Jó estét kívánok mindenkinek!
Igazán nem volt célom, hogy tönkretegyem az éjszakájukat, de jobb, ha talán melegében értékeljük a percekkel ezelőtt véget ért európai uniós miniszterelnöki csúcsot, ráadásul mi is szeretnénk még ma hazaindulni, hátha holnap reggelre hazaérünk. Hosszú csúcs volt ez, Önök is láthatják, nyilván rajtunk is látszik, mindenki darabokban, elfáradt, szétesett, épp jókor lett vége. Nem is emlékszem mikor kezdtük, talán csütörtökön, azt sem tudjuk, milyen nap van pontosan. A lényeg az, hogy a kitűzött célokat elértük, és két fontos kérdésről tudom Önöket tájékoztatni.
Az egyik az az ügy, amit a brüsszeli bikkfanyelv Brexit néven emleget, vagyishogy képes-e az Európai Unió néhány fontos kérdést megváltoztatni annak érdekében, hogy a Nagy Britanniában hamarosan sorra kerülő népszavazáshoz jó startpozícióból indulhasson el a miniszterelnök, aki bent akarja tartani az Egyesült Királyságot az Európai Unióban. Az Európai Tanács készséges volt a kezdetektől fogva, és arra jutott, hogy mindent adjunk meg a briteknek, hogy egy sikeres és igennel végződő népszavazást tudjanak szervezni. Azonban a britek nem kértek keveset. Tulajdonképpen azt kérték, hogy számos ponton változtassuk meg az Európai Unió eddigi politikáját. Ha kellő látószögből tekintünk erre az egész ügyre, akkor a britek tulajdonképpen azt akarták, hogy az Európai Uniót erősítsük meg. A modern világban a megerősítés a versenyképesség növelését jelenti. A brit javaslatok lényegében arra irányultak, hogy az Európai Unió ebből a mostani gyenge, stagnáló helyzetéből valahogy mozduljon ki, legyen versenyképesebb, erősödjön meg, és jobban állja a világgazdaság viharait, illetve maga is legyen kezdeményezőbb a világgazdaság színterén. Azt kell mondanom, hogy ezt a célt a britek végül is elérték. Ezért – bár az ő apropójuk okán történt most jó néhány változás – ez az Egyesült Királyság nélkül is fontos változást jelent az Európai Unió jövője szempontjából. Azt a két-három csomagot, amely a versenyképességet erősíti, most nem ismertetném, mert arról úgyis írtak eleget, vita pedig fölötte nem nagyon volt a nyilvánosságban.
Talán annyit kell itt az érdeklődőknek elmondanom, hogy a nemzeti parlamentek szerepét sikerült megerősíteni. A britek elérték azt, hogy a lopakodó hatáskörelvonás a nemzetállamok szintjéről, mint gyakorlat szűnjön meg, és a nemzeti parlamentek kapjanak egy törvényi, vagy ha úgy tetszik: egy árumegállító jogot, tehát hogyha bizonyos jogszabályokat megfelelő számú parlament nem támogat, akkor azokat a jogszabályokat abban a formában ne lehessen elfogadni. Amiről vita volt, leginkább az a néhány javaslata a briteknek, amelyekkel meg akarják változtatni a rájuk vonatkozó szociális szabályokat, tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyságnak mindenki mástól eltérő, sajátos szociális rendszere van. Itt azonban már nekünk is voltak olyan érdekeink, amelyeket világossá kellett tenni, meg kellett védeni, és erőteljesen kellett képviselni.
