Orbán Viktor nyilatkozata Kurtág György első operájának ősbemutatója előtt az M5 kulturális csatornának
2018. november 15. Milánó

Sipos Szilvia: – A legnagyobb példányszámú olasz napilap szerint az egész világsajtó Kurtág György művét akarja hallani itt, a milánói Scalában, amelynek ősbemutatója adásunkkal egyidőben zajlik, és az opera címe, Kurtág György első operájának címe „A játszma vége”, amelyet Samuel Beckett abszurd drámája alapján írt. A premierre eljött Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, és egy jelképes helyen beszélgetünk, Liszt Ferenc zongorája előtt, itt, a milánói Scala múzeumában. Miniszterelnök úr, miért tartotta fontosnak, hogy megjelenjen ezen a bemutatón?

– Mielőtt bármit is válaszolnék, először is gratuláljunk a mesternek. Nagy dolog ez, ősbemutató a Scalában, szerintem mindannyian örülünk az ő sikerének, és nagyon reméljük, hogy az előadás is majd jól sikerül. Eljöttünk ide néhányan, van itt egy maréknyi magyar, aki azért jött, hogy végül is osztozzon a mester sikere fölötti örömben. És persze büszkék vagyunk, hiszen nekünk, magyaroknak a nyelv inkább elválasztó kulturális lehetőség a világ többi népétől, hiszen különleges és más által nem ismert nyelvet beszélünk, ellenben a zenén keresztül el tudjuk mondani, mármint a géniuszaink segítségével a zenén keresztül el tudjuk mondani, hogy kik vagyunk mi, mit gondolunk a világról, és ez egy olyan este ezért, ami persze elsősorban mesteré, de mégis nekünk, magyaroknak is okot ad a büszkeségre.

– Milyen várakozásai vannak a premierrel, a darabbal, a muzsikával kapcsolatban?

– Egy felvonás, abszurd drámára, illetve abból írt opera biztos, hogy különleges dolog, és ha a világsajtó nem téved – és miért tévedne? –, akkor ez egy különleges művészeti élmény lesz mindannyiunk számára. Biztos vagyok benne, hogy ma a magyarság szempontjából a legfontosabb hely ez alatt a két-három óra alatt Milánó, illetve a Scala.

– Mit gondol Kurtág György szerepéről a magyar és az egyetemes kultúrában és zenei életben?

– A miniszterelnöknek dolga, hogy sok mindenhez értsen, de speciel, azt hiszem, hogy zenetörténeti leckéket nem kell adnia. Mindannyian ismerjük őt, nekem személyesen is módom volt arra, hogy megismerjem őt. Ráadásul még egészen fiatal koromban Nemeskürty tanár úr is fölhívta a figyelmemet Kurtág Györgyre, aki szerinte egy derék hazafi és nagy büszkesége az országnak, és méltatlanul kevesen ismerik Magyarországon. Én azóta ismerem az ő művészetét, mint említettem, egyszer személyesen is találkozhattam vele. Megnyerő személyiség, a művészetét meg majd értékeli a művészettörténet meg a zeneesztétikával foglalkozó szakértők hada. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy büszkék vagyunk arra, hogy Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti, Kurtág, tehát nekünk géniuszaink vannak, akik hozzáadtak, hozzájárultak komoly alkotásokkal a világ zenetörténelméhez.

– Miniszterelnök úr, nagyon szépen köszönöm! Egyébként ezekről a géniuszoktól és természetesen Kurtág Györgyről egy kiállítás is látható itt, a milánói Scalában, amely bemutatja a mi kortárs zenénket. A darab, az opera pedig november 25-ig látható a Scala műsorán.