Tisztelt Ünneplők! Magyarok szerte a nagyvilágban!
Szívből üdvözlöm Lengyelországból érkezett barátainkat. Fontos nekünk, hogy – mint ’48-ban – ma is itt vannak velünk.
Minden nemzet úgy ünnepel, ahogyan jelleme adja. Van, aki fesztivált rendez, és van, aki partit ad. A mi tavaszköszöntő magyar ünnepünket körüllengi valami derűs komolyság. Ünnepnapokon a magyar nemzet fényképet, ahogy a gyerekeink mondanák: szelfit készít önmagáról – háttérben a saját történelmével. Ma is felparázslik a nemzet szabadságvágyából született küzdelmek fénye, felparázslanak a dicsőséges ’48-as napok, a ’49-es csaták, és eljő a besötétedés Világosnál. Éppúgy, mint egy évszázaddal később ’56 fényes októbere és a rákövetkező dermesztő november. Amikor ünnepelünk, nem felejtkezünk el arról, hogy szabadságharcaink rendre újabb megszállásokba torkolltak. Mégis, a mi családi szelfink egy győztes nemzetet mutat. Mi úgy tudjuk, hogy bennünket nem győztek le. Igaz, sok fontos csatát elvesztettünk, de mi, magyarok nem egy csatában és nem egyetlen hadjáratban gondolkodunk. Mi itt, a Kárpát-medencében, kultúrák, birodalmak, civilizációk ütközőzónájában a lehető legnagyobb diadallal büszkélkedhetünk; a háborút, a haza megmaradásáért és a nemzet fennmaradásáért vívott háborút végül mindig megnyertük. Itt vagyunk, minden és mindenki akarata ellenére itt vagyunk. Itt vagyunk, és ma is legkülönbjeinket, azokat a bátrakat ünnepeljük, akiknek a bátorsága nélkül ma nem lehetnénk itt. Ma is velük készítjük a magyarok nagy, közös, családi fotóját. Tisztelet a bátraknak!
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplők!
Akik csatát és hadjáratokat nyertek ellenünk, a háborút végül elvesztették. A tatároknak nyomuk veszett, a hatalmas ottomán porta elenyészett, a Habsburg birodalom köddé vált, a szovjet kolosszus pedig egyszerűen kimúlt. Hatalmas birodalmak! Hol a ti fullánkotok? Március 15. a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy mi voltunk, vagyunk és leszünk. Ez a mi diadalunk. 1848 fontossága nemcsak abban áll, hogy megtörtént, hanem abban, hogy azóta is történik. Nemcsak az évente ismétlődő ünnepeinken, 1848 belső mércénkké és erkölcsi iránytűnkké vált. A ’48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén, ki a hű, a hazafi, az odaadó, ki a bátor. Megmutatja, mi a nagyság, de megmutatja azt is, mi a kisszerűség, az álnokság és az álomgyilkosság. Mi az országépítés, és mi az országrombolás. 1848 mércéje meghatározza mindannyiunk személyes helyét a nemzet soraiban, és 1848 meghatározza nemzetünk helyét is a nemzetek soraiban. És erre a bennünket megillető helyre büszkék lehetünk. 1848-49-ben a magyarság soraiból többen küzdöttek a szabadság zászlói alatt, mint Európa összes többi országában együttvéve.
Tisztelt Ünneplők!
