Törőcsik Zsolt: Az elmúlt napokban, hetekben az Oroszországra kivetett szankciók ellenére tovább romlott a háborús helyzet. Mindkét fél, az oroszok és az ukránok is fokozták a harcok intenzitását a különböző frontokon. Közben Európa-szerte csúcsokat dönt az infláció, és sok országból már arról érkeznek hírek, hogy egyre több vállalkozást kell megsegíteni annak érdekében, hogy tovább tudjon működni. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok!
Ugye, a nyugati politika egyik alapvetésévé az vált az elmúlt időszakban, hogy egyre több és több szankciót követelnek Oroszország ellen a háború befejezése érdekében. És egy ugyanilyen alapvetés lett az, hogy egyre több és több fegyvert küldenek Ukrajnának, meghosszabbítva ezzel a háborút. Hogyan fér meg ez a kettő egymás mellett?
A mi fejünkben nem is fér meg. Az embernek vagy az egyik vagy a másik lábára kell állni ilyen helyzetben, el kell dönteni, hogy mit akar. Vannak, akik arról beszélnek, hogy a háborút meg kell nyerni. Mások pedig – ide tartozik Magyarország – arról beszélnek, hogy azonnali tűzszünetre és utána pedig béketárgyalásokra van szükség. És jártam Berlinben, ott is többször előkerült ez a kérdés, különösen, hogy mi egy szabadságharcos nemzet vagyunk, akik a Szovjetunió megszálló csapataival szemben egy háborút vállaltunk 1956-ban, és föl szokták hozni, hogy egy ilyen harcos, szabadságharcos nép most miért a béke oldalán van? És mindig emlékeztetem őket arra, hogy Magyarországnak nem kell elmagyarázni, hogy milyen a keletről jövő, szovjet hadsereghez köthető brutalitás, és hogy milyen lehet most harcolni az oroszok ellen, mert az ember kimegy – most, mindjárt jön október 23-a –a 301-es parcellába, akkor tudja, hogy az milyen, és még azt is mondhatjuk talán, hogy a mi Zelenszkijünket, az akkori magyar miniszterelnököt később kivégezték. Tehát mi tudjuk, hogy mi a brutalitás, és mi a háború, de ha belegondolunk, akkor 1956-ban mi nem azért harcoltunk, mert azt gondoltuk, hogy le fogjuk győzni a Szovjetuniót. Azért vállaltunk egy forradalmat és egy szabadságharcot, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet meg a béketárgyalást. Azt gondoltuk, hogy el lehet érni egy béketárgyalást, ami a fegyveres csata végső célja, amely béketárgyaláson majd az oroszok a nyugatiakkal megegyezhetnek arról, hogy úgy, mint Ausztria, mi is semlegesek legyünk. Tehát a szabadságunk elérését, a végső aktust akkor is egy béketárgyalásban reméltük. Tehát az én fejemben a mi ’56-os logikánk, a szabadságharc meg a béketárgyalás nagyjából egy helyen van, hiszen valahogy rá kell kényszeríteni a nagyot, az erőset, a megszállót arra, hogy föladja a terveit; ezt pedig legyőzés, katonai győzelem révén, miután a szovjetekkel álltak szemben akkor, most meg az oroszokkal, aligha lehet elérni, ezért béketárgyalás kell. Tehát van egy béketábor, ha szabad így fogalmaznom, Európában, akik ezt a logikát követik. A Szentatya a béke mellett beszél. Kissinger a béke mellett beszél. Németországban voltam, ott van egy nagy tekintélyű filozófus, akit Habermasnak hívnak, baloldali egyébként, nem a mi politikai közösségünkhöz tartozik, ő szintén ezt mondja. Most már vannak amerikai republikánusok, úgy látom, hogy amerikai, jelentős, sőt világtényezőnek számító üzletemberek. Az az érzésem, hogy az a hang, hogy tűzszünet kell és a tűzszünet után pedig béketárgyalás, egyre erősebb. Ez hozná el a gazdasági megkönnyebbedést is, mert amíg a háború tart, és a Nyugat szankciókkal válaszol, addig sem az infláció, sem az energiaárak nem fognak csökkenteni, tehát a tisztességesebb, egészségesebb, fairebb árakhoz, gazdasági körülményekhez az út a tűzszüneten és a békén keresztül vezet.
