Jó napot kívánok mindeniknek!
Ott folytatom, ahol a kancellár úr abbahagyta. Azt mondta, hogy nem az utolsó beszélgetésünk volt; most fölfedem azt a titkot, hogy nem is az első. Nagyon régóta ismerjük egymást, az Európai Néppárton belül nagyon régóta dolgozunk együtt, csak a minőség új, korábban pártvezetőként találkoztunk, most pedig kormányfőként találkozunk. A közös alapok megvannak mind a személyes szimpátia tekintetében, mind pedig a politikai barátság tekintetében, hiszen egy politikai közösséghez tartozunk az európai porondon.
Én elmondhattam a kancellár úrnak azt, hogy hogyan látják a magyarok a jövőt. Mi úgy látjuk, hogy Európában egy komoly átrendeződés zajlik. Ennek egyik eleme, hogy a britek elhagyják az Európai Uniót, a másik eleme, hogy Közép-Európa egyre látványosabban válik az unió gazdasági motorjává, a magas növekedési és alacsony foglalkoztatási mutatóival, és azt sem titkoltam el, hogy Magyarország mindig is támogatta az Európai Unió további bővítését a Balkán irányában, ami egy újabb átalakulást hoz majd. A magyarok úgy jelölik ki a helyüket ebben a történelmi folyamatban, hogy a következő tíz évben a mi dolgunk az, hogy mindent megtegyünk az egyébként sikeres közép-európai régió további erősítése érdekében, hogy ez a régió meghatározóvá váljon az unión belül. Azt gondolom, hogy ez egy jó program Ausztria számára is. Ausztriának egy szerencsés helyzete van, ért bennünket is, érti a közép-európaiakat, érti a visegrádi országokat is, és érti Nyugat-Európát is, mert nekik abban a szerencsében volt részük, amiben nekünk nem, hogy innen a szovjeteket már 1955-ben sikerült hazaküldeni, nekünk ezt csak sokkal később, 1990-ben, 1991-ben sikerült. Tehát Ausztria ért bennünket, és érti a nyugat-európai országokat is. Az a szerep, amit Ausztria magának kijelölt, nagyon kedvező Magyarország számára, én hálás is vagyok a kancellár úrnak, hogy egyfajta hídszerepet fogalmazott meg. Mi egy hídfő vagyunk, közép-európai hídfője az európai kontinensnek.
Azt sem akartam eltitkolni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy természetesen azt a jövőt, ami előttünk áll, és amit lehetségesnek tartunk, meg is kell védeni. A legnagyobb fenyegetés, ami ma az egyébként biztató közép-európai jövőt fenyegeti, a népvándorlás, amit mindközönségesen migráció kérdésének szoktunk nevezni. Én megköszöntem a kancellár úrnak azt, hogy már korábban külügyminiszterként is mindig jó partnerünk volt, Magyarországnak nemcsak jó barátja, hanem jó partnere is volt a migrációs kérdésekben, hogy számíthattunk rá, és hogy mind a ketten egyetértettünk, sőt nemcsak egyetértettünk, hanem tettünk is annak érdekében, hogy a migrációnak a balkáni útvonalát lezárjuk. Én hálás szívvel gondolok arra, hogy a nehéz napokban, hetekben és hónapokban Ausztria küldött hozzánk rendőröket és határőröket, és segített megvédeni Magyarország déli határát. Meggyőződésem, hogy amikor mi, magyarok ott helytállunk, akkor nemcsak Magyarországot, hanem Ausztriát is védjük. Amikor arról beszélek, hogy a jövőt meg kell védeni, akkor beszélek persze arról is, hogy nekünk van egy kultúránk. Ezt keresztény kultúrának nevezzük. Itt most ennek nem a vallási, hanem a kulturális dimenzióját szeretném kiemelni. Van egy mód, ahogy élünk, ahogyan a keresztény társadalmakban élni szoktak, és ezt az életformát szeretnénk megvédeni. Ez az identitás nekünk fontos, úgyhogy meggyőződésem, hogy Európában nincs szükség párhuzamos társadalmakra, hanem meg kell őrizni a keresztény kulturális alapokat. Ennek megfelelően elmondtam a kancellár úrnak, hogy mi készülünk arra, hogy az ENSZ szintjén is részt veszünk egy komoly