Gönczi Gábor: Köszöntöm a „Tények” stúdiójában Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Köszönjük, hogy eljött, jó estét kívánok!
Jó estét kívánok! Köszönöm, hogy itt lehetek!
Jelentős szigorítások léptek életbe mától. Mik voltak az objektív, és mi volt a lélektani határa annak, hogy ezeket be kellett vezetni valójában?
Az objektív okokat nevezzük egyszerűen tényeknek vagy számoknak. Szakértők, tanácsadók, tudósok, matematikusok egybehangzóan azt mondták, hogy ezek nélkül az intézkedések nélkül az orvosi ellátás a kórházakban a megfelelő biztonsággal és színvonalon nem teremthető meg. Tehát el fognak fogyni az orvosok és az ápolónők. Ágy van, maszk van, védőfelszerelés van, lélegeztetőgép van, orvosok is vannak, de nem elég. Tehát a számok azt mutatták, hogyha így megy tovább minden, akkor ötven százalék esély van arra, hogy a kórházak kibírják a terhelést. Most, hogy meghoztuk az intézkedéseket, ez a valószínűség most 99,9 százalék. A lélektani pedig az volt, hogy próbálom követni, hogy mi az, amit az emberek maguk is szükségesnek látnak, és elfogadnak, és mi az, amit nem. Mert hiába hozunk szabályokat, helyezünk kilátásba büntetést, ha az emberek nem értik meg, nem fogadják el, nem azonosulnak vele, nem segítenek, akkor a legjobb intézkedés is hamvába hullik, vagy hamvába holt, és ezért aztán, mondjuk úgy, hogy a közvélemény érzékelése alapján láttam úgy, hogy most meg lehet tenni, soha a magyar történelemben vagy legalábbis az elmúlt harminc évben nem ismert szigorúságú lépéseket, hiszen kijárási tilalom van érvényben ma este nyolc órától holnap reggel öt óráig.
Lehet, hogy a számok már azt mutatták, hogy meg kellene hozni ezeket a szigorításokat, de még lélektanilag Ön nem érezte úgy, hogy ennek itt van a helye?
Minden döntésnek van egy kultúrája, lélektana. Az ember igyekszik a lehető legtöbb objektív szempontot bevonni. Nekünk szerencsénk is van, mert itt vannak ezek a derék osztrákok, akik a mi sógoraink, de most laboratóriumként is működnek, mert ők még előttünk vannak egy héttel. És, ahogy futottak fel az ő számaik, néztem, hogy melyik számnál milyen intézkedést hoznak. És akkor megpróbáltam ezt a magyar körülményekre átfordítani, és amikor úgy láttam, hogy ez volt az a pillanat, amikor ők döntöttek, akkor fölhívtam az osztrák kancellárt, kifaggattam, és mi is döntöttünk.
Milyen állapotban van jelenleg az egészségügyi ellátórendszer? Mi van akkor, hogyha ezek a jelenlegi szigorítások, amik most léptek életbe mától, jó irányba viszik a járványgörbét, és mi van akkor, hogyha egy ennél rosszabb forgatókönyv válik valóra?
Arra a kérdésre, hogy milyen állapotban van ma az egészségügyi ellátórendszer, akkor ha ez a kérdés, azt kell mondanom, hogy hősies állapotban van. Az orvosok, az ápolónők és a kórház működéséhez szükséges egyéb munkások, kisegítők emberfeletti és erő feletti munkát végeznek. Ők is emberből vannak, a számuk véges, ezért ezekkel az intézkedésekkel könnyítjük az ő munkájukat. Ha minden úgy ment volna, ahogy eddig ment, akkor kapitulálniuk kellett volna nagy valószínűséggel egy idő után. Elestek volna a gyógyítás frontján. Kicsit militáns, amit mondok, de ez az igazság. Így azonban, hogy ezeket az intézkedéseket meghoztuk, rajtuk is, nekik is segítettünk, és így úgy látom, bírni fogják a terhelést, és állni fogják a sarat. Tehát hősies munkát végeznek. Csak a köszönet, az elismerés és a hála hangján beszélhetünk róla.
És a vírus tudni fogja a fizikát, a kémiát, a matematikát? Tehát nincs rossz forgatókönyv ezek szerint? Tehát hogyha ezeket mi most betartjuk, szó szerint betartatjuk, betartjuk, akkor jó irányba fogunk menni?
