„A globalizáció régi modellje, amely szerint a pénz és a technológiai tudás Nyugaton van, és onnan áramlik a szegényebb és kevésbé fejlett keleti országok irányába, véget ért.” Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott exkluzív interjújában Pekingben, ahol részt vett az „Egy övezet, egy út” elnevezésű nemzetközi fórumon. Most az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült exkluzív interjú következik.
Beregi Balázs: – Miniszterelnök úr, pekingi látogatásának fő célja az „Egy övezet, egy út” fórum volt, amelyen a mai napon fel is szólalt, és a globalizáció egy új formájáról beszélt beszédében. Kifejtené nekünk, hogy mi volt ez pontosan?
– A történelem fogja majd eldönteni, hogy igaz-e az az észrevétel, miszerint egy korszakhatárhoz érkeztünk. Én ma hajlok erre a véleményre. Úgy fogalmaznám meg, hogy a globalizációnak a régi modellje véget ért, elvesztette igazából már a lendületét. A régi globalizációs modell arra épült, hogy a pénz Nyugaton van, a profit is ott jön létre, a technológiai tudás is Nyugaton van, és ezek mind Nyugatról áramlanak a szegényebb és kevésbé fejlett keleti országok irányába. Azonban az elmúlt néhány évtizedben és különösen felgyorsulva az utolsó évtizedben ez megváltozott, tehát a gazdaság húzóereje nem Nyugaton, hanem Keleten van, még pontosabban a Kelet fölzárkózott a Nyugat mellé. Technológiai fejlettség szempontjából a keletiek már nem maradnak el a nyugatiaktól, és igazából a legnagyobb mennyiségben pénz ma Ázsiában halmozódik föl, ami aztán megindul visszafele, Nyugatra. Tehát ha Ön vet egy pillantást például a magyar gazdaságra, akkor azt fogja látni, hogy az elmúlt egy-két évben amerikai és európai – de különösen amerikai cégeket – nagy cégeket felvásároltak a kínaiak, ezért nőtt meg hirtelen a kínaiak kezében lévő magyar beruházásoknak az aránya. Ez teljesen ellentétes mozgás azzal, mint amihez mi hozzászoktunk, illetve amit tanultunk a világgazdaság működéséről. Másfelől elege is lett a világ egy tekintélyes részének a régi globalizációs formából, mert az két részre osztotta a világot: tanárokra meg diákokra. És egyre bántóbb volt, hogy néhány fejlett ország állandóan kioktatta emberi jogokból, demokráciából, fejlődésből, piacgazdaságból a világ nagyobbik részét, és miután most már ebből mindenkinek elege lett, és a kínaiak a legerősebbek, hát meg is indítottak egy más irányú mozgást. Ezt hívják úgy, hogy „Egy övezet, egy út”, ami kifejezetten és kimondottan egymás elfogadására épül. Nincs tanár, nincs diák, mindenkinek joga van – mondta a kínai elnök – a saját maga társadalmi berendezkedéséhez, a saját kultúrájához, a saját megközelítéséhez, a saját értékeihez, nem megváltoztatni kell egymást, nem szövetségbe kell tömörülni, hanem el kell fogadni egymást úgy, ahogy vagyunk, és inkább össze kell kapcsolni ezeket az országokat, össze kell kapcsolni a népeket és a gazdaságokat. Ezért gazdasági tartalmát tekintve ez a mostani tanácskozás elsősorban a hajózás feltételének megteremtéséről, vasutak építéséről, légikikötők megépítéséről, úthálózatok fejlesztéséről, hidak építéséről, általában a világ népeinek, a régi Selyemút mentén fekvő népeinek a modern kori összeköttetéséről szólt.
– Nemcsak az „Egy övezet, egy út” fórumon vett részt, hanem több bilaterális, kétoldalú találkozója is volt. Ennek egy része nyilvános volt, gondolok itt a mongol miniszterelnökre vagy Erdoğan elnök úrra. Voltak olyan találkozók, amelyek nem voltak nyilvánosak. Felröppentek a magyar sajtóban olyan találgatások, miszerint például Putyin elnök úrral is találkozott, és Paks ügyében egyeztetett. Ezt meg tudja erősíteni vagy cáfolni?
