Nagy Katalin: Matteo Salvini, olasz belügyminiszter és olasz kormányfő-helyettes tegnap Magyarországon járt, találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktort!
Jó reggelt! Csókolom!
Ön szerdán, a La Stampa nevű olasz lapnak úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi Európa legfontosabb embere Matteo Salvini. Ez most az érkező vendég iránti udvariasság, vagy nem annak szánta.
Nem, ez nem udvariasság, több annál, persze nem árt, ha az ember udvarias. Rossz szokások terjednek Európában az udvariasságot illetően, azt látom, hogy egyes államok vezetői vagy politikusai túlságosan könnyen használnak erős, sőt durva kifejezéseket a másik ország vezetőire. Nem veszik figyelembe, hogy ez tiszteletlenség, és nem föltétlenül csak a másik ország vezetőjével szemben, hanem azokkal az emberekkel szemben, akik megválasztották őt. Tehát láttam egy-két rossz német kommentárt Salvini elnök úr magyarországi látogatásáról. Salvini úr az olasz népet képviseli, aki a Salvini urat sértegeti, az olasz népet sértegeti. De Magyarországon is látom, mert itt is az egyik ellenzéki párt európai listavezetője gazembernek nevezi az olasz miniszterelnök-helyettest, és gazembernek nevezi a lengyel kormánypárt fejét. Először is elnézést kérek az olaszoktól is meg a lengyelektől is, hogy ilyesmi Magyarországon egyes politikusoktól elhangozhat, de ez egy rossz európai szokás, láthatóan nem találják meg az egyensúlyt az egymás véleményének bírálata és a tisztelet között. A Salvini-féle látogatás – most túl a jelentőségén – erre a kulturális jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az európai politika rossz irányba tart. E mögött a frusztráció van szerintem, nem véletlenül németek járnak ebben élen. Mi, ugye, úgy emlékszünk mi, magyarok a németekre az elmúlt néhány évtizedben, hogy ez egy szorgos, jókedvű és tisztelettudó nép. Mindig azért tiszteltük a németeket, mert azok rendezettek, nemcsak kinézetükre, hanem a szavaikra is, tehát volt bennük egy fegyelem, nem engedtek meg maguknak bizonyos dolgokat. Most láthatóan ezt maguk mögé dobták, és minden erkölcsi gátlás nélkül mondanak nem elfogadható stílusú ítéletet idegen ország, más országok politikusairól. Most, ha csak az alapján ítélnénk meg, hogy mennyire fontos ember az olasz miniszterelnök-helyettes, hogy mennyire megtámadták őt a magyarországi látogatása alapján, akkor igazolva van az én állításom, hogy Európa legfontosabb embere volt itt, Magyarországon. De hogy ne csak az ellenvélemények alapján lássuk ezt bizonyítva, az a tény is nyilvánvaló, hogy ő szöget vert a bevándorláspárti politikusoknak a koporsójába. Tehát, ugye, Európában kétfajta politikus van, bevándorláspárti és bevándorlásellenes. Szerényen megjegyzem, hogy persze Magyarország kisebb ország, tehát kisebb szöggel, de mi is csatlakoztunk ehhez a művelethez, amikor megállítottuk a migrációt a szárazföldön; Salvini úr pedig megállította a migrációt a tengeren, és ezzel bebizonyította, hogy hazudnak a bevándorláspárti politikusok, akik azt mondják, hogy nem lehet megállítani a migrációt. Ráadásul a legfontosabb érve a migrációt pártfogoló nyugat-európaiaknak az volt, hogy ki kell menteni a tengeren keresztül érkezőket a vízből, mert az emberiesség ezt kívánja. Most mióta Salvini a belügyminiszter, és nem engedi be a hajókat, nem indulnak el a hajók, ha nem indulnak el a hajók, nem fulladnak vízbe az emberek. Úgyhogy Salvini úr kormányzati ideje alatt radikálisan lecsökkent a vízbe fulladt migránsoknak a száma, ami jól mutatja, hogy emberség szempontjából is inkább a Salvini- és a magyar politika a helyes.
