Törőcsik Zsolt: 15 százalékos közös európai uniós spórolás a gázzal, tovább csökkenő szállítási kapacitás az Északi Áramlat vezetéken és rekordmagasra szökő gázár az európai tőzsdén. A héten is csak kapkodtuk a fejünket, annyi dolog történt az energiapolitikában, amely gyakorlatilag a legforróbb területté lépett elő az uniós és a tagállami döntéshozatalban is. A stúdióban köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok!
Van egy egyelőre önkéntes közös gázspórolási javaslat, amelyben azt vállalták az uniós szakminiszterek, hogy 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást a következő bő fél évben. Mit árul ez az Ön számára el az uniós szankciós politikáról? Mert az európai ember annyit lát, hogy a háború folytatódik, nekem viszont spórolnom kell azért, hogy a télen tudjak fűteni?
Először is a magyar ember úgy szokott gondolkodni, hogyha baj van, akkor leginkább magára számíthat. Tehát én örülök annak, hogy Brüsszelben próbálnak összeurópai megoldásokat is találni, de miután itt létfenntartási kérdésről van szó, lesz-e fűtés télen, villany meg különösképpen gáz, azért jobb, hogyha mi elsősorban magunkra számítunk. Tehát összességében a jó szándékot nem elvitatva, nem tartom célravezetőnek azt a megoldást, hogy azt hisszük, hogy majd valakik Brüsszelben megoldják a magyar energiaellátás problémáját. Ezt a magyaroknak maguknak, nekünk kell megoldanunk. Úgyhogy én úgy is irányítom a kormányt, hogy függetlenül attól, hogy mi történik a fronton – mert hiszen az egész ügy, amiről beszélünk, a háború következménye –, az ukrán–orosz fronton, és függetlenül attól, hogy mit ókumlálnak ki Brüsszelben, nekünk, magyaroknak a saját kezünkben legyen minden eszköz, ami ahhoz szükséges, hogy Magyarország energiaellátása biztosítva legyen. Egyébként pedig a kérdésére válaszolva azt olvasom ki ebből a döntésből, hogy nem működik a háborús stratégiánk. Volt egy, amikor kitört a háború, 155 nappal ezelőtt, akkor volt egy elgondolása Európának – ide érthetjük most talán az amerikaiakat is, tehát mondhatjuk, hogy a Nyugatnak –, hogy mit csinálunk ebben a háborúban. Tehát volt célkitűzésünk, volt stratégiánk, és ez négy pilléren nyugodott. Először is azt gondoltuk, hogy az amerikai tanácsadókkal meg kiképzőtisztekkel megerősített, de személyes NATO katonai küldöttséggel nem megerősített ukrán hadsereg le tudja győzni Oroszországot. Látjuk, hogy nem ez a helyzet. Az ukránok rengeteg embert és területet veszítenek, így Ukrajna szuverenitását megvédeni aligha lehet a következő időszakban. A második elgondolás az volt, hogy olyan szankciókat vezetünk be Oroszországgal szemben, amely megrendíti az Ukrajnát megtámadó Oroszországot, sőt talán destabilizálja magát az orosz vezetést is. A helyzet nem így áll, hanem pont fordítva. A harmadik elgondolásunk az volt, hogy ennek a háborúnak, a háborúra válaszképpen bevezetett szankcióknak a következményeit, amelyek bennünket, a szankciókat kivető országokat is elérnek, mi képesek leszünk, ha könnyedén nem is, de az emberek életének meggyötrése nélkül képesek leszünk kezelni. Ma az a helyzet, hogy fölfordult a világ, és Európa egy háborús gazdasági helyzet felé sodródik. A negyedik elgondolás az volt, hogy a világ belátja, hogy Oroszország agresszor, nekünk igazunk van, és akkor majd mellénk fognak állni, és lesz egy világegység, amellyel Oroszországot rá lehet szorítani arra, hogy gondolja újra