– Jó reggelt kívánok, ez a 180 perc, fél 8 múlt három és fél perccel, a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt!
– Jó reggelt kívánok!
– 160 magyar sportoló, 21 sportág, 8 arany, 3 ezüst, 4 bronzérem, az összesített listának a 12. helyén vagyunk, viszont népességarányosan a tizedik, előkelő helyen állunk. Ott volt a helyszínen. Amellett, hogy az ember büszke magyarként figyelte az eseményeket, a kormánynak milyen következtetéseket kell levonnia?
– Én is azok közé a magyarok közé tartozom, akik megemelik a kalapjukat az olimpiai versenyekre kijutott versenyzőink előtt – függetlenül attól, hogy milyen helyezést értek el, mert az a tény, hogy emberek hajlandóak az életükből éveket áldozni arra, hogy a hazájukat képviseljék egy kiemelkedő sportversenyen, tiszteletre méltó döntés és teljesítmény. S persze vannak a bajnokok, akik előtt meg nemcsak megemeljük a kalapunkat, hanem fel is dobáljuk azt, hiszen mégiscsak nyolcszor vertük meg a világot. A világ népességének körülbelül 0,2 százalékát adják a Földön a magyarok, ehhez képest a teljesítményünk kiemelkedőnek mondható. Ugyanakkor óvatosan bánok a szavakkal, mert nem szeretném, hogyha a sportból ismét pártpolitikai kérdés lenne. Hosszú évekig dolgoztunk azon, hogy stratégiai ágazattá nyilvánítsuk, és a pártügyek fölé emeljük a sport kérdését. Ezt szerintem sikerült elérni, ma mindegy, hogy valaki milyen politikai irányzattal szimpatizál, vagy éppen melyik párt kedves a szívének, egyaránt magyar sikerként tekint az olimpiai sikerekre, és a sportot támogatandó területnek érzi. Ez egy nagy eredmény, nagyon kevés nemzeti ügyünk van, a sport azzá vált, vigyázzunk rá, és őrizzük meg. Ugyanakkor a kormánynak az a dolga, hogy a sportolás lehetőségeit tovább szélesítse, oda szeretnénk eljutni, hogy Magyarországon minden fiatal napi szinten rendszeresen sportolhasson, és sportoljon is.
– Abból az értelemben kérdezem a következtetések levonását, hogy például a sportfinanszírozási rendszert az eredmények fényében át kell-e gondolni, az olimpiarendezés terveinek fényében kell-e lépéseket tenni, vagy egyáltalán, készülve a budapesti vizes világbajnokságra ebből a szempontból.
– Nézze, a mi szakmánknak az egyik legvonzóbb tulajdonsága éppen az, hogy gondolkodni szükséges, és gondolkodni jó. Tehát egy négyévenként megrendezett világverseny után kötelező gondolkodni, kötelező értékelni a helyzetet, levonni a tanúságokat és terveket készíteni. Ez majd a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportkormányzat feladata lesz, én nem is venném el az ő kenyerüket, előre sem szaladnék, de annyit biztosan mondhatok, hogy most nem egy következő négyéves tervre lesz szükségünk, hanem inkább egy 12-15 éves tervre, amely magában foglalja a magyar demográfiai változásokat, hiszen kevesebb gyerek születik, kevesebben sportolnak; magában foglalja az iskolai testnevelési rendszer és az egyesületekben zajló képzések összehangolásának a kérdését, és magában foglalja a pénzügyi kérdéseket is. Ha valakivel Ön beszél a sport világából, biztosan azt fogja mondani, hogy a sport stratégiai ágazati jellegét a mindennapokban is lehet érezni, hiszen a sportoláshoz szükséges feltételek ma sokkal bővebben állnak rendelkezésekre az egyesületeknél is meg az iskolákban is, mint korábban. Épülnek az uszodák, a tornatermek, a csarnokok, szeretnénk vívóközpontokat, lőtereket, tehát azt gondolom, hogy eljutunk oda, hogy Magyarország ne csak az élsportban legyen kiváló, hanem a mindennapi életben is sportos, egészséges nemzet legyünk.
– Például az olimpia elnyeréséhez a mindennapi életnek a támogatása is szükséges, egy fontos szempont az olimpia rendezéséhez, hogy mérik az adott országból a támogatottságot.
– Igen.
– Mi a helyzet a rendezési esélyekkel?