Ez a kölcsönös rokonszenv és együttgondolkodás leginkább tavaly nyáron kezdődött, amikor Ön Milánóba látogatott Matteo Salvini meghívására. De úgy tűnik, hogy ez az együttgondolkodás és ez a rokonszenv nem igazán azt az irányt szabja meg, amit az Európai Néppárt szeretne, egy sokkal radikálisabb irányt szab meg.
Illetve más irányt. Tehát én szeretem az újonnan érkezőket, megmondom őszintén, hogy mindig szimpátiával figyelem azokat az európai politikusokat, akik dacára annak, hogy az európai gazdasági és politikai ügyek rosszul állnak, mégis vállalják, hogy részt vesznek a közéletben. Ebben van valami megható lelkesedés, nyilván hazaszeretet meg elkötelezettség. Úgyhogy én szemben a brüsszeli elittel, amelyik ott ül a buborékban, és minden új irányzatban, gondolatban és emberben inkább veszélyt lát, tehát én szemben velük, örülök a politikába belépő – ez Magyarországon is így van, ez egy másik történet – új szereplőknek. Azok mind új energiát, lelkesedést és elkötelezettséget hoznak. Brüsszelben is az a legnagyobb baj, hogy ott ülnek ezek a bevándorláspárti politikusok, akik nem tudom, mikor láttak valódi embert, tehát mikor jártak egy tagállam falujában vagy városában, hogy találkozzanak a valóságos élet valódi problémáival. Ott ülnek ebben a buborékban hosszú idő óta, a saját gondolataikba vannak zárva, egy saját nyelven beszélnek, amit mi nem is értünk, nekem is évekbe telt, amíg megtanultam. Na, ebből kellene igazából nyelvvizsgát tenni, ha valamiből, hogy brüsszeliül megtanuljon az ember. Ott ülnek és látszik, hogy ők legfeljebb a dolgok adjusztálásában, igazgatásában, a „menjenek a dolgok úgy, ahogy eddig mentek” gondolatnak a jegyében végzik a munkájukat. Megjelennek kívülről emberek – jön majd hozzánk az osztrák alkancellár jövő héten –, Strache úr vagy mint Salvini úr, és azt mondják, hogy „uraim, a dolgok rosszul mennek, beszéljünk egyenesen, és itt meg itt meg itt változtatni kell”. Ez mindig jót tesz, ez jót tesz az embereknek, ez jót tesz a gazdaságnak, ez jót tesz a politikának, tehát én Salvini urat úgy ünneplem, mint egy velünk azonos gondolkodású, elkötelezett és Európát megváltoztatni akaró lelkes embert, és ilyenekre szükségünk van a következő években.
Elmentek Önök Röszkére, és megnézte Salvini úr, hogy hogyan védte meg a szárazföldön a határokat a magyar kormány. Neki van, ugye, tapasztalata arról, hogy a tengeren is meg lehet védeni. Felmerül a kérdés, hogy ami megy tagállami szinten, az miért nem megy az Európai Unió szintjén?
Először is panaszkodtam Salvini úrnak, azt nem mondom, hogy kisírtam magam a vállán, az már túlzás lenne, de panaszkodtam neki, hogy itt van az Európai Unió, tele van pénzzel, és itt ez a határkerítés, ami megállította migrációt, a balkáni útvonalat ez zárta le, ez a legnagyobb európai siker a migráció kérdésében, és ahelyett, hogy ezt közös sikernek tekintenénk és ünnepelnénk, hiszen ne felejtsük el, csehek, lengyelek, osztrákok és szlovákok is voltak a magyar határt védők között, akik segíteni érkeztek, ahelyett, hogy ezt ünnepelnénk, egyfolytában bírálják. Mindenfajta marhaságra – már elnézést – van pénz, de hogy Magyarországnak legalább 50 százalék erejéig megtérítsék a határvédelmet, hiszen Európa külső határát is védjük, nemcsak Magyarországot, ez eszükbe sem jut. A következő időszakra is el akarnak költeni egy csomó pénzt határvédelemre úgy, hogy nem azoknak adják oda, akik jól védik a határt, hanem valahogy másképpen. Tehát ahelyett, hogy odaadnák a Salvini-féle Olaszországnak vagy az általam vezetett magyar kormánynak és Magyarországnak a határvédelemhez szükséges összeget, ők majd Brüsszelből akarják megoldani a mi határaink védelmét.