a katonai támadását. Na, de a világ nem velünk van. Már csak a Nyugat van együtt, talán még Japán meg Dél-Korea. Nagy tömegei a világnak, sőt a nagyobb tömegei a világnak, Kína, India, az arab világ, Afrika tekintélyes része nem áll mellénk. Igaz, ellenünk sincsenek, de ők úgy vannak vele, hogy nekik megvannak a saját problémáik, és a háború nehezíti az ő problémáikat, és ők nem ide vagy oda akarnak állni a háborús ügyben, hanem a saját gondjaikat akarják megoldani, és minél hamarabb véget akarnak vetni a háborúnak, nem pedig egy igazságos háborút akarnak vívni közösen velünk Oroszország ellen. Tehát ez a stratégia összességében, amire a mi magatartásunk épült, elgyengült, megbukott, nincs többé, egy újat kell kitalálni. Most egyelőre ez késik. Ehelyett van a fogyasztáscsökkentés és az árak emelkedése. Amikor egy terméknek, egy létfenntartási terméknek a mennyiségét korlátozni kell, az már a háborús gazdaság előszobája. Itt vagyunk most, és ha Brüsszel nem változtat, amit kívánok, hogy sikerüljön közösen változtatnunk, akkor októbertől egy háborús gazdasági helyzetre kell számítani egész Európában.
Ez mit jelenthet a továbbiakban, illetve van-e szándék egyáltalán a változtatásra, mert azért a spórolási javaslatok látszanak egyelőre. Van olyan német város, Hannover, ahol mostantól például nem lesz meleg víz a középületekben, vagy hideg víz folyik majd a sportlétesítmények zuhanyzóiból. Tehát beismerése ez egy kicsit annak is, hogy nem sikerült azt a célt sem elérnünk, hogy leváljunk az orosz energiáról? Mert, ugye, ez is a célok között volt.
Emlékszem azokra a miniszterelnöki találkozókra, Európai Tanács ülésekre, ahol elég nagy mellénnyel számos ország, amely a szankciókat kezdeményezte, arról beszélt, hogy meg lehet ezt oldani. Meg lehet oldani az olajembargót, meg lehet oldani a gázembargónak a következményeit, és így tovább, és majd elmegyünk, és szerzünk gázt innen-onnan meg amonnan. Mi akkor is mondtuk, hogy nekünk, magyaroknak nincs ellenünkre az önbizalom, mert anélkül nehéz is életben maradni meg túlélni, de azért számolni sem árt. És mondtuk, hogy nincsenek meg a kapacitások, tehát nem tudunk a világ más részeiről begyűjteni elegendő energiát, ha az oroszokkal nem egyezünk meg. És ez most bekövetkezett. A legfontosabb szerintem, hogy egy új stratégiának a békére kell összpontosítani, arról kellene megállapodni a hadviselő felekkel, hogy legyen tűzszünet, és legyen béketárgyalás. Tehát a szankciók meg a fegyverszállítás nem vezet eredményre. Azt is mondhatnám, hogy tüzet oltani sem lángszóróval szokott menni az ember. Hogy ez sikerül-e vagy sem, azt nem tudjuk, de az amerikaiaknak itt kulcsszerepe van, mert ezt a háborút már nem egy orosz–ukrán tárgyalás fogja lezárni. Ez túlnőtt ezen. Ezt úgy mondják a nemzetközi világban, hogy proxy háború. Itt már a Nyugat félig-meddig bele van vonódva ebbe a háborúba, és nyilvánvaló, hogy csak egy átfogó tárgyalással lehet lezárni ezt a helyzetet. Egy új európai biztonsági rendszerről kell megállapodni, és miután nekünk nincs közös hadseregünk Európában, és nem vagyunk elég erősek, ezért éppúgy, mint a II. világháború után, megint egy orosz–amerikai megállapodástól kell várnunk egy európai biztonsági stabilitást. Tehát amíg nem lesznek amerikai–orosz közvetlen tárgyalások, addig a háború lezárásának az esélye is csekély. Nekünk forszíroznunk kellene, hogy legyenek ilyen tárgyalások.
