Ez egy sikertörténet. Ha fiatalabb lennék, azt mondanám, hogy a Terror Háza nagy királyság. Ide a fiatalok, az idősek, a nyugatiak, a keletiek, a magyarok mind, ha eljönnek, úgy távoznak, hogy kaptak valami olyan fontosat, amit sehol máshol nem kaphattak volna meg. Önmagában az a tény, hogy ez a találkozó létrejött, hogy itt voltunk vagy százezren, hogy az épület áll, hogy végre a történelem mégiscsak kihirdette az ő igazukat, hogy ide bejöhettek, hogy itt a kommunizmus és a nácizmus közötti kapcsolatnak egy egyszerűen elmondott, a hasonlóságot kifejező megtestesülése van, hogy itt az áldozatoknak van neve, sorsuk van, amit ők mondanak el, a tetteseknek is van neve meg arca, és a kettő nincs összekeverve, amit a kommunisták ügyesen csináltak egészen ennek a Terror Házának a létrejöttéig vagy megalapításáig, hogy többé nem a volt kommunisták mondják meg, mi a jó, mi a rossz, mi az igaz, és mi a hazug, hanem végre azok mondják el, akiket letaposott ez a rendszer, akik valóban az elnyomottak voltak, akiktől elvettek mindent, van, akitől az életét, van, akitől a családját, van, akitől a vagyonát, van, akitől a pályáját, a karrierjét, a lehetőségét, szóval végre ők a győztesek. A történelem az ő oldalukon van, és ezt most elismerik.
A beszéd itt érhető el.