vitában. Majd néhány hét múlva látható lesz egy dokumentum, amit kibocsát az Egyesült Nemzeteknek Szervezete, ami a migráció kérdésével foglalkozik, és mi, visegrádiak úgy döntöttünk múlt pénteken Budapesten, hogy aktívan részt veszünk ebben a vitában. Azt is elmondhatom, hogy egyetértettünk abban, hogy egy jövendőbeli európai rendszernek, nevezzük most Dublinnak, nemcsak a menekültek szabályozásának kérdésével kell foglalkoznia, hanem a határvédelem kérdésével is. Nem lehet diszkrepancia, eltérés a határvédelem és a menekültek ügyének rendezése között, hiszen a menekültpolitika középpontjába is a határvédelmet kell állítani, vagyis Schengent mindenkinek be kell tartania. Tájékoztattam a kancellár urat, hogy erre vonatkozó javaslatokat Magyarország és a V4 nevében fogunk majd benyújtani a készülő európai törvényjavaslathoz. Egyetértettünk abban, hogy a kvóta nem megoldás, de abban is egyetértettünk, hogy akik törvénytelenül érkeztek Európa területére, azok nem maradhatnak itt. Ugyan Magyarországon illegális migránsok nincsenek, nem is lesznek, Magyarország nem fogad be migránsokat, eddig sem tette, ezután sem fogja, ezért nálunk nincsenek is, de ott, ahol vannak Európában, onnan el kell őket szállítani, vissza kell őket szállítani oda, ahonnan jöttek, és nem pedig szétosztani, és Magyarország ebben szívesen áll rendelkezésére az unió minden országának, hiszen nyilvánvaló, hogy törvénytelenségre jogot nem lehet alapítani.
A kancellár úr említette az atomerőmű kérdését. Ezt mi nem tekintjük osztrák–magyar vitának, hiszen Ausztria megtette azt is, hogy Nagy-Britanniát is megtámadta, amikor a Hinkley Point atomerőműről pozitív döntés született. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az a véleménykülönbség, ami a nukleáris energia ügyében fönnáll, ne ronthassa az osztrák–magyar kapcsolatokat. Ezt mi egy európai ügynek tekintjük, nem pedig osztrák–magyar ügynek, és az európai jogi fórumokon keresünk megoldást.
Hasonló a helyzet a családtámogatási üggyel is. Én azt kértem a kancellár úrtól, hogy a magyaroknak, akik itt dolgoznak, legyen fair elbánásban részük, egy tisztességes elbánásban: ha befizetik a szociális hozzájárulást, kapják meg azt, ami megilleti őket. Ha vita van arról, hogy mi illeti meg őket, azt pedig ne osztrák–magyar vitának tekintsük, hanem az európai jog értelmezéséről szóló vitának. Ezt a jogi küzdelmet is meg fogjuk majd vívni.
Fölvetettem a kancellár úrnak még azt is, hogy az összeköttetés a két ország között fizikailag nem megoldott. Magyarország a következő években három-négy ponton is elviszi az autópályáit az osztrák–magyar határig, és a másik oldalon nincsen csatlakozás, és azt kértem a kancellár úrtól, hogy a gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében ezeket az összekapcsolódási pontokat és lehetőségeket teremtsük meg.
És én is örömmel nyugtáztam a sikeres gazdasági együttműködést Ausztria és Magyarország között. Az egyik legfontosabb befektető Magyarországon Ausztria, a becsléseink szerint 70 ezernél több magyar család keresi a kenyerét osztrák tulajdonú, Magyarországon működő vállalkozásoknál. Tehát egy komoly befektetőről beszélünk, és a gazdasági, kereskedelmi kapcsolataink is a második helyre hozzák Ausztriát, tehát egy értékes partner. Meggyőződésem, hogy az osztrák–magyar együttműködésből mindkét fél kölcsönösen profitál; ez jó Ausztriának és jó Magyarországnak is. Megmondtam, elmondtam, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy a jövőben a gazdasági kapcsolataink is növekedhessenek. Hát így esett, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a nagy találkozó.
Köszönöm szépen a figyelmüket!