Ebben a helyzetben viszont az égető kérdés most így, július végén, hogy lesz-e elegendő gáz télen Európában. A tegnapi közlés szerint itthon 29 százalékos a tározók töltöttsége, az uniós átlag 18 százalék, viszont már csak két és fél hónap van hátra a fűtési szezon kezdetéig.
A 15 százalékról szóló fogyasztáscsökkentési döntés, amit Brüsszel elhatározott, kinyitott egy másik vitát is, hogy abban az esetben, ha valamelyik országnak majd elfogy a gáz, amely rendelkezésére áll, akkor más országoktól vehet el, amit mi egyszerűen einstandnak minősítünk. És mi értjük a németek problémáit, de az einstand nem egy szép hagyomány, tehát szeretnénk ezt elkerülni. Magyarországnak lesz elég gáza. Tehát nekünk nem a gáz hiánya okoz majd problémát, mert Szijjártó Péter már régóta, azt kell mondanom, hogy évek óta adja a füstjeleket, és üti a dobot, hogy Magyarországnak alternatív beszerzési útvonalakat kell kiépítenie. És végül is meggyőzött bennünket, ha figyeli az eseményeket, láthatja, hogy az elmúlt években csöndben, fű alatt, nemzeti kapacitásokat fejlesztve kiépült egy nagy mennyiségű gáz szállítására alkalmas útvonal Törökországtól Szerbián keresztül föl, Magyarországra, és ma az orosz gáz nagy része is ezen a déli vonalon érkezik Magyarországra. Kötöttünk a horvátokkal is egy megállapodást. Onnan is, nekik van egy folyékony gáz kitározására alkalmas LNG-termináljuk a tengeren, és onnan évente másfél milliárd köbméter gázt hozunk be. És a gazdasági minisztereink döntést hoztak arról, hogy meg kell emelni a saját hazai földgázkitermelést. Magyarországnak van földgáza, sajnos csekély, de létezik. Takarékosan kell bánni ezzel a készlettel, ezért nem szoktuk kitermelni az összes mennyiséget, ami lehetséges, de most arra köteleztük a kitermelő cégeket, hogy emeljék meg a kitermelésüket, és ez így együtt betakar bennünket. Most még az oroszokhoz elmentünk, és alkudozunk velük arról, hogy még 700 millió köbméter plusz mennyiségű gázt vásároljunk. Ezt az üzletet szerintem nyélbe tudjuk majd ütni a nyár során, és akkor teljes egészében mi rendben vagyunk. A mi problémánk nem az lesz, hogy nincsen gáz, hacsak el nem viszik a németek, de ez egy másik dolog, ezt majd akkor megvitatjuk velük, hogy hogy’ is állunk az einstanddal, ha emlékeznek a Pál utcai fiúkra, nekünk a bajunk igazából az ár. Tehát az a baj, hogy az ár, különösen a gáz ára többszörösére nőtt az elmúlt néhány hónapban. Csak a legutolsó hat napban is olyan 160 dollárról felment több mint 200 dollárra, tehát rövid idő alatt iszonyatos kilengéseket tud mutatni. Ezért részben a rezsicsökkentést akarjuk fönntartani, erről mondanék néhány szót, ha majd lehetséges, illetve segítenünk kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázfogyasztásról ott, ahol ez egyáltalán technikailag elképzelhető. Most ezért Horváth László parlamenti képviselőnket, aki Heves megyéből jön, megbíztuk miniszteri biztosként azzal, hogy a Mátrai Erőmű leállított blokkjait indítsa újra. Van egy Riz Gábor nevű képviselőnk, aki Ózd környékéről való, és ő a bányászokkal foglalkozott korábban is, és vizsgáltuk vele, hogy a barnakőszénbányák újranyithatók-e. Most miniszteri biztosként kapott egy megbízást, hogy ezt gyorsítsa föl, nézzük meg, a barnakőszénbányáinkat újra tudjuk-e indítani. A tűzifa kivitelét betiltottuk, és az erdőgazdaságokat pedig köteleztük arra, hogy készítsenek terveket a tűzifa-kitermelés növelésére. És Palkovics miniszter úr pedig kapott egy feladatot, hogy indítson egy kályha- és kazánprogramot, hogy ott, ahol lehet, ezzel váltsuk ki a gázfűtést. Tehát sok mindent csináltunk már, és ezek a munkálatok eredményt is hoznak majd, ha nem holnap, akkor holnapután. A holnapi feladat azonban a rezsicsökkentésnek a megvédése.