Na, de megígérték, hogy kifizetik legalább a felét. Nem is egyszer talán.
A magyar embernek van erre két mondása. Az egyik, hogy az ígéretekkel tele van a padlás, hiszem, ha látom; a második, amit még a szocializmusból hoztunk, ugye, úgy hangzik: sohasem voltunk még olyan szegények, hogy ígérni ne tudtunk volna. Na, most Brüsszel ezzel pontosan így van.
Ön úgy fogalmazott, hogy az az irány lenne a helyes, amit Salvini is képvisel, vele kellene összefogni, de úgy tűnik, hogy az Európai Néppártban nincs erre nyitottság. Most akkor itt mi a jelentősége, főleg nekünk, magyarok számára annak, hogy lesznek itt európai parlamenti választások, és majd el fog dőlni, hogy mi történik.
Sokat beszélünk az európai pártokról, ami talán indokolatlan, mármint a mértéke, mert végül is ugyan van Európai Néppárt, meg persze van európai szocialista párt, meg vannak európai liberálisok, de ennek olyan nagy jelentősége nincs. Nagy jelentősége annak van, hogy milyen vezetői lesznek az Európai Uniónak a választások után. Ki lesz az Európai Bizottság vezetője, és ki lesz a miniszterelnökök tanácsának, ahol én képviselem Magyarországot, ki lesz annak a vezetője? Van még olyan, hogy Európai Központi Bank, meg vannak még fontos pozíciók, de ez a kettő a kulcskérdés. Az a kérdés, hogy ezt a két pozíciót bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes politikus tölti-e be. És én másodlagosnak tartom, hogy melyik pártszövetséghez tartozik. Ez inkább ez egy állampolitikai kérdés. Tehát én nem csinálnék pártkérdést a határvédelemből, a biztonság nem pártkérdés, pártalapon nem lehet megvédeni egy országot, nemzeti alapon lehet megvédeni egy országot, ez egy kormányzati feladat. Tehát nekünk bevándorlásellenes politikusokat kellene a pozíciókba juttatni, ehhez is kérem a magyar választópolgárok segítségét. Tehát amikor ők elmennek választani, én azért kérem, hogy támogassák a programomat, támogassák a magyar kormányzópártot, támogassák a magyar kormányt, mert úgy tudok hatást gyakorolni, úgy tudunk Brüsszelben hatást gyakorolni arra, hogy ne bevándorláspárti, hanem bevándorlásellenes ember üljön a legfontosabb pozíciókban. Ezen múlik minden, a pártkérdés másodlagos.
A néppárt csúcsjelöltje, Weber úr azt mondja, hogy nagyon fontos a határvédelem, de ő összekötné a kvótákkal. Ugye, ezt Magyarország nem tartja elfogadhatónak, Olaszország pedig azt mondja, hogy fontos a határvédelem, és azért valamit kellene csinálni azzal a rengeteg bevándorlóval, aki ott van náluk, tehát ebben nem egyezik a magyar és az olasz fél véleménye. Ugyanakkor Önnek pedig van egy javaslata, azt mondta, hogy létre kell hozni a schengeni belügyminiszteri tanácsot, és ezt a kérdést majd ők meg fogják tudni oldani. De mi a biztosíték erre?