Ugyanakkor a békére kényszerítésnek lehetne egy eszköze a szankció – hogyha meggyengítené Oroszországot.
Láttunk már jó szankciót a világon, nem nagyon sokat egyébként. Ha valaki a történelem lapjait föllapozza, akkor azt lehet mondani, hogy az országok óvatosak a szankciókkal, mert tízből kettő-három szokott csak beválni, és néha jobban fáj annak, aki kivetette, mint akire kivetették. Láttunk már a világtörténelemben sikeres szankciót, de azt akkor alaposan ki kell munkálni, jól át kell gondolni, és gondoskodni kell arról, hogy a szankcióknak a mellékhatásai a szankciókat kivetőre ne gyakoroljanak nagyobb, rombolóbb hatást, mint arra, akire kivetettük a szankciókat. Most az a baj, hogy Brüsszelben ezt el… – erre van egy futballszurkolók által közkedvelt kifejezés, amit most én nem mondok, de ezt – elszúrták. Tehát ez a szankció rosszul van kidolgozva. Eleve az energiaszankció egy kétséges probléma. A világtörténelemben szankciókat azok szoktak kivetni, akiknek erőfölényük van. Most energiaügyben kétséges, hogy nekünk erőfölényünk van-e, hiszen mi vásárlók vagyunk, az oroszok meg szállítók. Tehát olyat, hogy az óriás vet ki szankciót a törpére, szoktunk látni, de hogy az energiatörpe – ezek lennénk mi, nyugatiak – vessen ki szankciót az energiaóriásra, azért ez szokatlan. És miután hat hónapja sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy mindenképpen tegyen le egy árcsökkentési javaslatot a szankciók mellé, de ezt nem tette meg, ezért most szankciós infláció van, és szankciós felárat fizetünk az energiában a rossz szankciók miatt, nem tudjuk kompenzálni az energiaárakat, a rossz szankciók miatt mentek fel az árak, és ennek az árát fizetjük meg mindannyian.
Ilyen árcsökkentési javaslat egyáltalán van napirenden az Európai Unióban? Mert másik oldalon azt látjuk, a nyilatkozatok legalábbis abba az irányba mutatnak, hogy a szankciós úton igyekszik továbbmenni Brüsszel, hiszen folyamatosan napirenden van a gázársapka terve, és, ugye, a nyolcadik szankciós csomagban már van egy olajársapka, ami alól ugyan Magyarország mentességet kapott.