Beszéljünk akkor erről, mert, ugye, legutóbbi beszélgetésünk óta kiderültek a részletek. Nézzük először azt, hogy mi a helyzet az átlagfogyasztásig. Ugye, itt marad a rezsicsökkentett ár, ez azt jelenti, előttem van egy táblázat, annak alapján, hogy egy átlagos fogyasztó az áramért havonta 7.560 forintot fizet, ami valós piaci áron 56.500 forint lenne, vagyis a hét és félszerese, a gázért pedig havi 14.700 forintot, ami valós piaci áron majdnem 147 ezer forint lenne, vagyis a tízszerese. Ugye, Ön is mondta, hogy a gáz ára viszont a probléma, merthogy az valóban most már 215 forint is volt az európai tőzsdén. Mekkora terhet tud vállalni az állam a családok megsegítése érdekében, és meddig fenntartható ez ebben a formában?
Magyarországon egy okos rendszert építettünk ki, amely több mint tíz évig jól működött, aminek az volt a lényege, hogy a családok megsegítése érdekében meghatároztunk egy árat a villanynál is, a gáznál is, ez volt a rezsicsökkentett ár, és ezen az áron kapták az emberek a gázt meg az áramot. És mozgott ugyan az ár a világpiacon, de ezt mindig tudtuk tartani. Amikor magasabb volt az ár a világpiacon, akkor a családok által fizetett összeg és a tényleges ár közötti különbséget a költségvetés, illetve a magyar állam kipótolta. Ez minden évben jelentett több százmilliárd forintos kiadást. Mondjuk, 2021-ben olyan 250-260 milliárd forint körül lehetett ez az összeg, de ez fölugrott 2022-ben, és a 2022. év végéig, ha kivetítem a mostani árakat, és így össze tudom vetni a 2021-es évet a 2022-essel, akkor ez több mint 2.000 milliárd. Tehát, mondjuk, 250-260 milliárdról 2.000 milliárd fölé ugrott ez a szám. Most a magyar gazdaság zakatol, jól teljesít ebben a pillanatban, még hogyha vannak is sűrű felhők az égen, de összességében még mindig jól teljesít, és nagy növekedést mutat, de ezt képtelen kitermelni. Tehát ezt a különbözetet már a magyar gazdaság nem tudja kitermelni. Egyszerűen nem fér bele. Tehát valamit itt csinálni kellett. És akkor egy olyan döntést hoztunk, hogy a jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett alapú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig. Ez azt jelenti, hogy a rezsicsökkentett ár ősztől az átlagfogyasztásig minden magyar családnál megmarad, és ezzel minden magyar család ezután is spórol a piaci árhoz képest a villanyszámláján meg a gázszámláján. Most mindenfajta előrejelzések és kalkulációk vannak, szinte számháborúszerűen. Nekem is vannak becsült adataim, amit a kormányülésen raktunk össze, és én úgy látom, hogy ma egy magyar család az átlagfogyasztás szintjéig az áramszámlán spórol 56 ezer forintot, a gázszámlán pedig 146 ezer forintot. Tehát azt szeretném, ha tudnák a magyar családok, hogy az átlagfogyasztás szintjéig ők minden hónapban kapnak 181 ezer forintot a csökkentett árú energia formájában. És ez mindenkinek megvan. Aki efölött van, annak gondoskodnia kell arról, hogy vagy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy a piaci, lakossági piaci árát, tehát a nem támogatott árát ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti energiarésznek. Ez a magyar valóság ebben a pillanatban. Ebben az évben ez a rendszer biztosan fönntartható. Októbert tartom vízválasztónak, amikor kiderül, hogy akkor az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba, hogy a háborús infláció tartós lesz-e, vagy sem, az energiaárak magasak lesznek-e, vagy sem, és egy teljesen más logika szerint alakul-e újra az európai gazdaság, mint ahogy megkaptuk az első szokatlan háborús döntést, amivel a beszélgetésünket kezdtük, ezt a 15 százalékos fogyasztáscsökkentést. Hogy ez bekövetkezik, vagy sem, valahol október-november környékén dől el, tehát legközelebb döntéskényszerben a magyar gazdaságpolitika október végén lesz.