Most, ugye, mi vagyunk bajban, különösen az idősek, tehát mindenkit szeretnék arra felhívni, hogy külön is gondoljon az édesanyjára, az édesapjára és a nagyszüleire, mert az idősek, minél idősebbek, annál inkább veszélyben vannak a vírus miatt. De a vírus sincs könnyű helyzetben, mert a vakcina a láthatáron, és ha meglesz a vakcina, akkor leterítjük, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket, akkor képesek leszünk magunkat megvédeni a vírustól. Ma még nem tudjuk magunkat megvédeni, de olyan gyógyszereink már vannak, és olyan gyógyszereket szereztünk be, és folyamatosan jönnek ezek a szállítmányok, amelyek segítenek a vírus támadását elviselni. Nem gyógyítanak meg bennünket, de a betegség lefolyását elviselhetővé teszik. Van a klinikumban, tehát a kórházi ellátásban alkalmazott gyógyszerünk is, és van az otthon maradóknak, az otthon fertőzötteknek is rendelkezésére álló szállítmány, illetve gyógyszer.
Igen, tegnap is láttuk, ugye, hogy érkezett egy óriási szállítmány, úgynevezett favipiravir nevű gyógyszerből.
Azért merem mondani Önnek és a nézőknek, hogy ez van, mert a saját szememmel láttam, és a saját kezemmel…
Mi meg láttuk, hogy Ön látta, igen. Elegendő egyébként ez a mennyiség, vagy ebből folyamatosan jön?
Nem, ez most elegendő, de újabb szállítmányokra lesz szükségünk. Ezeket megrendeltük, érkeznek is.
Ami a védekezést illeti, nálunk gazdagabb nyugat-európai országok nem állnak olyan jól a védekezésben, mint mi. Ön szerint ez minek köszönhető?
Az emberi minőségen múlik. Nekünk nagyon jó orvosaink és nagyon jó ápolónőink vannak. Mindannyian szeretettel emlékszünk vissza gyerekkorunk orvosaira, azt gondolom. Tehát a magyar orvosok történetileg is olyan emberek voltak mindig, persze ők is pénzből élnek, meg elfogadták időnként a borítékot, meg nekik is meg kell élni. Tehát nem most jöttem le a falvédőről, tudom, hogyan működik az élet, de azért mégis Magyarországon, ha az orvosokra gondolunk, a mi nemzedékünk biztosan olyan emberekre gondol, akiknek egyetlen dolog volt fontos, hogy bennünket meggyógyítsanak, és végig éreztük azt, hogy nem egyszerűen meggyógyítanak, hanem szeretnek bennünket, segíteni akarnak, egy bajba jutott embert látnak bennünk, ráadásul egy bajba jutott másik magyar embert, akiknek ők segítséget akarnak nyújtani. Szerintem ez a lelkület. Hiába van most modern világ, biznisz, pénz, sokat változott minden a mi fiatalkorunk óta, de nem tudott annyit változni, hogy ez kivesszen a magyar orvostársadalomból. A mi orvosaink hűek ahhoz az eskühöz, amit letesznek a szakmájuk megkezdésekor.
És akkor most valójában tulajdonképpen most a mi hőseinket kell megvédeni, ugye, attól, hogy túlságosan leterhelődjenek. Mert, ugye, eszköz van, tabletta van, kórházi ágy van, lélegeztető van.
És ők is emberből vannak, és őket is elkapja a betegség. Tehát azt az adatsort is néznem kell, ugye, én tudom, hogy emberek vannak a számok mögött, de számokat látok, azt követem, én látom, hogy hányan fertőződnek meg a munka miatt az ápolónők és az orvosok között, és ez a szám nem alacsony. Alacsonyabb, azt hiszem, mint számos nyugat-európai országban, de nem alacsony. Tehát nemcsak arról van szó, hogy nagyon sokat dolgoznak, hogy kiteszik a lelküket, hanem még közben meg is betegszenek. Tehát le a kalappal!
Beszéljünk egy picikét a szigorításokról, és annak néhány fontos aspektusáról! Sokan, ugye, az általános iskolák és az óvodák bezárását hiányolják, vagy ezzel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, miközben persze azt pontosan tudjuk, hogy sok szülő meg pont ettől retteg, hogy Úristen, ez nehogy bekövetkezzen.