Magyarország azt csinálja, hogy először is részletekbe menően, betűről betűre követjük az asztalra kerülő szankciós javaslatokat, tehát a legjobb embereink dolgoznak most a külügyminisztériumban ezen a területen. Minden betűt megvizsgálunk, nehogy valami nyilvánvaló vagy akár rejtett következménye is legyen a szankcióknak, amely Magyarországra nézve negatív. És utána, ha ezt megtaláltuk, mert mindig van ilyen, ha sikerült ezt fölfedeznünk, akkor megindítjuk a magunk küzdelmét azért, hogy a szankciók semmiképpen ne terjedjenek ki olyan területekre, ami nekünk nem jó, vagy ha kiterjednek, akkor tegyenek mellé kompenzációt. De kompenzációt eddig semmi mellé se tettek, tehát egyetlen harci taktikánk lehet, ez pedig az, hogy késhegyre menő csatákat vívunk azért, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók következményei alól. Ha már megállítani nem is tudjuk, de minket mindenképpen mentesítsenek. És ezt eddig el is értük, minden szankciós csomag esetében a magyar energiapiacra negatív hatást gyakorló szankciók hatása alól mentesítést tudtunk kapni. Így aztán a szankciós csomagok már nem is voltak érdekesek a számunkra. A baj azonban abból fakad, hogy mi egy közös európai piacon vagyunk, és Magyarország ugyan mentesítheti magát bizonyos negatív következmények alól. Például, hogy a nyugatiak nem vesznek orosz olajat, mi meg veszünk. Ők átállítják a rendszerüket, mert vannak tengerpartjaik, és hajókon is tudnak energiát szállítani, olajat vagy cseppfolyós gázt, mi nem tudunk. De az igazság az, hogyha fölmennek az árak Európában, azok magukkal rántják, magukkal húzzák a magyar árakat is. Tehát végső megoldást a magas energiaárakkal szemben az jelentene, hogyha az Európai Unió elállna ettől a szankciós politikától. Ettől messze vagyunk, ezért nagyon sokat kell még küzdenünk. De nem vagyunk esélytelenek, tekintettel arra, hogy a szankcióknak az a rendszere, hogy hathavonta meg kell újítani. Most legközelebb valamikor novemberben, decemberben lesz egy ilyen ütközet, és a rá következő fél év végén ismét lesz egy ilyen időpont. Tehát van lehetősége az Európai Bizottságnak arra, hogy jobb belátásra térjen, és kijavítsa azokat a hibákat, amiket eddig elkövetett. Volt Prágában egy miniszterelnöki csúcs is a múlt héten, ott nő az elégedetlenség, tehát az a hang, amit korábban csak Magyarország ütött meg, most már általánossá válik. Mindenki elmondja, hogy de hát nem ezt ígértétek! Azt ígértétek – most nem is mondok más országok vezetőit, de komoly országok vezetői mondják, hát azt ígértétek –, hogy a szankciók jobban fognak fájni az oroszoknak, mint nekünk. Azt nem tudjuk pontosan, mennyire fáj az oroszoknak, de hogy nekünk nagyon, az biztos. Azt is ígértétek, hogy ezek ésszerű szankciók lesznek. Ezek nem azok! És azt is ígértétek, hogy ez közelebb visz bennünket a háború befejezéséhez; ehelyett eszkalálódik a háború. Tehát most már nem Magyarország az egyetlen, amelyik fölteszi azt a kérdést, hogy mi folyik itt? És kinek az érdeke az, ami történik? Mert miközben elvágjuk magunkat az orosz energiától, Amerikából hozzuk be az energiát. És ha összevetem az amerikai gázárakat azzal a gázárral, amin az amerikai gázt eladják Európában, akkor ott óriási különbséget látok: ötször-tízszer olcsóbb az energia Amerikában, mint itt, nálunk, akik tőlük vesszük. Tehát itt valami nincs rendben, és ezért az amerikai barátainknak is föl kell tennünk azt a kérdést, hogy de hát, kedves barátaim, mi folyik itt? Ki nyer ezen a dolgon? Mert mi, európaiak biztos, hogy veszítünk, és úgy látjuk, hogy ti pedig nyertek, az oroszok pedig minimum nem veszítenek. Tehát ez az egész úgy van összerakva, hogy ezen mi, európaiak csak veszíteni tudunk.
És, ugye, az egyik dolog az árak kérdése, a másik pedig az ellátásbiztonság. És, ugye, az ársapkákkal kapcsolatban azt az oroszok egyértelművé tették, hogyha ilyenek lesznek, akkor ők leállítják akár az olaj, akár a gáznak a szállítását is. És azért itt az elmúlt hetekben volt robbantás, szivárgás a különböző olaj- és gázvezetékeken. Hogyan érinti ez Magyarország ellátásbiztonságát? Biztosítható-e minden körülmények között, akár délről a gáz és az olaj?
