Nagy Katalin: Három perccel múlt fél nyolc. Orbán Viktor csütörtökön a magyar–ukrán határnál járt, ahol Beregsurányban újságírók kérdésére azt mondta, az orosz–ukrán háború megoldásának kulcsa nem Magyarország kezében van, hanem odaát, mi csak segíteni tudunk a bajbajutottakon. Megérkezett a stúdióba Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok!
Nyolc nap alatt 140 ezer ember érkezett a határátkelőhelyeken Magyarországra. Hogy látja, mi a kormány feladata ebben a helyzetben?
És még többen is jönnek majd. Amit most látunk, a krízisnek, ennek a válságnak az eleje. Találkoztam a Magyarországra menekültekkel, sokukkal beszéltem, tipikusan a belső ukrajnai területekről jönnek. Vannak persze kárpátaljai magyarok és kárpátaljai ukránok is, mi őket jól ismerjük, hiszen ők a mieink, illetve itt vannak a szomszédban, de nagyon sokan jönnek, és egyre többen jönnek belső Ukrajnából ukránok is meg harmadik országhoz tartozók is. Tegnap találkoztam, azt hiszem, valószínűleg a harkovi, vagy ahogy ott mondják: a harkivi egyetemnek a menekülő diákjairól lehet szó, találkoztam kínaival, nigériaival, indiaival és nem kettővel-hárommal, hanem sokkal. Majd ma délután beszélek India miniszterelnökével is, mert megállapodást kötöttünk az érintett országokkal, hogy elhozzuk az ő diákjaikat, beengedjük Magyarországra, elvisszük őket Budapestre, és onnan repülőgépekkel hazamennek az indiaiak Indiába, a nigériaiak Nigériába, a kínaiak Kínába. Aztán, majd ha akarnak diákként később visszatérni, akkor akár Magyarországra is visszatérhetnek, de most ők haza fognak menni, tehát akiket látunk nem ukránokat és nem magyarokat, ők nem maradnak Magyarországon, hanem hazamennek, ehhez nyújtunk segítséget. Röviden azt mondhatnám, hogy ebben a pillanatban Magyarország a menedék ezeknek az embereknek a számára, a magyaroknak is, az ukránoknak is és harmadik országbelieknek is. A magyar kormánynak rengeteg feladata van. Ugye, vannak a nemzetbiztonsági természetű feladatok: határvédelem, katonai események előrejelzése, fölkészülés erre. Ne felejtsük el, hogy ugyan sokan jönnek belső Ukrajnából, de a mi szomszédos területünk Kárpátalja, ahonnan szintén jönnek, de Kárpátaljára még egy lövedék se, még egy rakéta se esett be, tehát Kárpátalja jelen pillanatban nem hadműveleti terület. Ez nagyon nagy érték ebben a pillanatban, mert ha az is katonai területté válna, akkor az onnan érkezőknek a száma hirtelen sokszorosára növekedne. Tehát vannak nemzetbiztonsági teendőink, és vannak humanitárius teendőink, meg kell szervezni az ideérkező menekültek jövőjét. Korai statisztikákról beszélni, tehát nézem a rendőrség, a katasztrófavédelem és az idegenrendészet adatait, és abból azt látom, hogy az ideérkezőknek olyan 70-80 százaléka továbbmegy. Nagyon sok olyan családdal találkoztam, akiket várnak ide érkezett ismerősök Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából. Vannak, akiknek meg magyarországi kapcsolatai vannak, és őket elviszik a határtól. Velük teendőnk ebben a pillanatban nincs. Akkor vannak azok, akik harmadik országbeliek, őket hazareptetjük, és vannak, akik ezek után itt maradnak, tehát akiknek nem egy napig kell szállást és étkezést adni, hanem nincs hova menniük, és egy ideig itt lesznek velünk. És nekik pedig szállást kell adni, el kell őket helyezni, étkezést kell biztosítani. Most még nem, de majd egy-két hónap múlva a gyerekeknek iskolát kell biztosítani. Nagyon fontos dolga van az egészségügyi minisztériumnak, mert sokan jönnek olyanok, akik nincsenek beoltva, őket be kell oltani, meg kell néznünk, hogy milyen betegségeik vannak vagy nincsenek, azokat azonnal kezelni kell, még mielőtt az ország belsejébe engednénk őket, tehát minden állami szervnek megfeszített munkát kell végeznie. De az egész mögött meg ott van az ország, a rengeteg önkéntes, velük is találkoztam, köszönet a munkájukért, le a kalappal, rengetegen jönnek az ország minden részéből, nemcsak küldenek segítséget, hanem el is jönnek önkéntesként, még a saját falumból is találkoztam önkéntessel, akik eljönnek, és ott néhány órát vagy néhány napot segítenek. Ők adják igazából a nagy támaszt az állami szervezetek mögött, mert az állami szervezetek intézik az ügyeket, de itt emberségre is szükség van, és az emberséget meg a civilek, különösen az egyházi szervezetek tudják megadni, akik kiválóan végzik a munkájukat.
