- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-tizpontos-akciotervet-hozott-nyilvanossagra/ -

Orbán Viktor tízpontos akciótervet hozott nyilvánosságra

A kormányfő a Demokrata Centrumpártok Internacionáléjának (CDI) pénteki lisszaboni tanácskozásán hozta nyilvánosságra a Schengen 2.0 tervet, amelyre – mint a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta – azért volt szükség, mert elhibázott irányúnak tartja a migrációs válság kezelésére tett európai bizottsági javaslatot.

Az ugyanis a menekültügyi rendszert akarja megreformálni, Magyarországnak viszont az az álláspontja, hogy „nekünk a határokat kell megvédeni” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki a CDI, a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártok nemzetközi szervezetének egyik alelnöki tisztségét is betölti.

Az akciótervet a következő napokban a visegrádi országoknak és a többi EU-s miniszterelnöknek is elküldik. A jövő héten pedig Németországban, majd az azt követő hetekben több más európai országban személyesen is ismerteti a javaslatot.

A kormányfő szerint világossá kell tenni az EU számára: „az nem megy – mint ahogyan a bizottság javaslatában olvasható -, hogy valaki Brüsszelben eldönti, hogy az EU országainak a demográfiai és gazdasági problémáikat bevándorlással kell megoldani”.

„Mi azt gondoljuk, hogy vannak olyan országok az unióban, amelyek így akarják megoldani a problémáikat, és vannak, amelyek másképp” – mondta Orbán Viktor, jelezve, hogy Magyarország az utóbbiak közé tartozik, mert nem migránsokkal, hanem család- és gazdaságpolitikával akarja orvosolni a gondokat.

Az EU nem veheti el azt a jogot, hogy „mi mondjuk meg, hogyan akarjuk megoldani ezeket a problémákat”, vagyis nem hozhat létre olyan rendszert, miszerint beengedi a migránsokat, majd kötelező befogadást ír elő minden tagállamnak – fejtette ki.

A miniszterelnök szerint ezért fontos a kötelező betelepítési kvótáról tervezett magyarországi népszavazás is, mert „most, hogy megvan Brüsszel hivatalos javaslata, hatalmas nyomás alatt állunk. (…) Ha nem állítjuk meg Brüsszelt egy népszavazással, akkor valóban ránk fognak kényszeríteni (…) olyan embertömegeket, akikkel mi nem akarunk együtt élni”.

A CDI tanácskozásán több más kérdést is megvitattak, így például a panamai offshore-botrányt, amellyel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor – hitet tettek amellett, hogy a teljes átláthatóságra kell törekedni. „Minden országnak, ahol alacsonyak az adókulcsok, ki kell adnia az információkat azoknak az országoknak, amelyek érdeklődnek saját polgáraik ott megvalósult befektetései iránt” – közölte.

A kormányfő portugáliai látogatása során megbeszélést folytat Pedro Passos Coelhóval, a portugál néppárt (PSD) elnökével, valamint Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfővel is.