Itt erős tónusban kell beszélni. Tehát az, ami történt, hogy fölrobbantottak gázvezetékeket, meglékelték őket, az egy súlyos dolog. Leggyakrabban a szabotázs kifejezést hallom, de én a miniszterelnöki csúcson is azt mondtam, hogy ez a mi fölfogásunk és a magyar jog szerint terrorcselekmény. És ha ebben benne volt valamelyik államnak a keze, akkor az egy terrorista állam, aki ezt végrehajtotta, vagy támogatást adott hozzá. Azért kell ilyen erős tónusban mondanunk, részben mert nem most jöttünk le a falvédőről, és ez nem a világ végén történt, hanem egy olyan helyen történt, ami valahol ott a svéd-dán felségvizek környékén van. Tehát ott minden négyzetcentimétert az űrből folyamatosan figyelnek. Tehát velem nem etetik meg azt, hogy nem tudják megmondani, hogy mi történt, hogy ki járt arra az elmúlt időszakban, meg mikor mit csinált. Olyan világban élünk, amikor még a lakásunk ablakán is benéznek a műholdakból, hogyha nem húzzuk el a függönyt, tehát észnél kell lenni a saját magánéletünk megóvása érdekében is, akkor ilyen nagy terrorakciók kivitelezéséhez szükséges mozgásokat, hogy a XXI. században nem tudnak detektálni, rögzíteni. Ezt egy magyarral nehezen hitetik el. De mindegy, ez a nagyfiúk dolga, majd kivizsgálják, hogy mi a helyzet. Ami nekünk fontos, és ezért kell erős tónusban beszélni, hogy az utolsó nagy kapacitású vezeték, amely gázt hoz délről, orosz gázt hoz délről Európába, így Magyarországra, a török vezeték, töröknek hívott vezeték, itt látjuk el, ezen keresztül látjuk el Magyarországot. És világossá tettem, hogyha ezt valaki fölrobbantja, vagy működésképtelenné teszi, azt Magyarország is, de ezt korábban már Szerbia is elmondta, mert rajtuk keresztül jön a vezeték, azt terroristatámadásnak fogjuk tekinteni, és úgy is lépünk föl vele szemben.
Ugye, beszéltünk már az inflációról, ami az egyik hatása vagy az egyik következménye ennek a helyzetnek, és valóban egész Európában rekordokat dönt szinte hónapról hónapra. Meddig lehet ezzel az inflációs szinttel a lépést tartani, a családoknak elsősorban, és hogyan tud a kormány küzdeni ez ellen?
Az első dolog, hogy tegyük világossá a magunk számára, hogy ez egy szankciós infláció, és amikor magasabb árat fizetünk a boltokban, akár az energiáért, akár az élelmiszerért, akkor szankciós felárat fizetünk. Tehát ha az Európai Unió belátná, hogy változtatni kell a szankciós politikán, és, mondjuk, megszüntetné, fölfüggesztetné, átalakítaná, akkor nagy gyorsasággal –szerintem néhány napon belül – bizonyos termékek árai, ideértve az energiát, legalább a felére visszaesnének. Fontos, hogy azt megértsük, hogy ezt a magas inflációt nem a piac törvényszerűségei okozzák, nem a gazdaságban van az oka; ezt az inflációt kívülről vitték be a gazdaságba, a politika oldaláról. Ha a brüsszeli bürokraták okosabb politikusok lennének, a brüsszeli bürokraták körültekintőbben jártak volna el, akkor ma nem ennyi lenne az infláció, és nem ennyi lenne az energia ára. Különböző számítások vannak, de az nemzetközi közmegegyezésnek számít, hogy az energiaárak körülbelül 40-50 százalékban közvetlenül felelősek a mostani általános magas árszintért, és egy 30 százalék körül közvetett módon. Ebből is látszik, hogy ott kellene megoldást találni. Most a legfontosabb azonban az, hogy az ember ne tűrje az ilyesmit ölbe tett kézzel. Láttam már ilyet, ha szabad fölidézni a saját szakmai tapasztalataimat, tehát amikor először voltam miniszterelnök, 1998-ban, akkor is 10 százalék fölött, olyan 15 százalékos sávban volt valahol az infláció, és ott egy-másfél év kemény munkájával azért azt megfeleztük. És még 2010-ben is úgy volt, hogy volt 5-6 százalék körül az infláció valahogy, és azt a 0 közelébe vittük vissza. Tehát a