A munkaadók együttműködnek abban, hogyha valaki munkát keres, akkor ott, akár a segítőpontokon kaphat információt, hogy merre induljon el?
Megkezdtük a tárgyalásokat a munkaadókkal is, hogy azok, akik rövidebb-hosszabb ideig arra kényszerülnek, attól függően, hogy mi lesz a háború vége odaát, hogy itt maradjanak velünk, hogy nekik legyen munkájuk. Mert, ugye, akik idejönnek, azoknak azt tudjuk felajánlani, amit a magyaroknak is fel tudunk ajánlani. Három hónapig tudjuk tartani a kiadásaikat úgy, mint ahogy egy magyar munkanélkülinek is ilyenkor három hónapig adunk ellátmányt, de három hónap után el kell menni a magyaroknak is vagy közmunkára vagy piaci munkára, az ide érkező külföldiekkel sem lesz másképpen, tehát mi mindenkit befogadunk, és magunkkal azonos módon kezeljük őket. Persze adunk segítséget, hogy el tudjanak indulni, mert szállást adunk, enni adunk, de egy idő után, aki nem megy tovább, és itt marad, annak valahogyan el kell foglalnia a helyét a mi életünkben.
Az Európai Bizottság, az Európai Unió intézményei jelezték, hogy készek hozzájárulni azoknak az országoknak a költségeihez, amelyek befogadnak embereket, vagy segítenek a menekülőknek? Itt, Lengyelországban is nagyon sokan vannak, vagy a második helyen, ugye, Magyarország fogadott eddig a legtöbb embert.
Nézze, ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani. Ha cselekvésről van szó, akkor meg a nemzetállamokra lehet számítani. Tehát én nem tudom Önnek megmondani, hogy mi a Jóistent csinálnak Brüsszelben, és hogy mire várnak, meg hogy mikor adnak majd bárkinek pénzt, de ha erre várnánk, akkor súlyos állapotok alakulnának ki a magyar határnál. Nem kell várni senkire, különösen nem rájuk. Ez a mi ügyünk, ez a mi bajunk, ez a mi problémánk, ezt nekünk kell megoldani, és Magyarország meg is fogja oldani. Ha méltóztatnak menetközben mégis fölébredni és adni támogatást, akkor köszönjük, de hát évek óta védjük délen a határt, egy fillért nem adtak a kerítésre, egy fillért nem adtak a migrációs nyomás miatt Magyarországnak, szóval hagyjuk is ezt inkább, aztán oldjuk meg mi ezeket a problémákat.
Igen ám, de hogyha itt a humanitárius folyosókat megnyitják, ahogy tegnap este vagy éjszaka megállapodtak a harcban lévő felek, az azt jelenti, hogy akkor ott a polgári lakosság, aki akart már rég, meg nem bírja nyilván a háborút, félnek, érthető módon, akkor ők nagyobb számban indulnak majd el. Tudjuk őket fogadni?