Mondjuk azt, hogy a közvéleményben különböző, egymással ellentétes álláspontok léteznek egyszerre. Ezt én is próbálom összegyűjteni, megérteni. Vannak, akik nagyon félnek, és a gyerekeket is szeretnék otthon tartani, de úgy érzem, hogy a többség, egy masszív többség azt gondolja, hogy az országnak a védekezés közben is működnie kell. Az pedig azt jelenti az ő számára, hogy ő el tud menni dolgozni. Mint ahogy a parlamenti képviselőknek is dolgozni kell, a miniszterelnöknek is dolgozni kell, mindenki úgy érzi, hogyha nem akarja elveszíteni az állását, ha meg akar élni, ha el akarja tartani a családját, ahhoz az kell, hogy elmehessen dolgozni. Márpedig hogyha a kisiskolásokat, óvodásokat, bölcsődéseket otthon tartjuk, akkor valakinek velük otthon kell maradni, és csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy ne ők maradjanak, ne a szülők maradjanak otthon. Tehát a legtöbb embert ez elvonná a munkától, és az emberek ezt nem akarják. Ha az emberek többsége ezt majd akarja, akkor erre lesz lehetőség, de úgy érzem, hogy most azt várják el a sorstól, a Jóistentől, a szabályoktól, a jó szerencsétől, hogy egyszerre tudjunk védekezni, maradjunk életben, ha megbetegedtünk, biztosan gyógyuljunk meg, és közben ők hadd dolgozzanak, hadd éljék az életüket, hadd működtessék az országot. Ezt az egyensúlyt kell fenntartanom, azt hiszem, hogy ebben van nekem személyesen egy kitüntetett felelősségem.
Ugye, a gyerekekkel menetközben, kisebbekkel, nagyobbakkal, valahogy szerződést kell kötnie a szülőnek, ugye, mert, ugye, a gyerek meg hazahozhatja. Nyilván ez is egy nagyon-nagyon olyan határmezsgye, határvonal, amin nehéz egyensúlyozni. Hogyan magyarázom el a gyerekeimnek, mit tehettek, mit nem tehettek?
Szülőnek lenni szép dolog, de néha nehéz, ezt karaktertől függően mindannyiunknak magunknak kell megoldani, itt már más segítség nincs, csak… Az anyjuk, persze most itt két férfi beszélget, azért az anyjukra kell elsősorban számítani.
Jó. Maszkhasználat. Ön szerint az emberek megértették mostanra, hogy mindenhol kell maszkot hordanunk, be kell tartanunk minden ezzel kapcsolatos szabályt? Általánosságban, ugye, azt látjuk, hogy igen, de azért hallunk és mi magunk is itt a „Tények”-ben elmondunk nagyon sok szomorú dolgot, renitens szolgáltatók súlyos büntetéseket kell kiszabni ennek-annak. Én még abba is beleakadtam tegnap, hogy mennyi búcsúbuli volt, mennyi éttermi mulatság volt annak okán, hogy, ugye, ezt most nem lehet egy darabig. Azért ezt szomorú volt látni.
Én is vakartam a fejemet.
Mert ez nem erről szól.
Igen, szóval most nem elmegyünk hosszú vakációra, és még egyszer utoljára látjuk egymást. Tehát ez nem ez a pillanat, ez egy nehéz, embert próbáló és inkább szomorú, mint derűs pillanat. Tehát én is egy kicsit meglepődtem ezeken a búcsú összejöveteleken. De nézzünk egy nagyobb távolságról a hazánkra. Először is, azt mindig is tudtuk, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, és az országban különböző fölfogású, különböző gondolkodású emberek élnek. Vannak szabálykövetőbbek, fegyelmezettek, és vannak, akik kevésbé ilyenek. Ez most is így van. Most a kérdés az, hogy mi, akik szabálykövetőek vagyunk, fegyelmezettebbek vagyunk, és inkább átérezzük a saját személyes felelősségünket, tudunk-e hatni azokra a polgártársainkra, akik kevésbé olyanok, mint mi, hogy udvariasan fogalmazzak. Tehát itt se azokat támadnám vagy kritizálnám, akik nem olyanok, mint mi, hanem magunknak adnék erőt, hogy meg tudjuk őket győzni, hogy lássák be, hogy erre az egy hónapra – most egy hónapról beszélünk – mégis talán inkább azt az útvonalat kéne járniuk, azt a magatartást kellene követniük, amit a többség is jár. De ugyanakkor a magyar értelmes fajta, tehát bizakodó vagyok.