mostani kormánynak van tapasztalata arról, hogy hogyan kell harcolni az infláció ellen, és a legfontosabb, hogy nem szabad tűrni, nézni, beletörődni, ma az infláció ellen harcolni kell, cselekedni kell. A kormány foglalkozott is, rendszeresen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Én most ezt újra napirendre vettem, és tisztelettel megkértem a jegybankelnököt, és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére ezt az inflációt mindenképpen felezzék, legalább felezzék meg, és vigyék le úgy, hogy egyszámjegyű legyen, akkor is, hogyha a nemzetközi környezet egyébként az ellenkező irányba húz bennünket. Ez egy nehéz szakmai kérdés, hogyha magas inflációs környezetben van Magyarország, akkor lehet-e Magyarországon az árakat lejjebb szorítani. Ennek vannak korlátai meg nehézségei, de nem szabad föladni, ezért harcolni kell, a magas árak ellen harcolni kell, mert ez meggyötri az embereket meg a családokat, tönkreteszi a cégeket, munkanélküliséget hoz, és a családoknak föl kell élniük a tartalékaikat, amiket az elmúlt néhány évben kemény munkával fölhalmoztak. Ezért valójában az infláció elleni küzdelem egy családvédelmi intézkedéssorozat. A spekulánsokkal szemben föl kell lépni, az infláció mögött mindig vannak spekulánsok. A szankciós politika átalakításáért mindent meg kell tenni, az újabb inflációt eredményező szankciók kivetését mindenképpen meg kell akadályozni. Tehát vannak lehetőségeink.
Elindult a nemzeti konzultáció is, mától postázzák az íveket. Több témakör már nyilvános: lesz kérdés a turizmusra kivetett szankciókról, az atomenergiáról vagy éppen a gázszállításról. Mit vár a konzultációtól a kormány?
Egy nemzetközi csata kellős közepén vagyunk. Európa egyre inkább két táborra szakad. Az egyik, amelyik hisz abban, hogy a szankciókat változatlan formában és a mai logika szerint folytatni kell, és ez meghozza az eredményt. És itt a másik tábor, ahova mi is tartozunk, amelyik amellett érvel, hogy a szankciós politikát mindenképpen meg kell változtatni, mert beledöglünk ebbe, belegebedünk. És én ezt föl is vetem rendszeresen a miniszterelnökök ülésén, amikor megkérdezem, hogy mondja meg, kedves bizottsági elnök asszony, meddig fogjuk ezt csinálni? És kiszámolta-e valaki, hogy meddig bírják ezt a családok? És hogyha a válasz Amerikában van arra a kérdésre, hogy meddig fogjuk csinálni, akkor beszéltünk-e már az amerikai barátainkkal, a nagyfiúk, a nagy európai államok vezetői meg a bizottság vezetői beszéltek-e már az amerikaiakkal arról, hogy meddig fogjuk ezt csinálni, hol van ennek a vége, mit kell kibírni, hogyan kell ütemezni, mivel számolhatnak a családok, a cégek és így tovább? Ezekre a kérdésekre választ kell adni azoknak, akik a szankciókat kivetik. Ha nem tudnak választ adni, akkor nem várhatják tőlünk, hogy mi ezeket a szankciókat akárcsak hallgatólagosan is tudomásul vegyük, akkor nekünk harcolni kell mindig a mentesítésért. Nagyon fontos dolog, hogy eddig is ki tudtunk maradni a szankciós politikából, mert mentesítéseket harcoltunk ki, ezért a szankciók közvetett mechanizmusokon keresztül gyötörnek meg bennünket. Ha nem tudtuk volna magunkat mentesíteni a szankciók alól, akkor az infláció a mainál is magasabb lenne, és a magyar energiaárak is magasabbak lennének, ráadásul nem is lenne elegendő energia. Azért Magyarország ma ott tart, hogy 48,5 százaléka az éves fogyasztásnak bent van a tározókban gázból. Tehát ha most valamilyen okból hirtelen nem jönne gáz, körülbelül hat hónapig Magyarország akkor is zavartalanul tudna működni. Ez fantasztikus teljesítmény, alapvetően a külügyminiszter urat dicséri, és az első háromba tesz bennünket az európai rangsort figyelembe véve az energiabiztonság szempontjából.