Mindjárt beszélünk még majd az európai gazdaságról egy szót, de, ugye, a valós piaci ár és a rezsicsökkentett ár közé egy lakossági piaci árat is beépítettek, ami még mindig kedvezőbb, mint a valós piaci ár. Erre miért volt szükség?
Azért volt szükség, mert nem akartunk egy olyan helyzetet, amikor a magyar energiaszolgáltatók akár egyetlen forintot is keresnek a lakosságnak szolgáltatott áramon. Hogy az iparban, az iparnak szolgáltatott áron keresnek, az egy üzleti kérdés, mondjuk úgy, piaci kérdés nem tartozik a kormányra, vagy legalábbis itt a kormánynak a felelőssége jóval kisebb. Azonban mindenképpen meg akartuk akadályozni azt, hogy úgy érezhessék az emberek, hogy miközben nő a terhük, magyar állami vagy magyar magáncégek még az ő fogyasztásukon, a megemelkedett árufogyasztásukon profitot csinálnak. Ezt nem akartuk, és ezért ezt a profitot levágtuk, és ez a lakossági piaci ár.
Említette, hogy az október és a november lesz vízválasztó az európai gazdaság szempontjából, de azért már érkeznek hírek Németországból, sőt az Egyesült Államokból is arra vonatkozóan, hogy bizony a gazdasági visszaesés elkerülhetetlen. Magyarországot ennek ellenére a kormány – ahogyan Ön is fogalmazott – lokális kivétellé tenné ebben a globális recesszióban. Ugye, tudjuk, hogy nyitott gazdaságunk van, ez megoldható ezek között a körülmények között?
Én is szeretném tudni erre a kérdésre a választ, de mit lehet csinálni? Védekeznünk kell. Lehet úgy is persze politikát csinálni, láttunk ilyet Magyarországon is, hogy a miniszterelnök meg a kormány kiáll a nyilvánosság elé, széttárja a karját, és azt mondja, hát látjátok, emberek, ez a helyzet, szenvedjük el együtt ezeket a csapásokat. És akkor a rezsi fölmegy az égbe, a gazdasági növekedés megáll, a munkanélküliség elkezd nőni. Így voltunk 2007-2008-2009-ben. A kormány azt csinálta, hogy megpróbálta elmagyarázni az embereknek, hogy miért nem tud csinálni semmit. Nyilván habitus kérdése is, én nem szeretem az ilyesmit. Ha jön is a baj, azért valamit csináljunk, és legalább védekezzünk. És kidolgoztunk egy intézkedéssorozatot, hogy hogyan próbáljuk kivédeni a közeledő bajt. Ez egy reális terv, tehát ez sikerülhet. Én nem tudom azt mondani Önnek, hogy ez száz százalékos biztonsággal, mondjuk, matematikai biztonsággal bekövetkezik, és sikeres lesz. Én csak azt tudom mondani, hogy harcolni fogunk. Tehát harcolni fogunk a recesszió ellen, a gazdasági visszaesés ellen, harcolni fogunk azért, hogy minden munkahelyet meg tudjunk védeni, harcolni fogunk azért, hogy az embereknek legyen elegendő jövedelme, amivel a családjukat továbbra is el tudják tartani. Harcolni fogunk az ellen, hogy a rezsi elvigye a teljes jövedelmüket a családoknak, harcolni fogunk az ellen, hogy visszaessen az életszínvonaluk, tehát biztosak lehetnek abban az emberek, hogy döntéseket fogunk hozni, amely megpróbál