- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/orban-viktor-viszonvalasza-az-europai-parlament-plenaris-ulesen-2/ -

Orbán Viktor viszonválasza az Európai Parlament plenáris ülésén

Akik a konkrétumokat hiányolják, egy 108 oldalas jelentésben mindegyiküknek elküldtük. Kérem, olvassák. Megfejtettem, azt hiszem, Verhofstadt úr irántunk fönnálló érzéseit, kár, hogy nincs itt. Úgy látom, az a helyzet, tisztelt Verhofstadt úr, hogy Ön jobban gyűlöl bennünket, konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát. És a saját hazájuk ellen szavazó magyarokra is csak azt tudom mondani, az a baj Önökkel, hogy jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat. Ami a korrupciót illeti, Bullmann képviselőtársamnak mondom: Magyarországon minden pályázat nyilvános, bármely európai cég elindulhat, az egyedül induló pályázatok aránya Magyarországon 26 százalék, az uniós átlag 24, itt még van mit javítanunk. A bizottsági jelzés alapján indított vizsgálatok aránya Magyarországon 47 százalék, az uniós pedig 42, tehát mi ebben jobban állunk. A Timmermans úr által ismertetett bizottsági javaslatot a zéró toleranciával egyébként, amit júniusban kaptunk, mi elfogadtuk. Ami a CEU-t illeti, Weber úr téved. A bajor szabályokat ha megnézi, azt fogja tapasztalni, hogy azok szigorúbbak, mint a magyar szabályok. Ön kettős mércével mér, hiába tartozunk egy pártcsaládhoz. Ráadásul, kérem Önöket, menjenek föl a CEU egyetem honlapjára. Én ma, mielőtt idejöttem volna, fölmentem a honlapra, és ott a következő gondolatokat olvastam, most tőlük idézek, arról a honlapról. Ezt olvashatják Önök ott. „A CEU működése a jövőben is biztosított” – írja magáról az egyetem. „Minden most beiskolázott Budapesten fogja befejezni a tanulmányokat” – írja az egyetem magáról. „Minden akkreditációja az egyetemnek érintetlen” – írja magáról az egyetem. És azt is mondja: „Budapest egy vendégszerető város, várjuk Önöket, jöjjenek el, és nézzenek körül.” Ami a szélsőséges pártokat illeti, a migráció elleni küzdelem nem pártkérdés. Én minden kormánnyal hajlandó vagyok együttműködni, amelyik meg akarja védeni a határokat, és megemelem a kalapomat a bátor olaszok előtt. Ami az antiszemitizmust illeti, szeretném világossá tenni, hogy Közép-Európában az csökken, Nyugat-Európában pedig nő. Sőt, a modern antiszemitizmus központja Brüsszelben van, mert onnan támogatják az Izrael-ellenes szervezeteket. Kérem, ennek szenteljenek a jövőben figyelmet. És nem mi voltunk, hanem Önök, akik megkoszorúzták Marxnak – aki a modern piacellenes antiszemitizmus atyja – a szobrát. És végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, én az Európai Néppárthoz tartozom. Látom, hogy bajban vagyunk, úgy látom, hogy gyengék vagyunk. Mi, európai néppártiak nem vagyunk elég erősek, hogy a saját utunkat járjuk. Úgy látom, hogy gyengék vagyunk, és úgy táncolunk mi, néppártiak, ahogy a szocialisták meg a liberálisok fütyülnek. Szeretném, ha a jövőben ezen tudnánk változtatni. Aki pedig azt állítja, hogy a jelentés nem Magyarországot ítéli el, olvassa el a címét. Itt nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot. Köszönöm szépen a figyelmüket!