Mit gondol, a rendőrökkel lehet majd egyezkedni egy kicsit? Mondjuk, este kilenckor maszk nélkül valakit elkapnak az utcán, akkor ott az egy tétel, hogy nézze, biztos úr, biztosan nem fogom tudni kifizetni ezt a százezer forintot…
Szerintem a rendőrség állapota, ha van olyan mutató, hogy emberiesség és a demokratikus szabályok elfogadóképessége, sokat fejlődött ahhoz képest, ahol a nyolcvanas években jártunk, és amikor még bennünket a nyílt utcán botoztak meg, és Yamahákkal hajtottak közénk. És a 2006-os kardlapozáshoz képest is szerintem emberségesebb, polgárbarátabb a rendőrség. Ugyanakkor a rendőr mégiscsak rendőr. Tehát neki szabályokat kell érvényesíteni. Tehát egyetérthet Önnel, segíthet Önnek, de ha átlép egy határt, jeleznie kell, hogy itt nincs mese, itt büntetés következik majd. Tehát jó, hogyha a rendőreink emberségesek, de azért ne legyenek puhák. Legyenek férfiasak, világosak és egyértelműek. Mi abban tudjuk segíteni, úgy tudjuk segíteni a rendőreink munkáját, ha egyértelmű szabályokat alkotunk, amit ő könnyen be tud tartatni velünk, és ő maga is tudja követni. A mostani szabályok világosak. Ezt a segítséget a rendőröknek megadják. Tavasszal azt tapasztaltuk, hogy a rendőrök helytálltak, szerintem közmegelégedésre végezték a munkájukat. Most kiegészülnek még katonákkal is, mert járőrözni kell éjszaka…
Igen, egészen friss hír, hogy a katonaság segítségét is kértük. Egyébként ezt hogy kell elképzelni?
Vegyes járőrözés lesz. Egy járőrcsoportban lesz rendőr is meg katona is. A katona fegyverrel. Azért kell vegyesen járőrözniük, mert a magyar alkotmányos rend szabályai szerint katona civillel szemben nem intézkedhet rendfenntartás céljából, csak a rendőr. Ugyanakkor támaszt, segítséget jelenthet a katona, különösen a fegyveres katona a rendőr számára. De intézkedni, Önnel szemben föllépni a rendőrnek van lehetősége, ezért van vegyes szolgálat, ezért van vegyes szolgálat a határnál is. Ha háborús helyzet lenne vagy szükségállapot, akkor más lenne a helyzet. Akkor a katonák megkapnák az intézkedéshez szükséges jogosítványokat. De ez nem hadiállapot, és nem szükséghelyzet. Ez most egy veszélyhelyzet, ahol még a rendfenntartóknak, vagyis a rendőröknek van elsősorban szerepük.
Beszéljünk egy kicsit a vakcináról! Egyre többet olvasunk róla, egyre többet tudunk róla. Azt már kijelenthetjük, Miniszterelnök úr, hogy van olyan vakcina, amelyik hatásos a koronavírus ellen? Tehát ez már megszületett, biztosan le fogja győzni a koronavírust, csak, mondjuk, még nem tart ott az engedélyezésben vagy a gyártásban, vagy nincs belőle még elegendő?
Próbálok a legegyszerűbben válaszolni az Ön kérdésére. Olyan vakcina, amely az előírt négy akadályon, annak mindegyikén már átjutott, még nincs. Olyan vakcina, amely az előírt négy próbán, négy akadályból, akadályon, akadályból hármon már átverekedte magát, tehát három próbát kiállt, olyan vakcina van több is. Az a kérdés, hogy ebből a mostani állapotban a negyedik akadályt mikor veszik ezek a vakcinák. Én úgy látom, hogy az Európai Unióban előállított vakcinák januárban ezt a negyedik lépést is, a kifejlesztésben a negyedik lépést is megteszik. Van esély arra, hogy az oroszok is és a kínaiak is megteszik ezt, és nekünk mind az Európai Unióval, mind az oroszokkal, mind a kínaiakkal van kapcsolatunk. A legvidámabb vagy legfölszabadítóbb érzés az lenne, hogyha a különböző vakcinák is rendelkezésre állnának. Miután a vakcina, illetve az oltás nem kötelező, hanem önkéntes lesz, az emberek eldönthetik, hogy melyikben bíznak inkább, és melyiket szeretnék alkalmazni, de az igazság az, hogy december végén, januárban bármely vakcináról is legyen szó, csak kisebb mennyiség áll majd rendelkezésre.
Ez egészen biztos?
Ez egészen bizonyos, mert a szerződések, amiket az Európai Unióval kötöttünk, erről szólnak. Több százmillió, mert az Európai Unióban több mint 400 milliónyian vagyunk, több százmillió van, és egy betegnek valószínűleg nem egy, hanem kettő oltásra lesz szüksége, vakcina fajtája válogatja, de ezt megkockáztathatom. Tehát nekünk több százmillió vakcinára lesz szükségünk az Európai Unióban. Több százmillió vakcina április-májusban áll majd rendelkezésre. Ezért mondom azt, hogy december végén, januárban lesz egy megkönnyebbülés, mert valami van, és lesz egy szabadulásérzésünk valamikor áprilisban. Így tervezem legalábbis az előttünk álló néhány hónapot.