segíteni ezen a helyzeten. Egyet egyébként hoztunk is. Felállítottunk egy ilyen növekedést megvédeni hivatott kabinetet, gazdasági növekedési kabinetet, ami azt a döntést már meghozta, illetve az ő javaslatukra a kormány, hogy a lakás-áfát, amelyet átmenetileg csökkentettünk le 25 százalékról 5 százalékra, és ez a kedvezményes áfa-kulcs kifutna ennek az évnek a végén, itt azt a döntést hoztuk, hogy ez nem ér véget december 31-én. További két évvel meghosszabbítottuk a lakás-áfát, mert láttuk, hogy nagyon sok ember fölgyorsította a lakásépítését, kapkodni kezdett, nyújtotta be az engedélyeket abban a reményben, hogy még belefér ebbe a mostani határidőbe. Nincs erre szükség, nem kell kapkodni, a kormány biztosítani fogja, hogy a következő két évben is az egyébként lassuló, sajnos lassuló lakásépítési piacot megtámogatja ezzel az 5 százalékos áfával. Tehát ilyen döntésekre lehet számítani.
Az az elmúlt húsz percből is elég nyilvánvalóan kiderült, hogy a szomszédunkban zajló háború Európát gazdasági válságba taszítja. Miért nem szaporodnak mégsem azok a hangok, amelyek ha egyelőre talán még nem is békét, de legalább tűzszünetet követelnének?
Mert az amerikaiak még mindig azt hiszik, inkább úgy fogalmaznék, az angolszászok még mindig azt hiszik, hogy azzal a stratégiával, amivel eddig mentünk, ezt a háborút meg lehet nyerni. És Európának nincsen számottevő katonai ereje, sőt a pénzügyi lehetőségei is korlátozottak. A háborút az amerikaiak finanszírozzák. Az elmúlt fél évben – becslést mondok most, igyekeztem összeadni a menet közben megismert adatokat – 50 milliárd dollárt azért beletoltak Ukrajnába. Ez hatalmas összeg. Hogy a következő fél évben ezt ki fogja odaadni, azt nem tudom, és hogy 2023-ban ki fogja odaadni, azt meg végképp nem, de Európának nincs ennyi pénze. Tehát arra számítani, hogy Európa ebben az összegben tudja finanszírozni Ukrajnát, a háborút, plusz az ukrán gazdaság európai pénzek nélkül vagy külső pénzek nélkül működésképtelen részét, meg esetleg még valami újjáépítésre is pénzt tud félretenni, ez lehetetlen. Európának erre nincsen pénze. Amerikának talán van pénze, ezért ma az egész ukrán–orosz háborúban a meghatározó szereplő a mi oldalunkon, a Nyugat oldalán az Egyesült Államok. És amíg ők úgy gondolják, hogy az a katonai hadászati stratégia, amivel most megy az Egyesült Államok, eredményre vezethet, addig nem fognak változtatni. De én nagyon bízom benne, hogy ez megváltozik, ha másért nem, hát azért, mert lesz egy, úgy hívják, hogy midterm election, tehát egy elnökválasztási ciklus közbeni parlamenti választás az Egyesült Államokban, ahol szenátorokat és képviselőket választanak, és az mindig egy komoly pillanat, ott lehet irányt váltani, annak a választásnak az eredménye befolyásolhatja az amerikai külpolitikát a háború és a béke kérdésében is. Nagyon bízom benne, hogy ez bekövetkezik.
