Orbán Viktor kész egyeztetni a parlamenti pártok elnökeivel
2016. október 5.
Az alaptörvény sikeres módosítása érdekében Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke kész egyeztetni minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.

Előzőleg Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy az alkotmánymódosításhoz egyedül pártja tudja biztosítani a kétharmados támogatást a kormánypárti szavazatok mellett. Ezért négyszemközti találkozóra kérte Orbán Viktort.

Havasi Bertalan az MTI-nek kifejtette: a vasárnapi népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, ezzel létrejött egy új egység Magyarországért. „Ez az új egység pártok felett áll, nemzeti ügynek tekinti Magyarország szuverenitásának megvédését, a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóta elutasítását” – mondta, emlékeztetve a kormányfő előző napi szavaira.

Hangsúlyozta: a 98 százalékos többség egybecsengő akarata kötelezi Magyarország kormányát is, ezért kezdeményezték az alaptörvény módosítását; „ez 3,3 millió ember akaratán nyugszik”.

„Több ez, mint bármilyen párt vagy pártszövetség szavazóbázisa a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad történetében. 98 százalék példátlanul erős akaratot tükröz, és ennek meg kell jelennie az Országgyűlés döntésében is” – fogalmazott a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Ezért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az alaptörvény sikeres módosítása érdekében kész egyeztetni minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével. A megbeszélések előkészítésével pedig Gulyás Gergelyt, a Fidesz alelnökét, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnökét bízta meg Orbán Viktor – közölte Havasi Bertalan.