A belügyminisztereknek másképpen jár az agyuk, mint a politikusoknak. Persze a belügyminiszterek is érintkeznek a politikával, de ők alapvetően a valóságos életnek a sötétebbik oldalával érintkeznek, tehát ők tudják, hogy hogyan kell kezelni a bajokat. Ezek az elegáns brüsszeli bürokraták, akiknek még egyszer mondom, a mondatait alig lehet érteni, ezeknek az embereknek nincs fogalmuk arról, hogy a valóságban mit jelent az, hogy Röszke, mit jelent az, hogy határkerítés, mit jelent a valóságban a migráns, mit jelent a rendőrt megtámadó migráns. Nem tudják, hogy milyen veszélyekkel jár beazonosítatlan bankkártyákon pénzt adni, nem értik, hogy a terrorizmust is behozzák a migránsokkal együtt Európába, mert Brüsszelben, az ő hivatalaikban meg a jól védett lakásaikban nincsen terrorveszély. Azt akarom ezzel mondani, hogy a belügyminiszter olyan politikusfajta – ha szabad így fogalmaznom –, aki nagyon közel van a problémához, amit most meg kell oldani. És miután Brüsszel nem tudta megoldani ezt a kérdést éveken keresztül, ne hitegessük magunkat azzal, hogy majd meg fogja. Nézzünk szembe a realitásokkal, és bízzuk meg azokat, akik ezzel tudnak foglalkozni. Ezt csinálta egyébként Brüsszel a pénzügyek kérdésével is. Ugye, van az Európai Unióban egy csoportja az országoknak, akiknek közös valutájuk van, euró. Az euró kérdéseivel nem a miniszterelnökök foglalkoznak Brüsszelben. Az euró kérdésével nem a brüsszeli bürokraták foglalkoznak, vagy ha foglalkoznak is vele, nem az ő szavuk a döntő. A döntő az eurót használó országok pénzügyminisztereiből létrehozott külön tanács, mert a pénzügyminiszterek vannak a legközelebb a pénz kérdéséhez, ezért rájuk bízták ezt. Persze a nagy stratégiai döntéseket a miniszterelnököknek kell kimondani, de hogy hogyan kezeljék a pénzügyeket, annak van egy bevett sikeres módja Brüsszelben, ezt a jogot nem adták oda Brüsszelnek. A pénzügyminiszterek tanácsa nincs alárendelve a brüsszeli bürokratáknak, az a nemzeti kormányoknak van alárendelve, és egy olyan tanácsként működik, mint amit egyébként én javaslok a belügyminiszterek esetében. Na, most a kvótákkal való összekötés. Beszéljünk egyenesen: kampányban vagyunk, ugye, ilyenkor a diplomácia nem lényegtelen, de másodlagos. Ugye, a németek meg akarnak szabadulni azoktól, akiket mafla módon beengedtek kellő átgondoltság nélkül a saját országukba. Beengedték őket, és rájöttek, hogy ebből baj van, és szeretnék ezeket szétosztani, szabadulni akarnak tőlük. Tehát miközben emberiességi érveket használnak, valójában a legegyszerűbb migránsellenes reflexről van szó, beengedtük őket, nem jött be a dolog, sok bajunk van velük, hát vigyétek el ti. Szerintem ez nem jó megközelítés. Ha beengedték őket, akkor vigyék. Ugye, a falusi udvarlásban az a mondás, hogy aki szakította, az szagolja. Tehát ezt ők csinálták maguknak, mi szívesen segítünk egyébként, na, de nem úgy, hogy ezzel közben tönkretesszük Magyarországot. Mi úgy tudunk segíteni a németeknek meg az olaszoknak is – és itt máris sikerült megegyeznem Salvini úrral –, hogy kimondjuk, hogy haza kell őket vinni, nem szétosztani kell a migránsokat, hanem haza kell őket vinni, ez lehetséges. Mi próbálunk ebben példát adni, kis példát, nem vagyunk olyan nagy ország, hogy domináljuk az európai vitákat, de van egy Hungary Helps nevű programunk, és a magyar emberek és a magyar gazdaság anyagi lehetőségein felül kifejezetten emberiességi, keresztény felelősségi megfontolásból mi sok pénzt költünk azoknak a városoknak, falvaknak, iskoláknak, kórházaknak, templomoknak, temetőknek, egyetemeknek az újjáépítésére, amelyek ott találhatók, ahonnan eljöttek a migránsok. Azért tesszük ezt, túl azon, mert segíteni akarunk, és nekünk is van szívünk, azért tesszük ezt, mert ha nem építjük újjá ezeket a településeket, nem lesz hová visszamenni. De ahhoz két dolog kell, ezeket újjá kell építeni, és vissza kell küldeni a migránsokat, haza kell őket vinni. Ez a megoldás szerintem, és nem pedig az, hogy álságos emberi jogi jelszavakat hangoztatva, aki nekünk nem kell, mert már a javát persze kiválogatták, azokat majd szétküldjük a többi ország közé, mert azok elég balekok meg kicsik ahhoz, hogy lenyomjuk ezt a torkukon. Ez a magatartás nem fogadható el. Elnézést, hogy ilyen keresetlenül beszélek, de fontos döntés előtt állnak a magyar emberek, választási kampány van, nevén kell nevezni a dolgokat.