Van még egy csapás, amely sújtja Európát, ez egy természeti, méghozzá az aszály, és ez alól Magyarország sem kivétel. Tegnap alakult egy aszály veszélyhelyzeti operatív törzs, és aki az Alföldön jár, azért láthatja, hogy a kukorica térd alatt ér, és az agrárminiszter azt is mondta, hogy búza esetén 25 százalékos a terméskiesés, a kukorica pedig az Alföldön gyakorlatilag megsemmisült. Két kérdés merül fel ilyenkor mindenkiben. Egyrészt, hogy lesz-e elegendő élelmiszer idehaza, másrészt, hogy mi lesz azokkal a gazdákkal, akiknek a vagyona nagy része gyakorlatilag ott maradt a földeken?
Én is járom az országot, szembesülök ezzel a helyzettel. Még a bajok közé sorolom, hogy a napraforgófejek is tenyérnyi méretűek, tehát úgy látom, hogy arra termésre is keresztet vethetünk. Ez elég nagy baj. Magyarországnak, a magyar gazdaságnak komoly bevétele van a mezőgazdaságból. Alapvetően történelmileg mi egy mezőgazdasági ország vagyunk, ehhez értünk. Tehát mi jó gazdák vagyunk. Ki tudjuk venni a földből, amit ki kell venni. Van egy sok száz éves kultúránk, amely versenyelőnyt ad. A mai Magyarország is képes arra, hogy 20 millió ember élelmezéséről gondoskodjon. Mi 10 milliónyian vagyunk. Most fölmértük az aszálykárokat, és azt látjuk, hogy Magyarország élelmiszerrel történő ellátása nincsen veszélyben. Tehát az a képessége az aszállyal sújtott magyar mezőgazdaságnak is megvan, hogy 10 millió embert ellásson élelmiszerrel. Sőt, lesz itt export is, de a megszokott méretűnél sokkal kisebb. Tehát most nem 20 millió emberre termelünk: 10-et megtartunk, 10-et eladunk, hanem jóval kevesebb megy exportra. Ez bevételkiesés a magyar gazdaság számára, de a biztonságunk, a saját ellátásunk biztonsága nincs veszélyben. A második kérdés a gazdák ügye. Na, az nehezebb eset. Magyarországon működik egy rendszer, ezt úgy hívják, hogy kárenyhítési alap, ahol be szoktak fizetni a gazdák, és ha baj van, akkor ebből szoktunk a biztosítási logikához hasonló módon kárenyhíteni. Most ez az alap teljesen kimerült. Tehát, ha csak erre az alapra támaszkodhatnának a gazdák, akkor nagyon sokan tönkremennének. Ezt a kormány is tudja. Előterjesztést hallgattunk meg a gazdasági minisztertől, és létre is hoztunk egy munkacsoportot, amelynek az a dolga, hogy intézkedéseket tegyen a gazdák megsegítése érdekében. Legalább egy tucatnyi ilyen intézkedést tárgyaltunk meg. Még nem tettük le a voksunkat véglegesen sem egyik, sem másik mellett, még kell egy jó hét, amíg véglegesítjük ezeket a döntéseket, de a gazdák kapnak segítséget természetesen. Nem lenne az jó, nemcsak nekik, hanem a magyar nemzetgazdaságnak sem, hogyha életképes, munkára alapított, családi gazdaságok, mezőgazdasági cégek mennének tönkre, és nemcsak az idei évben szenvednénk el így veszteséget, hanem a jövőben sem lennének meg azok a szereplői, azok a jó gazdák a magyar gazdaságban, a magyar mezőgazdaságban, akik megművelik az ország földjét, illetve bevételt hoznak a magyar nemzetgazdaság számára. Nemzeti érdek, nemcsak az ő személyes érdekük, hanem közös nemzeti érdekünk, hogy ők talpon tudjanak maradni.
Az európai energiaválságról, a rezsicsökkentésről és az Európát sújtó aszályról beszélgettünk az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnökkel.