Hogyne! Ezt mondtam a háború előtt is mindig, hogy mi a békében vagyunk érdekeltek, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az a vita, ami Ukrajna semlegességéről szól egyfelől, másfelől pedig az oroszok által követelt biztonsági garanciákról, ez tárgyalásos úton minél hamarabb rendeződjön. Mert ha ez tárgyalásos úton nem rendeződik, és ebből konfliktus alakul ki, ez kialakult, és ez nem is csak konfliktus, hanem egy igazi háború, akkor ennek a kárvallottjai többek között, rögtön az ukránok után mi leszünk, akik szomszédosak vagyunk Ukrajnával. Mert ide menekültek fognak érkezni, nagyon nagy számban fognak érkezni, ez megterheli az országainknak a költségvetését, lengyelekét, szlovákokét, magyarokét és románokét. Szankciók fognak életbe lépni, most ez történik. A szankciók árát általában a szomszéd fizeti meg legelőször, leginkább mi, itt is észnél kell lenni, tehát nem véletlenül volt Magyarország békepárti már hosszú éveken keresztül korábban is, már a krími háború után is azt mondtuk, hogy a minszki megállapodást minél hamarabb végre kell hajtani, mert ha nem hajtják végre, az a seb gennyesedni fog, és a végén egy nagyobb konfliktushoz vezet majd el bennünket. Ide jutottunk. De hát nem Magyarország dolga, hogy a világpolitika nagy ügyeit elrendezze, ez nem a mi méretünkre van szabva, ez nem a mi zakóméretünk. Mi segíteni tudunk a nagyoknak abban, hogyha időnként elakadnak, akkor egy-egy lépést mégiscsak tehessenek előre. Megpróbáltuk, mindent megtettünk, amit lehetett az elmúlt években, ennyire futotta. Na, most a nagyobb számú menekült esetében itt a V4-eken van a teher, nincs mese, tehát nekünk a lengyelekkel, a csehekkel meg a szlovákokkal kell összefogni és egy V4-es közös menekültpolitikát kell kialakítani. Azt hiszem, ez hatékonyabb lesz, mintha Brüsszelre várnánk.
Ön említette már a nemzetbiztonsági teendőket, amelyek a kormányra hárulnak. Ugye, itt eszébe jutott az embernek, hogy Magyarországon 2016-ban indult egy haderőfejlesztési reform, amit nagyon sokan bíráltak, próbáltak nevetségessé tenni, feleslegesnek gondolták, hogy miért van erre szükség. És most úgy tűnik, hogy hirtelen mintha Németországban is felébredtek volna ennek kapcsán, hiszen itt van egy olyan háborús konfliktus a közvetlen közelünkben Európában, ami azt jelzi, hogy bizony erre oda kell figyelni. Most ezek szerint akkor a magyar haderőfejlesztésnek igenis megvolt az értelme.
A német ügy elvinné az egész beszélgetésünk minden műsorpercét, ezért ott csak annyit hadd mondjak, hogy ott nagy jelentőségű dolog történt. A rádióhallgatók szerintem nincsenek, vagy csak csekély részük van ezzel tisztában, hogy ott egy német, látszólag technikai bejelentés újrakörvonalazza majd a jövőnket. Tehát egy másik Európában fogunk élni. Néhány év múlva ezt minden hallgató látni fogja, mert ami most történik, azt úgy hívják, hogy Németország újrafelfegyverzése, ami el volt tiltva. Tehát a II. világháború után Németország II. világháborús szerepe miatt gyakorlatilag a német hadsereg mindig kisebb volt annál, mint amit a német gazdaság lehetővé tett volna, és mindig kisebb volt annál, mint amire az európai biztonság miatt szükség lett volna, és a hiányzó német haderőt az amerikaiak pótolták az európai kontinensen. De ha újra felfegyverkezik Németország, akkor új helyzet lesz, most ha megengedi, be is zárom ezt a zárójelet. Ami a magyar