Igen, de ezt mondjuk Macron elnök úgy fogalmazza meg, hogy azok az országok, amelyek nem szolidárisak, nem akarják befogadni a szétosztásra váró migránsokat, azokat zárjuk ki a schengeni övezetből. Megint egy ultimátum.
Udvariasan kell beszélni, mint mondtam, tehát tiszteljük Macron elnök urat, de szerencsére Franciaország nem élvez különleges státuszt az Európai Unióban, tehát ha el akar térni a most hatályban lévő schengeni szabályoktól, akkor először meg kell változtatni a szerződést, az nem fog menni. Üzenem: kár vele próbálkozni.
Ön a múlt hét végén Kínában járt az „Egy övezet, egy út” gazdasági konferencián, ahol 36 másik állam és ország vezetőjével együtt tárgyaltak. Ön nagyon sikeresnek nevezte azokat a megállapodásokat, amelyeket ott kötöttek. Mi ennek a sikernek az oka? Az, hogy nem maradtunk le a már csatlakozott 126 ország közül?
Két oka van. Az első dolog, hogy ha megnézzük a Kínáról kialakított kormányzati véleményeket Nyugaton, akkor kétfajta véleményt látunk. Vannak országok és miniszterelnökök, népek, akik Kína felemelkedését veszélyesnek látják, erről beszélnek éjjel-nappal, ezt magyarázzák, erről akarják meggyőzni a saját választóikat: Kína felemelkedése egy veszély. Van egy másik csoportja az országoknak, Magyarország idetartozik, és én örömmel képviselem ezt a politikát, amely azt mondja, hogy bármelyik ország felemelkedése a világon sohasem veszély, hanem mindig esély. Meglátjuk, hogy veszélyesre fordul-e, de egyelőre, amit biztosan tudunk mondani, hogy egy óriási esély, hiszen 1 milliárd 400 millió emberrel kibővül a világgazdaság. Egy eddig elzárt ország részévé válik a világgazdaságnak. Magyarország egy olyan ország, amitől elvették a nyersanyagforrásait, a nyersanyagait, az energia erőforrásait, mindenfajta bajaink voltak az elmúlt száz-egynéhány évben, és ezért Magyarországnak csak arra lehet építenie, hogy dolgozik. Tehát addig fogunk eljutni, ameddig az izmunk meg az eszünk elvisz bennünket. Most, ha csak a tízmillió magyar ember piacán tudnánk eladni azokat a termékeket, amiket az izmunk és az agyunk erejével előállítunk Magyarországon, akkor a magyar életszínvonal körülbelül egyharmada lenne annak, ahol most élünk. Tehát Magyarország egy olyan ország, amelyben van életerő, még ha a természeti erőforrásokat el is vették, de emberi erő, kreativitás, életerő van, előállítunk rendkívül értékes termékeket, amiket ha el tudunk adni a világban, akkor háromszor jobban élünk, mintha nem tudnánk, és most ez a helyzet, ezen az útvonalon haladunk. Kína egy óriási lehetőség a számunkra, ez a magyar megközelítés. Másfelől amiért óriási siker Kína és a nyugat-európai országok egy csoportjának együttműködése, az, hogy egy világtörténelmi, kicsit elkoptattuk már a szót, de talán itt nem indokolatlan, vállalkozásba fogunk, amikor azt mondtuk, hogy összekötjük Európát Ázsiával. Irdatlan távolságokról beszélünk, és ha nincsenek összekötve a helyszínek, akkor nem lehet kereskedni, akkor a világkereskedelem azon a részén a világnak nem működik, és így mi sem tudunk exportálni. De a kínaiak azt mondták, hogy ők elég sikeresek és gyorsan fejlődnek ahhoz, hogy összeszervezzék a Kínával való kereskedelemben érdekelt országokat egy programba, egy nagy gazdasági programba, aminek az a lényege, hogy légi úton, vasúton és közúton kössük össze az országainkat. Erre ők hajlandók szaktudást adni, hajlandóak politikai konzultációkat szervezni, pénzügyi forrásokat is biztosítani, és a kereskedelmi megállapodásokat is hajlandóak megkötni. Most ebben veszünk részt, aki ebben részt vesz, a következő tíz-húsz év nagy nyertese lesz, aki ebből kimarad, az lemarad.
