- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-sajtonyilatkozata-benjamin-netanjahuval-izrael-miniszterelnokevel-tortent-targyalas-elott/ -

Orbán Viktor sajtónyilatkozata Benjámin Netanjahuval, Izrael miniszterelnökével történt tárgyalás előtt

Kedves Netanjahu Barátom!

Köszönjük szépen a látogatást, amit a tavalyi évben tettél nálunk Budapesten, hálásak vagyunk, hogy a feleségeddel együtt érkeztél hozzánk. Köszönjük, hogy nemcsak fél napot, hanem több napot is Budapestre szántál. Ezzel megtiszteltél bennünket, és ez megerősítette a magyar nép baráti érzelmeit Izrael iránt. Köszönöm, hogy ma viszonozhatom ezt a látogatást. A magyar egy romantikus nép, a szimbólumokat szereti. Van jelentősége a számunkra annak, hogy Izrael Állam alapításának hetvenedik évfordulóján van az első hivatalos magyar miniszterelnöki látogatásom itt. Ha megengedi, a személyes kapcsolatunkról is mondanék valamit. Úgy érzem, hogy a kiemelkedően jó izraeli–magyar kapcsolatok részben a mi együttműködésünknek köszönhetőek, és ezt én úgy magyarázom, hogy mind a két ország élén egy-egy patrióta miniszterelnök áll, és a kapcsolatunkban annak a bizonyítékát látom, hogy egy zsidó hazafi és egy magyar hazafi könnyen szót tud egymással érteni. Jövőre harminc éve az újrafelvétele a diplomáciai kapcsolatoknak, ezt meg fogjuk ünnepelni, és szeretnénk, ha itt is megünnepelhetnénk. Szeretném a nyilvánosságnak elmondani, hogy Izrael Állam miniszterelnökével a XXI. század néhány fontos kérdését azonos módon nézzük, és azonos módon is látjuk. Ilyen a biztonság, a terrorizmus kérdése, a határvédelem és a modernkori antiszemitizmus. Egyetértés van közöttünk abban, hogy a biztonság a legfontosabb kérdés, és minden nemzetnek joga van a saját biztonságához, és nekünk pedig az a kötelességünk, hogy a polgárainknak megadjuk a biztonságot. Miniszterelnök úr, a kontinens, ahol mi élünk, Európa, ma szenved a migrációtól és a terrorizmustól. A terroristák a migrációval juttatják be az embereiket Nyugat-Európába. Ezekkel a jelenségekkel szemben föl kell lépnünk. Azt is el kell mondanom őszintén, Miniszterelnök úr, hogy a modern kori antiszemitizmusnak erőteljes formái jelentek meg Európában, és ma olyan időket élünk, amikor Nyugat-Európában nő az antiszemitizmus, Közép-Európában pedig csökken. Készen állunk az együttműködésre Önökkel az antiszemitizmus visszaszorítására. Az Izrael Állam-ellenességet is az antiszemitizmus egyik formájának tekintjük. Biztosítani szeretném a miniszterelnök urat, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak, és büszkék vagyunk arra, hogy Budapesten, Magyarországon egy zsidóságát nyíltan vállaló ember is biztonságban érezheti magát. Ön is tudja, hogy rengeteg dolgot tettünk a budapesti és a magyar zsidóság kulturális újraépítkezése érdekében. Ezeket most nem sorolom föl. Temetőket hozunk rendbe, zsinagógákat újítunk föl, oktatást támogatunk. A nemzetközi diplomáciai föllépésünkről is szeretnék mondani néhány szót. Szeretném világossá tenni, hogy mindig föl fogunk lépni annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetek Izraellel szemben fair, kiegyensúlyozott és elfogulatlan döntéseket hozzanak, ezért készen állunk arra, hogy a nemzetközi fórumon is továbbra is szorosan együttműködjünk Izraellel. A gazdaságról csak megismétlem, amit Ön mondott, aláhúzom annak az erejét: kétszáz izraeli cég működik Magyarországon, ötezer embernek adnak munkát, és a modern technológiákban dolgoznak, ami egy új perspektíva a két állam együttműködése számára. Két kérésem van a miniszterelnök úrhoz. Szeretnénk jövőre egy kulturális évadot rendezni itt Izraelben. Kellő szerénységgel mondom, hogy van mit megmutatnunk. Kérem a miniszterelnök urat, hogy támogasson bennünket ebben. És szeretnénk létrehozni egy, a magyar nyelvű közösség múzeumát itt Izraelben. Ennek Cfátban megvan a kezdeménye, de Herzlijába szeretnénk átvinni, mert mi is úgy gondoljuk, hogy a történet Budapesten kezdődött. Nem pénzt kérünk, csak jóindulatot és támogatást. Még egyszer: hálás vagyok, hogy itt lehetünk, és ezt Magyarország népe egy megtiszteltetésnek tekinti.