Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Színes napirendje volt a miniszterelnökök tanácsülésének. A tegnapi délutánt és kora estét elvitte a migrációs problémák özöne. Hosszú, szerteágazó vita volt Oroszországról, ehhez kapcsolódóan Szíriáról, és ma pedig a szabadkereskedelmi egyezményekről, azon belül is a Kanadával kötendő egyezményről cseréltünk eszmét első sorban. Természetesen számunkra az első nap eseményei voltak a legfontosabbak, hiszen azok húsbavágóak. Itt van egy régi filozófiai vita az Európai Unió kormányai között. Vannak országok, amelyek hagyományosan, nevezzük őket úgy, hogy bevándorló országok, és vannak országok, amelyek meg nem akarnak azzá válni, és a vita arról folyik, hogy mindenkinek azzá kell-e válnia vagy megvan a joga a tagállamoknak arra, hogy maguk döntsenek a saját országuk –ahogy mi fogalmazunk – alkotmányos identitásáról. Ez az elvi vita konkrétan most abban a javaslatban ölt testet, illetve abban mutatkozik meg, hogy a bizottság készített egy új menekültügyi rendszerre vonatkozó javaslatot. Ezt letette az asztalra még a nyár folyamán több lépésben, de ez mára egy koherens koncepcióvá vált össze. Ebben a javaslatban a bizottság sok érdekes és megfontolandó javaslatot is tesz, de szerepelteti a megfontolásra érdemes javaslatok között a megfontolhatatlan, kötelező betelepítési kvótát is. Az volt a kérdés a mai illetve a tegnapi tanácskozás előtt, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel. Mi mindenképpen meg akartuk akadályozni, hogy elfogadják a bizottságnak az asztalon fekvő menekültügyi rendszerre vonatkozó javaslatát, mert az ellentétes lett volna az érdekeinkkel. Ezt sikerült megakadályozni, tehát nem született semmilyen döntés, nem született olyan döntés, amely Magyarország érdekeivel és a népszavazás eredményével, illetve az azon magát megfogalmazó új többség szándékával ellentétes lett volna. Ezt sikerült megakadályozni. Ennél persze mi többet szerettünk volna. Én azt indítványoztam, hogy vegyük le a napirendről. Tehát ne a mostani tanácskozás napirendjéről, hanem általában vegyük le az európai intézményi tárgyalások napirendjéről a bizottság javaslatát, hiszen nyilvánvaló, hogy az egyik legfontosabb elemét illetően semmilyen esély sincs konszenzusra. És felesleges napirenden tartani egy olyan bizottsági javaslatot, amely fölött soha nem lesz a miniszterelnökök körében konszenzus. Ezt nem tudtam elérni. Ugyan ezt a javaslatot megtettem, de Juncker elnök úr világossá tette, hogy ő nem vonja vissza ezt a javaslatot. Most egy patthelyzetben vagyunk, és végül is a patthelyzetet nem tudtuk föloldani a tanácskozás során, és abban maradtunk, hogy megbízzuk Szlovákia miniszterelnökét, hiszen Szlovákia adja most az Európai Tanács elnökét, illetve látja el az elnöki teendőket, hogy a következő, decemberben esedékes miniszterelnöki csúcstalálkozóra dolgozzon ki egy javaslatot, amellyel ezt a patthelyzetet fel lehet oldani. Kevesen vagyunk szerintem, akik ilyen munkát szeretnének kapni, hiszen két egymást kizáró javaslat közötti ellentmondást föloldani azt szerintem nem lehetséges. De a remény hal meg utoljára, és miután a szlovák miniszterelnök vállalkozott arra, hogy ő majd kidolgoz egy javaslatot, vagy megpróbálkozik ezzel, így a tanács úgy döntött, hogy akkor ez történjen meg. Ezen túlmenően eljött az ideje annak is, hogy ebben a szolidaritás nevű vitában egy harcosabb álláspontot foglaljunk el, mert most már sokadszor sérti az önbecsülésünket az a velünk szemben álló bevándorlás politikát vallók érvelése, hogy Magyarország nem szolidáris, amikor nem hajlandó migránsokat befogadni, és bejelentettem, hogy Magyarország innentől kezdve a szolidaritás részének tekinti azt a pénzt és energiát, amit a határvédelemre fordítunk. Ez beleértendő a szolidaritásba. Erről nem kérünk semmilyen döntést, de innentől kezdve a magyar szolidaritás a menekültválság kapcsán abban ölt testet, hogy amikor a határainkat védjük, akkor nem csak Magyarországnak teszünk jót, nem csak Magyarország érdekeit védjük, hanem az egész, mindenkit, aki mögöttünk