Van az ellenzéknek egy régi, de időről időre előjövő kritikája vagy vádja, hogy a magyar kormány elszakítja Európától, a Nyugattól Magyarországot, és Kelet felé orientálódik, és ennek óriási veszélye van. Ön, ugye, Kína előtt Kazahsztánban tárgyalt, azt mondják, hogy a magyar kormányfő miért megy a keleti autokrata vezetőkkel tárgyalni, ez így nem jó.
Nézze, azt kell mondanom, hogy a valóságismeret sokat segítene. Tehát akik ezeket a véleményeket megfogalmazzák, azok nem ismerik az alapvető tényeket. Tehát a nyugati országok, mondjuk, Németországot nem kérdőjelezzük meg e tekintetben, ugye, utcahosszal van előttünk a kínaiakkal való kereskedésben. Tehát mi felzárkózni akarunk, a nagy lóvét – ha szabad így fogalmaznom –, a nagy pénzt…
Már elvitték?
Még nem, de eddig a németek vitték el, a franciák vitték el. A franciák most adtak el 300 repülőgépet a kínaiaknak. A kínai–amerikai kereskedelem, és Amerikát is nyugodtan soroljuk a Nyugathoz, a legmagasabb szinten áll minden vita ellenére is. Tehát, aki azt állítja, hogy a magyarok ne kereskedjenek a keletiekkel, az oroszokkal, a kazahokkal meg a kínaiakkal, mert a nyugati viselkedés ezt nem teszi indokolttá, azok nem tudják, hogy mi a valóság. Ezek álomban, vagy én nem tudom, delíriumban élnek, mert a valóság az, hogy a franciák, az amerikaiak, az angolok, a németek és az olaszok gőzerővel vannak jelen ezen a piacon és kinevetik azokat, akik elhiszik azokat az ájtatos mondatokat, amelyek arról szólnak, hogy hát a Kelettel való együttműködés az nem is olyan szép dolog. Ilyeneket mondanak, de közben a valóságban én látom a számokat, csinálják a pénzt, megy az üzlet. Most szerintem Magyarország kormánya ne legyen balek, ne legyen mafla, ne legyen ügyetlen, ne legyen naiv, mert úgy nem lehet képviselni a magyar emberek érdekeit. Persze vannak erények és értékek, amelyek fontosak a számunkra, de ezt ne keverjük össze a kereskedéssel meg a pénz előállításával és a magyar export növelésével pontosan úgy, ahogy a velünk egy szövetségi rendszerben lévő nyugatiak teszik.
Igen. Akkor ez egy pragmatikus szempont, hogy Kelet és Nyugat együttműködése az igenis kell ahhoz, hogy Közép-Európa sikeres legyen? Csak erre meg azt mondják, hogy lehet, hogy jó lesz ez a Budapest–Belgrád vasútvonal, de ez majd 130 év alatt fog megtérülni. Azt nem tudom, hogy a számokat honnan vették, de van egy ilyen ellenérv.