1848 nem áll magányos szigetként a magyar történelem folyamában. A magyar nemzet létezett már ’48 előtt is, és a szabadság zászlaját sem ’48 tavaszán emeltük fel először. 1848 kapocsként fogja össze Rákóczi szabadságharcát és ’56 októberét. Megrajzolja egy nagy szabadságharcos nemzet gerincívét, és megadja történelmi vérvonalát, és éppen ez, a nemzethez, a magyar nemzethez tartozás tudata fogja még sokáig nemzedékek gerincét megerősíteni és vérvonalát meghosszabbítani. Mert a jövendő magyar tudósai, költői, olimpiai bajnokai, miniszterelnökei itt szaladgálnak közöttünk rövidnadrágban és copfosan óvodáinkban és iskoláinkban. Még senki sem tudja, hogy mi lesz belőlük, de remélhetjük, hogy köztük vannak az új márciusi ifjak is, akik életükkel tovább írják azt a szövevényes és hatalmas eposzt, amely nemzetünk és a szabadság közös hőstörténete. Nem állhat szándékunkban, és nem is állhat módunkban meghatározni és megtervezni utódaink sorsát. Petrovics nagypapa szeme előtt, ha elképzelte unokája életét, aki Petőfi néven vonult be a magyar történelembe, talán egy mészárossegéd vagy egy hentesmester tiszteletre méltó pályája lebeghetett. Soha nem tudhatjuk, melyik magyarban szólal meg a haza felrázó és elhívó szava. Bizonyára itt vannak közöttünk a jövendő Kossuth Lajosok meg Petőfi Sándorok, s velük a Széchenyi Istvánok, Deák Ferencek és Eötvös Józsefek is. Nekünk az a feladatunk, hogy olyan országot, olyan szellemi és erkölcsi örökséget adjunk át gyermekeinknek és unokáinknak, hogy soraikból elő tudjanak és elő is akarjanak lépni azok, akik nem rettennek vissza, hogy megvívják a nemzetre ezután váró forradalmakat és szabadságharcokat. Feladatunk megőrizni számukra az országot, megtartani nekik a nemzetet és fogódzóval szolgálni, amely eligazítja majd őket afelől, hogy mit kell tenniük: biztosítani a nemzet folyamatosságát. A nagyszalontai jegyzők, a bátor jurátusok, a lelkes színésznők, hentesmesterek, vállalkozók, anyák és apák, szántóvetők, iparosok, katonák, tudósok és bajnokok alkotta nagyszerű nemzet folytonosságát. Biztosítani az égő csipkebokor csodájában élő magyar nemzet jövőjét; régóta borítja láng, és még mindig megmaradt, s nem emésztődött föl. Kell-e ennél erősebb biztatás egy mai magyar fiatal számára?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
2061 évvel ezelőtt ezen a napon egy merénylet rázta meg az ókori Rómát, 1848 tavaszán forradalmak törtek ki, s most is a lázadás állapotában vannak Európai népei. Jelek, amelyek mindig ugyanazt üzenik: baj van a birodalomban. A magyar józan fajta, szemünk éles a jelekre, fülünk érzékeny az idők szavára, tudjuk, nem lehet a történelem elébe menni, és nem lehet feltartóztatni sem. Itt, a Kárpát-medencében megtanultuk, úgyis jön, aminek jönnie kell, mindennek rendelt ideje van, s nekünk csak annyi a lehetőségünk, ami egyben kötelességünk is, hogy felkészüljünk a változásokra. Az 1848-as forradalmak azért törtek ki, mert az akkori birodalmi nagyhatalmak megtagadták a nemzetektől a jogot, hogy átalakíthassák kormányzati rendszerüket, újraszőhessék gazdaságuk szövetét, kultúrájuk pedig kaput nyithasson az új eszmék előtt. Az európai császárok, cárok és királyok az európai béke érdekében szent szövetséget hoztak létre. A béke szent szövetségéből azonban a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés és szabadság ellensége lett, és az álszentek szövetségévé vált. Arany János azt írta, ezelőtt az erősebb a gyengétől, amit lehetett, elvett. Most nem úgy van. A világot értekezlet igazgatja: s az erősebb, ha csínyt tesz, összeül és helybehagyja. Ismerős történet ez. Az elmúlt évben a nemzetek újra fellázadtak. Fellázadtak a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű nemzetközi tőke álszent szövetsége ellen. Először az angolok, aztán az amerikaiak, és ebben az évben jön a folytatás.
Tisztelt Ünneplők!
Ma ismét ’48-as szelek fújnak Európában. Ma még lehetőségünk van arra, hogy a lázadás felszabaduló energiáit alkotmányos kereteken belül tartsuk, s az európai birodalmat mélyen, de békésen és rendezetten alakítsuk át. Mindenekelőtt Brüsszelben le kell dobni az álszentség maskaráit, egyenes beszédre és a jövő nyílt megvitatására van szükség. A szép elvek mögé bújtatott machinációknak véget kell vetni. Széchenyi így biztatott: mikor egész Európa bomladozik, a hamvaiból feléledt Magyarország az emberiség díszére úgy fog állani most a rend, béke és szabadság fölött őrt, mint hajdanában a keresztyénségnek volt védfala. Ha több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint a dicsvágy, én biz’ azt hiszem: lesz még a magyarbul valami, s pedig sok. Igen, tisztelt Ünneplők, lehet még a magyarból valami, ha megértjük a 12 pont velejét, mely így hangzik: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
Igen ám, de mit kezdjünk azokkal, akik nem békét, hanem békétlenséget, nem egyetértést, hanem megosztottságot akarnak? Mit kezdjünk azokkal, akiknek egyetlen örömük, mint ma is, ha mások örömét elronthatják? Könnyű lenne tréfát űzni belőlük, mondhatnánk: bolond lukból bolond szél fúj. De ne tegyük! Mert az erő, a sokaság kötelez, nekünk nem a pártocskák lökdösődésében, hanem a nemzetépítés horizontján kell helyt állnunk. És a magyar nemzet horizontjáról nézve két út közül választhatunk. Választhatjuk azt, amely a nemzeti nagyság tágas kapujához, és azt is, amelyik a gyűlölködés lehúzó ingoványába vezet. Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.