Az első és legfontosabb feladat az volt, és itt azt gondolom, hogy komoly sikert értünk el, hogy világosan kimondatott, hogy a szabad munkavállalás mindenhol, így Nagy-Britanniában is továbbra is fennáll. Tehát ha az Európai Unió bármely polgára, köztük mi, magyarok is egy reggel úgy gondoljuk, hogy Nagy-Britanniában akarunk munkát vállalni, akkor ezt semmilyen jogcímen nem akadályozhatják meg az ottani hatóságok. Tehát továbbra is minden magyar számára elérhető a teljes európai szabad munkavállalás. A második kérdés az volt a számunkra, hogy diszkriminációtól mentes és fair elbánásban legyen részük a magyaroknak Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy azok a szociális juttatások vagy ellátások, amiért befizettek az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok, sértetlenül maradjanak meg, azokat ne érintsék, azok korlátozás nélkül járjanak a jövőben is. Tehát amiért fizettek, azt továbbra is kapják meg. Ezt sikerült elfogadtatnunk a britekkel. Maradt az a néhány szociális ellátás, amiért nem fizettek, és mégis – ha Nagy-Britanniában dolgoznak, akkor – kapják. Itt azt a kompromisszumot sikerült elérni, hogy ezt sem vehetik el a magyaroktól, tehát egy Angliában dolgozó magyar embertől azt a szociális ellátást sem lehet elvenni, amiért ő nem fizetett, nem fizetett járulékot. Egyes, jól körülhatárolt esetekben kérhetik azt, hogy bizonyos időszakra ezeket a juttatásokat korlátozzák, de egy bizonyos idő eltelte után is vissza kell térni a korábbi szabályozáshoz. És végül ami a legfontosabb volt nekünk, magyaroknak, az úgy hangzik, hogy az ingázókra pedig semmilyen új szabály ne vonatkozzon. Tehát azokat a magyarokat, akik Magyarországról mennek külföldre dolgozni nap mint nap, érintő szabályok egyáltalán ne legyenek megváltoztathatóak. A legelején világossá tettük a V4-eken belül, s rajtuk keresztül a plenáris tárgyaláson is, hogy az ingázókra vonatkozó bármilyen szabály tárgyalási alap sem lehet. Így ezek a szabályok változatlanok. Külön döntéseket kellett hoznunk abban a kérdésben, hogy vannak olyan családok, akik Nagy-Britanniában dolgoznak, ez a magyarok esetében, úgy látjuk, hogy két-háromszázat jelenthet, a lengyeleknél sok ezret, sőt inkább több tízezret, akik ugyan Nagy-Britanniában dolgoznak, de a gyerekek nem ott élnek velük, hanem otthon, mármint az eredeti országokban maradtak. És azt a szabályt fogadtuk el – szerintem ez megfelel a méltányosság és a fair elbánás szempontjainak –, hogy azoknak a gyerekeknek járó szociális juttatások esetében, akik együtt élnek a szüleikkel ott, ahol a szüleik a munkát végeznek, semmilyen korlátozást nem lehet elfogadni. Tehát nem lehet különbséget tenni egy Nagy-Britanniában élő magyar család gyermeke, és egy Nagy-Britanniában dolgozó brit ember vagy angol ember gyermeke között. Abban az esetben, hogyha valaki Nagy-Britanniában dolgozik, de a gyermek egyedül vagy valamelyik szülővel egy mások országban tartózkodik, mondjuk, magyar esetében Magyarországon vagy egy másik európai uniós országban, akkor azt a szabályt kell alkalmazni, hogy amelyik országban él a gyermek, az ottani helyi létfenntartás szintjéhez kell indexálni az Egyesült Királyságban kapott ellátást. Ez szerintem egy fair, tisztességes megállapodás, és így mindenkinek, nemcsak a briteknek, nekünk, magyaroknak is elfogadható.
Ha általában tekintünk ezekre a konkrétumokra, akkor azt mondhatjuk, hogy megvédtük a legfontosabb európai elvet. Ez nagy siker, különösen hogy egy olyan országról van szó, amelynek birodalmi hagyományai és múltja van, vagyis kimondtatott az, hogy az Egyesült Királyságban sem járhat jobban senki, mint egy európai uniós polgár. Pozitívan fogalmazva: egyetlen uniós polgár sem járhat rosszabbul, mint egy nem európai uniós polgár, tehát nem lehet hátrányosan megkülönböztetni senkivel szemben sem egy európai uniós polgárt az Egyesült Királyság területén. Ezt úgy hívják, hogy közösségi preferencia elve, csak így érthetetlen, de ezt az elvet sikerült sérülésmentesen megtartani a vita végére is.