haderőfejlesztést illeti. Gyenge ember nem kap békét. Ha békét akarsz, akkor valamilyen erővel rendelkezned kell. Az erőd két forrásból jöhet: a saját erőd meg a szövetségeseid ereje. Ha nincs saját erőd, akkor nincs szövetségesed se, mert senki nem fogja az életét kockáztatni meg a pénzét feláldozni azért, hogy téged megvédjen, miközben te egyébként nem készültél föl arra, hogy megvédd magad. Ezért aki azt állítja, hogy majd a NATO megvéd bennünket, az téved. A NATO akkor véd meg bennünket, ha mi is készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat. Ezért nekünk egy haderőfejlesztést kellett indítani néhány évvel ezelőtt. Magyarország egy magyar ország, az azt jelenti, hogy mindig mindenről vita van, arról is, amiről nem kéne. Erről is volt, de itt szilárdnak kell lenni, sziklaszilárdnak kell lenni, mert ha a fölkészülést egy ilyen konfliktusra nem kezded meg időben, később már nem tudod pótolni. Az elvesztegetett éveket nem lehet később pótolni, mert egy hadiipart fölfejleszteni, egy hadsereget fölfejleszteni, egy ország gondolkodásában ennek kialakítani a helyét nem egy-két év, hanem bizony sok hosszú esztendő. Mi időben kezdtünk hozzá, jobb lett volna persze hamarabb, de hát mindenki emlékezhet rá, hogy itt 2010-ben fuldoklottak az emberek a devizahitelekben, óriási volt a munkanélküliség, le volt gatyásodva az ország, nem tudtunk mindent egyszerre megoldani. Alacsonyak voltak a nyugdíjak, a bérek, a tizenharmadik havi nyugdíjat elvették. Sok dolog volt, amit még az újrafelfegyverzése vagy a magyar hadsereg újraszervezése előtt el kellett végezni azért, hogy a mindennapi élet kibírható legyen az emberek számára, és mindenkinek végre legyen munkája, és meg tudjon indulni előre. Ezért egy ütemezést hajtottunk végre. Nem a hadsereg újjáépítése volt a legfontosabb, hanem a devizahitelesek meg a nyugdíj meg a fizetés meg a családok meg a születésszám meg a csok meg az otthonteremtés meg a rezsicsökkentés; ezek voltak a legfontosabb feladatok. Aztán beesett, ugye, a migráció, az megint elvitt egy-két évet az életünkből, de aztán ahogy levegőhöz jutottunk, megkezdtük a haderőfejlesztést – óriási ellenzéki össztűzben vagy baloldali össztűzben, de ennek ellenére kitartottunk mellette, és eljutottunk valameddig. Nem vagyunk kész, egy háború meg egy konfliktus a szomszédban sosem jön jól. De ha néhány évvel később lett volna, akkor fölkészültebbek lennénk, mint amilyenek most vagyunk. De most sem nézünk ki olyan rosszul, mint ahogy kinéztünk tíz évvel ezelőtt. Tehát már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy mi magunk meg a szövetségeseink együtt garantálni tudjuk Magyarország biztonságát, betonszilárdságú biztonságunk van, tehát Magyarországot baj nem érheti. Egy esetben lehet baj, hogyha a józan eszünket elveszítjük, és belesodródunk ebbe a háborúba; akkor baj lesz, mert attól a saját magunk marhaságától meg butaságától nincs olyan NATO, amely meg tudna bennünket védeni.
Épp erre akartam még rákérdezni, hogy az első nap úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a konfliktusból. Aztán a második-harmadik nap már úgy fogalmazott, hogy ne hagyjuk, hogy belesodorjanak bennünket ebbe a háborúba. Itt egy fokozást érzékel a hallgató, amikor hallja ezt a két kijelentést. A XX. századi tapasztalatokra gondolt, vagy arra gondolt, hogy az ellenzék meggondolatlan kijelentéseket tesz?