Tehát ez, igen. Az első jó hírhez már nem kell olyan sokat várni, biztos megkönnyebbülés, de hát ugye az országot nem fogja felmenteni igazából semmi alól. És közben lesz két nagyon fontos ünnepünk, ami, én azt gondolom, hogy mindenkit nagyon érdekel. Karácsony, szilveszter. Azok a mostani szigorítások vajon mikor éreztetik majd a hatásukat, és mikor jön majd el az a pont, amikor az ünnepekről dönthetünk, mert közel vannak?
A szigorítások hatásának érzékeléséhez legalább két hétre szükségünk lesz. Ugye, Ausztria a mi földerítő egységünk, őket követjük. Az osztrák kancellár azt mondta nekem, amikor legutóbb hosszan beszéltem vele, holnap egyébként a német kancellárral is egyeztetek, tehát az osztrák kancellár legutóbb azt mondta nekem, hogy az ő intézkedéseik szerinte két hét múlva hozzák meg az első eredményeket. Az intézkedések hasonlóak, ezért mi is helyes, ha így számolunk. A karácsonnyal pedig az a helyzet, hogy, ugye, karácsony lesz, mert Jézus Krisztus az idén is megszületik majd szenteste…
De hányan leszünk a bejgli felvágásakor?
Az a kérdés, hogy hányan leszünk ott ennél az ünnepi pillanatnál. Erre őszintén, egyenesen és teljes felelősséggel biztos választ nem tudok adni, de ha elhív két hét múlva, akkor ezt a választ megadhatom Önnek. Ma csak reményt tudok közölni, vagy a reményről tudok beszélni. Azt remélem, hogy Európa néhány más országához hasonlóan, mert azért van, aki ott is jól védekezik, vannak, akik persze rosszabb állapotban vannak, mint mi, de van, aki legalább olyan jól védekezik, mint mi, tehát Európa néhány országa, köztük Magyarország a karácsonyi családi ünnepet már szabadabban teszi megszervezhetővé, mint ahogyan most kell élni az életünket. Nagyon körmönfontan fogalmaztam, mert nem akarom, hogy olyan ígéretet tegyek, amit…
Igen, de ez pozitív volt nekem valahogy.
…igen, de nem akarok…
Tehát valahogy én már érzem a bejgli illatát.
De nem akarok olyan ígéretet tenni, amit nem tudok utána betartani. Tehát jobb, ha inkább óvatosan és egyenesen beszélek. Két hét múlva meg tudom mondani, hogy lehetnek-e tíz főnél nagyobb családi összejövetelek karácsonykor. Hamarabb erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a remény bennem is erős.
Egy gyors kérdés, még a vállalkozások talán kibírnak, mondjuk, egy hónapot, ehhez most kapnak segítséget is. Kibírják-e a tavaszig tartó időszakot, ha ez így marad, ha a rossz forgatókönyv van?
Ha jól csináljuk, ha van vakcina, akkor kibírják. Ezt az egy hónapot most a szállodáknak, a szabadidős tevékenységet támogató vállalkozásoknak, az éttermeknek elviselhetővé tudjuk tenni. De ez nem a megoldás, ez csak a túlélésnek a segítség, amit most tudunk nyújtani. De hamarosan lesznek olyan döntéseink, amelyek megnövelik a vállalatok esélyét, hogy talpon maradjanak, túléljenek, sőt meg is erősödjenek a következő hónapokban. Ezekről az intézkedésekről egyeztetek, jó javaslatok vannak, alapvetően adókat szeretnénk csökkenteni, több pénzt akarunk hagyni az embereknél, hogy ők maguk oldják meg úgy, ahogyan az ő vállalkozásuk szempontjából a legjobb, a problémáikat. De mindig azt állítjuk középpontba, hogy minden vállalkozást azért kell talpon tartani, hogy ne bocsássák el az embereket, hogy munkát adjanak a többi embernek, és ők pedig el tudják tartani a családjukat. Tehát a munkaalapú gazdaság gondolatából nem fogunk engedni a válságkezelés idején sem.
Miniszterelnök úr, tett nekem egy felajánlást, hogy hívjam meg két hét múlva. Én szeretettel meghívom két hét múlva. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre mennek az események.
Köszönöm, hogy itt lehettem.
Köszönjük, hogy eljött hozzánk.