Tisztelt Ünneplők!
Kossuth Lajos azt mondta: nemzet vagyunk, jogunk és erőnk is van, hogy saját céljainkat kövessük, és ne legyünk idegen célok eszközei. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít sem a magyar nemzet múltja, sem a magyar jövő, de nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít az európai emberek biztonsága, de nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít, hogy megmaradunk-e magyarnak, de nekünk számít. Mi tudjuk azt, amit Arany János így verselt meg: „ha minket elfú az idők zivatarja, nem lesz az Istennek soha több magyarja.” Ez ma is áll, ez a mostani európai lázadás tétje. Függetlenségünk és nemzeti önállóságunk védelmében az előttünk álló csatákat bátran meg kell vívnunk. Brüsszelt meg kell állítanunk. Határainkat meg kell védenünk, a betelepítést meg kell akadályoznunk, a külföldi pénzből kitartott hálózatot átláthatóvá kell tennünk, az adók, a bérek és a rezsi szabályozásának jogát itthon kell tartanunk, és ebben, kedves Barátaim, csak magunkra számíthatunk, ezért a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartanunk.
Tisztelt Ünneplők!
1848 tavaszán számos nemzet földjébe hullottak a forradalom magvai. A szabadság a legtöbb helyen mégsem tudott szárba szökni. Hol a madarak kapkodták fel, hol a talaj volt túl sovány, hol a gyom fojtotta meg az előbújt vetést. Miért volt és van az úgy, hogy éppen a mi magyar földünk a legalkalmasabb arra, hogy gyökeret verjen benne a szabadság? A válasz itt van előttünk. Minden nemzet fiai boldog életre vágynak. Mi is így vagyunk ezzel. Ám minden nemzet csak olyan módon lehet boldog, ahogy azt a természete megszabja. Mi, magyarok a boldog élethez csak úgy juthatunk el, ha a szabadság és a függetlenség útját követjük. Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a haza, és a mi magyar fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk.
Tisztelt Ünneplők!
A nemzet nemcsak közös nyelvet, kultúrát és közös múltat jelent, de jelenti mindazon pillanatok összességét is, amikor a történelem próbatételei egybekovácsolják a szíveket. Ezért váltunk újra erős nemzetté az elmúlt években. Egybekovácsolta a szíveket a nemzeti és keresztény alkotmányunkért vívott harcunk. Egybekovácsolta az adósrabszolgaság elleni lázadásunk. Egybekovácsolta a gazdasági függetlenségért vívott küzdelem, és egybekovácsolta az a csata, amellyel visszavertük az Európát ostromló népvándorlást, és lefogtuk a kapukat belülről nyitogatni akaró brüsszeli kezeket.
Tisztelt Ünneplők!
Saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak, munkát adtunk emberek százezreinek, a családokat megerősítettük. Átléptük osztály, származás, életkor, vallás és politikai hitek határait, és valódi nemzeti egységet teremtettünk. Tettük mindezt az álszentek szövetségének fenyegetése és tiltakozása ellenére.
Barátaim!
Nincs azonban olyan egység, amelynek fenntartásáért ne kellene nap mint nap megdolgozni. Nincs olyan eredmény, amely megvédené önmagát, nekünk kell azokat megvédenünk. Soha sincs kész ország, soha semmit nem adnak ingyen, és a versenytársak nem adnak át jószántukból semmit, sem helyet, sem lehetőséget, sem munkát, sem hasznot, sem jólétet. A végre valahára megteremtett egységet kell működtetni és minden nap tovább- és újraépíteni. A magyar nemzet erősödik, emelkedik, és ki fogja érdemelni a tehetsége és szorgalma alapján őt megillető elismerést az európai nemzetek közösségében. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!