– Nézze, a rendezési esélyek mérsékeltek, tehát…
– Nem túl optimista.
– Igen, senkinek sem akarom elvenni a jókedvét, de hát van itt három Góliát meg egy Dávid. Azért úgy állunk fel – nem rossz lista ez –, hogy Párizzsal, Rómával és Los Angelesszel egy sorban van Budapest, de a testméretek jól láthatóan különböznek. Tehát mégis három óriás és egy egészséges ember, három Góliát és egy Dávid, tehát nagyon nehéz dolgunk van. Nagyon sok jó érvünk van, mégiscsak mi vagyunk az olimpiai sporttörténelem első tíz nemzetének egyetlen olyan tagja, akinek sohasem adatott meg, hogy olimpiát rendezhessen. Éppen most hirdették meg, hogy vissza akarják adni az olimpiai rendezést az egész világnak, hiszen egyre inkább csak hatalmas, nagy megavárosok exkluzív klubja rendezhette meg az olimpiát, ideje, hogy mint régen volt: Amsterdam, Stockholm, Helsinki, még Barcelonát is említhetném, tehát hogy az egész világé legyen ismét a rendezés lehetősége. S végezetül nekünk azért is volna fontos az olimpia, mert nekünk ez hatalmas gazdasági előnyökkel járna. Ugye, Budapest fejlődik, ezt mindannyian látjuk, büszkék vagyunk rá, szép város, és rengeteg dolog történik benne, tehát a tetszhalott állapotából Tarlós főpolgármester úr – kicsit a kormányzat segítségével is, de – sikeresen feltámasztotta ezt a várost, él, dinamikus, izgalmas, a fél világ kíváncsi rá. De azért nagyon sok fejlesztésre lesz még szükségünk, azért a XXI. századi Budapest még éppen csak kibontakozóban van a szemünk előtt, minden olyan fejlesztés ebben a városban, ami az olimpia miatt szükséges, egyébként is szükséges a város számára. A mi egyik döntő érvünk az olimpia megrendezése mellett, hogy alig kell olyan beruházást végrehajtanunk, amelyet egyébként az olimpia nélkül ne kellene. Ezért én úgy teszem fel a kérdést, hogyha így áll a helyzet, akkor nem az a kérdés, hogy miért rendezzünk olimpiát, hanem hogy miért ne rendezzünk olimpiát?
– Egyébként Rióban felmerült valamilyen találkozón a mi rendezésünk?
– Nézze, az igazság az, hogy jobb lett volna, ha sportversenyeken nagyobb számban vehetek részt – pontosabban kettő, vagy három esemény jutott nekem osztályrészül –, mert azért mentem ki, hogy az összes olimpiai világvezetővel, ideértve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, alelnökeit, jelentősebb, befolyással bíró tagjait mind felkeressem, mindegyikkel tárgyaljak, mindegyikkel beszéljek, és mindegyiket megpróbáljam megnyerni a magyar olimpia ügyének.
– S ott tették egy kicsit pesszimistábbá?
– Ott tudtam egy pillantást vetni az ellenfelekre. Tudja, mint amikor kimegy az ember az öltözőből, ott a bíró kivezeti a pályára a csapatokat, és akkor az ember látja, hogy a másik csapatban milyen termetű legények vannak. Tehát itt mindenki odatette magát, most Rióban megmutatta magát teljes egészében, feltűrte az ing-ujját, látszottak a bicepszek, a hasizmok, a méretek, tehát kihúzták magukat a versenytársaink is, és az egy megejtő látvány volt.
– Folytassuk nem ennyire szívderítő témával. Azt mondta Die Pressének az osztrák belügyminiszter szerdán, hogy Ausztria tervezi a szükségállapot bevezetését. Ezt egyébként korábban az osztrák kancellár is mondta, viszont ő előtte szeretett volna, vagy szeretne egy egyeztetést a magyarokkal. Most a belügyminiszter szavaiból arra következtetünk, hogy ezt mint hogyha hamarabb szeretnék bevezetni, márpedig ez a szükségállapot Magyarországot is érinteni fogja, ha másért nem, akkor a migránsoknak a visszatoloncolása miatt. Tud erről a tervről?