Azért, mert a számok nem szólnak vissza. Miért nem mondanak 500 évet? Ezeknek semmi alapjuk nincsen. Hogy hogyan térül meg, meg hogyan nem térül meg, az azon múlik, hogy pontosan mennyi árut fognak azon szállítani. Az meg azon múlik, hogy a pireuszi kikötő, amit a kínaiak megvettek, milyen fontossá válik a Selyemúton. Minél inkább részt veszünk a Selyemút kiépítésében, annál gyorsabban térül meg majd ez a beruházás is. Ráadásul mi nem üzletemberek vagyunk, nekünk nem abban kell gondolkodni, hogy valami két nap alatt megtérül, vagy hogyan térül meg hamarabb. Nekünk azt kell nézni, hogy mi szolgálja hosszabb távon a magyar nemzet érdekét. És a magyar nemzet érdekét az szolgálja, hogy a déli irányból érkező Kína felől, Magyarországot délről megközelítő szállítmányok esetében az útvonal Magyarországon keresztül haladjon, mert ebből pénzt csinálunk, ebből bevételünk van. Ezért nem az a kérdés, hogy megtérül-e, hanem hogy milyen hosszú időn keresztül termel ez majd hasznot Magyarország számára. Arról az apróságról nem is beszélek, hogy Belgrád és Budapest nincs nagyon messze egymástól, háromszáz-egynéhány kilométer és ma hét-nyolc órába kerül, hogy egy szerb vagy magyar ember, vagy mind a két oldalról magyar ember fölkeresse egymást Belgrádból Budapestre. Most, ha ezt megépítjük, ez le fog csökkeni két és három óra közé. Nekünk érdekünk, hogy minden útvonal, ami a térségből Nyugat-Európa felé tart, lehetőleg Magyarországon keresztül jöjjön. Ez ugyan okoz kényelmetlenséget, sok a kamion, és így tovább, de annak fölbecsülhetetlen gazdasági haszna van. Végezetül azt ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogyha számba vesszük, hogy Magyarországnak egyáltalán milyen előnyei vannak, milyen versenyelőnyei vannak a többi országhoz képest, akkor első helyen, különösen, ugye, az I. világháború után elvesztettük a területeinket, és a méretbeli előnyünk már nincsen meg, mert Magyarország összezsugorodott, a legnagyobb előny az a földrajzi fekvésünk. És ezért minden a földrajzi fekvésünket kihasználó beruházás kétszeresen térül meg a magyar gazdaság számára.
Van még egy percünk. Önt meghívta az Amerikai Egyesült Államok elnöke Washingtonba munkalátogatásra, mégpedig ebben a hónapban, még május 13-án. Mekkora ennek a jelentősége? Tizennégy éve nem járt magyar miniszterelnök Washingtonban.
Ugyan találkozni találkoztam többször is az amerikai elnökökkel, hiszen Magyarország és az Egyesült Államok tagja a NATO-nak, és a NATO rendszeresen tart megbeszéléseket, csúcsokat pedig legalább kétévente, és ott mindig beszélünk egymással, éppen úgy, mint Brüsszelben a miniszterelnökök csúcstalálkozóin, tehát amerikai–magyar kapcsolatok léteztek a legmagasabb szinten, csak kétoldalú tárgyalások nem voltak. Most a jelentősége ennek az ügynek az, hogy van egy olyan fölfogás a világban, az ENSZ ezt képviseli, miszerint a migráció emberi jog, és ha valaki valahonnan el akar menni, a saját hazájából el akar menni valahová máshová, akkor azt meg kell neki engedni, sőt támogatni kell pénzügyileg. És vagyunk néhányan a világban, nagyobbak és kisebbek, akik ezt nem nézik jó szemmel. Az Amerikai Egyesült Államok ezt egyértelműen veszélyesnek tartja, mi is ezen az állásponton vagyunk, és az ENSZ-en belül mi egy csoporthoz tartozunk, akik próbálják azokat a nemzetközi törekvéseket megakadályozni, amelyek a migrációt világméretűvé akarják bátorítani és terjeszteni. Ezért a megbeszélésnek az egyik legfontosabb kérdése, hogy ebben a nemzetközi fórumokon való, migráció elleni föllépésben hogyan tudunk együttműködni a jövőben. És persze lesznek gazdasági kérdések, mert az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatok kiválóan fejlődnek, az unió után az egyik legfontosabb, vagy talán legfontosabb partnerünk éppen az Egyesült Államok. Tehát pénzről, migrációról és gazdaságról lesz szó.
Jó tárgyalást kívánunk!
Köszönöm szépen.
Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.