De a nemzeti konzultáción Ön is említette, hogy ez a nagyfiúk harca valahol, az emberek véleménye hogyan tudja ezt befolyásolni?
Azért egy döntő érv szokott lenni. Sokszor kell persze elmondani, hogy működjön, hogy azért a szankciókat nem demokratikus módon vezették be. Erről nem kérdeztek meg senkit. Ezekről a szankciókról döntöttek a brüsszeli bürokraták meg az európai elit, de sehol egész Európában senkit nem kérdeztek meg az emberek közül egyetlen országban sem, hogy mégis ők mit gondolnak erről? És egyelőre még demokrácia van Európában, és számít, hogy mit gondolnak az emberek. Ugye, Magyarország ebben azért élen jár, mert a legnehezebb európai kérdésekben mi rendszeresen meg szoktuk kérdezni, sőt a döntésekbe is be szoktuk vonni a magyar embereket. Ezt csináltuk a migrációnál, ahol egy nagy csatát kellett megvívni Brüsszelben, és szükség volt a magyarok demokratikus felhatalmazására, ezt csináltuk a COVID-nál, és ezt csináljuk most is. Tehát Magyarországon az a szokás, hogy megtaláljuk a politikai eszközét annak, hogy egy többségi vagy egy teljes nemzeti egyetértést hozzunk létre, amivel aztán a kormány sokkal jobban tud gazdálkodni a brüsszeli csatákban, mintha ez nem lenne a kezében, illetve mögötte. Nekem ez nagyon sokat segít: egyfelől biztos lehetek abban, hogy amit a kormány gondol, abban osztozik a többség, másfelől pedig egy eszköz van a kezemben, ahol világossá tudom tenni a nemzetközi színtéren is, hogy van egy határ, amin nem lehet túlmenni, mert a magyar emberek azt nem fogadják el.
Az imént említette a migrációt, és tegnap az unió part- és határvédelmi ügynöksége, a Frontex közölte, hogy a balkáni útvonal a legaktívabb most ebből a szempontból. Az év első kilenc hónapjában itt mértek egy 170 százalékos növekedést. Múlt héten találkozott a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral, és felvetette azt, hogy a szerb–észak-macedón határon kellene megállítani a migrációt. Hogyan lenne ez megoldható?
