Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm a tulajdonosokat, a régi játékosokat, a mostani élcsapat futballistáit. Köszöntöm az utánpótlás korú sportolókat, az egrieket és a salgótarjániakat is, és külön köszöntöm a szülőket és nagyszülőket, akik eljöttek erre a mai alkalomra. Külön is örülök annak, hogy itt van velünk Eger és Salgótarján is. A magyar futball egy nagy család, hol az egyiknek megy jobban, hol a másiknak, hol kerék, hol talp, és akinek jobban megy, annak szerintem kötelessége – ahogyan egy családban lenni szokott – támogatni azokat, akikre most kevésbé szépen süt a nap. Az egri futball meg a salgótarjáni futball ma nem áll olyan jól, mint a diósgyőri, úgyhogy Leisztinger Tamás tulajdonos úrnak külön köszönöm, hogy volt figyelme és ereje Diósgyőrön, Miskolcon túl ezekre a régi, hagyományos futballközpontokra is. Hiszen mégiscsak, ha azt hallja az ember, hogy Eger, akkor arra gondol, hogy Csuhay, akivel dolgozhattam is együtt, mert egy-két éven keresztül a mi akadémiánknál is volt edző, vagy azt mondják, hogy Salgótarján, akkor az ember a hetvenes évekből előhozza, hogy Szojka vagy Básti. Voltak ott akkor olyan nagyszerű futballisták, talán még bronzérem is kikerekedett valaha Salgótarján számára az NB I.-ben. Ezek nagy dolgok, és nem szabad engedni, hogy ezek elvesszenek, úgyhogy örülök annak, hogy Salgótarjánban van futball, és köszönöm a diósgyőrieknek, hogy segítik, hogy sikeresek lehessenek.
Másodsorban szeretnék köszönetet mondani és külön is köszönteni Leisztinger Tamás urat, hiszen kevesen voltak olyanok, akik ezelőtt jó néhány évvel akár egy lukas garast is adtak volna azért, hogy itt, Miskolcon a Diósgyőrből egy modern európai klubot, talán európai közép- vagy élmezőnyhöz tartozó csapatot, klubot, létesítményeket lehet létrehozni. Hitetlenség Isten verése rajtunk nagyon régóta. Szükségünk van olyan emberekre, még hogyha egyébként nem is mindenben értünk föltétlenül egyet – ez helyes –, arra azért szükség van, hogy ezek az emberek – akárhova is tartozzanak, akárkivel is szimpatizáljanak – azért a közös magyar jövőben higgyenek, és a tehetségüknek megfelelően hajlandóak legyenek együttműködni a többiekkel. Én hálás vagyok ezért a tulajdonosnak, és mint ahogy korábban is vállaltam, most is vállalom azt, hogy amiben megállapodtunk, valóra is fogjuk váltani. Tehát 2016 őszén, ennek az évnek az őszén itt építkezésnek kell lennie, ha fene fenét eszik, azt kell mondanom, akkor is, mert másképp nem készül el a stadion. És ha nem készül el a stadion, akkor minden, amibe most belekezdtünk, torzó marad. És vállaltam a kormány nevében a tulajdonos úrral való együttműködésben azt is, hogy a további fejlesztéseket, amelyek a gyerekek számára fontosak, végre fogjuk hajtani. Megépülnek még további pályák, speciális képzési központok, és aztán az egész környéket, amit itt látunk, és ha körülnéznek, akkor láthatják, hogy nem minden ízében tűnik rendezettnek, az egészet itt rendbe kell hozni, mert nekünk nemcsak egy-egy sikeres szigetre, diósgyőri klubszigetre, hanem egy sikeres Miskolc városra is szükségünk van. Ez az alkalom alkalmat ad arra, hogy megköszönjem a körünkben nem lévő polgármester úrnak is a segítséget, mert Leisztinger Tamáson túl a polgármester úr volt még az a kulcsember, akivel a fejlesztési terveket tető alá tudtuk hozni, meg tudtuk alkotni. Most talán még kórházban van, gyógyulást kívánunk neki, minél hamarabb térjen vissza hivatalába, és folytassuk a munkát.