– Hát vegyük sorba! Először is egy hivatalos magyar állami látogatás is volt a Kínai Népköztársaságban, tehát voltak kétoldalú tárgyalásaim a Kínai Népköztársaság elnökével, miniszterelnökével és házelnökével is, sőt néhány kínai befektetővel is. Ezeken a tárgyalásokon komoly megállapodásokat értünk el, elsősorban gazdasági és pénzügyi természetű megállapodásokat. A leglátványosabb ezek közül a Belgrád–Budapest vasútvonalnak a korszerűsítése, ahol elérkeztünk oda, hogy a pénzügyi feltételeket is kitárgyaltuk. Hamarosan megtörténnek az aláírások, és ki tudjuk írni nyilvános pályázatra a közbeszerzéseket, és megindulhat a munka. De pénzügyi megállapodásokat is kötöttünk, az Eximbank is és a Magyar Fejlesztési Bank is forrásokat mozgósít innen, Kínából a magyar kis- és középvállalkozások, illetve a Magyarországon beruházó kínai vállalatok érdekében. Tehát azt gondolom, hogy a kétoldalú tárgyalásokon nagyon sok új munkahelyet és komoly nemzetgazdasági értéket sikerült létrehoznunk, illetve megállapodni arról, hogy ezek majd létre fognak jönni. Volt kétoldalú találkozóm Erdoğan elnök úrral, Törökország elnökével, akinek mi mindig megadjuk a tiszteletet, különös tekintettel arra, hogy az európai biztonság tekintélyes mértékben rajta múlik, ideértve Magyarország biztonságát is. Hiszen Törökország ma az a stabil ország, amely képes gátat vetni az illegális migrációnak, és ehhez evidens magyar érdekek kacsolódnak. Tehát a török–magyar kapcsolatok jó karbantartása a legfontosabb nemzetbiztonsági érdekeink közé tartozik. Aztán tárgyaltam a mongol miniszterelnökkel, ahol óriási potenciál van még az együttműködésben, ami finoman azt jelenti, hogy egyelőre a gazdasági kapcsolatok mértéke rendkívül korlátozott, ott azért van még mit dolgoznunk. A szimpátia, a közös történelmi múlt, a magyar eredetlegendák megteremtik ennek az alapját, de itt számottevő gazdasági tevékenység még nem jött létre, talán a jövőben. És persze mint minden nagy konferencia peremén, nem hivatalosan vannak megbeszélések, folytattam itt az európai uniós vezetőkkel is megbeszélést, az olasz miniszterelnökkel is hosszabban, és beszéltem Putyin elnök úrral is. Ezt nem minősítjük tárgyalásnak, hiszen nem voltak meg annak a formai kellékei, de hosszabban beszéltem vele néhány világpolitikai és világgazdasági kérdésről, orosz–magyar kapcsolatokról nem kellett beszélnünk, mert a legfontosabb kérdés, ami a paksi fejlesztés, az jó úton, a maga rendje és módja szerint halad.
– Végezetül még volt egy Tienanmen téri koszorúzás, amely viszonylag sok kritikát kapott Magyarországon, főleg az ellenzék részéről, és bizony a sajtótermékek is kritizálták Önt amiatt, mert megkoszorúzta a Tienanmen téri emlékművet. Mit szól ezekhez a támadásokhoz?
– A szamárság ellen nincs orvosság, talán ezt tudom mondani Önnek. Magyarországon, a magyar politikában volt eddig egy közmegegyezés, mondjuk úgy, hogy együttműködés, és ez kiterjedt a baloldalra és a jobboldalra. Sosem tettük szóvá azt, hogyha elérkezünk egy másik országba, mondjuk Kínába, akkor az itteni hősi emlékművet megkoszorúzzuk. Én azt a hagyományt folytattam, amit még Göncz Árpád nyitott meg, akkor a jobboldal ezért őt nem kritizálta. Szerintem az a helyes, ha most a baloldal is hasonlóképpen viselkedik, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy Kínával jó kapcsolatrendszere legyen. Az ilyen kérdéseket és a szimbolikus kérdéseket is szerintem mindig a magyar nemzeti érdekből kell levezetni úgy, ahogy azt korábban Göncz Árpád is tette, vagy mondhatnám éppen a belga királyt vagy a belga miniszterelnököt is. Ha nekik nem derogál, akkor miért derogálna az a mindenkori magyar miniszterelnöknek?
