- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/portugal-politikusnak-adott-at-magyar-allami-kituntetest-orban-viktor/ -

Portugál politikusnak adott át magyar állami kitüntetést Orbán Viktor

A kitüntetési határozatot Breuer Klára, Magyarország lisszaboni nagykövete ismertette az ünnepségen. A határozat szerint Áder János köztársasági elnök a magyar érdekek és törekvések következetes támogatásáért, valamint Magyarország európai megítélésének javításáért adományozta az érdemrendet a portugál politikusnak.

Orbán Viktor a kitüntetettet méltatva azt mondta, Mário Davidot azért terjesztették fel a Magyar Érdemrend középkeresztjére, mert már hosszú ideje szószólója Európában Magyarország teljesítményének, politikai és gazdasági küzdelmének.

„Igaz barátként akkor is mellettünk állt, amikor mások hátat fordítottak Magyarországnak” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a támadásokkor tudhatja meg az ember, kik az igazi barátai.

2012 januárjában is – folytatta -, amikor Magyarországot és kormányának munkáját „össztűz alá vették”, Mário David „baráti, tiszta, európai hangja” rendet teremtett „az igazságtalan és durva hangok káoszában”.

A kormányfő Magyarország és a magyar emberek kiváló ismerőjének és tisztelőjének nevezte a portugál politikust, aki „úgy vált az unió egyik meghatározó politikusává, hogy nem a konspiráció, hanem a barátság volt a politikai hitvallása”.

„Köszönjük Mário Davidnak, hogy mindig baráti támaszt nyújtott nekünk, hogy mi, magyarok a támadások kereszttüzében is otthon érezhessük magunkat az Európai Unióban” – zárta szavait Orbán Viktor a magyar nagykövetségen tartott ünnepségen.

Fotó: Szecsődi Balázs [1]
Fotó: Szecsődi Balázs

Mário David azt mondta, a kitüntetést úgy fogadja, hogy az a magyar nép megbecsülését is jelenti. Megtisztelőnek nevezte egyúttal, hogy az érdemrendet személyesen veheti át a magyar miniszterelnöktől. Beszédében felelevenítette, hogy több mint két és fél évtizede ismerik egymást Orbán Viktorral, akivel azóta is jó barátságot ápolnak.

A kormányfő pénteken, portugáliai látogatásának második napján részt vesz a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártok nemzetközi szervezetének (CDI) tanácskozásán, és megbeszélést folytat Pedro Passos Coelhóval, a portugál néppárt (PSD) elnökével, valamint Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfővel is.