– Nincs kit visszatoloncolni Magyarországra, mert Magyarországra senki sem tud bejönni, túlzok egy kicsit persze, de a mondandóm lényegén ez nem változtat: a madár se tud ellenőrzés nélkül berepülni Magyarország területére. Tehát ezért az osztrákoknak azt a kérdést kell megválaszolniuk, hogy hol akarnak kerítést? Az már biztos, hogy Európa külső határait meg kell védeni, az is világos, hogy ez fizikai védelem nélkül nem lehetséges. Én mindig elmondom, kellő lágysággal próbálom ezt mondani, nem vagyok szívtelen ember, a magyarok végképp nem azok, de a határt nem lehet virágokkal és plüss állatkákkal megvédeni. A határt kerítéssel lehet, rendőrökkel, katonákkal meg fegyverrel, és biztos, hogy meg is kell védenünk, méghozzá nagyobb szükség lesz a védekezésre az előttünk álló években, mint eddig volt. A kérdés tehát, hogy hol akarjuk megvédeni Európa határait, s én azt tanácsoltam az osztrák barátainknak, hogy ne az osztrák–magyar határon akarják megvédeni Ausztriát, hanem a magyar–szerb, meg a magyar–horvát határon akarják, sőt akarjuk együtt megvédeni inkább a szerb–macedón határon, meg a macedón–görög határnál. És ha a többi európai ország hajlandó erőforrásokat mozgósítani, akkor akár megvédhetnénk Görögország déli, szigetvilágbeli határait is, de arra már nekünk, közép-európaiaknak önmagunkban elegendő erőnk nincsen. A reális célkitűzés a magyar–szerb és a magyar–horvát határ légmentes lezárása és megvédése, és ha van közép-európai összefogás, akkor a macedón határt is meg tudjuk védeni.
– Már pedig az osztrákok azt mondják, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt, Hegyeshalomnál történő, szinte állandóvá vált ellenőrzések azért vannak, mert átjutnak az embercsempészeknek köszönhetően a szerb–magyar határon a migránsok, és az embercsempészek elszállítják őket az osztrák határra, és ők igazából az osztrák határon migránsokat keresnek. A Heti Válasznak nem olyan régen volt arról egy riportja, hogy éjszaka hogyan juttatják át embercsempészek a magyar határon.
– De Magyarországon ma mindösszesen néhány száz, menekültügyi eljárás alatt álló személy tartózkodik, tehát itt tömegekről nincsen szó. Tehát Magyarország megvédte a déli határait, ezért senki sem jön ott be. Van egy problémánk természetesen, hogy akiknek elutasítjuk a belépését, de az emberjogi szervezetek Soros György pénzéből fizetett aktivistái fellebbeznek a döntés ellen, azoknak Magyarország területén kell megvárniuk a döntést, a bírósági döntést, és közben nem lehet őket zárt táborokban tartani. Ez óriási hiba, korábban mi zárt táborokban tartottuk őket, de az Európai Unió ezt megtiltotta. Ha fellebbezésüket zárt táborokban kellene, hogy megvárják, akkor még az a néhány ember sem lenne, akiket ma az embercsempészek Nyugatra próbálnak irányítani. Akkor valóban nulla lenne a szám.
– Azt mondják az osztrákok, hogy egyébként azért is van szükség a szükségállapotra, mert – idézem a belügyminisztert – „amennyiben tömegesen indulnak meg az emberek, erre már nem marad idő, hogy ezt később bevezessék”.
– Igen, de bocsánat, itt azért azt jegyezzük meg, hogy ilyenkor nem Magyarországra gondolnak, hanem Olaszországra.
– Igen.
– Ausztria fenyegetettsége ma nem Magyarország irányából erős, hiszen mi egy jól védekező ország vagyunk, hanem a gyengébben, nehézkesebben védekező Olaszország felől fenyegeti veszély.
– Én is arra vagyok kíváncsi, hogy milyen információja van Önnek arról, hogy ez a migrációs hullám erősödni fog-e, merthogy az európai vezetők erre készülnek.