van, vagyis az egész Európai Uniót. Következésképpen igényt tartunk arra, hogy ezt egy szolidáris magatartásnak fogadják el, különös tekintettel arra, hogy vannak tagállamok, akiknek kötelessége lenne az államhatárok megvédése és ezt nem teszik meg. Ők nem szolidárisak az Európai Unió többi államával, mi azonban azok vagyunk, és el is várjuk, hogy ne sértegessenek bennünket azzal, hogy a szolidaritás hiányáról beszélnek Magyarországgal összefüggésben. Tettem még egy javaslatot, amit szintén nem fogadtak el. Sokat beszéltünk már róla, de nem tettünk lépéseket annak irányába, hogy a menekülttáborokat, amelyben a migránsokat, bevándorlókat és menekülteket össze lehet gyűjteni és biztonságba lehet helyezni az unió területén kívül hozzuk létre. Erről beszéltünk, de ilyen döntést nem hoztunk. Nekünk a fölfogásunk továbbra is változatlan. Ahhoz, hogy a migránsokat, a gazdasági bevándorlókat és a tényleges menekülteket egymástól külön lehessen választani, ahhoz higgadt, nyugodt jogi eljárásokra van szükség. Ezeknek a föltételei ma az unió területén belül nem adottak, hiszen ide illegálisan érkeznek ezek az emberek, és illegálisan érkezőkkel szemben lefolytatni higgadt, nyugodt jogi eljárásokat rendkívül nehézkes. Úgyhogy a mindenki számára üdvözítő megoldás az lehet, hogy ha az unió területén kívül hozzuk létre ezeket a menekülttáborokat, ahogyan itt mondják hot spotokat, és ott történnek meg a jogi eljárások, ott történik meg a különválasztás. És akkor nem áll elő az a helyzet, amivel ma például Németország is küszködik, hogy van a területén több százezer olyan ember, akinek nem adták meg a menedékstátuszt, következésképpen el kell hagynia az Európai Unió területét. Sokkal humánusabb nem beengedni őket, mint néhány hónapnyi vagy évi ittartózkodás után erőszakkal összegyűjteni és eltávolítani őket az Európai Unió területéről. Ezért szerintem a humánus megoldás az, hogy ha ezeket a hot spotokat az unió területén kívül hozzuk létre. Erre tettem is javaslatot, de ezt nem fogadták el. Abban reménykedik az Európai Uniónak a többsége, hogy miután sikerült már öt országgal, öt afrikai országgal megállapodást kötni, vagy közel vagyunk hozzá, a többiekkel is sikerülni fog, és ezért az illegális bevándorlók hullámát nem nekünk kell megállítani az államhatárainknál, hanem majd a kibocsájtó országok fogják ezt a munkát elvégezni, mint ahogy Törökország is teszi ebben a pillanatban. De Niger vagy Nigéria, vagy Mali, hogy csak néhány országot említsek a tárgyalópartnereink közül ugyanezt fogja majd tenni, ezért nem lesz szükség olyan helyekre, ahol szét kellene válogatni a migránsokat a menekültektől. Ezt én egy hiú reménynek tartom, de a remény hal meg utoljára, úgy gondolom, hogy adjunk egy esélyt Mogherini külügyi biztos asszonynak, hogy meg próbáljon érvényt szerezni ennek az elgondolásának. Volt itt még egy apró magyar belpolitikai ügy, ezt csak azért hozom ide szóba, hogy ne maradjon tisztázatlan európai kérdés napirenden. Van olyan magyar párt, amelyik azt állítja, hogy korábban elfogadtuk volna a betelepítési kvótákat, és hivatkoznak Brüsszelből kapott levélre. Ezt a Tusk-féle kabinetnek szóvá tettem, hogy miért küldenek ilyen leveleket Magyarországra, mire azt a választ kaptam, hogy ilyen levelet nem küldtek. Soha senkinek nem állították, hogy a magyar miniszterelnök ne ellenezte volna a kényszerbetelepítést. Formális jogi kérdéseket kaptak, formális jogi válaszokat adtak, és abban egyetlen szó sincs arról, hogy a magyar miniszterelnök mit mondott, mit nem mondott, milyen álláspontot képviselt. De miután ez a helyzet előállt, ezért most egy újítást kellett bevezetni, és ragaszkodtunk hozzá a szlovákok is és mi is, hogy a magyar álláspont, a következtetések, tehát a záródokumentum lábjegyzeteiben kapjon helyet, hogy egyértelmű és világos legyen ez a kérdés. A másik napirendi pont kapcsán erőteljesen, a V4-ekkel közösen indítványoztuk, hogy a vízummentességet Ukrajnának minél hamarabb adják meg. A jogi eljárások befejeződtek, Ukrajna minden föltételnek eleget tesz. Semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy elismerjük az ukránoknak azt a jogát, hogy vízummentesen léphessenek be az unió területére. Azt kértük a bizottságtól, hogy ne fektessék tovább ezt az ügyet, hanem ezt adjuk meg minél előbb az ukránoknak. Fölmerült az a dilemma, gondolom talán Önök is írhattak a mai lapokban már erről, hogy akkor mi legyen az orosz szankciókkal. Volt egy rövid pillanat, néhány hét, amíg úgy tűnt, hogy az az álláspont került többségbe az unión belül, hogy el lehet kezdeni az oroszokkal szembeni szankcióknak a csökkentését. Ezt Magyarország üdvözölte volna, tekintettel arra, hogy a szankciók Magyarországnak több kárt okoztak, mint az oroszoknak. Azonban itt a Szíriában kialakult helyzet, bombázások, fegyveres akciók okán a klíma megváltozott. Ennek a napirendi pontnak végülis nem az lett a tárgya, hogy lehet-e enyhíteni az oroszokkal szembeni szankciót, vagy hogy lehet azokat kivezetni, hanem inkább az a kérdés került elő, és voltak ilyen javaslatok, hogy a szíriai katonai akciók miatt inkább a szíriai eseményekre hivatkozva a perspektíváját nyissuk ki újabb lépéseknek Oroszországgal szemben. A végén aztán a harciasság alábbhagyott és mindenki inkább a józan ész irányát követte, és végülis arra jutottunk, hogy majd decemberben visszatérünk erre a kérdésre. De világossá tettük, hogy a nemzetközi joggal, a háborúkat szabályozó joggal, a katonai akciókat szabályozó jogszabályokkal ellentétes magatartást büntetlenül sehol sem lehet a glóbuszon elkövetni, még Szíriában sem, és ezzel mindenkinek számolnia kell, amikor katonai akciók mellett dönt. És ez mindenkire érvényes, minden magánszemélyre és minden entitásra. Ennél tovább nem ment a bizottság, de érezhető volt az idegesség és a humanitárius indítékú aggodalom hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik Aleppóban rekedtek, ahol erős bombázások zajlanak. És úgy gondoltuk, hogy egy ilyen helyzetben az Európai Unió nem maradhat csöndben, és ki kell állni a civilek mellett, és ki kell állni az áldozatok és potenciális ártatlan áldozatok mellett, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy lassítsunk vagy megakadályozzunk olyan katonai akciókat, amelyek civilek életét követelnék. És ennyi. Azt hiszem, hogy ezzel lényegében mindent elmondtam. A Kanada szabadkereskedelmi ügyben volt még hosszas vita, ami nem is jutott nyugovópontra. Itt most még a vallonok álláspontja nem teljesen világos. Belgium egy tagállami struktúrájú ország, és ott a tagállamoknak, tartományoknak – talán nevezzük őket így – saját parlamentjük, döntéshozatali joguk van, amelyek rendkívül erősek, és egyelőre a vallon kormány és vallon parlament nem érzi magáénak a kanadaiakkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást és blokkolja annak elfogadását. Meglátjuk, hogy mire fogunk jutni. Hosszú és izgalmas vita volt erről, ami elvezetett aztán bennünket a nemzetközi kereskedelem kérdéseihez. Kínának meg fogjuk adni a piacgazdaság státuszt, ez belátható időn belül megtörténik, és ez arra kell hogy sarkalljon bennünket, hogy átnézzük a piacvédelmi, tehát a szabadkereskedelem mellett is törvényesen használható piacvédelmi eszközeink állapotát. És a szöveg is, amit elfogadtunk arról szól, hogy a piacvédelmi eszközöket az Európai Uniónak korszerűsítenie kell, különösen hogy ha vállalja, hogy szabadkereskedelmi megállapodásokat köt más, hozzánk hasonlóan nagy erőt képviselő, gazdasági erőt képviselő országokkal. A velük való gazdasági együttműködésnek kulcskérdése, hogy a nemzetközi jog által lehetővé tett piacvédelem eszközei azok milyen állapotban vannak. Ezeket áttekintettük. Egy hosszú vitában mindenfajta javaslatokat fogadtunk el. Ezek Magyarország érdekeivel nem ellentétesek, illetve azokat szerintem erősítik. Magyarország egy rendkívül nyitott, exportorientált ország, ugyanakkor a piacvédelemnek a nemzetközileg ismert formái szükségesek Magyarországon is. Az amit az Európai Unió álláspontként magáévá tett, az egybeesik a magyar nemzetgazdasági érdekekkel. Köszönöm szépen a figyelmüket. Ha van kérdés, állok rendelkezésükre.