Külön szeretném köszönteni az idős labdarúgókat, akik nagyon remélem, hogy valamilyen módon részt vesznek itt a klub életében. Mert mint Önök is tudják, bár erről lehet vita, a futball nem az üzleti világhoz tartozik, bár pénz nélkül nem lehet csinálni, a futball nem a pénzhez, hanem a sporthoz tartozik, és a sportnak, ami a kultúra része, az a lényege, hogy nemzedékről nemzedékre öröklődik. Ahol nincsenek sikeres és tiszteletben tartott és megbecsült korábbi játékosok, ott sosem lesznek sikeres jelenbeli csapatok sem. A régi játékosoknak a tudása, az irántuk kifejezett tisztelet ugyanúgy része a klub életének, mint az e heti győzelem vagy éppen pontszerzés.
És gratulálok a mostani csapatnak is. Nekem ugyan a szívem másfele húz, de a futballban a klubsovinizmus nem vezet jóra. Elszánt és eltökélt, halálig szerelmes szurkolónak kell lenni, de ez nem azonos a sovinizmussal, tehát nem azonos a másik letaposásával, mert mindenkinek kell, hogy jusson hely a nap alatt. És gratulálok a csapatnak és a jelen nem lévő Egervári mesternek is, hogy úgy tűnik, sikerült megkapaszkodniuk az első osztályban. Ez kezdetnek jó, még ha mifelénk ez, Felcsút felé ez nem a legjobb hír is, de hát ilyen az élet, majd igyekszünk valahogy mi is benn maradni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy még azt is elmondjam, hogy időnként megtámadják a sportfejlesztéseket azzal, hogy aránytalanul sok jut a közpénzből sportra. Csak az Önök városát néztem át, mikor ide igyekeztem Önökhöz, s akkor azt láttam, hogy 2010-től 2014 végéig ebbe a városba jött körülbelül 136 milliárd forintnyi fejlesztési összeg, és elvittük innen az Önök vállát nyomasztó harminc-egynéhány milliárdnyi adósságot. Mintegy 170 milliárd forint, ami ebbe a városba érkezett. Megnéztem, hogy mennyi, ami ebből sportra ment. A stadionnal együtt, ha mindent befejezünk, talán 10-13 százaléka. Szerintem ez helyes arány. Úgyhogy azt szeretném mondani, hogy a sportolók közül senki ne érezze úgy, hogy többet kap annál, mint amit egyébként ezt a várost a sportmúltja alapján, ugyanígy Eger városát vagy Salgótarján városát a múltja alapján megillet. Pontosan annyit kap, amennyi szükséges. És szeretném világossá tenni, hogy semmilyen politikai vita, lökdösődés, purparlé nem fog bennünket eltántorítani attól a céltól, hogy a magyar sportból továbbra is stratégiai ágazat legyen, az úszókra, az atlétákra, a futballistákra, a birkózókra elegendő figyelem, idő és türelem jusson.
Végezetül szeretném kérni a városban működő ellenzéket is, hogy legyenek kedvesek, és támogassák ezeket a sportfejlesztéseket. Nem lehet sportot, ami nemzeti ügy, pártalapon művelni. Most mindegy, hogy milyen párthoz tartozunk – pontosabban nem mindegy, de most már úgy van, ahogy van –, a lényeg az, hogy akármelyik párthoz is tartozunk, azért összességében mindannyian magyarok vagyunk, és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyarok sikeresek legyenek. Különösen azután, hogy hosszú évtizedeken keresztül arra tanítottak bennünket, hogy bizonyos dolgokra nem vagyunk képesek. A sport fogja visszaadni Magyarország önbecsülésé, mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László meg Balczó András nemzete vagyunk, ami azt jelenti, hogyha összefogunk, ha van támogatás, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, ha tudományról, kultúráról vagy sportról van szó. Márpedig önbecsülés nélkül az üzlet sem fog működni, meg a politika sem fog működni. Amire szükségünk van, a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet. Itt tapasztaljuk meg hétről hétre, hogy mi is vagyunk valakik, ráadásul nem is akárkik.