– Nézze, a biztonság egy olyan kérdés, amellyel nem lehet játszani. A bevándorlás és a migráció lerontja Európa közbiztonságát, fenyegetést jelent az emberekre, és terrorizmust hoz a nyakunkba. Aki azt állítja, hogy nincs összefüggés a migráció meg a terrorizmus között, szerintem nem tudja, mit beszél, vagy a napnál világosabb tényeket próbálja eltagadni valamilyen okból. Mi a világos, egyenes beszéd hívei vagyunk, a terrorizmus növekedése azért következett be Európában, sőt azért jelent meg, majd hízott fel, mert ellenőrizetlenül érkeztek több százezren olyan övezetekből, ahol Európát és a nyugati világot ellenségnek tekintik. Ezért megnőtt a terrorizmus, félháborús állapotok vannak. Ilyen körülmények között nem lehet kockáztatni. Magyarországon eddig negyven-egynéhányezer, 44 ezer rendőrünk volt, ez kevés, nem tudjuk ennyi emberrel garantálni az emberek biztonságát, ezért döntést hoztunk arról, hogy felemeljük a magyar rendőrség létszámát háromezerrel 47 ezerre, és ebből háromezer folyamatosan a határvédelmi, határvadász szolgálatokat lát majd el. Döntést hoztunk arról, hogy fizikailag meg kell erősíteni a szerb–magyar határon lévő határzárat, tehát még egy kerítéssort fogunk felhúzni a legmodernebb technikai eszközökkel. Nekünk arra is fel kell készülnünk, nem kívánom, hogy így legyen, szeretném, ha ezt elkerülhetnénk, de miután a biztonság nem játék, arra is fel kell készülnünk, hogy a törökök politikája megváltozik, és egyszer csak megjelenik Magyarország határainál egy időben több százezer migráns, és akkor nekünk – ha szép szóval nem megy – erővel kell őket feltartoztatnunk, és ezt meg is fogjuk tenni.
– Ide, a törökökhöz mindjárt visszatérünk, de még egy mondatot pontosítsunk, amit említett, tehát még egy kerítésre, tehát dupla kerítésre készülnek?
– Most készülnek a műszaki tervek arra, hogy a mostani, emlékszik, milyen sebtében és gyorsan felhúzott védvonalak mögé mellé egy masszívabb védelmi rendszert építsünk fel.
– Ezt mikorra tervezik?
– Amikor a belügyminiszter az erre vonatkozó műszaki terveket bemutatja. Az azért már egy komoly létesítmény lesz. Most látja, hogy igazából az a kerítés, amit felépítettünk, az ilyen lökésszerűen, néhány ezres, tízezres tömegben érkezők feltartóztatására elegendő. Nekünk olyan műszaki létesítményrendszer kell, amely egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni.
– Merthogy egyre többen jönnek, s ha jól értem a szavaiból, Ön is arra készül, hogy ez a bizonyos török uniós egyezmény dugába dől.
– Én azt kívánom magunknak, hogy ne dőljön dugába, de miután ha már dugába dőlt, akkor már késő a veszett fejsze nyele után kapkodni, most kell a biztonságunkról gondoskodni.
– Ezen a bizonyos pozsonyi csúcson, ahol felvetették például az osztrákok is, hogy állítsák meg, a törökök csatlakozási tárgyalását szakítsák meg, Ön mit fog támogatni?
– Mi Törökországot támogatjuk, tehát nekünk egy stabil török kormányra, egy biztos székben ülő Erdoǧan elnökre és egy kiszámítható török külpolitikára van szükségünk. Ha Törökország bármi okból megrendül – puccskísérlet, bármifajta más ok, láttunk ilyeneket –, megrendíti Törökország stabilitását, akkor nem lesz egyetlen olyan stabil állam sem abban a térségben, akivel tárgyalni lehetne, akivel megegyezni lehetne, és akivel közösen lehetne cselekedni.
– De azon az áron is támogatja, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások tovább folytatódjanak? Elég sok a kérdőjel e körül.
– Ez nem ár, hiszen eddig is tárgyaltunk velük.
– A közeljövőben ez megvalósulhat? Merthogy a törökök azt várják a tiszta és világos beszéd gyanánt, hogy valaki mondja meg, hogy pontosan mikor, hányadikától, melyik hónap…
– Szerintem a törökökkel tárgyalni kell, és mindent, ami a mi biztonságunkat szolgálja, meg kell nekik adni és meg kell egyezni, ami nem szolgálja a biztonságunkat, ott nem kell velük egyezséget kötni.
– Innen a stúdióból Varsóba indul, a V4-ekkel egyeztet Angela Merkel kancellár. Feltehetném azt a kérdést, hogy mire számít, de az eddigi nyilatkozatokból nagyjából mindenki tudja, hogy mire számít a „wir schaffen das” nem változott Németország tekintetében, márpedig azt senki nem tudja, és ez a fő kérdés, mert azt tudjuk, hogy mit nyilatkozik, de a fő kérdés az az, hogy egyszer csak valakinek valamikor kenyértörésre kell vinni a dolgot.