Először is azt be kell látnunk, hogy a határvédelmet a Frontex nevű, közös európai határvédelmi intézmény nem tudja megoldani. Sőt, ha jól megnézi valaki, én elismerem persze az ő munkájukat, de a Frontex nem egy határvédelmi szerv, hanem egy utazási ügynökség. Tehát ők arra figyelnek, hogy a határokhoz érkező migránsokkal szembeni föllépés és elbánás emberséges legyen. Hát szinte beengedik őket! Nekünk nem erre van szükségünk. Nekünk arra van szükségünk, hogy tényleges katonai erővel, fizikai erővel is meg tudjuk védeni a határainkat az illegális határátlépéssel szemben, mert az illegális határátlépés bűncselekmény. És a határ átlépése egyoldalúan, az adott állam beleegyezése nélkül nem támogatandó cselekmény, hanem olyasmi, ami átlépi a törvény határait. Vagyis azt meg kell torolni, mert hogyha szabadon járkálhat ki-be a határainkon anélkül, hogy mi tudnánk, hogy mi történik, hova megy, mit akar, az rendkívül súlyos biztonsági kockázatot jelent a számunkra. Ezért van Magyarország déli határán kerítés, és ezért vannak ott a határvadászaink, akiknek a munkáját ezúton is nagy tisztelettel, talán mindannyiunk nevében is megköszönhetem. Szóval Magyarország esetében majdnem 200 ezer illegális határátlépési kísérlet történt, amit megakadályoztunk. Ez 200 ezer bűncselekmény! És elfogtunk az évben eddig kettőezer embercsempészt – kettőezer embercsempészt! –, akiket büntetőeljárás alá is vontunk. Ez jól mutatja, hogy a Frontexnek a számai, az európai határvédelmi szervnek az adatai pontosak: a balkáni útvonalon óriási a nyomás. Már-már a 2015-ös nagy inváziós, migrációs inváziós hullámra emlékeztető számok vannak. Most magasíthatjuk még a kerítést, magasítjuk is, növelhetjük a határvédő katonáink, rendőreink számát, növeljük is, de a megoldás mégiscsak az volna, hogyha nem a szerb–magyar határon torlódnának föl, beleütközve a mi kerítésünkbe a migránsok, hanem Szerbia déli határát tudnánk megvédeni, és ez az egész konfliktus és nehéz helyzet inkább a macedón–szerb, déli határon lenne. Ez mindenkinek érdeke. Az osztrákoknak is, mert aki valahogy átjut azon a kerítésen, az előbb-utóbb Ausztria felé veszi az irányt. Nekünk is érdekünk, mert iszonyatos energiát, figyelmet, pénzt igényel a határvédelem, és a szerbeknek is érdeke, hiszen most Szerbia területén tartózkodnak azok az illegális migránsok, akik nem tudnak bejutni Magyarországra. Tehát épp azért találkozott ez a három vezető, mert egybeesnek az érdekeink, és a védelmi vonalat, amely ma a szerb–magyar határon van, szeretnénk délebbre áthelyezni, letolni délre, a macedón–szerb határra. Tárgyalni kell még, nemsokára megyek Belgrádba, ott lesz a következő tárgyalási forduló.
Számíthatunk-e bármilyen uniós megoldásra vagy segítségre? Mert azért azt minden szakértő elismeri, hogy a migrációs nyomás csökkenni biztosan nem fog a következő időszakban, és ezek a legoptimistább becslések. Brüsszelből pedig ismét olyan hírek láttak napvilágot, hogy valamilyen szolidaritási mechanizmus kerülhet a napirendre.
A szolidaritási mechanizmus, ami lányosan puhán hangzik, szinte már kedvet kap hozzá az ember, valójában azt jelenti, hogy szétosztjuk egymás között az illegális határátlépőket. Tehát miközben Magyarország milliárdokat, százmilliárdokat költ arra, hogy megvédje a déli határát, más országok pedig nem, s ott fülön fognak egy migránst, szétosztják, és azt mondják, nekünk is jut belőle. Tehát ez elfogadhatatlan! Nyilvánvalóan ezeket a szétosztási mechanizmusokat, amit ilyen kedvesen szolidaritásnak neveznek, mindenképpen meg kell akadályoznunk. És eddig, 2015-től máig, ami azért több mint hét év, mindig sikerült is megakadályoznom, habár ezért időnként a Belzebubbal azonos minősítéseket kaptam a viták során meg a nemzetközi sajtóban. De ez engem nem érdekel, mert mindegy, mit írnak, Magyarország határait akkor is meg kell védeni. Itt menekülttábor nem lesz, ide migránsok nem jönnek, nekünk nem fogják megmondani máshonnan, hogy kikkel éljünk együtt. Az, hogy Magyarországon kik élnek, mi, magyarok kikkel akarunk és kikkel nem együtt élni, ez kizárólag a magyar emberek és az általuk megválasztott parlament és kormány döntése lehet.
A brüsszeli szankciókról, a nemzeti konzultációról és az illegális migrációról kérdeztem az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt.