Mind a kettőre. Nem véletlenül tanácsolom mindenkinek, aki ma közélettel foglalkozik, azt, amit úgy hívunk, hogy stratégiai nyugalom. Hát azért nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Eleve politikailag is nehéz helyzetben vagyunk, hiszen háború van a szomszédunkban. Annak mindenfajta kifutása lehet, mindenfajta lehetőség valósággá válhat a jövőre nézve, és azokon már most gondolkodni kell. De nagyon nehéz helyzetben vagyunk érzelmileg is; emberek halnak meg naponta százával meg ezrével, és még fognak is, ahány napig a háború tart. Tehát mindenki fölzaklatott állapotban van, mert ez az embert megérinti, mégiscsak szíven üti mindaz, ami történik. Lehet okoskodni geopolitikáról, biztonságról, és értem én az egymással szemben álló feleknek az érveit is, de ezek alatt vagy fölött, az érvek alatt vagy fölött ott van az ember, aki meghal. Tehát egy ilyen zaklatott helyzetben könnyű hibázni. Ezért mondom azt, hogy nyugalom, stratégiai nyugalom. Tehát nem szabad semmilyen elkapkodott, gyors, megfontolás, kellő megfontolás nélküli döntést meghozni, mert abból baj lesz. És úgy látom, hogy a baloldal a háború oldalán áll, akkor is, hogyha ezt nem tudja, mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belesodor, belevisz bennünket a háborúba. Katonát küldeni azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak. Fegyvert küldeni azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak mi ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, milyen hosszú évekig. Átszállítani fegyvert Magyarországon, mondjuk, be, Kárpátaljára és katonai célponttá alakítani Kárpátalján az éppen haladó konvojt egy olyan helyen, ahol még nincs is háború, azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút. Észnél kell lenni, nem lehet össze-vissza beszélni, nem lehet össze-vissza javaslatokat tenni, és nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal. Ez nem ennek az ideje. Itt most Magyarország érdekei mellett kell kiállni. Most nem amerikai szemmel kell nézni ezt a konfliktust meg nem francia meg nem német szemüvegen keresztül, ezt magyar szemmel kell nézni. És magyar szemmel nézve ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága. Ehhez ki kell maradni a háborúból, és ezért a baloldalnak a háborúba sodródó vagy oda bennünket besodró javaslatainak vagy kezdeményezéseinek ellen kell tudni állni, el kell engedni a fülünk mellett, vagy határozottan ellent kell mondani.
Igen, lehet, hogy a baloldal csak a progresszív Nyugat mögé szeretne felsorakozni, és ahogyan fogalmazott, hogy szeretne szívességet tenni a nyugati barátoknak, de ugyanakkor meg kampány van, egy hónap múlva választunk. És az ellenzéknek meg az a stratégiája – azt majd eldönti az idő, hogy ez helyes vagy helytelen volt –, hogy mindig az ellenkezőjét kell mondani, mint amit a kormány mond. Csak, mondjuk, lehet, hogy nem kellene olyasmit mondani, hogy magyar gép szállt fel, és fegyvereket visz Ukrajnába, amikor az egy NATO katonai gép.
Ennél súlyosabb dolog is történt, mert ami eddig a leginkább szíven ütött, és először nem is akartam hinni a fülemnek, az az a kijelentés volt a baloldal részéről, hogy a kárpátaljai magyarok oroszbarátok. Ez egy följelentés! De nem is akármilyen, hanem háborús időkben tett följelentés a magyarok ellen. A magyaroknak eddig is voltak gondjaik Kárpátalján. Most háború van, ezeket nem hozzuk elő, nem hánytorgatjuk föl, az ukránok az életükért küzdenek, ilyenkor nem hozakodunk elő azzal, hogy milyen sérelmeink voltak, vagy nem, mert ez most nem lehetséges. Mi egy komoly és intelligens ország vagyunk, tudjuk, hogy mikor, miről, milyen súllyal, hogyan kell beszélni. Ennek nem most van itt az