– Én is szeretnék azok közé tartozni, akik tudják, hogy mire számíthatnak.
– De a nyilatkozatokból kitűnik…
– Jó, jó, de tudja bonyolultabb szakma ez ennél. Tehát látni fogjuk ma egymást valóban, a Visegrádi Négyek és Angela Merkel Varsóban, és számos kérdést meg fogunk vitatni, de nincs borítékolva, hogy mire fogunk jutni, sőt számos kérdésben nem ismert minden szereplőnek az álláspontja. Én sem tettem ki minden kártyámat az asztalra. Amit biztosan mondhatok Önnek, az, hogy nekünk egy nagyon nagy feladatot kell megvalósítanunk a következő hetekben és hónapokban, ugyanis a menekült-, illetve a migránsválság ügyében Brüsszel döntéseket hozott. Ugye, Brüsszel két részből áll. Ezt innen Magyarországról nehéz pontosan megérteni, bonyolult világ, de két részből áll: vannak benne a bürokraták, és vannak benne a politikusok. Na, most a bürokraták döntéseket hoztak, a maguk döntéseit meghozták, ők kényszerbetelepítést akarnak. A bürokraták azt mondják, hogy a bevándorlás jó, Európának szüksége van az ideérkező emberekre, ezért tegyük lehetővé, hogy bejuthassanak, ha bejutottak, akkor pedig minden ország egy meghatározott kvóta szerint ebből fogadjon be valamennyit, ha pedig valaki erre önként nem hajlandó, kényszerbetelepítéssel kell erre rávenni. Ez ma a bürokraták döntése Brüsszelben. Most jönnek a politikusok. Nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy ezt a döntést megváltoztassuk. Ez egy rossz döntés. Tehát nekünk a következő hetekben a bürokraták által meghozott döntés megváltoztatását kell elérni. A baj az, hogy nem minden politikus ért egyet azzal, hogy meg kéne változtatni a bürokraták döntését. Vannak európai politikusok, akik a bürokratákkal egyetértenek, és velük próbálnak együttműködni. Én, Magyarország, a Visegrádi Négyek vezetői, a visegrádi országok népei és kormányai azonban a bürokraták döntését meg akarják változtatni. Az a kérdés, hogy Angela Merkel hajlandó lesz-e velünk együtt ezt az elhibázott brüsszeli döntést megváltoztatni, hajlandó-e velünk harcolni ezért vagy sem. Ebben kell tisztán látnunk ma délután.
– Az eddigi nyilatkozataiból ítélve szerintem a legtöbben ez ügyben valószínűleg Jean-Claude Juncker mondatait fogják idézni.
– Most reggel van, majd délután kell.
– De azt gondolja, hogy például az, amit mondott Juncker a népszavazásról egyébként, nem kötelező az európai uniós intézményekre, és nem írja felül a magyar kormány tagállami kötelezettségeit a népszavazás eredménye, igaz?
– Jean-Claude Juncker a brüsszeli bürokraták vezetője…
– Mivel fogja meggyőzni Angela Merkelt?
– …Hoztak egy döntést, amit ő végre akar hajtani, én pedig azt szeretném, ha ezt a döntést nem tudná végrehajtani, és azt szeretném, ha a politikusok eltiltanák őt attól, hogy ezt a döntését végrehajtsa.
– Az eltiltás mit jelent a gyakorlatban?
– Azt, hogy hoznunk kell egy döntést, egy másik döntést a bürokraták döntése után születni kell egy kormányfői döntésnek, amely azt mondja, hogy nem.
– És akkor jön október 2-a, mondjuk, tegyük fel eredményes a népszavazás, és a nemek győzedelmeskednek, október 3-án, 4-én mi fog történni? Mire lesz ez felhatalmazás, ami e nélkül nincs meg?
– Azt fogja jelenteni, hogy van egy nép Európában, az egyetlen, amelynek kikérték a véleményét, az egyetlen nép, amelyik elmondhatta, hogy mit gondol a bevándorlás és a migráció kérdéséről, amelyik világossá teszi, a bürokraták döntését nem fogadja el. Tehát nem egy tárgyalási pozíciónk lesz, hanem egy végleges, magyar, erős álláspont, és ez szerintem sok más országot is maga köré fog gyűjteni.