És végezetül, amit talán még ennél is fontosabbnak tarthatunk mi, magyarok, az, hogy ezeket az eredményeket, tárgyalási eredményeket, a közép-európai országok együtt érték el. Tehát a visegrádi négyek végig együtt maradtak, együtt tárgyaltak, közös álláspontokat készítettek el, azokat közösen is képviselték, és végül közösen értünk el komoly sikert. Jól mutatja, hogyha a közép-európai országok eredményt akarnak elérni az Európai Unióban, csak együtt leszünk képesek. Egyedül egyikünk sem, még a nálunk négyszer nagyobb Lengyelország sem érhette volna el ezeket az eredményeket, Magyarországról nem is beszélve. Ez jól mutatja, hogy nekünk, magyaroknak létkérdés, hogy a közép-európai együttműködés lehetőleg minél több kérdésben fönnmaradjon, és így Brüsszelben képes legyen kellő erőben megmutatni magát.
Összességében azt mondhatom, hogy mi mindent megtettünk, amit megtehettünk. A döntés most már a britek kezében van. Azt kívánjuk nekik, hogy alaposan fontolják meg Nagy-Britannia jövőjének kérdését, és legjobb tudásuk szerint hozzák meg a döntésüket. Egy jó döntéshez szükséges összes segítséget mi, európaiak megadtunk a számukra.
A másik téma, amiről talán érdemes most itt Önöket tájékoztatnom, a migráció kérdésköre. Hosszú, érzelmektől sem mentes, az ügy súlyához méltóan heves vitákat folytattunk. Értékeltük a tavalyi évet, megpróbáltuk megérteni, hogy milyen lesz a 2016-os év, melyek a legfontosabb teendők, képesek vagyunk-e azokat elvégezni, miben értünk egyet, és miben nem. Megállapítottuk, hogy a 2015-ös év nehéz év volt Európa számára, hozzáteszem: Magyarország számára különösen. Milliós nagyságrendben, ellenőrzés nélkül, azonosítatlan és ismeretlen néptömegek jelentek meg Magyarország és az Európai Unió déli határain. A magyar válasz 2010 őszén világos és egyértelmű volt: ellenőrzés, azonosítás, megállítás és visszafordítás. Pontosan úgy, ahogy egyébként a schengeni szerződés ezt rögzíti. Ez egy nehéz, költséges, de Magyarország megvédése szempontjából sikeres és eredményes politika volt. A mai csúcs legfontosabb fejleménye, hogy lényegében – hosszú vitát foglalok most össze egy mondatban – most először az Európai Unióban elfogadták a magyar megoldást. Ha Önök elolvassák majd a kiadott dokumentumot, akkor látni fogják, hogy az első helyre a határok védelmét és a migránsok tömegének megállítását helyeztük. Tehát kimondtuk, hogy meg kell őket állítani, a külső határokat meg kell védeni, és a schengeni megállapodást száz százalékban mindenkinek be kell tartani. Azt is mondhatom, hogy most vagyunk ott európai szinten, ahol egy éve már lennünk kellene. Azt tapasztaltam a vitában, hogy a balkáni útvonal országai, köztük Ausztria végül is a józan ész útjára lépett. Itt Ausztria kulcsszerepet játszott. Ami bennünket, magyarokat illet, mert mégiscsak elég sokszor gyalogoltak a becsületünkbe az elmúlt időszakban, talán kellő higgadtsággal és az elégtétel érzete nélkül annyit azért mondjunk el, hogy lehet ezt színezni meg magyarázni, akár még tagadni is, de amit most tesznek a balkáni migráns úton elhelyezkedő országok, ide értve Ausztriát is, az valójában a magyar megoldás. Kerítést építenek, még ha nem is így hívják, rendkívül szellemes nyelvi fordulatokat sikerült megalkotni, tehát kerítést építenek, megállítanak és visszafordítanak. Ez volt mindig is a magyar álláspont. Biztos vagyok benne, hogy Európa déli határainak megvédése más eszközökkel nem lehetséges.
