, Bartókra, Ligetire és Kurtágra.
Ön populista?
Amerikában erre büszkék szoktak lenni, Európa ezt elítélendőnek tekinti. Egy amerikai mondat talaján állok, amely megragadja a lényegét annak, amit Európában populizmusnak neveznek. Abraham Lincolnnak tulajdonítják, és angolul jobban hangzik, mint németül. From the people, by the people, for the people.
Mit értékel Ön Trumpban?
A rendíthetetlenséget. Ez a legfontosabb hasonlóság. Azt kell csináljuk, amiben hiszünk, és így az emberek támogatását is megtartjuk.
Kedveli Bécset?
Tisztelem Bécset.
Mi hiányzik a kedveléshez?
Tisztelem, értékelem, de soha nem költöznék Budapestről Bécsbe. Nem azért, mert Budapest magyar és Bécs osztrák város, hanem mert Bécs a magyar temperamentum számára túl hűvös.
Budapest nem válhat Béccsé?
A multikulturális Bécs nem vonz bennünket, ha erre gondol. Ezt nem soroljuk a látnivalók közé. Megnézzük, de nem akarjuk bevezetni. Budapest nem lehet Bécs, és nem kell Béccsel versenyeznie, hiszen abban a kérdésben, hogy ki a jobb Bécs, csak Bécs nyerhet. Budapestnek más a kultúrája, nyüzsgőbb, harsányabb, kreatívabb. Budapestnek Budapestnek kell lennie.