– Ha az európai vezetők nem tudják vagy nem akarják meghozni a nehéz döntéseket, akkor az európai választók maguk veszik kezükbe a döntést, annak eredményével viszont a politikai vezetők feltehetően nem lesznek elégedettek. Ez egy friss elemzése a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdász professzorának, Stiglitz professzornak, aki egyébként arra keresi a választ ebben, hogy vajon az euróövezetnek a tagjai miért teljesítenek rosszabbul. Sok okot felsorol a közgazdász, de ő végül is arra a következtetésre jut, hogy szerinte Európában, az Európai Unióban egy békés válás jobb lenne, mint a jelenlegi patthelyzet, mert ez a rendszer hosszú távon működésképtelen. Most itt a politikai patthelyzet mellé ez egy gazdasági…
– Én magam is olvastam ezt a tanulmányt, amely elgondolkodtató, friss, és így gondolatokat csal ki az emberből. Az a legszebb része a mi szakmánknak, hogy folyamatosan, újabb és újabb gondolatok, megközelítések születhetnek, és ezért az optimista ember mindig láthatja azt, hogy az emberi akarat hogyan lesz úrrá a körülményeken. Ez a politikának a legszebb része. Na, most ezért a gazdaság vonatkozásában azt mondom, hogy persze igaz lehet a professzor véleménye, hogyha az európai vezetők nem döntenek másképp. De miért is ne dönthetnénk másképp? Hiszen azért vagyunk vezetők.
– Azért, mert az elmúlt időszakban nem láttuk ezt.
– Eddig nem tudtunk, de azért vagyunk vezetők, hogy jobb döntéseket hozzunk. Ami az ügy biztonsági részét illeti, azt tudom mondani, hogy ami most kockán forog, az kontinentális kitekintésben Európa jövője, nemzeti kitekintésben pedig Magyarország jövője. Most arról van szó, hogy milyen világban fogunk élni, hogy fog kinézni Magyarország? Nagy muszlim tömegekkel fogunk-e együtt élni, párhuzamos társadalmaink lesznek-e? Terrorveszélyben fogunk-e élni, a mainál sokkal rosszabb közbiztonság mellett, hogy a női egyenjogúság evidens dolog lesz-e Magyarországon minden itt tartózkodó ember számára, hogy biztonságban lesznek-e a feleségeink, a lányaink, a szüleink, és így tovább. Tehát Magyarország jövője a tét. Én csak azt tudom tanácsolni a magyar embereknek, hogy ne kockáztassunk, védjük meg azt, amink van, védjük meg az életformánkat, és mondjunk nemet a brüsszeli döntésekre.
– Beszéljünk egyébként ebből az euróövezeti bajokból kiindulva néhány mondatot a gazdaságról. Azt látjuk a friss adatok szerint, hogy rekord alacsony a hiány, a bevételek nőttek. Mekkora mozgásteret jelent majd ez?
– A pénz felől is lehetne nézni a gazdasági eredményeket. Most mindenki öt centivel a föld fölött jár, akivel beszéltem, és gazdasági szakember, mert a számok jobbak, mint bárki gondolta volna, a folyamatok sokkal meggyőzőbbek, és így tovább. Én is osztozom ebben az örömben. Én egy számot, egy dimenziót figyelek, és követek elsőként, ez pedig az, hogy tud-e minden magyar ember, aki akar, dolgozni. Ma azt mondhatom Önnek, hogy a munkanélküliség tekintetében mi az ötödik legjobb helyet foglaljuk el Európában, tehát az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező ország vagyunk, ami fantasztikus teljesítmény ezzel az 5 százalék körüli munkanélküliséggel. Ahhoz képest, hogy 2010-ben, amikor nekivágtunk Magyarország átalakításának és megújításának, akkor ez még a 12 százalék magasságában volt, és mindenki felkapta a fejét, sokan félreérthetetlen kézmozdulatokkal fejezték ki az álláspontjukat, amikor azt mondtam, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet kell létrehozni Magyarországon. 650 ezernél tartunk 6 év alatt. Tehát egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magyarország egy olyan országgá váljon, ahol minden magyar ember, aki dolgozni akar, és munkából akar megélni, megtalálja erre a lehetőséget. Még dolgoznunk kell ezért, de a számok arról beszélnek, hogy az irány jó. Ráadásul, és ez a második legfontosabb dolog, amit én nézek: a munka megbecsültsége. Ez egy bonyolult dolog, hogyan lehet úgy bért emelni, hogy azzal ne törjünk, zúzzunk szét egy gazdaságot. Én emlékszem 2002 után a szocialisták béremelésére, ami kis híján lerombolta az országot, mert a pokolba vezető út is jó szándékkal kikövezve, tehát egy bonyolult gondolkodási folyamat eredményeképpen lehet meghatározni annak a béremelkedésnek a mértékét, amely összességében erősíti a gazdaságot, javítja a versenyképességét, és nem hoz létre munkanélküliséget. Most mi ezt a vékony ösvényt számolgatjuk nap mint nap, és most azt látom, hogy 2013 januárja óta vagy talán még régebben folyamatosan, minden hónapban nőnek a bérek Magyarországon. Ebben az évben is egy jelentős bérnövekedés történik, mind a magánszektorban, mind az állami szektorban úgy, hogy közben javul a versenyképesség, csökken a munkanélküliség, és nő a gazdaság. Ennek a vegyületnek a fenntartása, megóvása a legfontosabb feladatunk.