Összességében tehát a déli határvédelem, az európai déli határvédelem jó irányba halad, azt is mondhatnám, hogy a visegrádi négyek döntéseivel azonos irányba. Ez jó hír, a déli front úgy tűnik, hogy rendben van. Azonban beszéltünk a migráció kérdésének más vonatkozásairól is. És nemcsak hogy beszéltünk, hanem jól össze is vitatkoztunk, aminek eredményeképpen abban maradtunk, hogy a március második felére tervezett európai csúcs helyett előrehozzuk a következő találkozónkat valamikor március 5-6-7. környékére, tehát március első hetében már megtartjuk a találkozót. Ennek eredeti időpontja március 17-18. lett volna. Azt kell mondanom, hogyha innen nézzük, magyar szempontból a helyzetet, ha azt mondtam, hogy délen a helyzet javul, akkor azt kell mondanom, hogy Nyugaton a helyzet romlik. Úgy látom, hogy egyre nagyobb erővel képviselik jó néhányan azt a politikát, hogy továbbra is engedjük be a migránsokat az Európai Unió területére. Egyesek még be is szállítanák őket, volt olyan javaslat is, hogy esetleg Görögországból közvetlenül 5-10 ezer embert azonnal szállítsunk át, ezt szerencsére sikerült háttérbe szorítani. És miután megérkeztek a migránsok Európába, a korábbiak meg az újak, akkor utána jogi erővel, tehát kötelező erővel szét kell őket osztani az európai uniós tagállamok között. Ez a kötelező betelepítési kvóta kérdése. Az ezt képviselőknek a hangja rendkívül erős volt a mostani tanácskozáson dacára annak, hogy meggyőződésem szerint a kötelező betelepítési kvótának sem jogi, sem politikai alapja nincs, az ügy súlya azonban rendkívül jelentős. Ennek elhárítása és kivédése lesz az első számú feladat a következő napokban és hetekben, és erről szól majd az előrehozott márciusi csúcs is.
Magyar részről fontosnak tartottuk elmondani, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, amelyet nemcsak délről, hanem keletről is népvándorlási nyomás ér. Minden együttérzésünk, szolidaritásunk az ukránoké. Kívánjuk, hogy az ukrán állam stabilizálódjon. Szeretnénk, ha be tudnák tartani és végrehajtanák a minszki megállapodást. Örülnénk, hogyha a gazdaság talpra állítása Ukrajnában sikerülne, de egyelőre a helyzet rendkívül kedvezőtlen. Lengyelországban a milliót közelíti az Ukrajnából odamenekültek száma. Csehországban meghaladta a százezret, és Magyarországon is elhagytuk már az ötvenet, és közeledünk a százezerhez. Tehát bennünket egyszerre ér délről egy nagy néptömegmozgás, -vándorlás, és közben a nehéz ukrajnai helyzet miatt keleti irányból is. Én fölkértem az Európai Tanács vezetőjét, hogy találjunk módot arra, hogy a következő alkalommal, megfelelő összefüggésben, a keleti irányból az Európai Unió területére érkező hatalmas tömegeknek a kérdéséről is cseréljünk eszmét, ne csak a déli népvándorlásnak a következményeiről, hanem az ukrajnai helyzet Európai Unióra, azon belül Magyarországra, Szlovákiára, Csehországra és Lengyelországra gyakorolt következményeiről is kellő súllyal tárgyaljunk. Azt kell mondanom, hogy a dolgok délen rendben vannak, keletről a helyzet nehéz, nyugaton a helyzet romlik, egyedül északon vannak rendben a dolgok azért, mert ott a visegrádi országokkal vagyunk határosak, akik ugyanazt a fölfogást követik a legtöbb kérdésben, mint Magyarország.
Ezen kívül volt még szó természetesen a gazdasági kormányzásról, és volt szó Szíria kérdéséről is, de ha megengedik, a késői órára való tekintettel ezeknek a részleteiről most nem szólnék.
Köszönöm szépen a figyelmüket!