ideje. De ettől még tudjuk, hogy a magyaroknak Kárpátalján mindig is voltak problémáik. És azt is tudjuk, hogy vannak ukrán csoportok, amelyek mindig is gyanakvóan figyeltek a magyarokra is. Most, mikor Magyarországról mondja egy politikus, megüzeni Kárpátaljára az ukránoknak, hogy azok a magyarok, akik mellettetek élnek, valójában oroszbarátok, ezzel a legközvetlenebb veszélyt hozza azoknak a magyaroknak a fejére. Tehát az ember időnként nem találja a szavakat a megdöbbenéstől, hogy a felelőtlenségnek milyen csimborasszóját tudja előállítani a baloldal. Tehát ezeket sürgősen abba kell hagyni. Én értem, hogy kampány lesz vagy van meg választás, na, de a kampány értelme az, hogy a végén egy jó kormánya legyen Magyarországnak. De ahhoz kell egy ország meg emberek, akiket majd kormányozni lehet. Ha az országot belevisszük egy háborúba, akkor a választási kampány nem azt a célt érte el, hogy az ország javára egy jó kormányt tudjunk választani, hanem a kampányban leromboltuk az ország nagy nehezen kialakított pozícióit. Ez így van a politikában is, és így van a gazdaságban is. Tehát a kormánynak nagyon világosan azt az irányt szabtam ki, hogy a választási kampányban, ha háború van, akkor az első szempont, ami alapján mérlegelünk, sosem a kampány, hanem mindig a nemzeti érdek meg a magyarok biztonsága. Tehát ezt kell szem előtt tartani. Aztán majd lesz egy választás is, a magyarok elég okosak ahhoz, hogy ezt elrendezzék majd április 3-án úgy, ahogy jónak látják. Ma nem ez a legfontosabb. A legfontosabb a béke, a biztonság és az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból.
A gazdaság megvédése igencsak fontos, ugyanúgy, ahogy a járvány idején fontos és elsődleges volt. Varga Mihály utalt rá, hogy azon dolgozik a kormány, hogy majd a háború gazdasági rossz következményeit próbálja valahogy kiegyenlíteni. Erről mikor tudunk meg részleteket?
Ahogy az angol mondaná: kellő időben, de az igazság a következő. Vannak közvetlen veszélyek, és vannak középtávú veszélyek. Most mik a közvetlen veszélyek? A közvetlen veszély az, hogy a nyugatiak a szankciók mellett döntöttek. Nekünk erről mindig is megvolt a véleményünk, hogy mire jó, meg mire nem a szankciós politika, de háborúban az egység a legfontosabb, tehát mi nem akartunk okoskodni újra elmagyarázva, hogy egyébként már a Krím idején bevezetett szankcióknak is pont ellenkező hatása lett, lásd itt ez a háború, bevezettük a krími háború idején a szankciót az oroszokkal szemben, de ez nem gyengítette le őket jól láthatóan, hanem épp az ellenkező hatást váltotta ki. De most már mindegy, mert a nyugatiak szankciók mellett döntöttek, és mi a Nyugat része vagyunk. És miután az egység a fontos, együtt élünk ezzel a helyzettel, de a szankcióknak ára van, mert az kétélű fegyver, és ezt rövidtávon meg fogjuk fizetni. És azon kell dolgozni a kormánynak legelőször is, hogy a szankciók miatt közvetlenül beeső károkat próbáljuk enyhíteni. Ha ezen túl vagyunk, utána akkor meg azon kell dolgoznia, hogy a szankciók által lerombolt gazdaságok okozta nehézségeket középtávon kezelni tudjuk. Ugye, most a közvetlen nehézség a Szberbank. Az bebukott Ausztriában is és Magyarországon is. Ott cégeknek meg embereknek tűntek el pénzei, az elúszott. A betétbiztosítási alap persze egy bizonyos összegig a magánszemélyek betéteiért helytáll, de összességében a pénz egy nagy részét nem fogják visszakapni a betétesek, különösen a cégek nem, és azok olyan cégek – és ez persze nekik nyilván fáj személyesen, na, de a magyar gazdaságnak is fáj, mert ezek nagy összegek és olyan cégek –, akik egyébként működtetik a magyar gazdaságot. Az a pénz, ami ott most elment, hiányozni fog a magyar