– És e közben itt vagy egy kettősség a munkaerőhiány és a munkanélküliségnek az egymásnak feszülése.
– Nézze, ki gondolta volna néhány évvel ez előtt, hogy épeszű az az ember, aki azt mondja, hogy Magyarországot hamarosan nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány fogja fenyegetni? És látja, megérkeztünk ide. Hat év kemény munkájának eredményeképpen itt vagyunk.
– Akkor eljutottunk az ezerdolláros kérdéshez, hogy mi fog történni ez ügyben? A nemzetgazdasági miniszter már beszélt arról, hogy járulékcsökkentést tud elképzelni, de például van-e olyan forgatókönyv az asztalon, aminek az egyik elemét már korábbi kormányzások idején megvalósították? El tudja-e képzelni azt, hogy van egy jelentős, radikális minimálbéremelés és mellé engedmények a munkáltatóknak?
– Én egészen másban gondolkodom. Ezek mind érdekes technikai kérdések és eszközök, amelyeknek alkalmazásáról mindig érdemes eszmét cserélni, de én nem ebben gondolkodom, hanem abban, hogy először is a Magyarországon élő összes ember kapjon munkalehetőséget. Ez a legfontosabb. Még vannak tartalékaink, miközben jó néhány helyre, mintegy ötven-valahány ezerre nem találnak embert, dolgozót, munkást, aközben még mindig vannak munkanélkülijeink. Van belső tartalék, amit mozgósítani kell, és hosszabb távon kell gondolkodnunk, nekünk több gyermekre van szükségünk meg erősebb családokra. Ha már több gyermek születik, akkor többen fogunk dolgozni Magyarországon. Tehát én alapvetően demográfiai és családpolitikában képzelem el ennek a kérdésnek a megoldását – hosszabb, történelmi távlatban. Egy kormánynak persze a napi ügyekkel is kell foglalkoznia, de legalább ilyen fontos, hogy a történelmi dimenziót ne veszítse szem elől, ezért nekünk a bajaink megoldására erős családvédelemre, erős családokra, a gyermekeket vállaló szülők támogatására, megbecsülésére és elismerésére van szükségünk. Demográfiai politikát kell csinálni így is – mondhatnám Önnek egyetlen szóban összefoglalva. Ezt kritizálják, ez ma Európában nem divat, Európában bevándorlással meg migránsokkal akarják megoldani a munkaerőhiányt, mert csak egy napig terjed a horizontjuk, vagy egy nap magasságában áll a döntéshozók horizontja. Én ezt nem fogadom el, én ezzel nem értek egyet. Az ország nagy része szerintem úgy gondolkodik, mint én, nekünk saját erőnkből kell ezt a problémát megoldani, össze kell fogni a magyarokat, és arra kell haladnunk, afelé kell mennünk, hogy saját erőből legyünk minél erősebbek.
– De akkor ezek szerint a járulékcsökkentés elméleti kérdés?
– Nem, az egy eszközkérdés. A járulékcsökkentés egy jó dolog, az adócsökkentés jó dolog, csak az a fontos, hogy illeszkedjék egy hosszú távú, nagy tervbe.
– Folytatjuk legközelebb. Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.