Éppen ezért talán úgy illendő, hogy azzal fejezzem be a mondandómat, hogy köszönetet mondok mindenkinek, akinek keze munkáját dicséri az, amit most itt látunk. Gratulálok még egyszer a tulajdonosnak, a klub vezetőinek, gratulálok a mérnököknek, a tervezőknek, a szakmunkásoknak, és köszönöm szépen a segédmunkások munkáját is, mert az ő összeadott munkájuk nélkül mindaz, amit itt, a hátunk mögött látunk, és mindaz, ami majd a jövőben el fog készülni, nem lenne lehetséges. Benczés Miklósnak külön is gratulálok. Három évig dolgoztam vele együtt a mi akadémiánknál, köszönöm szépen az ott, nálunk végzett munkáját, és kívánom Önöknek, hogy legalább olyan sikeres szakmai vezető legyen itt, Diósgyőrben, mint amilyen sikeres edző és szakmai vezető volt nálunk. Miklós, köszönöm szépen, hogy meghívtál ide ma. Tamás, neked is köszönöm, hogy voltál olyan kedves, és elhívtál, és itt lehetek ma.
A fiataloknak pedig annyit szeretnék mondani, bár tudom, hogy ezek unalmas dolgok, meg most már mindenki menne is, nehéz ebben a korban tizenöt percet egy helyben ülni – és ha az tizenöt negyvenöt, akkor meg különösen –, de csak azt tudom nektek mondani, hogy én is így kezdtem. Nem néztem olyan jól ki, mint ti most, nem volt ilyen jó melegítőnk, meg nem volt ilyen jó cipőnk, mert a Felcsúti Egyetértés MGTSZ SE nevű világhírű klubban kezdtem a pályafutásomat, ahol az idős játékosok levetett cipőjét bedobták egy nagy zsákba, és az ifi játékosok pedig abban turkáltak, hogy találnak-e olyat, ami nagyjából jó. Ez azt jelentette, hogyha három számmal nem volt nagyobb, mint a lábunk, már jónak minősült. Szeretném nektek mondani, hogy én is így kezdtem, mint ti, és higgyétek el, hogy aki nem sportol, az nagyon nehezen viszi sokra az életben. Az nagyon fontos, hogy ti sportoltok, hogy lejártok ide, hogy összeméritek az erőtöket máséval, hogy elfáradtok, hogy időnként fáj, hogy együtt kell működni a csapattársakkal, akik időnként butaságokat csinálnak, és nem azt, amit ti szeretnének. Ezek mind nagyon fontos dolgokra tanítanak meg benneteket. Azt kívánom nektek, hogy élvezzétek a játékot, legyetek jó futballisták. Akinek a Jóisten sok tehetséget adott, az legyen kimagasló futballista, akinek kevesebbet adott ebből, de többet másból, az majd nyilván másfelé folytatja az életét, de higgyétek el, hogy bárhova vet benneteket az élet, bármi is lesz a szakmátok: kőműves, jogász, orvos vagy éppen profi futballista, minden egyes percet, amit a pályán eltöltötök, meg fogtok köszönni a Jóistennek, mert segít benneteket abban, hogy sikeresebb, jobb jellemek és jobb emberek legyetek. Becsüljétek meg, hogy itt vannak az öreg futballisták, vannak edzőitek. Eljöttek a szüleitek, akik törődnek veletek. Itt vannak a nagyszülők, akik törődnek veletek. És vannak Magyarországon olyan üzletemberek, akik azért építenek dolgokat, hogy ti itt sportolhassatok. Legyetek hálásak a szüleiteknek, a tanáraitoknak, az edzőiteknek és a klub vezetőinek. Sok sikert, jó egészséget és jó futballmeccseket kívánok nektek.
A Diósgyőr felnőtt csapatát várjuk végre a nemzetközi porondon, hogy ott is megnézhessük, mire képesek. Tamás, még egyszer gratulálok. Miklós, köszönöm szépen a meghívást. Alig várom, hogy 2017 őszén átadhassam az új, 15 ezres stadiont. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Hajrá, Diósgyőr!