gazdaságból, a befektetésekből, a fejlesztésekből és munkaerő-oldalon. A második közvetlen veszély, amire figyelnünk kell, az energiaárak megemelkedése, mert a szankciók miatt, hirtelen 50-60 százalékos energiaár-emelkedés történik egész Európában. Ez Magyarországon is így van. Nekünk védeni kell a családokat a rezsicsökkentéssel, most is védenünk kell őket, ez pénzbe kerül, ezt elő kell teremtenie a pénzügyminiszter úrnak. A harmadik problémánk, hogy az energiaárak emelkedése adja Európában az inflációnak, tehát a pénzromlásnak, az áremelkedésnek az 50 százalékát. Egyébként is küzdött Európa egy magas inflációval, most a szankciók miatt ez a kihívás, veszély, az infláció, magas infláció veszélye nagyságrendekkel megnövekedett. Ezt is ki kell valahogyan védenünk. Itt a jegybankkal a kormány együttműködve keresi az útját-módját, hogy ezt ki tudjuk védeni. Ezek a közvetlen veszélyek. És akkor vannak a középtávon jelentkező veszélyek, hogy az egész európai gazdaság teljesítménye kisebb lesz, mint ahogy azt mindenki gondolta, és ahogy háború nélkül lett volna, mert háború nélkül magasabb lett volna, mint most itt háborúval lesz. Ebből az következik, hogy újra kell kalkulálni mindent: bevételeket, kiadásokat, terveket, beruházásokat egész Európában, és mi ennek az európai gazdaságnak vagyunk a részei, ezt majd nekünk is el kell végezni. De ezt most még nem látjuk, mert ennek a mértéke és az ennek orvoslásához szükséges kormányzati eszközök mérete és kiterjedtsége attól függ, hogy mikor ér véget a háború. Az biztos, hogy minél hamarabb ér véget a háború, annál kisebb lesz a bajunk. Minél jobban elhúzódik a háború, annál nagyobb bajjal kell megbirkóznunk, ezért helyes, ha Magyarország békepárti, általános emberi megfontolások alapján is helyes, és a magyar nemzeti érdekek szempontjából is helyes. Persze biztos a németek meg a franciák is meg az írek is szenvednek ott, a szigetükön a tengerben, de legjobban azok szenvednek, akik közel vannak a háborús térséghez. Ezek a baltiak, a lengyelek, a szlovákok, a magyarok és a románok. Mi szenvedünk, mi szenvedjük meg a háborút is meg a szankciós intézkedéseket is elsősorban.
Tegnap a kormányinfón örömmel hallottuk, hogy a kormány a járványügyi szigorító intézkedések nagy részét eltörölte, megszűnt a kötelező maszkhasználat, de azért aki akarja, nyugodtan viselje a tömegközlekedésen.
Tiltva nincs. Legyőztük az ötödik hullámot, azt tudom mondani, bár a háborút is le tudnánk így gyűrni. Öt nagy hullámban támadt ez a vírus Magyarországra, minden alkalommal sikerült padlóra vinni, de mindig fölállt. És most ötödször is levittük, a nyugat-európai országok intézkedéseit is figyelve a szakemberek azt mondták, hogy most már megengedhetjük, hogy visszajöjjünk a járványügyi intézkedésekből, és az élet visszatérjen a normális kerékvágásába, csak most hirtelen ez nem normális, hanem háborús, de mindegy, visszatérünk valahogy a járvány előtti egészségügyi állapotokhoz. Mindenki figyeli, az összes szakemberünk, tanácsadók, tudósok, professzorok, hogy lesz-e hatodik hullám, hogy ennek első jelére reagálni tudjunk. Egyelőre a helyzet inkább biztató, nem kizárt, hogy az ötödik hullám volt az utolsó, de erre garanciát ma senki nem tud adni. Szakaszgyőzelmet biztosan arattunk, azt akár meg is ünnepelhetjük. A vírust az ötödik hullámban is legyőztük.
Úgy látja, hogy akkor ez a válságjelenség lezárult, sajnos még az energiaválság okozta nehézségek és a háború okozta nehézségek újabb feladatot jelentenek majd.
Nem leszünk dologtalanok, tehát munka nélkül nem marad a magyar kormány a következő hetekben, sőt következő években sem.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
